Bácsmegyei Napló, 1926. augusztus (27. évfolyam, 209-240. szám)
1926-08-14 / 222. szám
8. oldal BAGS; 3 — Nem járt eredménnyel az árvizsegélygyiiijtés Sztaribecsén. Sztaribecsé- Től jelentik: Sztaribecse község képviselőtestülete nagyobb összeget szavazott meg az árvízkárosult lakosság felsegít ősére és csupán a Vöröskereszt Egyesületnek engedélyezte a gyűjtést. A Vöröskereszt Egyesület tagjai az elmúlt héten a nyert engedély alapján gyűjtést kezdetiek. Végig járták a házakt, azonban csak egy-két helyen sikerült kisebb összeget összegyűjteni, úgy hogy az egyesület látva az akció • sikertelenségét, kénytelen volt a igyüjtést beszüntetni. — Kántorváiasztás a noviszadi zsidóhitközségben. Noviszadról jelentik: A noviszadi hitközség elöljárósága csütörtök esti ülésén a próbaénekléseken résztvett kántorok közül Krusevszki Á. lembergi főkántor meghívása mellett foglalt állást. A hitközség képviselőtestülete. vasárnapi ülésén fog ebben az ügyben végérvényesen határozni. Beiratkozás. A kereskedelmi és iparügyi minisztérium fenhatósága alá tartozó és államilag segélyezett kereskedelmi gyorsírókat képző Gyorsíró- Szakiskola kétéves tanfolyamára beiratkozni naponta d. e. 9—1 között lehet. Főtantárgyak szerb, német; francia gyorsírás, kereskedelmi1 levelezés stb. Az iskolát a környékbeli vojvodinai szülők figyelmébe ajánljuk, tekintettel arra, hogy a Vojvodina minden számottevő helyéről érkeznek megkeresések képzett gyorsíró-levelezőkért, melyeknek azonban az iskola, 'miután alig van vidéki növendéke, neid tud eleget tenni. Részletes felvilágosítás nyerhető: Szubotica, VI. Petrogradska 27 sz. a. — Sikkasztó járásbíróság! végrehajtó. 'Noviszadról jelentik: A noviszadi törvényszék büntető tanácsa pénteken tizenöt napi elzárásra ítélte Skadarszki Mladen, zsábijai jarásbifósági végrehajtót, aki' á gondjaira bízott harminc kereszt búzát és :ezer>i kiló'kukoricát elsikkasztotta. Az ítélet jogerős. — Talált gránát felrobbantott egy kisleányt és a szüleit. Szarajevóból jelentik: Kories Fehim házának kertjében tiz éves kisleánya gránátot talált és játszadozott vele. Szülei észrevették és rászóltak, hogy dobja el a gránátot. A következő pillanatban a gránát nagy dörejjel felrobbant és a levegőberöpitette a leányt. A gránátszilánkok megölték az apát és az anyát is. Megállapították, hogy a család szörnyű katasztrófáját okozó gránát a háborúból maradt vissza azon a helyen. — Elitéit rendőr. Noviszadról jelentik: A noviszadi törvényszék pénteken tárgyalta Vitéz Milán és Kozicska György temerini rendőrök bűnügyét, .akiket az ügyészség azzal, vádolt, hogy ■a múlt év julius 21-én Macskics Mladen csurogi lakost súlyosan megverték. A törvényszék Vitéz Milán rendőrt hathavi fogházra és száz dinár pénzbüntetésre Ítélte, Kozicska Györgyöt pedig fölmentette a vád alól. — Nem szüntetik meg a becskereki munkáskamarai kirendeltséget. Becskerekről jelentik: A szociálpolitikai minisztérium költségvetésének nagy redukciója miatt úgy határozott, hogy Noviszad kivételével megszünteti az összes többi munkáskamarai kirendeltségeket. Hivatalos helyen közlik, hogy a becskereki munkáskamarai szekció továbbra is megmarad az egész Bánátra kiterjedő hatáskörrel. — Holtpontra jutott a petrovoszelói teniplonirablás