Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)
1926-06-14 / 163. szám
4. oldal. BACSMEGYELNAPLÖ A Világ helyett — Magyar Hirlap Kedd reggel már uj elmen jelenik meg a betiltott budapesti lap — A Társadalmi Egyesületek Szövetsége ünnepélyes fogadtatásban részesíti Bethlent. Budapestről jelentik: Bécsi jelentés szerint Bethlen miniszterelnök, akinek az eredeti terv szerint vasárnap este kellett volna Becsbe érkeznie, oda nem érkezett meg, igy tehát Budapestre is késéssel fog érkezni. Budapesten nagy előkészületek folynak a miniszterelnök ünnepélyes fogadtatására és az egységespárti politikusokon kívül a kormányhoz közelálló társadalmi egyesületek is résztvesznek a fogadtatásban. A TESZ vezérlőbizottsága vasárnap serényen dolgozott a fogadtatás előkészítése érdekében. Bethlen a nemzetgyűlés keddi ülésén számol be a genfi határozatokról. — Elkészültek a szuboticai kiállítás és nagy vásár érmei és oklevelei. A szuboticai kiállítás és nagyvásár érmei és oklevelei' elkészültek és a kitüntetett cégek átvehetik azokat a Lloyd titkári Budapestről jelentik: A betiltott Világ ügyében a lap kiadóinak sikerűit olyan megoldást találni, amely biztositja a lap eddigi szerkesztőségi és nyomdai személyzetének további elhelyezkedését. Miután a Világ újbóli megjelenésének engedélyezésére nincs semmi kilátás, a lap tulajdonosai úgy határoztak, hogy a Világot végleg beszüntetik, helyette pedig megvették a Magyar Hírlapot. A Magyar Hirlap, amely eddig délben jelent meg, kedd reggeltől kezdve már a Világ szerkesztőségi gárdájának közreműködésével mindennap mint reggeli lap fog megjelenni. A lap felelős szerkesztője Roos Rezső régi kitűnő újságíró lesz, aki azelőtt hosszú időn át szerkesztette a Magyar Hirlap-ol, főmunkatársai pedig Feleky Géza dr. és Móra Ferenc lesznek. A iap j hétköznoponkint reggel 14—16 oldalas terjedelemben fog megjelenni. SPORT hivatalában.' — Országos rabbi kongresszus Zemuitban. Zeuiunból jelentik: Kedden és szerdán Zetjiunban dr. Alcalay Izsák grandrabbi elnöklésével országos rabbikongresszus lesz, amely elsősorban az uj hitközségi törvénytervezettel fog foglalkozni. A kongresszuson dr. Schwarz Gábor zagrebi, dr. Kotiert Pinkász topo>ai és dr. Diamaiul Gyula vukovári rabbi előadást tartanak egyházi és nevelési kérdésekről. — A Bega halottja. Beeskerekről jelentik: A fürdöszezoii megkezdése máris halálos áldozatot követeit. Vasárnap reggel hat órakor Hűimért Henrik huszonhat éves szappangyári alkalmazott a Brankovácz - féle begai uszodában fürdött. Hiúmért át akart úszni a Bcgán, amikor azonban a viz közepére ért, egy jajkiáltást hallatott és elmerült. Holttestét még nem találták meg. — Elfogott betörő. Becskerekről jelentik: Szombat éjjel a negyedik külkerületben észrevették, hogy egy ismeretlen ember be akar törni Jankahidács Lázár és Meisler Lázár szőlőjébe. Figyelmeztették a rendőrőrszemet, aki a Franciaország—Jugoszlávia 4:1 (3:1) Biró: Putz (Belgium). A rossz idő ellenére húszezer ember nézte végig Párisban a válogatott mérkőzést. A jugoszlávok kezdenek, de a rossz terepen nem találnak magukra és a franciák gyors egymásutánban három gólt lőnek. A jugoszláv csapat ekkor lábrakap és formás támadásokat vezet, amelyekből Bencsics révén ér el gólt. A második félidőben a jugoszláv csapat támad többet, de a kitűnő védelem visszautasít minden akciót, viszont a franciák gyors levezetései rendkívül veszélyesek és a félidő közepén meghozzák a negyedik gólt is. A mérkőzés után bankett volt, amelyen melegen ünnepelték a jugoszláv csapatot A WAC kettős győzelme Beogradkan A bécsi csapat, amely kedden Szuboticán szerepel, szombaton és vasárnap Beogradban .mérkőzött. A bécsi profik mindakét mérkőzésükön győztek és pedig szombaton óriási fölénnyel 8:0 (6:0)ra verték meg a Jedinsztvót, vasárnap pedig a nagyszerű Beogradi