Bácsmegyei Napló, 1926. július (27. évfolyam, 178-208. szám)
1926-07-23 / 200. szám
4. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÖ 1926. július 23. A cukrászláng halálos szerelme Kétszer kísérelt meg öngyilkosságot Baján egy becskereki cukrászdái elárusító leuny Bajáról jelentik: A bajai rendőrség kiutasította a. városból és a jugoszláv határra toloncölta Molnár Katalin véli tóbecskereki illetőségű cukrászdái elárusító leányt. Molnár Katalin néhány nappal ezelőtt két ízben követett el öngyilkossági kísérletet Baján. Az első alkalommá Molnár Katalin a Sugovica-parti sétány deszkakerítésén átvetette magát, legurult a tizenöt-húsz méter mélységben levő alsó rakpartra, amelyet a Duna áradása következtében teljesen elborított a viz. A leány itt felugrott és egy lendülettel belevetette magát a mély vízbe, amely ezen a helyen a betorkoló kanális miatt tele van örvénnyel. A parti sétányon nagy riadalmat keltett a jelenet és a járókelők scgűykiáltásaira figyelmessé lett halászok segítségére mentek a már fuldokló leánynak és kimentették a vízből. A mentők- eszméletre térítették a leányt, majd beszállította ka bajai közkórházba, ahol injekciót adtak neki, úgyhogy másnap reggelig aludt. Amikor felébredt, egy ingben kiment a kórház kertjébe és mindössze egy törülközőt vitt magával. Az ápolónőnek gyanús volt, hogy a leány soká nem tér vissza, keresésére »indultak és megtalálták a kórház-kert egy elhagyatott részén, amint éppen a törülközőből csavart hurokkal fel akarta imagát akasztani. Molnár Katalint a kórházból a rendőrségre vittél?, ahol dr. Hecht! József jendőrtanácsos hallgatta ki. A leány elmondotta, hogy néhány hónappal ezelőtt Beogradban megismerkedett Selmái Ferenc bajai asztalossegéddel, aki ott állást keresett. Az asztalos azt Mosogatórongy Irta : Pap Károly özvegy Arzó Mária minden hónap elsején nágyts'karit. Reggel hétkor kezdi, tizre végez két kicsiny szobájával s végül az éléskamrára kerül a sor. Leporolja a bgfőttes üvegeket: tiszta ujságpapirost térit a polcokra, kitisztítja az egérfogót s habár az egerek hónapok óta nem látogatták a kamráját, mégis friss darabka szalonnát tesz a csapdába. Majd megszámlálja a zsákjait, papirzsacskóit, skatulyáit és már éppen menni készül, mikor véletlenül a szelelő lyukra eeik a pillantása. A szelelőlyukban egy mosogatórongy gubbaszt. Arzó Mária takarékos asszony volt, soha semmit el nem hajított. Szűkös életében úgy tapasztalta, hogy valamikor mindennek lehet hasznát venni. Ócska szegek, ócska gyufaskatulyák, maradék spárgadarabok, plrinyó gyertyavégek, mind-mind rendes helyet kaptak a zsákokban, zsacskókban, skatulyákban. A foltozáshoz való rongyokat egy faládában gyűjtötte össze Mária, de mi legyen egy kivénült mosogatórongygyal? Egy elkopott mosogatórongy igazán a rongyok rongya, az elhasznált holmik leghaszontalanabbja. A múlt hónap elsején Mária már oda akarta adni a szemetesnek, de az utolsó pillanatban ösztönös takarékossága megkötötte a kezét és a kivénült rongyot egy porolófa ’ segítségével földugta a szelelőlyukba. Ez se menjen veszendőbe. Esetleg föltartja a port az udvar felől... Lám, tegnap este is nagy szél kavargóit az udvarban... Arzó Mária elhatározta, hogy meg