Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)
1926-06-01 / 151. szám
6. oldal. Lehet magyarul is A belügyminisztérium hatálytalanította a szombori rendőrség rendeletét Szomborból jelentik: A szombori rendőrség hétfőn délben távirati rendeletet kapott a belügyminisztériumtól, melyben a belügyminisztérium utasítja a szombori rendőrséget, hogy továbbra is engedélyezze a mozielőadásokon a magyar, illetve a németnyelvű feliratokat. A szombori főkapitányság múlt héten, mint a Bácsmegyei Napló megírta, hivatkozással egy belügyminisztériumi rendeletre, betiltotta a magyar- és németnyelvű fílmfeliratok használatát. A szombori mozisok sérelmesnek tartották a főkapitány rendeletét és a Mozitulajdonosok Országos Szövetségéhez fordultak, melyet felkértek, hogy járjon közbe a belügyminisztériumnál, hogy a főkapitány rendeletét visszavonja. A Mozituiajdonosok Országos Szövetségének kiküldöttei hétfőn délelőtt interveniáltak a miniszternél, aki nyomban távirati intézkedést küldött a szombori főkapitánynak. A '(zombori rendőrség a minisztérium rendeletéről azonnal értesítette a mozisokat, akiknek tudomásul adta, hogy ezentúl magyar- és németnyelvű feliratokat is használhatnak. A minisztériumnak ezt az intézkedését Szomborban megnyugvással vették tudomásul. TINTA Emlékbeszéd Most halt meg egy barátom, ki egyik legnemesebb jóltevője, egyik legtermékenyebb írója volt a mai kornak. Nevét bizonyára nem ismeri senki. Céltalan is volna, hogy most közöljem. Édeskeveset törődött, inig élt, a dicsőséggel. Titokban dolgozott. Munkáit soha sem jelezte nevével. Az illető névtelen levélíró volt. Tudom, ez a szó lidérces emlékeket bolygat meg mindnyájunkban. Egy sötét becsületrablót látunk, ki fekete álarca mögé bújva mindenkinek csak ártani akar, védetten támad védteleneket, megrágalmazza az ártatlanokat, gyanút ébreszt féltékeny férjekben, kétségbeejt szegény magabizókat, kinyújtja sziszegő fulánkját az érzékenység felé s titkokat súg a hatóság kiváncsi fülébe. Nem, ő nem ezek közé tartozott. Arcára rózsaszín álarc borult. Minden sora lágy volt, mint a tömjén és illatos, mint a rózsavíz. Leveleit többnyire ilyen aláírásokkal látta el: »egy igaz tisztelője, egy bámulója, egy alázatos hódolója.« Ismeretlenül is derűt akart árasztani, fönntartani az emberek hitét önmagukban, vigasztalni, erősíteni őket, csak arra törekedve, hogy az élet nagyüzeme minden zökkenő nélkül tovább menjen, ö róla pedig ne tudjon senki. Még gyermekifjuságunkban ismerkedtünk össze. Már akkor megnyilatkozott ez a rejtélyes, különcködő hajlama. Sétáltunk például az uccán, mikor megpillantott egy leányt, ki nem volt se szép, se csúnya s amint később megtudtam, neki se tetszett. Ö azonban fölkiáltott: »Jaj de szép«. A leány kissé kihúzta magát, beszivta száját, szemmel láthatólag boldog volt. Barátom is. Így dicsérte meg különben öregurak kitaposott cipőjét, pesztonkák körfésüjét, ebtenyésztők beteg ölebét. Mindig a hátuk mögött. Mert ő csak mások háta mögött mondott jót. Mi célból? Nem birtam kipuhatolni. Talán egy kis kajánságból, de talán egy kis irgalomból is, hiszen sohasem élt vissza a helyzettel és sohasem látta hasznát annak, amit miveit: Később, a mint gyarapodott értelemben és tapasztalatban, a névtelen levélírásban lelte meg igazi stílusát. Fáradhatatlanul fölkutatott