Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-04 / 181. szám
I 19?6. julius 4. BACSMEGYEI NAPLÓ 19. oldal. sitó táblázatok készítését, az országos és világszövetségre vonatkozó adatokat, cimtárt, eredménytáblázatokat stb. Nem tartóztatták fel a határon a jugoszláv mestereket. Téves bécsi jelentéssel kapcsolatban a világsajtót az a hír járta be (lapunk hírei közt is meg jelent), hogy a most folyó budapesti nemzetközi mesterversenyre meghívott Kosztics és Vukovics jugoszláv mestereket a magyar határközegek Gyékényesnél feltartóztatták. Kosztics, aki Suboticán keresztül utazott Budapestre, ahol mint szemlélő résztvesz a versei uyen, kijelentette, hogy nem is volt Gyékényesnél, Vukovics pedig az Írja, hogy egyéb elfoglaltsága miatt nem vehet részt a versenyen. A vukováriak nem jelentek meg a Szuboticára kitűzött városközötti mérkőzésen és igy őket a szövetség valószínűleg veszteseknek fogja tekinteni. A következő fordulóban Szubotica a Vrsac—Noviszad közötti mérkőzés győztesével kerül majd szembe. A zágrebi klubbajnokságot az idén az országos versenyekből ismert dr. Singer Leo exbajnokkal szemben, Goldmann nyerte el, aki eddig versenyeken nem sokat szerepelt, de remélhetőleg a ljubljanai versenyen be fogja bizonyítani, hogy a győzelmet megérdemelte. Szerkesztői üzenetek es ® sa Hü olvasó. Vel.-Kikinda. A kérdés legalább is olyan furcsa, miint amikor egy édesanya kétségbeesetten fordult hozzánk, amiért a lánya levágatta rövidre a haját. A pyjama divat viselet, — mint a rövid haj vagy rövid szoknya és époly joggal kérdezheti tőlünk azt, hogy fogadhatja-e férfiismerősét egy urilány rövidszoknyás kivágott ruhában. Meghívott vendéget azonban uriiány pyjamában nem fogad. V. B.. Vel.-Beékerek, Tengerészeti iskola Kotoriban van. Felvilágosítást a hadügyminisztérium ad. I. K„ Krusevlie. Az ön által előadott tényállás szerint ön jugoszláv állampolgárnak tekintendő. Domovnicát most a minisztériumban az állampolgársági törvény meghozataláig nem adnak ki. rriert a belügyminiszternek van egv rendeleté, hogy addig a BBB az áilampolgárríági igazolványt nem állíthatja ki, amis vz állampolgársági törvény készül. B. L., Szíarakanizsa. Beogradi Jogvédő Irodánk azt közli velünk, ha a hivatalos lapban még nem jelent meg, hogy az állampolgárságról lemondott, az optálás iránti kérvényt vissza lehet vonni. Tudnia kellene beogradi Jogvédő Irodánknak. hogy hol adta be az illető az Opciós kérvényt, mert a belügyminisztériumban nincs semmi nyoma. BÄRD OSZKÁR KORTÁRS, TAGADLAK! Kortárs, tagadlak. Mindhiába mondod, ennyire csúffá mégse tett a gondod. Csak álca rajtad ez a vad fanyarság, a szived él, akárhogy fogvatartsák. Én jól ismerlek, magadnál is jobban, szövetnek vagy, mely néha ki-ki lobban, de őrzi mélyén álmok bus csodáin a szent jelet, mit félreértett Káin s ha durva harcba kerget is véred, szavatolok: a lelkedet eléred. Ne kínlódj. Jó vagy. S ne félj, ha vallott kietlen éj, vagy csöndes halb fuvallat, mert tévedés az, sorsok galibája, ha vádlónak csak a látszatot cibdlja. Tagadlak s védtek. Más hibázott, nem te, szép vágyunkat ha vérrel összekente, vérrel s epével tőlünk messzi átok, de jók vagyunk, im sírva felkiáltok! Ne félj. Emeld fel torzrapiringált arcod, már elviharzott, ami élviharzott, már ideje, hogy ráismerj magadra és felujjongj magadra ráakadva. Mutasd magad. Állítom: jó vagy, enyhe s nem illesz ennyi förtelembe, szennybe, csak álca rajtad ez a vad fanyarság, a szived él, akárhogy fogvatartsák! De jaj, ha arcodra fagyott a jelmez, nekünk már soha, senkisem kegyelmez R. K.. Beli Manasztir. Szíveskedjék Macák Mihályhoz Békéscsabára fordulni felvilágosításért, aki a szuboticai kiállításon házinyulakat állított ki. A házinyultenyésztésről szakkönyvet a Lantod könyvkiadótól, Budapest. Muzeum körút 3. rendelhet, azt ajánljuk, hogy Winkler J.: Házinyultenyésztés című könyvét hozassa meg. P. K., Vel.