fogja igaziiani kissé a mosogatórongyot. Veszi a porolófát, de jóformán még hozzá. sem ér a iyekhoz, mikor felülről vad csiripelést hall. — Mi ez — gondolja Mária — csak mondotta, hogy válófélben van és megígérte, hogy’ ha a válóper befejeződik, feleségül veszi. Közös háztartásra lépett Scheidllal, aki azonban egy napon levelet kapott Bajáról, mire hazautazott, öt azonban nem vitte magával. Molnár Katalin ekkor útlevelet kért és a hűtlen férfi után utazott. Itt megtudta, hogy Scheidl együtt él feleségével és. az aszta,los-kékszekáll tudni sem akar róla. Emiatt akart megválni az élettől. A férj civakodott a feleségével és közbelépett a fovagias * ismeretlen Tegnapelőtt este láttam Szuboticán az első lovaglás férfit. A Lifka-mozi előtt szerepelt és lehet mondani: fényes sikerrel. Rajta kívül még ketten szerepeltek. 11. J. mint férj és H. J.-tíé mint feleség. Azaz főszerepeitek, mert nagyszámmal voltak statiszták is. A dolog az előadás után kezdődött. H. J.-né egyik barátnéjával elment megnézni a »Pokol-lovas« cimü idegíeszitően mulatságos vígjátékot (az embernek manapság oly kevés alkalma van nevetni, hogy őnagyságán cseppet sem lehet csodálkozni, ha megragadta a kitűnőnek ígérkező alkalmat) és előadás után sietve igyekezett haza felé. Alig haladt azonban néhány lépést, váratlanul eléje toppant a férj. — Nahát ez még sem járja — kezdte a szemrehányást — elmenni hazulról, se szó se beszéd! Legalább szólt volna, hogy tudjam. Haza megyek és nincs otthon senki. Önagvsága füle tövéig elpirult, körülnézett és amikor látta, hogy a kiváncsiak is meg-megállnak körülöttük, merész elhatározással rákiáltott férjére: — Távozzék kérem! Miért'ál! utamba?! H. J. pillanatra meghökkent, érezte, Dr. Hechtl tanácsos megállapította, hogy Molnár Katalin S. H. S. útlevéllel jött Bajára és a beogradi magyar követségen kapott vízumon ki van tüntetve, hogy Magyarországon nem vállalhat munkát, ennek ellenére Molnár Katalin alkalmazásba lépett özvegy Klauber Izsóné Sugovica-parti kioszkjában. A rendőrség emiatt Molnár Katalint kiutasitota Magyarországból és fedezettel a jugoszláv határra kisértette. hogy most férji tekintélye forog kockán, kibúvó nem volt, tehát gyorsan határozott. — Követelem, mondja meg, hol volt! Hol töltötte az estét, mondja meg azonnal! — és útját állta a balra kitérni szándékozó feleségének. Ebben a percben érkezett oda a lovagiasságáról általánosan jól ismert fiatalember, aki a civakodó felek közötti törvényes kapcsolatot nem ismerve, szó nélkül H. J.-hcz lépett és egy hatalmas pofont mért le balkezéből. A férj megtántorodott, őnagysága pedig megrémülve kiáltott: — Hogy meri bántalmazni férjemet! Takarodjék! — Bocsánat — dadogta a lovaglás férfi — azt hittem, hogy egy aszfaltbetyár — és sietve eltűnt a Bcne Szudarcvics-utcában. H. J.-né pedig belekarolt a még mindig hápogó H. J.