mindenkit, aki gyámolitó szavára szorult, bukott politikusokat biztosított törhetetlen bizalmáról, kiket, le-BÁCSMEGYEI NAPLÓ 1926 junius 1. lepleztek ronda panamáik miatt, vénkisasszonyoknak irt ömlengő leveleket, hitvesek sejtelmét oszlatta el férjeik több mint nyilvánvaló hűtlenségéről s elfelejtett Íróktól kért autogrammot, abból az alkalomból, hogy silány könyveikről már senkisem beszélt. Évtizedekig működött ezen a téren. Idejét csak hivatásának szentelte. Egy vagyont költött levélbélyegekre, borítékra, papírra, tintára, anélkül, hogy számítana az utókor hálájára s eddig bárki méltányolta volna érdemeit. Holott sokan, nagyon sokan kaptak tőle ilyen leveleket. Ha az illetők nem tudták máig, hogy ki irta ezeket, most elárulom, hogy mind a szegény megboldogulttól származtak. Megérdemli, hogy gondoljanak rá egy kis szeretettel. Azt hiszem, hogy ez az ember a hiúság, önteltség és kritikátlanság c korában hivatást töltött be s nélküle már sokan öngyilkosok lettek volna. Kosztolányi Dezső Kettős halálos repülőszerencsétlenség két öngyilkosság, halálos baleset, villamos karambol és autóelgázolás Noviszadon A sors kiszámithatlan végzése május harmincegyedikét véres betűkkel irta be Noviszad történetébe. Május harmincegyedikén reggel nyolc és kilenc óra közt, egyetlen óra leforgása alatt a szerencsétlenségek egész tömege történt. A gyönyörű májusvégi napsütéses reggelen az uccákon sürgőforgó emberek ezreit e hírek hallatára tömeghisztéria fogta ei. Az élénk fantázia, mint ilyenkor szokásos, további szerencsétlenségek hírét közölte, leírhatatlan izgalom vett erőt a közönségen s nagy tömegek tódultak a szerencsétlenségek színhelyére s a templomok egyszerre megteltek könyörgő emberekkel. Vájjon, mi okozta közvetlenül a kettős halálos szerencsétlenséget, még nem lehetett megállapítani. A repülőgép csak három percig volt a levegőben és akkor érte a katasztrófa. Mit mondanak az Ikarus-gyárban? Miki mérnök a téli kikötőből kétségbeesetten nézte végig konstrukciójának és a rajta levő két pilótának pusztulását. Az /. M. jelzésű hidroplán lett volna az első vizi harcászati repülőgép, amely az Ikarusból kikerült és megfigyelő repülőszolgálatra volt szánva és azért nevezték el »Izvidjaoski Mik!« készüléknek. Maga a konstruktőr akart a készülékkel repülni, de Schumann Ivan sorhajóhadnagy szinte erőszakkal magának tartotta fenn az első repülést és amikor Mik! legalább azt kérte, hogy a próbarepülésné!, mint megfigyelő, Schuman-nal együtt felszállhasson, Schumann ezt is elutasitöísta és ragaszkodott ahhoz, hogy Kalina repüljön vele. A gyár a hibát még nem tudja megállapítani, de a pilótát teszi' felelőssé, hogy siklörepiilés helyett felszállt. Kettős halálos repulőszerencsétlenség' Pontban kilenc órakor egy repülőgép motorjának fülsiketítő berregése hi via fel a járókelők figyelmét. Pár pillanattal később a fülsiketítő zaj hirtelen elült és a repülőgépek lármájához hozzászoktatott noviszadiak nyomban tudták, hogy a lármás berregés hirtelen megszűnése újabb szerencsétlenséget jelent. És máris százan és százan rohantak le a Duna-uccába, ahonnan a kattogás zaja hallható volt. Már akkor a sétatérről is nagy tömegekben özönlött a közönség a Dunához, amelynek tükörsima felületén letört szárnyakkal egy hidroplán úszott lefelé s vitt magával két