Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-04 / 181. szám
19”6. jiilius 4. BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal. Á királyi pár fágigjárta az árvizsujtotta területeket Alekszandar királyt és Máris királyáét mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadtál* Kezei ötvenezer bold földet öntött el Baranyában a Duna Apáimnál kritikus a helyzet — Éjjel-nappal folyik a gátakon a munka Újabb árhulla m ot váriak a smnfeori szakaszon Szomborból jelentik öteíssg* Alekszandar király és Mária királyné szóm baton délelőtt kilenc orakor Siedból udvari vonattal Szomborba- érkeztek. A királyi pár kíséretében volt Hadzsics tábornok és-Dragutinovics hadsegéd. -A'pályaudvaron Petrovics Milivoi főispán. Tokics noviszadi hadseregparancspök és Taszics tábornok, az első hadsereg vezérkari főnöke fogadták az uralkodót, aki nyomban a megérkezés után meghallgatta Pctruvies főispán jelentését. Az állomásról a királyi pár és kísérete két udvari autón Bczdánbu ment, hogy megtekintsék az árvizsujtotta vidékeket, őfelsége és királyné megérkezése a község lakosai között nagy örömet kelteit és végig az uccán, mérte az udvari autók elhaladtak, . . , lelkes ovációban részesítették a királyi vendégeket. Alekszandar király megtekintette a csatornánál levő zsilipeket; aztán a királynéval és kíséretével — Petrovics Milivoi főispán kalauzolása 'mellett — motoros csónakon a Dunán Apatinba rándult át. . Őfelsége útközben megrendülve szemlélte az árviz pusztításait és kifejezte azt az óhaját, hogy látni szeretné a gátbetörés helyét, mire a motorcsónakon óvatosan megközelítették a kucskal gát szakaszt, ahoi a katasztrófa történt A király elborult arccal nézte a Duna vizének irtózatos erejű kitörését és a hatalmas áradás ijesztő terjedését. Innen a második gáthoz ment a királyi pár és megtekintette a védőmunkát. A töltésen dolgozó munkások és katonák kitörő lelkesedéssel üdvözölték Mária királynét, aki hosszabb ideig elbeszélgetett a munkásokkal Behatóan érdeklődött a védőmunka állásáról és örömét fejezte Ki, hogy a lakossás vallási és nemzetiségi különbség nélkül résztvesz a munkában. Bogojevót keresték fe| ezután a királyi vendégek. A községben szintén óriási módon fellelkesitette az embereket a király és a királyné megjelenése. Bogojevöban Gavrilovics Ottó radikális képviselő fogadta őfelségéiket és.tájékoztatta őket az árviz méreteiről. Alekszandar király nagy érdeklődéssel hallgatta a képviselő fejtegetéseit és örömét fejezte ki afelett, hogy az árvíznek nincs ember áldozata. Őfelsége hangsúlyozta Petrovics főispán és Gavrilovics képviselő eiött, vigyázni kell arra, hogy a/, embereket túlságosan ki ne használják. A királyi pár innét a Bőgőjévé- vajszkai ármentesitő-társulat u.i töltéseihez ment és megtekintette az oldaltöitést. melyet) számtalan munkás dolgozik. A király itt is- közvetlen beszélgetésbe elegyedett több munkással. Bogojevóból délután három órakor autókon Ncvoszéíón, Patánkén keresztül Noviszadra utaztak a felségek és kísérőik. Útközben mindcijiitt megtekintették az arvizveszedclctítbop forgó helyeket. A király útközben utasitntui Tokics hadseregparancsnokot, hogy megfelelő számú katonát bocsásson rendelkezésre. Petrovics Miilvoj főispánt pedig arra szólította fel hogy -az árviz-helyzetről naponként több■ször tegyen jelentést kabinetirodának Noviszadra rendelték. Az árvízről 4r Petrovics Mílivoj fői? pán naponként kétszer jelentést tesz Trifko'.ics Márké üázelnökoek, a szombori j kerület listavezetőjének, aki maris inter veniált, hogy az árvízkárosultak részére a kormány nagyobb segélyösszeget utal ion ki. Baranyában negyvenhétezer hold van viz alatt A helyei uradalomhoz tartozó Hitvespusztán — mint már jelentettük — pénteken délután nároni. órakor törte át a gátat a Duna. A viz olyan nagy. erővel áramlott