nyomozása. Petrovoszelúríjt jelenük: A noviszadi ügyészség bizonyítékok hiányában szabadlábra helyezte Szabó' Lajost, Szabj Mihályt és Horváth Andrást, akiket a rendőrség a 'etnphmirahiássai kapcsolatban ietartó./tatoit. A betörőkről senki sem tud még 'csuk hozzávetőleges szeméiyreirást sem adni.. Megnehezíti á nyomozást, hogy a rablók semmi nyomot nem hagytak maguk után. A hátrahagyott szerszámok miud helybeli lakosoké, akikhez a gyanúnak az árnyéka sem férhet. A esendői;ség tovább nyomoz a titokzatos templornrabiási tigy-i ben. — Elfogták a kassa-oderbergi vasút rablóit. A Kassa-oderbergi vasútvonalat hónapokon keresztül izgalomban tartotta egy titokzatos rablóbanda. Az álarcos rablók a nyílt pályán, rendesen távol a nagyobb állomásoktól megállították a vonatot, villámgyorsan felugráltak, teljesen kifosztották az utasokat. A hatóságok nagyszabású nyomo zást indítottak meg az álarcos banditák kézrekeritésére. Egész .csendőrszázadok kutatták föl a vasútvonalat környező erdőket, de eredménytelenül. Csütörtökön végül sikerült ártalmatlanná tenni a rablóbandát. A rendőrség órákig tartó puskatiiz után megadásra kényszeritette a rablókat, akik közül egyet menekülés közben lelőttek, három pedig, megadta magát a rendőrséknek. A vallatásnál szenzációs ’dolgok derültek ki. Az- elfogott álarcos rablók vezére egy Rytzko nevű orosz emigráns elmondotta, hogy valamennyien Wrangéi tábornok csapatához tartoznak és hogy néhány hónappal ezelőtt Jugoszláviából szabályos útlevéllel jöttek Csehszlovákiába. Irataik átvizsgálásánál kitűnt, hogy szabályszerű jugoszláv útlevéllel jöttek Csehszlovákiába. Rytzko a háború alatt a varsói katonai főparancsnokság segédtisztje volt, a többiek is mint aktiv, magasrangu katonatisztek küzdöttek a világháborúban. Ä rendőrség a részletek kibogozásán dolgozik. Az elfogott volt Wrangel-tisztek egytől-egyig bevallották az elkövetett bűncselekménye két. — Felrobbant a ítragujeváci pirotechnikai müvek laboratóriuma. Kragujevácról jelentik: Csütörtökön délelőtt hatalmas detonációval felrobbant a kragujeváci pirotechnikai müvek egyik laboratóriuma. A robbanást, amelynek egy halott és négy súlyosan sebesült áldozata van, az okozta, hogy Risztics Miro szláv szakmunkás egy bolgár gránát vizsgálata közben vigyázatlanságból ráütött a gránát gyujtökapszlijára, mire a gránát explodált. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenségért csupán Risztics Miroszláv a felelős, akit azonban a robbanás darabokra szakított. A négy sebesültet a kórházban ápoiják. Vászomuhához vegyen vászoncipőt Férfi 99‘- Női 65*Gvermek 4“' 7185 Dr. Reök Iván sebészoperatőr külföldi tanulmányú fiáról hazaérkezett és rendelését újból megkezdte. Augusztus hónapban szeptember 15-ig hétfőn, szerdán és pénteken d. e. 8—11-ig rendel lakásán. Jelačićeva-ul. 1. Jugosziavcnszka Banka palotáját. A Fiat-autók újabb nagy győzelme. A Loiblpasson augusztus 8-án megtartott nemzetközi autóverseny harmadik csoportjában az első dijat Fiat 503, a második dijat Fiat 501 Sport, a harmadik dijat Fiat 501 Torpedo nyerte el és ezzel a »Fiat Torino« autók egy újabb nagy és jelentős győzelemmel gazdagították az eddigi eredményeket. Dr. Lederer Imre fogorvos specialista rendelését Stari Beéejen