Bácsmegyei Napló, 1926. június (27. évfolyam, 151-177. szám)
1926-06-13 / 162. szám
1926. junius 13. BACSMESYE1 NAPLÓ 17. oldal. * barátom! másnap az ellenzéki sajtó komisz hangon irkáit rólam, sok párthivem elhagyott, uj akcióm kivédhetetlen veszedelemben forgott. Este hazajövök, zug a fejem és ebben az állapotban Amálka vésztörvényszék elé Aliit engem, mert az abrosz, török abrosz, a vörös bortól tönkre mént. Mondtam, hogy veszek három török abroszt, csak hagyjon békén, de m m normált. Araálka azt mondta, hogy a török abrosz drága emlék, te hoztad Szmirnából ... Mondtam Árpáikénak, emlék: emlék, Rákóezy zászlója is emlék, mégis rongyos, caíatos. Így szép az az emlék .... Mondtam Amálkának, hogy szegezze az emléket zászlóméra, dugja ki a padláslyukon, hagy legyezgesse házunk homlokzatát . . . Ezt mondtam . . . Igen, ezt mondtam. Van ebben sértés, sérelem? Nincs! . . . És mégis kérlek, mi történt? Amálka csomagolt, hazament a mamájához, mert úgymond, ,.veled tűrhetetlen az élet." Cservenkai nieghökölt, mint a nekiszaladt csikó a part előtt. Babrálta a poharát ... De az ital gondatlansága leteperíe a zavart. Cservenkai arca gúnyosra torzult. — Palikám, nem furcsa, hogy mi hárman, igy, együtt vagyunk? ... Amálka asztalt bontott és a férfiakat feketére a szalonba ‘invitálta. Az ajtóban átkarolta az urát s suttogva kérlelte, „István, légy jó hozzám, ne igyál”. A férj Iiáíraszegte a fejét és ki akarta mondani: „bizony iszom!“ de meglátta •az uszony vergődését és magában újra meghallgatta a .kérést: a liátraszegect nyak bólintva visszahanyatlott. Csüggedten íeketéztek. Kollár menekülni akart. Lopva riézsefct az órára . . . Amálka a zongorához ült. Beethovent játszott. Kollár meredten figyelt. Cservenkai kiszökött a szobából, pezsgőt hozott be és loppal a szőnyegen szervírozott. — Na kérem! — szólt az utolsó akkord rezgésébe bele, most gyertek ide a „szőnyegre. No! . . . üljetek le! ... . Amálka! nem emlékszel? Az első évben igy csináltuk ketten . . . Elfeledted már? Amálka ... És barátom, legyünk ma közvetlenek, ne zavarjon semmi téged. Lehevertek a szőnyegre, Cservenkai eloltotta a csillárt, egy asztalkáról japán ernyős lámpát hozott, az kerekiteát elébiik világosságot. Sűrűn kocingattak. — Tudod, Pálom, házasságunk első évében nagyon boldogok voltunk. Kicsaptunk sokszor az élet medréből. Te! ezen o szőnyegen igy ültünk mi ketten, halhatatlan dolgaink voltak. Most? fecséreljük az életet. Napjaink egészen holtak . . . Nem értem ... Jó hogy itt vagy . . . Szükségem van rád . . Kollár menni szeretett volna, de maradt, mert farosának vélte, hogy most két karjára támaszkodva felguggoljon és feltápászkodjék a szőnyegről. így nem lehet vendégségből elmenni. — Amálkám! drága ... ha te még e>gy jó fekete kávét adnál nekem . . . nekünk. — Magam főzök, jó erőset — mondta az asszony és boldogan kelt talpra, nagyon Örült hogy menekülhetett. Magukra maradva Cservenkai újra beszélni kezdett, most már visszavonhatatlan őszinteséggel. — Barátom, miért nem iszol? Ürirsd csak ki a poharad... Ne mentegetőzz Látod ilyen vagy tie! Ez a te programod!__ Nem iszod ki a poharad... Ez vagy te! . . . Csalsz! Csak az ajkaddal érinted a poharat! Igyák más! Ernyedjen el más! ... Te érintetlen maradsz . • . furcsa! Miért nem igyekeztél? Miért nem vetted el te Amáikát? maradtam volna én hoppon . ... Amálka akkor máskép rezignálna: volna egy táncrendje,*a -Corpus Juris« finom raüvü bőrből, beírva nevem az első négyesnél, az utolsó csárdásnál . . . • lev. .volna! És hogy van most?! Barátom’ tudod-e, hogy ki vagy a házamnál? Kollár fej akart ugrani, de Cservenkai vállára tette kezét: I — Maradj csak . . . Meg kell mondanom . . . Most jutott az eszembe . . . . most keü megmondanom, hogy ki vagy a házamnál: Bálvány vagy! a te szellemed honol itt... Nézd csak ott a '<öni vszekrértyen agt a köböl faragott juhászt. Botjára támaszkodva mélán előre néz. Nézd azt a szokvány figurát. Egyszer egy cssmegés bolt kirakatában láttam ugyanilyent. A kirakat fenéken kavicsos mederben rákok mozognak, a frank kávé dobozos felépítményeken stearin-gyertyákból készült árkád alatt áll a busuló juhász... Te Auláikénak hoztad . . . Drága emlék, mint a török abrosz . . . — És látod1 a falon ... ott ... azt a képet? Barátom . ... remélem, azóta művészi Ízlésed fejlődött ... Rettenetes. Mindennap fejfájást kapók tö!c . . . L»c tűrnöm kell . . . Drága emlék. Tőled... — Mázamban a levegő