-be és maga után vonszolva leckéztetni kezdte: — Mondja édes, kellett ez magának? Remélem, hogy ezek után megjavul... mit is akarok mondani, jaj, tudja, de pompás volt ez a pokollovas, majd odahaza el mesélem... Szervezkednek a kopaszok A paróka-gyárak becsukhatják a boltot. Ezentúl nem lesz szégyelve a kopaszság. Amerikában már kimondották, hogy le a szőrösfejüekkel, éljenek a kopaszok. szervezkedjenek a kopaszok. Az első szervezkedő ülés már le is folyt Bridgeport városkában. A városháza nagytermében gyűlt össze Ötszáz kopasz férfi, valamennyi feje kifogástalanul fényesre csiszolt billiárd-golyóhoz hasonlított A szervezkedés kérdéséről vitatkoztak és olykor-olykor majdnem hajba kaptak. (Szerencsére nem volt nekik, mert ha lett volna, most nem lenne). Az ülésen a tanácskozók egyik kevésbé kopasz csoportja azt ajánlotta, hogy az Egyesült-Államok egyetemei haj-terápiás katedrákat állítsanak fel az egyre rohamosabban terjeszkedő kopaszodás meggátlására. Na lett erre hadd el hadd. A méltatlankodás és felháborodás oly mértékben nyilvánult meg, hogy az ülés résztvevőinek égnek állt volna minden haja szála — ha lett volna. A tiltakozás kemény szavai hangzottak el és nyomban az indítvány elhangzása ntán felállott a klub harcos orátora. — Szabad-e szervezetünk szabályait ilyen módon lábbal tiporni? — harsogta. Mi köze van a kopaszok szervezetének az ilyen gyáva reformátorokhoz? — Árulók! Pfuj, szégyeljék magukat! — hangzott innen is, onnan is. — Húzzák ki a haját! A kopaszság árulói! — MeglincselniI — ordítozták a legvérengzőbb lcgkopas?abbak. Szerencsére az elnöknek sikerült még idejében rendet teremteni. Az egész ház harsogó lelkesedése közben tette meg indítványát, hogy ezt a szélsőséges ellenzéket a kopaszok szervezetéből ki kell zárni. Az uj orvosegyetemi tanszéket tehát nem fogják felállítani, hála a kongreszszus imponáló állásfoglalásának. Amerika tarfejü polgárai büszkék kopaszságukra és álmukban sem gondolnak a«* ra, hogy valamilyen kuruzslóval, vagy pláne hajspecialistával kezeltessék magukat Csillag Anna éhen halhat tőlük, (-) nem rakott fészket valaki a rongy mögött a lyukban? — Föl kellene menni és megnézni, ml van ott. Van már harminc-negyven éve, hogy nem látott madárfészket Mária. Akkor falun élt, kislány volt és könnyű lábú. Most azonban már nehézkes, idomtalan a teste. A takarítás is holtra fárasztotta. Elelakad a lélekzete és a lábai megvastagodtak. Mégis jó volna megnézni azt az édes pici fészket, ami odafenn lehet... Csak ne volna olyan magosán az a lyuk! Most újra megszólalnak a fiókák... zavarosan, össze-vissza csipognak... és Mária úgy halija, mintha rég elholt saját piciny magzatéi sírnának odafönt a szelelőlyukban. Öten voltak s a tizedik évet egyik sem élte túl... Igen, ugyanilyen volt a hangjuk ... Talán igazán odafönt vannak • • • ábrándozik az öregasszony... — Anya, gyere föl, csicsijgatni, csucsjgatni — szól a szelelőlyuk... és a belső szobából mintha Pétert, megboldogult férjét, hallaná: — Nézd csak meg, anya, mért sirnak a porontyok? Özvegy Mária sírva fakad: — Jaj istenem, dehát hogy menjek föl... mikor olyan rossz a testem... Megtörli a szemét és átmegy a szomszédba létrát hozni,.. Végig megy a folyosón és bekopog, ide, oda ... Páráknak sincs létrájuk... Kovászéknak sincs... de talán Rögösöknél lesz... — Igén, van, — mondja Rögösné, miközben a kislánya fejét korpázza és dühösen néz a nyugtalankodó gyerekre. — Maradsz már nyugton, vagy betöröm a fejedet! Te! A kislány jajgat: — Jaj de húz, jaj, ne huzza! — Rögösné káromkodik. — Látja,. Arzórié — mondja