holttestet, a levegő legújabb hőseit és áldozatait. Perceken belül tíz csónak erős evezőcsapásokkal és több motorcsónak rajzott az úszó repülőgép körül. Amint később kiderült, a / szerencsétlenséget azonnal meglátták a strandfürdő melletti téli kikötőben horgonyzó Duna flottila hajóin, mert alig 3—4 perccel a lezuhanás után már a szerencsétlenség színhelyére érkezett D. M. 11. jelzésű motoros vadászhajón Malinartcs Jenő korvettkapitány, a Dunaflottila parancsnoka, több tengerésztiszittel és huszharminc tengerésszel. A tengerészek csónakokba szálltak, körülfogták a repülőgép roncsait és a repülőgép törzsét lefelé vonszolták a Kralj Petar csatorna torkolatáig, ahol megkezdették a roncsokat partra huzni, hogy a repülőgép belsejében levő két pilótát, ha még lehet megmentsék. Mindez leirhatlan izgalmak közt ment végbe. A parton már akkor sok ezerre növekedett a kiváncsi közönség száma. Autón odaérkezett Dokics Djura tábornok hadseregparancsnok, Miirovics Zsiván és Jankóvies Milojko tábornokokkal, Richter repiilöezredessel. Több autón tengerész- és repülőtisztek érkeztek és megérkezett a mentőautó is orvosokkal. Kilenctől tízig sok száz munkás és katona dolgozott a repülőgép partravonszolásáu. Csákányokkal és nagy nehéz vaskalapácsokkal izzig-porig törték a repülőgépet, hogy minél hamarabb jussanak el a két pilótához. Vastag drótköteleket csavartak a repülőgép köré és több száz ember alig tudta az iszapba beleíuródott gépet kimozdítani. Szétverték a motort megerősítő pántokat, levették a motort, a benzintartályt, amely minden oldalán meg volt lékelve, leszedték a pilóták bőrüléseit, előkerült az irányzó, különkiilön tépték el a szárnyak vásznát csak a pilóták nem voltak sehol. Az ötnegyedórai szünetlen, emberfeletti munka után az orélywn betefuródott repülőgép csónakja is előkerült és abban szétroncsolt koponyával megtalálták az egyik áldozatot. Kalina Franjó I. osztályú tengerészőrmestert. A vadászörhajóról levették a nemzetiszinü lobogót, arra fektették rá és közel háromnegyed óráig dörzsölték és élesztették — de eredménytelenül. A zászlóba csavarva vitték a partra, a mentőkocsiba, amelyen a szerencsétlenül járt pilótát a kórház halottas kamrájába szállították. A hidroplán vezetőjének, Schumann Iván sorhajóhadnagynak holttestét nem lehetett megtalálni. Térdig vízben gázoló katonák és számtalan csónakról csákányokkal keresik, de eddig nem találták. Hogy történt a szerencsétlenség ? A lezuhant repülőgépnek ez volt az első és utolsó felszállása. A hidroplán a noviszadi Ikarus repülőgépgyárból került ki. Szombaton készült el és miután a gyárban bakkokra emelve, kipróbálták, levonszolták a haditengerészeti parancsnoksághoz, hogy most már á vizen és a levegőben is kipróbálják. A készüléket a gyár hires konstruktőrje, Miki József bécsi mérnök készítette. Mik! a háború előtt Pólában volt, a hidroplángyár vezetője és a róla elnevezett hidroplánokat használták a monarchia pilótái is. Miki mérnök, és főleg Ronyovics Dimitri je, a hírneves pilóta, az Ikarus-gyár vezérigazgatója szigorúan meghagyták, hogy az uj repülőgépet, miután Konyovics hétfőn Beogralba utazott és ö személyesen akart a kipróbálásnál jelen lenni, csak kedden próbál fák ki. A határozott utasítás ellenére Schumann Ivan sorhajóhadnagy — aki ezzel az uj hídroplánnal az egész