Sport Klub ellen győztek 6:4 (3:2) arányban. A bécsi csapat szuboticai szereplését nagy érdeklődés előzi meg. Szuboticán komplett összeállításban fog szerepelni a WAC Schlosserrai, Haftllal, Schneiderrel és Dürrschmidttel. Különösen Schlosser szereplését várják nagy érdeklődéssel, mert a WAC februári szuboticai vendégszereplésekor a nagyszerű magyar válogatott játékos sérült volt és kénytelen volt egy félidőt végigstatisztálni a pályán. Schlosser most fitt és játéka a magyar válogatottban vaió legutóbbi remek szereplése után a legszebb reményekre jogosit. A WAC—SAND mérkőzés kedden délután negyed hétkor kezdődik a SANDPályán. A Sport állandóan fölényben volt. A Radnicski sokkal gyengébben játszott, különösen a második félidőben támadott sokkal többet a szuboticai csapat és az eldöntetlen eredménynek csak a Sport csatárok hagyományos gólképtelensége az oka. A vezetést a Sport tizenegyesből szerzi meg Jagica révén. A 10-i'k percben Mauser egyenlít, majd ugyanő megszerzi a vezetést a Radnicskiuak A Sport egyenlítő gólját a 30-ik percben lőtte Pfeiffer. A második félidőben a Sport Csete révén támad sokat, de a belsők sorra hibáznak. A Sport legjobbjai Csete, Nagykanász és Hígén voltak, a Radnicskiből Hauser és Bretnik voltak kiválók. Szuboticai Sport—Rađnički (Noviszad) 2:2 (2:2) betörőt elfogta. Megállapították, hogy a betörőt Bresics Andrásnak hivják, -6 éves és nincs foglalkozása. — Betörés. A szuboticai rendőrség bűnügyi osztályát vasárnap délelőtt arról értesítették, hogy a város külterületén, a Vili. körben ismeretlen tettesek betörtek Vantuk Gergely házába és onnan nagymennyiségű ruhaneműt, élelmiszert és pénzt vittek el. Az ismeretlen betörők szombatról vasárnapra virradó éjjel törtek be a lakásba. Először a konyhába mentek, ahonnan könnyen bejutottak a két szomszédos szobába. A szobából minden értékes holmit magukkal vittek a betörők. Érdekes, hogy a betörés idején a család valamennyi tagja a szobákban aludt és nem vették észre a betörők nagy zajjal járó munkáját. Dr. Momirovics Valyko rendőrfőkapitány helyettes nyomban megindította a nyomozást, amelynek eredményeképen őrizetbe vettek egy férfit, akit a betöréssel gyanúsítanak. A letartóztatott nevét a rendőrség a nyomozás érdekében nem közli. — Zsebtolvajok garázdálkodnak a suboticai pályaudvaron. A szuboticai vasúti rendőrség vasárnap letartóztatott három fiatalembert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy a vasútállomáson több zsebmetszést követtek el. Vasárnap egy budapesti ügyvéd és a beogradi magyar követség egyik tisztviselője jelentést tettek a rendőrségen, hogy ismeretlen tettesek kifosztották őket. A követségi tisztviselőtől öt millió magyar koronát, a budapesti ügyvédtől pedig kétszáz dinárt loptak el a zsebtolvajok. A rendőrség azonnal nyomozást kezdett és letartóztatott három egyént, közöttük Kovács Lajos körözött zsebmetszöt. Szombor Amatőr—SzTK 3:1 (1:0) Az olimpiai-alap javára játszottak nagyon csekély érdeklődés mellett a csapatok. A SzTK méltó ellenfele volt a négy tartalékkal játszó Amatőrnek és ;a mérkőzést az döntötte el, hogy az Amatőr csatársora némileg gólképessebbnek bizonyult. Egyébként mindkét csapatban a védelem volt jó. Az Amatőrben különösen Schmidt és Mérői .vöt tak jók, míg az SzTK-ban az egész védelem jól dolgozott. Az első gólt a 18-ik percben Breuer centerezéséből Deljanszki lőtte, a másodikat tizenegyesből lőtte Schmidt a második félidő 12-ik percében, majd a 26-ik percben az SzTK gólja következett Spanyol révén, majd Matarics állította be a 36-ik percben az eredményt. Szenta Szotnbori Sport *— Szentai A C 4:1 (3:1) Olimpiai mérkőzés — Biró: Sztipics Nagyszámú közönség jelenlétében . játszotta le a Szentai AK mérkőzést, a mellyel tulajdonképpen belépett az I. osztályú egyesületek sorába. A kitűnő. formában