Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)

1926-07-26 / 203. szám

1926 julius 26. RAHSWr!'v fl 3. oldal Repülőgépből kidobott bomba két embert megolt Szerencsétlenség katonai gyakorlat közben Prágából jelentik: Hlupin községben ílorasdovice mellett szombat reggel ki­lenc órakor egy repülőbomba megölte Selpka Mária tizennyolc éves leányt és atyját súlyosan megsebesítette. A leány édesatyjával a mezőn dolgozott, amikor a bomba leesett és explodált. A leány meghalt, édesatyja a strakonici kórház­ban a halállal vivődik. A vizsgálat megállapította, hogy a horasdovicei katonai repülőosztag már hosszabb idő óta gyakorlatozott bom­bavetéssel az e célra föntartott terüle­ten. Az egyik repülő o levegőben elvesz­tette a tájékozódást és a rezervált te­rületen kívül került. Azt is megállapítot­ták, hogy az a mechanizmus, amely a bombákat a repülőgépen megerősíti, el­romlott és a bombák a repülő akaratán kívül estek le. A »Narod« jelentése szerint nem egy, hanem három' bomba esett le. A szeren­csétlenség színhelyére bizottság szál­lott ki. Októberben nagygyűlést tart az erdélyi magyar párt K ;váron, vagy Marosvásárhelyen ül össze a nagygyűlés Kolozsvárról jelentik: Az erdélyi magyar párt vezetősége elhatározta, hogy októberben nagygyűlést tart, a melyen uj elnökséget választanak. A nagygyűlés helyét még nem álla­pították meg, de valószínű, hogy Ko­lozsváron vagy Marosvásárhelyen fog ják megrendezni. A magy r párt parlamenti csoportja z nagygyűlésen előterjeszti azokat a törvényjavaslatokat, melyeket a ka­mara elé óhajt terjeszteni. Harminc kiló ezüst pénzt foglalt le a suboticai rendőrség Csempészéssel gyanúsítanak egy kereskedőt A szuboticai rendőrségnek vasárnap délután tudomására jutott, hogy Kauf­mann Ferenc szuboticai kereskedő ezüst pénzeket vásárol. Az a gyanú merült fel Kaufmann ellen, hogy az ezüstpénzt, átcsempészi Magyarországra, ezért ház­kutatást tartottak lakásán, ahol huszon­nyolc-harminc kilogram súlyban ezüst­pénzt találtak, 5540 békekorona érték­ben. Az elrejtett pénz 2701 darab egy­­koronásból, 1074 kétkoronásból és 158 darab ötkoronás ezüstpénzből áll. Kaufmann kihallgatása alkalmával azt állította, hogy az ezüs'.pénzt Novisza­­don vette egy Weinberger nevű éksze­résztől 27.000 dinárért, mert fölösleges pénzét ezüstbe akarta fektetni. A rend­őrség még vasárnap délután telefonon érintkezésbe lépett a noviszadi rendőr­séggel, amely házkutatást tartott Wein­berger lakásán, ahol azonban nem ta­láltak ezüstpénzt. Á szuboticai rendőrség lefoglalta a Kaufmann Ferenc lakásán talált pénzt és a kereskedő ellen megindította az el­járást. Szerdán lesz ítélet a Rákosi-porben Hétfőn kezdődnek a vád- és védbeszédek Budapestről jelentik: A Rákosi-Eőrben hétfőn befejezik a tanuki­­allgatásokat és rátérnek a vád és védőbeszédekre. Ha a védőceszédek nem nyúlnak túlságosan hosszúra, a bíróság már szerdin kihirdeti <2 ítéletet, mely előreláthatólag nem lesz o'yan súlyos, mint azt az első napokban várták. Rákosit a kommun-alatti szerep­lése miatt a bíróság külön fogja felelősségre vonni. Budapesti bár 5 revo!veres merénylete szuboticai sportláp szerkesztősége ellen L Gudenus Leó belőtt a jugoszláv Sportélet szerkesztőségi helyiségébe — Bonyodalmak ezerötszáz dinár körül Vakmerő revolveres támadás tör­tént vasárnap éjjel a Szubotilcán megjelenő Jugoszláv Sportélet szer­kesztősége ellen. Báró Gudenus Leó, a budapesti Nemzeti Sport munkatársa, aki már napok óta Szu­­boticán tartózkodik, belőtt a szer­kesztőségi helyiség ablakán és csak véletlenen múlt, hogy a lap egyik munkatársát nem sebesitette meg a revolvergolyó. A támadást megelőzően, körülbe­lül éjfél tájban, báró