-Becskerek Az ön által közölt ügyben kérdést intéztünk a Budapesten megjelenő »Növényvédelem« cimii szaklaphoz, amely állandóan közöl hasznos útbaigazításokat a gyümölcsfák éa egyéb vetemények megóvásáról. Amint a válasz beérkezik közölni fogjuk. F. I., Suza. Arról nincs jegyzék, hegy itt miiyen magyar színmüvet és darabot nem szabad előadni. A rendezőknek érdeke azonban, hogy olyan tárgyú darabot válasszanak. amely a mostani helyzetnek megfelel. Olyan népszínművek, amelyek műkedvelőknek alkalmasak százával kaphatók és nagyon olcsók. N. A., Martonos. Mérges anyagok árusítása külön engedélyhez van kötve. Az engedély megszerzése illetékköteles. Az illeték körülbelül 2000 dinár. Azonkívül pedig azoknak a kereskedőknek, akik mérged anyag árusításával foglalkoznak, vizsgát kell tenni, ezt a vizsgát azonban legtöbb helyen nem követelik. K. Péter. Szubotica, Ha ön jugoszláv állampolgár, akkor kap útlevelet. A világkörüli utazáshoz az összes államokra szóló útlevél kell. Semmi különös irat vagy igazolvány nem szükséges hozzá. és elveszünk és elítélünk, de azért csak, merthogy igaz életünkbe — a megértést csak rászoruló zengi — nem látott bele gyökeréig senki . . . Széna, szalma, zabtöree ... Levelét elküldtük a nevezett cikk Írójának. B. M. Úgy a dardliban, mint felsős játékban. a négy tizes jobb, mint a négy alsós. F. . Suboiica. Az ön által beküldött nyugdíj ügyben értesítjük, hogy az ügy a közegée'íségügyi minisztérium újabb véleményével az államtanács elé került, minthogy azonban az államtanács szeptemberig nem tart ülést, csak Szeptemberben. lehet ebben a dologban döntés. K. F„ Veh-Beeskerek. Bankösszeköttetésünk közlése szerint az ön Sorsjegyét eddig még nem húzták ki.. K. I. St,-Cecei. A kérdezett cseh sorsjegyek érvényesek és árusíthatók. N. F. B. Nagyon primitiv versek. G, F. 1900, Közölje címét, hogy levélben válaszolhassunk. Fürdőzö. Tizenöt napi hazai gyógyfürdőn való tartózkodás esetén a visszautazás ingyenes. A megérkezésnél a jegyet az állomáson le kell bélyegeztetni, azonkívül a hatóságtól igazolványt keil szerezni, hegy tizenöt napig ott tartózkodott éri a visszautazásnál a jegyet ui-1 ból !e kell bélyegeztetni. G. I.. Versei gyöngék. Még nagyon sokat kell tanulnia. ÓVJA AZ ARCÁT a szappan káros hatásától, mert a szappan kiütéseket, foltokat, korai ráncosodást és egyéb bőrtisztátalanságot okoz. Az arcmosásra használja kizárólag- az orvosok által ajánlott tökéletes párisi emunsio, a „Visagiije“ Adelina Patti-t, amely az arcbőrnek állandó üdeséget ad és megszünteti minden bőrtisztátalanságot. Köszönőlevelek naponként érkeznek hozzánk. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és iliatszertárakban üvegenkint 30 dinárért. Jugoszláviai főraktár: Zagreb, Ga:eva ulica broj 8. ___745 Fellendül az ÜZLETE ha csinos és ízléses levélpapíron levelez 1 Hogy a kisiparosok és kiskereskedők számára is megkönnyítsük, hogy olcsón szép és tetszetős nyomtatványokhoz jussanak, előnyárakat szabtunk meg kisiparosok és kiskereskedők számára. Szállítunk 500 drb nagy levélpapírt, 500 finom borítékot , összesen 180 dinárért és 1000 számlát 100 dinárért összesen 280 dinárért. Olcsóbb mint ha cégjelzés nélküli papíron levelez Olcsóbb mint ha papirszcletekre írja a számláit Minden nyomtatványt két vagy kívánatra három nyelven készítünk. — A szöveget mi lefordítjuk. Jó papír. — ízléses kivitel. Vidékre a megrendelés napján elküldjük a nyomtatványt. Szállítás ntánvétel mellett. MINERVA NYOMDA SUB07IGA ___ _______________________* Zsíros és boros HORDÓK e M állandó raktára KRIX LAJOS géperőre berendezett kádérüzemében, Subotica, Mazuranevićeva ul. 19. üti leli nüi lii, mert ortli. “RP2 kitűnő hidug felvágottat j kaphat olcsón Pfeifer- I féle mészáros és hentes f üzletben. 49641 Száraz bükkhasáb tűzifa aprítva, házhoz szállítva 40 din. sei Weisz Dezs&' fakereskedo. Pósta mellett Hői'EL CENTRAL Egyetlen magyar szálló Bécsben, II., Tabor S r, 8|a. Város központjában. 150 szoba. Hideg-meleg viz. Központi fűi és Telefon minden szobában. Rádió Kávéház. Magyar konyha. Kinó Szobaárak 5—6 Schilling. E hirdetésre hivatkozók 10 százalék kedvezményben részesülnek A sz illó vendégeinek féláru színházjegyeket veszünk. 5452 Fogászati magánklinika Dr. Carióevié Beograd, Poenkareova u. 10 Tel. 5—20. Elvállal mindennemű fogorvosi munkát mérsékelt, klinika: árakkal. Fogtömés (Plomba) 30—69 dinárig. Aranyfogak 259—350 dinárig. Foghúzás 20—30 din. 4871 A kávé akkor jó, ha friss!! 2524 Suboticán csak egy üzletben kaphat naponta négyféle friss pörkölt kávét. SUGÁR MANÓ CÉGNÉL >mmm ■ , —jp-j— Reményi fényképész a nyári szezonra az összes fényképszeti munéká-c kát ismét 25 százalékkal olcsóbban készíti. ,£ CM q A Aj VÖ A legújabb szabásn íngbugyik, hálőingek, kombinék, hozott vagy saját anyagból tüazsurra!, ptypoemtel síb. Tolstojeva (Odor) uh 21. sz. alatt xe&mn Legszebb és legolcsóbb könyvkötői munkák Berkes F. Béla könyvkötészetében SUBOTICA, Trg Fr. JeSe S. _____Barátok templomával szemben._____ (