a Gagié-féle házban megkezdte. — Elhalasztották a petrovoszelói jótékony kabarét. Pctroyoszelóról jelentik: A szombatra hirdetett kabaréelőadást, amelyet'az árvízkárosultak javára szándékoztak rendezni, jövő vasárnapra, augusztus 22-ikére halasztották. — Halálozás. Csütörtökön reggel Szuboticán hosszú betegség után elhunyt özv. Kubatovics Jakabné, szül. Szudarevics Róza állami igazgató-tanítónő. Az elhunytban Kubatovics Zorka törvényszéki jegyző édesanyját gyászolja. Az elhunyt tanítónőt pénteken délután temették el nagy részvéttel a Majsai-uti gyászházbó!. — Nemzetgyaiázásért két napi fogház. Noviszadról jelentik: A noviszadi törvényszék pénteken Müller Keresztéiy csurogi bonbéivt, akit az ügyészség azzal vádolt, hogy a Csurog—sztaiibecsei vonaton nemzetgyaiázási követett el, két napi fogházra Ítélte. A becskereki Szlávia Radnicskira változtatta nevét. Becskerekről jelentik: A becskereki Szlávi* Sport Klub vasárnap este rendkívüli közgyűlést tartott, a melyen elhatározták, hogy az egyesület nevét Szláviéról Radnfóski Sport Klub-ra változtatják meg. A közgyűlés ezután az uj vezetőséget választotta meg. Tiszteletbeli elnök Rákics Lázár, a becskereki inunkásbiztositó pénztár igazgatója lett. Elnök Brkics Nikola, alelnökölc Tomcsányi Elek és Molnár János, titkárok Simics Daniján és Martinovics Milivoj, pénztárnok Nagy Péter lett. Közgazdaság ® m © Az adóterhek arányos elosztását és az adókulcs leszállítását követelik a közgazdasági ‘szervezetek Az országos közgazdasági szövetségek memoranduma 1926 . angusztL Zagrebból jelentik: A pénzügyminisztérium a napokban küldte meg a közgazdasági szervezetek Zagrebban székelő országos szövetségéhez a kereskedők, gyáriparosok, kisiparosok, pénzintézetek, biztosítóintézetek, malmosok országos szövetségének, valamint a zagrebi kereskedelmi és iparkamarának és a zagrebi tőzsdének az egységes adótörvényről szóló javaslatot, melyről tudvalevőleg már néhány hónapja tanácskozik a nemzetgyűlés külön bizottsága. A miniszter felhívta a közgazdasági szervezeteket, hogy mondjanak véleményt a javaslatról. A közgazdasági testületek tűbbnapi beható tanácskozás után elhatározták, hogy véleményüket közös memorandumban terjesztik a pénzügyminisztérium elé. A közgazdasági testületeknek ai memorandumban foglalt főbb követelései a következők: 1. Az adóreformban a legteljesebb mértékben keresztül kell vinni az adóterhek arányos elosztásának elvét, amelyet az alkotmány 116. §-a is biztosit és amely megfelel a szociális szempontoknak is. Az adótörvényben garantálni kell, hogy adózás tekintetében minden polgár egyforma és a mezőgazdaság is a többi közgazdasági ágakkal arányosan viselje az adóterheket. 2. Az uj adótörvény legyen általános és kizárólagos, ölelje fel az összes adónemeket és ne hagyjon kiutat későbbi újólagos adónemek bevezetésére. 3. Az uj törvényben feltétlenül rendezni kell az önkormányzati pótadók kérdését is és pedig ug.v, hogy ezeknek az adóknak magassága az állami adót bizonyos százalékszámnál ne lehessen több. 4. Az összes közvetlen adók kulcsai legyenek minél alacsonyabbak, mert az összes államok tapasztalata bizonyítja, hogy az adózási kötelezettség általános teljesítését csak alacsony kulcsokká! lehet elérni. A tulmagas kulcs rendszeres adóctitkotást, ebből kifolyólag pedig a terhek aránytalan megoszlását eredményezi. Ezért különösen a kereseti adó kulcsát kell leszállítani, nagyobb vállalatoknál 12-ről 8 százalékra, kisebb vállalatoknál pedig 8-ról 5 százalékra. A jokkautadót legalább leléze kell leszállítani és megszüntetni aí teljes indokolatlan progresszivitást. 