Gudenus meg­jelent a Jugoszláv Sportélet Senoe­­ucca 10 szám alatti emeleti helyisé­gében, ahol a budapesti sportered­mények felől érdeklődött. A beszél­getés során Fischer Antal, a lap egyik tulajdonosa kérdőre vonta a isport-bárót, hogy miért nem szá­molt el azzal a pénzzel, amelyet még hónapokkal ezelőtt felvett a Nemzeti Sport-tói a Jugoszláv Sport élet részére. A szuboticai sportláp­nak ugyanis ezerötszáz dinár köve telese volt a budapesti sportláptól és ezt a pénzt, anélkül hogy erre meg­hatalmazást kapott volna, báró Gu­denus Leó felvette. Néhány nappal később a báró ezt levélben is elis­merte és egyben megnyugtatta a laptulajdonosokat, hogy' amint sike­rül beutazási engedélyt kapnia, sze­mélyesen hozza el a pénzt. • Ez áp­rilisban történt, a báró azóta több­ször járt Szuboticán. de a pénzzel nem számolt el és most vasárnap kereste fel először a Sportélet szer­kesztőségét. Fischer Antal kérdé­— Ki hatalmazta fel a pénz átvé­telére? — kérdezte. — Az igaz, hogy arra nem voltam felhatalmazva — felelte báró Gude­nus. — Akkor számoljon le! — Nem számolok le — válaszolta a báró s ingerülten kirohant a szer­kesztőségi helyiségből. mire Fischer utána kiáltott, hogy már eddig is becsukathatta volna ezért a sikkasz­tásért. Néhány perccel később megszó­lalt a szerkesztőség telefonja és báró Gudenus jelentkezett, aki a te­lefonnál jelentkező Fischer Antallal közölte, hogv a reá tett megjegyzé­se miatt még leszámol vele. Újabb néhány perc múlva báró Gudenus feldúlt ábrázattal tört be a szerkesz­tőségbe : — Engem az gn hazámban nem tartóztatnak le soha! Érti!? — or­dította Fischer felé és azzal ismét elrohant. Pár pillanattal később az udvar felől revolverdörrenés hallatszott és azzal egyidejűleg csörömpölve tört össze a szerkesztőség ablaka. Az ablaknál tartózkodott Szántó Andor, a lap egyik munkatársa, a kinek a feje felett repült el a revol­vergolyó. A Sportélet kiadói és munkatársai a lövés után azonnal lefutottak az udvarra, de a báró ekkorra már eltűnt. A revolveres támadás miatt még az éj folyamán megtették ellene a feljelentést és a rendőrség megindította a nyomo­zást a budapesti sportbáró ellen. se meglepte a bárót, aki : Wal akarta elütni az ügyet. Fischer azon­ban nem tért el a tárgytól Fe szentelték a Széni Teréz-templom harangjait Vasárnap este mór megkondult Subotica uj legnagyobb harangja Szu'botica katholikus társadalmának impozáns ünnepe zajlott le vasárnap délután. A Szent Teréz püspöki temp­lom hát ujj harangját szentelte föl Buda­­novics Lajos apostoli adminisztrátor, fényes papi segédlett mellett. Az ünnepség megkezdése előtt a hí­vők hatalmas tömege lepte el a temp­lom előtti teret, hogy tanúja legyen an­nak a jelenetnek, amikor a templom ha­talmas, harminc métermázsa súlyú nagyharangját feivontatjálk a toronyba. A felszentelési aktuson résztvettak a ha­tóságok és egyesületek képviselői is, a kik a megjelent előkelőségekkel együtt a harangok közelében elhelyezett pad­sorokban foglaltak helyet. Budanovics Lajos apostoli adminiszt­rátor fényes papi segédlettel beszentelte a harangokat, majd bunyevác és ma­gyar nyelven magas szárnyalásu beszé­det mondott, amelyet a hívők áhítattal hallgattak végig. Ezután kordont vontak a legnagyobb harang körül. Egypár izgalmas pillanat telt el és méltóságteljesen a miagasba emelkedett az óriási harang. A halálos csöndben mindenki lélegzetvisszafojtva figyelte a lassan felfelé himbálódzó ha­rangot, melyről, mint a zápor huüott vissza a virág, amellyel a hívők feldí­szítették. A kötelethuzó emberek már a Trumbicseva-ucca sarkához ért'ek, ami­kor a haráng elérte a legfelső ablak pe­remét. Este 9 órára már beállították Szubo­­tica