a résen, hogy a közeli pusztákon lakó emberek nem tudtak kimenekülni házaikból és a padlásokra és háztetőkre szorultak, mások pedig a közeli erdőkben a fák tetején kerestek menedékei. Ezek a szerencsétlenek több mint huszonnégy óráig voltak a házak és a Iák te tóién, amíg szombat délután sikerült őket kritikus helyzetükből ‘megmenteni. A men tési munkálatokat Dötínka Vásza, az apatini halásztelep igazgatója által rendel kezésre bocsájtott kétszáz ' lialásztelcpi csónakon, azonkívül kétszáz oszijeki és batinai csónakon végezték. A csónakosok haláimegvetö bátorsággal jártak a roskadozó házak között és százszámra mentették meg a kritikus helyeken levő lakosokat. Emberéletben nem esett kár, azonban az állatállomány nagyrésze elpusztult. Baranyában szombat este már több, mint negyvenhétezer hold föld volt víz alatt, amelynek legnagyobb része a helye! uradalomhoz tartozik. így az állami uradalomhoz tartozó Podunavje, Kozljak, Mirkovac, Irkolovac, Zlatina és Greda pusztákat öntötte el a viz. Hirtelen fogta körül az ár az Alekszandrovácnál levő királyi vadászkastélyt is. amelyből kezdetben semmit sem lehetett kimenteni és csak később tértek vissza csónakokkal a kastély alkalmazottai, hogy a legértékesebb holmikat elszállítsák. A viz itt százhatvan centiméter magas és hatalmas erővel halad tovább ürabova. Knezsevi-Vinográd, Vardarac, Lúg és kopacsevó községek felé. Ezeknek a falvaknak vályog házaiból a lakosságot kilakoltatták, mert valószínűnek látszik, hogy szombat éjjel eléri a falukat a víz és a vályogból levő házak a nagy nyomásnak nem tudnak elientállni. Megállapították, hogy a Hitves-pusztánál történt gátszakadás után a szekundergát egy pillanatig sem tudott az árnak ellenállni A veszélyeztetett falvak lakossága most külön gátakkal igyekszik a községeket megvédeni. Apatint két helyről veszélyezteti gátszakadás A Margita és Bezdán-szigeti ármentesitő társulatok területén a töltések átszivárgása megszűnt és így a veszély itt csökkent. Ezzel szemben a Bogojevó— Apatin—Szondi ármentesitö társulatnál. az apatini szülök mellett két helyen az átszlvárgás egyre erősödik és Apatin komoly veszedelembe került. Súlyosbítja Apatin helyzetét, hogy a vasúti töltés alatti vizáteresztőnél, amelyet a Duna emelkedése kezdetén már erősén el töm fék, a nagy nyomás következtében a tömés szilárdsága engedett és igy itt is áttöréstől lehet tartani. Az apa tini szőlők melletti átszivárgásokboz többezer homokzsákot hordtak és négyezer zsákkal sikerült némileg megerősíteni a vizáteresztőnél is a töltéseket. Másfél méteres az árviz A kucskai kiöntésnél — a bácskai oldalon — a szekunder gátak megerősítésénél kétezerötszáz kocsi és ötezer ember dolgozik éjjel-nappal Ugyanitt dolgozik a Szuboticáról kirendelt háromszáz főnyi és négyszáz főnyi szombori katonaság cs kétszáz utász. A viz a kiöntés területén másfél méter magas. A legújabb jelentések szerint Budapesten és Mohácson a viz magassága csökkent. Becsből azonban újabb emelkedést jelentenek. A mai vízállás. Bezdán: 680 (—46.) Apatin: 730 (—42). Bogojevo: 741 (—27. Mohács: 683 (—4.) Budapest: 610 (-^24.) Bratiszlava: 504 (+á$.) Bécs: 326 +(72.) A jugoszláviai szakaszon mutatkozó erős apadás természetesen annak a következménye, hogy a gátszakadás folyAz. ,udvari vonatot délután SzomhQlhÓli./gjk MatoW el a Duna medrét. Érdekes, hogy az elöntött területeken harminc centiméterre! magasabb a vízállás, mint » mederben A hatóságok már most gondoskodnak arról, hogv apadás esetén le lehessen vezetni a rengeteg vízmennyiséget az elöntött területekről. Ha az apadás normális mértékben bekövetkezik, akkor az apatini fiirészmalomtól körülbelül két kilométer távolságban kell majd a gátakat felrobbantani. A vármegyei hatóságok átiratot intéztek a petrovaradini katonai hatóságokhoz, hogy a robbantáshoz szükséges