Balkánt akarta beutazni — hétfőn reggel mégis felszállt az uj gépre. Magával vitte Kfllina Franjo őrmesterpilótát, mint megfigyelőt és bár ilyen próbautakon elsőizben nem szabad a viz fölé emelkedni, csak a csónakkal kell a vizen tovasrldaní, Schumann Ivan sorhajóhadnagy hétfő reggel 8 óra 56 perckor a téli kikötőből a szabad Dunára siklott, ott, ahelyett, hogy a Dunán felfelé repült volna, miután felfelé semmiféle akadály nem hárult repülőntja elé, a Duna folyása irányában siklott lefelé és amikor az alig egy kilométernyire levő vasúti lúdhoz ért, kénytelen volt gépével felemelkedni, átrepülte a hidat és alig haladt el a hid felett, száz méter magasságból a repülőgéppel a Dunába zuhant. A repülőgép orrával lefelé jutott úgynevezett dugólmzómen etben a vízbe. Schumann-nak nem volt bizalma a géphez Schumann pár perccel a felszállása előtt azt mondta tiszttársainak, hogy nincs sok bizalma a géphez, de mégis megkísérli a elszállást. Három perccel utóbb már a Duna hullámsirjában volt. Schumann kitűnő pilóta volt, akinek különösen csehszlovákiai repülései alkalmával voltak nagy sikerei. Tiszttársai lehetetlennek tartják, hogy az ö vigyázatlansága okozta volna a szerencsétlenséget. A készülék még nem volt biztosítva, mert még nem volt átvéve. Schumann sorhajóhadnagy 26 éves, maribori származású, Kalina őrmester' 32 éves, brnói csehszlovák származású. Kalinát kedden délután temetik el. Szerencsétlenség, szerencsétlenség után Pár perccel a kettős halálos repülőszerencsétlenség előtt, néhány száz lépésre a repülőkatasztrófa színhelyétől, az uj közúti vashid építésénél történt egy halálos szerencsétlenség. A Dunaparton három részben szerelik az uj hid szerkezetét és ha egy-egy ilyen szerkezeti rész elkészül, feltolják a vízben már készenálló kőpillérekre. Hétfő reggel az egyik ilyen szerkezeti részen mintegy tíz méter magasságból az ott foglalatoskodó huszonnégy éves noviszadi munkás, lsele János lezuhant és nyomban szörnyethalt. Vilovác rendőrfogalmazó és dr. Kluka György tiszti orvos már csak a beállott halált állapíthatták meg. A vizsgálóbíró elrendelte lsele holttestének felboncolását, egyben elrendelte a vizsgálatot annak kiderítésére, hogy kit terhel a felelősség? lseiének felesége és két gyereke maradt vissza. Két öngyilkosság Hétfő reggel 8 órakor Ádám Árpád harminc éves szállító, a noviszadi Jugospedit szállítóvállalat beltagja Vasutucca, 29. szám alatti lakásán egy Browninggal jobb halántékába lőtt. A gyorsan előhívott orvos jelentést tett az öngyilkosságról a rendőrségnek, ahonnan Rakics Radenko rendörfőkapitányhelyettes dr. Cseremov György tiszti orvossal kisietett és intézkedtek, hogy a súlyosan sebesült, eszméletlen Ádám Árpádot a közkórházba szállítsák ki, ahol nyomban műtétet hajtottak végre, de a golyót ezideig nem sikerült megtalálni. A műtétet végző főorvos szerint a golyó a kbponyacsontban megakadt és irányt változtatva, valahol a koponyában lesz és igy újabb műtét válik szükségessé. Ádám nem hagyott hátra levelet, de bizonyos, hogy súlyos szervi betegsége adta a kezébe a fegyvert. Állapota súlyos, ha nem is teljesen reménytelen. Hétfőn reggel fél kilenc órakor telefonon jelentették, hogy a Futaki-uccai Stein és Schreiber vaskereskedésében egy tizenhat éves inas főbe lőtte magát. Az öngyilkos Kovács István, akinek