legnagyobb harangját s pontban ki­lenc órakor megkondult az ércnyelv. Először a háború után. A többi harangokat, melyeik között van egy tizenkét, és kilenc és egiy négy métermázsás, valamint a két kisebb ha­rangot hétfőn fogják felhúzni a torony­ba. Novisad PhTRAtórTEL.aW'. ^ADIO 8 KÉSZÜLÉKE ALKATRÉSZEK h ír e k — Posta Sándor megbukott az öttö­­vényi képviselőválasztáson. Az öttö­­vényi kerületben vasárnap tartották meg a Szabó István halála folytán megüre­­sedett mandátum betöltésere a válasz­­t st. A kerület 13.074 választója közül mindössze 7477 szavazó jelent meg az urn. k előtt, tehát a választóknak alig több mint ötven százaléka élt csak szavazati jogával. Thury Béla pápai pre- 1 tusa, keresztény gazdasági párt jelöltje 5481 szavazatot kapott, mig Posta Sán­dorra, a kardvívás világbajnokára, aki demokrata programmal lépett fel, csak 1996 szavazat esett, úgy hogy Thury Béla lett a kerület képviselője. — A sombori radikálispárt alelnö­­kének tév s haláihire. Szombori tudósítónk sajnálatos tévedése folytán a vasárnapi számunkban az a hir jelent meg, hogy Vlaics Velimir, a sombori radikálispárt aieinöke meghalt. A hir félreértésen alapszik és nem felel meg a valóságnak. — Megkerült az apatini csónak­tragédia áldozatainak holtteste. Apatinból jelentik: Apatin alatt — mint a Bácsmegyei Napló megírta — a múlt vasárnap borzalmas csónak­szerencsétlenség történt. Az örvény felborított egy kirándulókkal megtelt csónakot és amig a két férfinek és egy nőnek sikerült megmenekülni, egy férfi és három nő a Dunába fűlt. A szerencsétlenség áldozatai közül vasárnap az elöntött területeken, meg­találták Haludek István, Prock Klári és Sziszi Katalin holttestét. A negye­dik áldozat holtteste még nem került meg. — Lezuhant repülőgép. Berlinből jelentik: Juist közelében egy utasszállító repülőgép a nagy viharban lezuhant. Négy utas és a pilóta szörnyethaltak, többen súlyosan megsebesültek. — Leégett egy apatini rőfősüzlet. Apatinból jelentik: Vasárnap délelőtt fél tizenegy óra tájban kigyult Braun László apatini rőföskereskedő üzlete. A tűzoltók nyomban kivonultak, de mire az oltást megkezdhették, már az egész üzlet lángokban állott, úgy hogy csak kevés árut sikerült megmenteni. A rendőrség megindította a nyomozást, amelynek során Braun Lászlót előállí­tották a rendőrségen és kihallgatták, kiha'lgatása után pedig rendőri felügye­let alá helyezték. A rendőrségnek ugyanis az a gyanúja, hogy a tűz gyújtogató* utján keletkezett. • — Hétfőn bont zászlót az uj magyar ellenzéki párt. Budapestről jelentik : Hétfőn este fél hétkor bonl zászlót az uj magyar ellenzéki párt Az ünnepélyes bemutatkozásra íelvo-' nulnak a párt képviselő tagjai élükön Rassay Károllyal és a nemzeti de mokrata szövetség vidéki szervezetei­nek választmányai. A gyűlésen Rassay Károly, az uj pártcsoport elnöke fogja kifejteni a részletes politikai és gaz dasági programmot. — Elrendelik a csődöt a budapesti Unió-szinházak eilen. Budapestről je­lentik: Az Unió részvénytársaság sor­sa válságosra fordult. A törvényszéki valószínűleg) elrendeli ellene a csődöt. — Nyomor elől a halálba. Buda­pestről jelentik: Szegő Sándor volt budapesti műszaki nagykereskedő fe­lesége öngyilkossági szándékból nagy­mennyiségű Veronáit vett be. Az ön-; gyilkos uriasszonyt eszméletlen állat pótban szállították be a Rókus-kór­­házba. Szegő Sándornak igen jó mű­szaki vállalata volt, mely pár hónap­pá ezelőtt kénytelen volt fizetéskép­telenséget jelenteni. A vállalat csődje Szegő családjának teljes anyagi romi lását idézte elő. A nagy nyomor megi bontotta felesége idegeit, aki nem tudta tovább viselni a nélkülözéseket.

Next

/
Thumbnails
Contents