ekrazit mennyiséget bocsássák a vármegye rendelkezésére „Közmunkával kell megerősíteni a töltéseket“ Gavrovolics Ottó, a hódsági járás radikális képviselője, aki már egy hét óta álandóan a veszélyeztetett területeken tartózkodik, kijelentette a Bácsmegyei Napló munkatársának, hogy az évről-évrc megismétlődő árvízveszedelmet csak úgy lehet kiküszöbölni, ha a töltéseket alaposan megerősítik és gondoskodnak további jókarban tartásukról. Itt országos érdekrő 1 van szó — mondotta Gavrilovics képviselő és nem méltányos, hogy cnek a költségeit csak a közvetlen közelben levő községek fedezzék. Ezért a parlamentben azon leszek, hogy olyan törvényt hozzanak, amely az egész lakosságot, igénybe veszi az ármentesités munkájára. Célszerűnek látszik, hogy minden évben akkor, amikor a lakosság a földmunkává! nincs elfoglalva- közmunkát rendeljenek ki a töltés megerösitésere. ami igy minimális költségbe kerül. Hogy. ez lehetséges, azt mi sem bizonyltja jobban, mint a mostani szomorú áU3pot, amikor messze földekről jönnek segíteni az emberek és gazdag-szegény nemzetiségi különbség nélkül lankadatlan erővel dolgozik, hogy a megáradt folyónak útját állja. A nép megteszi kötelességét és bizonyára meg fogja tenni a jövőben is. Dr. Sz. M. A király '! pár Noviszadon Noviszadról jelentik: őfelsége Alek szandar király cs Mariora királynő Had i zsics tábornok főhadsegéd kíséretében gépkocsin Pálinkán. Csébeti, Glozsánon és Hutákon keresztül este hat órakor Noviszadra érkezett. A királyi pár Noviszadon a Dunapartra hajtatott, ahol megtekintette az árvédelmi munkálatokat. utána pedig a pályaudvarra mentek. Az állomáson a királyi párt Tokics Gyura az első hadsereg parancsnoka, di, Milovánovics Miiovun polgármester, Mihaldzsics Sztanoje főkapitány és Rakics Radenkó főkapitány helyettes fogadták. Őfelsége és a királynő egyórai időzés után a közben odarendelt külörivonaiba szálltak be és este nyolc órakor . visszautaztak Blédbe. A Tisza is kiöntött Szentiről jelentik: A 'I tsza- vízállása Szentán 57ü centiméter. Ez az előző napi vízállással szemben huszonnyolc centiméter emelkedést jelent. A Szeiiía melletti Kisbudzsák és Koptató nevű árterületeket, amelyeken ötszáz hold föld volt búzával és kerti vetöményekkel bevetve, elöntötte a viz. A tintám levezető csatorna mellett húzódó töltés niegerősitésén dolgoznak, azonban ha a viz még harminc centimétert emelkedik a mákosi és bátkai árterületeket is elborítja és itt is több ezer hold kerül viz alá. Németpárti képvieelök intervenciója a földművelési miniszternél Beogradból jelentik: Dr. Kraflt István és Grassl németpárti nemzetgyűlési képviselők szombaton felkeresték Pucell Iván földművelésügyi minisztert és azta kérést fejezték ki, hogy az állami hatóságok a leghathatósabb támogatást nyújtsák az árvízkárosult lakosságnak. A miniszter kijelentette, hogy a kormány mindent megtesz az árvizveszedelcm elhárítására és a lakosság segítésére. Apadnak a szerbiai folyók A földművelésügyi minisztériumhoz érkezeti jelentések szerint, Szerbia területén megszűnt az árviz veszedelem, A Vardar apadt, úgyszintén a Morava is visszahúzódott medrébe a déli szakaszon. Újabb áradást várnak Budapesten Budapestről jelentik: A magyarországi Dunaszakaszon mái jelentkezik a negyedik árhullám, amely előreláthatólag újabb áradást fog előidézni. Budtrpesten a Duna vízállása 61U centimeter volt szombaton, míg az alsóbb szakaszon Paksnál é> Bajánál cgy-cgy ccníimétert emelkedett, viszont Mohácsnál öt centimétert .tpadl. A mohácsi apadás az apatini gátszakadásnak tulajdonit; ható. A kuhninációt Budapesten vasárnapra várják. köszönetnyilvánítás Mindazoknak, akik felejthetetlen feleségem, illetve édes anyánk halála alkalmából bennünket részvétükkel felkerestek, ezúton mondunk hálás köszönetét. Noviszad, 1926 julius 1. A LUSZTÍG CSALÁD