az özvegynek — örüljön, hogy nincs gyereke! Arzóné hallgat. Kimennek a létráért. — Nagyen rossz lábon áll — mutatja Rögösné — csak nem akar a maga öreg csontjával erre fölmászni? — Muszáj, lelkem — feleli Arzóné — föl kell másznom! Azt akarja mondani: meg kell néznem a gyerekeimet, de mivel elszégyelli magát a rossz asszony előtt, csak ezt feleli: — Ki kell tisztítanom a szelelőlyukat, édes Rögösné... — No csak vigye, de ha leesik, nem az én lelkemen szárad. Arzóné majd összeroskad az ócska létra súlya alatt. Krisztus cipelte ily keservesen a keresztet. És senkisem akar segíteni neki. Arzóné majd megszakad, mire fölállítja a kamrában a létrát. De egyre csipognak odafönt. Egyre sirnak... — Uram, Jézus, segíts — nyögi az özvegy Mária és kifulladva támaszkodik a létrához. Aztán lassan föllép a létrára és mászik fölfelé. Recseg, ropog az ócska alkotmány, az öreg asszony meg-megpihen és megy tovább, fara ki-kigömbölyödik: görcsösen fogódzik a létrába: halántéka kivörösödik... iromba agyaglábai ide-oda tapogatódznak... le-lehunyja a szemét, de egyre csak megholt .gyerekeinek hangját hallja a szelelőlyukból... ...Végre fölér... Nagyot sóhajt... Vissza szeretne nézni, de nem mer... Úgy érzi, mintha iszonyatos magasban volna, valahol a felhők között és lenn az éléskamra olyan távol, hogy oda soha többé már vissza nem mehet ... És ebben szinte megnyugszik... — Legyen meg a te akaratod — motyogja a létra tetején és keresztet vet. Egyik kezével elereszti a létrát, lassan kiemeli a lyukból a rongyot és egy vörösbegyfészket iát. Mohón tátongnak a rettentő szájú csupasz fiókák... Mária ráncos képe széles mosolyra húzódik és gügyögve-gagyogva egymásután gyerekei nevén szólítja a kicsinyeket... Ám hirtelen megsuhog a levegő odakinn... Megérkezik a vörösbegy-anya ... Egyszer, kétszer, tízszer ... mint a villám clcikázik a lyuk előtt: — Ki áll ott, ki áll ott? —. kérdezi ijedten a maga nyelvén. Ó, borzalom; ó, borzalom! Aki sokat szenvedett, érti a madarak nyelvét, a halak és kövek beszédét: — Mit félsz — motyogja Mária —i csak a mosogatórongyomat jöttem megnézni! A vörösbegy azonban egy szót sem ért. Újra és újra elivel a lyuk ©lőtt és fekete szemét rémülten mereszti a sö-; tét és kerek valamire, ami nem akar, mozdulni a fészek mögül. Sehogysem érti, hogy tegnap óta megelevenedett a mosogatórongy. Arzó Mária belátja, hogy ő fölösleges valaki vörösbegyéknél, de mivel nem akarja elmulasztani az éflesbus látványt: a magzatok etetését, ravaszul csak oldalt huzza a főjét... Most azonban fejének az árnyéka nanadt ott a lyukban és a vörösbegy félelme és gyanúja csak nem múlik el. — Ó a buta — morogja Mária és kezében a ronggyal lejebb lép egy fokot a létrán... A'há... most már nem vijjog olyan kétségbeesetten uz a buta vörösbegy ... Arzó Mária vár egy pillanatig, aztán óvatosan és dobogó szivei lábujjhegyrc áll; hadd lássa a gyönyörű idillt... De még sem ez elég. A nyakát is ki kell hogy nyújtsa... Nyújtja, nyújtja... aztán meginog és kezével-lábával kalimpálva, villámgyorsan zuhan alá a létra tetejéről... Aztán csönd lesz. Csak az éhes •fiókák csipogása hallatszik a szelelő lyukban és lenn lassan véres lesz Arzó Mária: a mosogatörongy. NRPRÓL NRPRfi