5. A jövedelmi adó legyen kizárólagos. Lehet progresszív is, a progreszszrvitásnak azonban enyhébbnek kell lenni. • 6. Az adómentes’ jövedelmi vámmnmot a jelenlegi évi 3600 dinárról legalább 9600 dinárra kell letemetni. 7. Uj épületek adómentességét úgy terjedelmileg, mint időbeWeg az építkezés érdekében ki kell terjeszteni legalább Írisz évi időtartamra. 8. Az adó Iá vetőbizottságokban legyen teljesen szabad kezűk az 'adóalap1 megállapításánál. A bizottságok működése legyen az adóhatóságoktól teljesen független. 9. Az adókivető bizottságokban ne a pénzügyminisztérium által kinevezett tagok legyenek többségben, A tagok felét nevezze ki a pénzügy miniszter, felét pedig a közgazdasági testületek válasszák, ne pedig a községek, mert a közgazdasági testületek sokkal inkább garantálják az objektivitást, mint a politikai alapon alakúit községi képviselőtestületeknél. 10. Az egész adókezelés ügyét törvény rendezze és ebbe a minisztertanács ne szólhasson bele. 11. A modern alkotmányosság1 szellemében feltétlenül törölni kell a javaslatból azt az intézkedést, hogy szükség esetén a pénzügyminiszter is kivethet rendkívüli pótadót. 12. Az adóreformmal egyidejűleg le kell számtani az összes közvetett adónemek díjtételét is (illeték, fogyasztási adó, monopólilleték). A memorandumot a legközelebbi napokban terjesztik föl a pénzügyminiszterhez. Splitben adómentességet kapnak az uj gyárvállalatotk. Becskerekről jelentik: A spliti városi tanács átiratot küldött a becskereki kereskedelmi és dparkamarához, amelyben arról értesíti a vállalkozókat és gyárosokat, hogy Split város jelentős kedvezményeket nyújt azoknak a vállalkozóknak, akik Splitben akarnak gyárat építeni. A város adómentességet ad a gyáraknak, kedvező áron ad telkeket, villanyáratnot és gázt, ezzel szemben arra kötelezi a vállalatokat, hogy csak belföldi munkásokat alkalmazzanak. A noviszadi tőzsde helyettes kormánybiztosa. Noviszadról jelentik: A noviszadi termény- és értéktőzsdéhez a kereskedelmi miniszter Mihaldzsics Stanoje noviszadi rendőrfőkapitányt helyettes kormánybiztossá nevezte ki. A noviszadi tőzsde uj tagjai. Noviszadról jelentik: A noviszadi tőzsdetanács szerdai ülésén a Popovisc testvérek noviszadi fakereskedő céget (Lignum) és Kolics Mika ogulini terménykereskedőt felvette a tőzsdetagok sorába. A noviszadi tőzsde normáhnérteget vásárolt. Noviszadról jelentik: A noviszadi tőzsdetanács a bécsi terménytőzsdétől a minőségi súly megállapítására szolgáló »normál mérleget« vásárolt A mérleget csak az uj tőzsdepalotában szerelik fel, mert a felszerelés beépítést igényel. PATKÁNCM PATKÁNYIRTŐSZER doboza 15 dinár, kapható minden gyógyszertárban és drogériában továbbá a Torontáli Agrárbanknál Ve- Iiki-Beíker«ken. *0356 Szűcsmunkás ki vegyes divatmunkában önálló — esetleg munkavezető felvétetik Szücsgépésznőt is felveszek. Spitzer Lajos szűcs 7M2 szőrmeáruháza Subotica