levő szómban Sport ellen három tartalékkal is meglepően jól tartotta magát és stílusos szép játékával ellenfele számára nehézzé tette a győzelmet. Az 1-sö félidő elején teljesen nyílt játékban, mindkét fél egyenlően támad, azonban a Sportnak a tartalék Szak Vendelem hibájából könnyűszerrel elért góljai után a szentai csapat félidőig viszszaesHí. A 2-ik félidő félórájában élvezetes szép mezőnyjáték folyt, amelyben a küző csapatok egyenrangú feleknek bizonyultak. Csupán a mérkőzés utolsó fázisában sikerült a nagyobb állóképességü Sportnak fölényt kiharcolni, azonban a most már kitünően működő SzAK védelemmel szemben csupán egy újabb gólt sikerült elérniök. A Sport góljait Kaics és Szlavkovics 2—2, mig a SzAK- ét Paics lőtte. Sztipics jól bíráskodott. Becskerek Atlétikai verseny Becskereken Beeskerekről jelentik: A vajdasági atlétikai alszövetség válogató .versenyt rendezett vasárnap Becskereken. A verseny eredményei: 100 m. l. Reisz ((Kadima)) 12 mp. 2. Wednenin, 3. Ripka. Magasugrás. 1. Pavicsevics (Obi-1916, június 14 lies 152.50 cm.. Sulydobás. 1. Pavicsevies 12.95 m. 2. Dadics 10.84. 3. Reisz 9.65. 800 m. 1. Szkorcpa (Obilics) 2 p. 15.2. Távolugrás. 1. Telezsko (Panese* vöi SC.) 631 cm., 2. Rackov 579, 3. Csolics 572. 200 ni. 1. Wednenin (Obilics 24.9, 2. Reisz 25.2, 3. Ripka. 1500 ni.. 1. Mijatov (Obilics) 4 p. 51, 2. Tangl (Kikinda), 3. Skorepa. 3-as ugrás. 1 Csolics (Obilics), 12.45, 2. Teleszko 12.14. 3. Rockov 11.88. 401) m. 1 Nedo-i cin 57.2, 2. Rackov, 3 Cvejanov. Rúdugrás. I. Teleszkö. 268 cm. 2. Dadics 240. 3000 m. gyaloglás. I. Radovanovics 17 p. 72 mp., 2. Davidovics, 3. Radovan-. csec. Bánáti komb. Becskerek komb. 4:2 (1:0). Szakadás fenyeget az atlétikai szövetség és a vajdasági alszövetség között Becskerekről jelentik: A vajdasági atlétikai alszövetség vasárnap közgyűlést tartott Becskereken.. A gyűlésen foglalkoztak az atlétikai szövetség leiratával, amely a szövetség és az 'alszövetség ismeretes afférja miatt elégtételt követel az alszövefségtől. A szónokok szenvedélyesen kritizálták a szövetség magatartását s olyan inditványt tettek, hogy az alszövetség szakadjon el a szövetségtől s a beogradi alszövetséggeí együtt uj szövetséget alakítson Heves vita után úgy határoztak, hogy nem adnak semmiféle elégtételt és teljes egészében újra megválasztják a regi vezetőségei. Sportkörökben valószínűnek tartják,hogy a szövetség erre a határozatra az alszövetség felfüggesztésével felel, ami tnaga után vonhatná a teljes szakadást. VRBÁSZ: Vrbászi Amatőr—Kulai SC 3:1 (1:0). TOPOLA: Topolai SC—Vrbríezi SC 1:1 (1:0). ZAGREB: Szombat: FC Bern—HASK 2:2 (2:0) Vasárnap: PC Bern—HASK 4:0 (2:0). TEMESVÁR: TAC—Kinizsi 1:0 (0:0). A bajnoki mérkőzés a Kinizsi váratlan vereségével végződött és ezzel Románia bajnokcsapata elvesztette Temesvár bajnokságát és igy nem vehet részt az idei országos bajnoki mérkőzéseken. BUDAPEST: FTC—Miskolci VSC 4:0 (2:0). Az FTC könnyű győzelmet aratott az országos bajnokság döntőjében II. osztályú bajnokság: Zugló—UTSE 1:0, UMTE—KAOE 2:1. Föv. TK—Világosság 6:3, MÁV— EMIK 2:0, RAC-URAK 2:2. Az eredmények alapján a Zugló és a Föv. TK jutottak az első osztályba. Až MTK atlétikai versenye. 100 m. síkfutás: 1. Hajdú 11 mp. 200 m. síkfutás: 1. Hajdú 22.1 mp. (országos rekord). 1000 m. síkfutás: 1. Bejei 2 p. 38.8 mp. 3000 m. síkfutás: 1. Katz (finn) 8 p. 51.8 mp. BÉCS: Vienna—Floridsdorf 4:1 (1:1) WSC—Hakoah 1:0 (0:0) Rapid— DFC (Prága) 3:3 (2:2) Mázics vezeti a Budapest—Temesvár mérkőzést. A jövő vasárnap lejátszásra kerülő Temesvár—Budapest válogatott mérkőzés levezetésére Mázics Andriját, a kitűnő szuboticai futballbirót kérték föl. Mázics elfogadta a meghívást. A szerkesztésért felelős dr.'FENYVES FERENC Subotiea. Nyomatod a kiadótulajdonos Minerva r.-l.-nál. Felelős kiadó: FENYVES LAJOS Sabotiex