mindenkor és mindenütt veled van telet mindenütt ígéret és Ígéret, mely nem váltódhatott he . . . Bálvány! hogy szidlak, átkozlak és mily áldozatos védelemre találsz. Kollár talpra ugrott. — Ülj !e! Mulassunk tovább. — ' No, ez nem jó mulatság, István. Hagyjuk abba. Cservenkai is felkelt. Szilajsága leninit róla. Mosolygott is, úgy látszik javítani akart a helyzeten. — Barátom, szavamra nem akarok beléd kötni. . .. De . . . ne haragudj... én tisztázni akarok mindent . . . Azt hiszem, hegy én ma mindent kitaláltam . . . Csák gondold meg: A török abrosznál kezdődött a baj . . .Pál! Nem csak a török abrosz és más dolgok, hanem elmúlt szavaid, leveleid keltek életre és zsongtak itt. Amálka fél és egész mondatokat, viharos időben hosszú szakaszokat olvasott reám a leveleidből! Amit te Ígértél, azt nekem kellett volna teljesítenem . . . Tudom mi van a leveleidben. Amálka tavaly fürdőn volt. Kinyitottam a szekrényét és ott őrzött leveleid mind elolvastam. Száznegyvennyolc levél . . . furcsa váltók, sohasem zsiráltam azokat és én fizessem ki? A levelek közt van egy versed . . . Pálom, rossz vers ... Bütykös rímek . . . elhasznált líra . . . fájt a szivem, vergődtem és kinoztam Amálkát. . . így építettem napról-napra a szobrodat, igy omlottam össze, igy pusztult el a mi házasságunk . . . Hát igazság ez? . . . ne . . . ne . . . szólj közbe! ... én most kiöntöm a szivemet. . . Tudod Pál . . . barátom . . . igen, az a hiba, hogy előttünk volt valaki . . . Aztán jövünk mi és égig érő lángnak véljük ázt a satnya tüzet, amiről azt hisszük, hogy mi gyújtottuk. Pedig csak az első szent lobbanás pisla csonkja mellett melegedünk és talán melegítünk ... És amikor az utolsó lángocska is elhuny, akkor ... a kísértet belép a házba ... És a kísértet jó él itt Bálvánnyá hizlalja a gyilkos idő . . . • Pál . . . én nem haragszom rád. Csak véletlen, hogy te vagy itt a bálvány... Minden házban van . . . Lehettem volna én is a te házadban bálvány és az is vagyok — máshol . . . Jártam valahol én is először . .. Egyre suttogóbbá vájt a hangja. Átölelte Kollárt, remegve mondta: — Jó hogy nincs itt Amálka. . . A drága ... az életem . . . fekete kávét főz . . . Gyönyörű, szép. hatalmas, boldog. nagyerejü fekete kávét főz ... . .... És Amálka hozta a kávét .... Ebből a kávéból nem kívánt Kollár Pál. Buosuzkodott. Cservenkai erőszakoskodott. — Maradni fogsz! Most kezdődik a mulatság ... Én cigányt hozatok. A harmadik uccában játszik egy banda... Hires ócsai cigányok, de íelcsalták őket, fényes pesti kávéházat ígértek nekik, most itt a kültelken házmestereknek, postakocsisoknak játszattak ... A cigányok hamarosan megérkeztek. Cservenkai rendelte a nótákat és féktelenül dalolt. Később keringet parancsolt és Amáikához lépett. — Egy táncra . . . Amálkám . . . Szólt a keringő és Cservenkaiék keringőztek . . . Sokszor táncolták körül a szalont. Az asszony beleomlott a férfi karjaiba. Oiyan volt ez a kép. mintha látunk félig elhamvadt fahasábot. A láng elvándorolt a félig elszenesedett helyről és a hasáb másik végén rnuladozik. De egyszerre erőre kap, visszanyargal a régen felgyyjfott helyre és felelevenedő iángkarjaival átfonja ... egészen beborítja. Cservenkai vállára vonja asszony® fejét, járják a táncot. A cigány andali-i tóan muzsikál. Cservenkai sugdos- • • -r Amálka mosolyog. Kollár kezdetben tapsolt Taktusra t apsolt. De elfáradt és szórakozottan kóstolgatta borát. És ők táncoltak és nem fáradtak el. Áttáncoltak a másik szobába, ott kerendgtek és kihallszott Amálka boldogságos kacagása . . . Csókolóztak: Kihallafszott . . . Kollár Pál kiszédült az előszobába. Nem is tudta, hogy került az ucárca. Hideg novemberi éjszakához való ka-' bátjában dideregve nézett fel a forró ablakra. Olaszországi úti notesz A muzsika mámorosat Muzsika és dal kisér mindenütt. Az olaszok »Miatyánki-ját bátran meg lehetne toldani ezzel: »add meg a mi mindennapi muzsikánkat...« Térzenék és templomi hangversenyek, felülmúlhatatlan operaelőadások és nagy koncertek, zene, zene mindenütt. Mindenki veledudolja a zenekarral, az orgonával, az operaénekessel a melódiákat. Mintha itt személyes ügye lenne minden embernek a muzsika. Térzene a velencei Szent Márk-téren. Hatalmas, tömeg szorong a templom előtt. Többezer ember. Vasárnap délután. A velencei városi zenekar, Olaszország legjobb zenekara hangversenyez. Olasz operák és nehéz klaszszikus zenemüvek vannak műsorában. Nem könnyű indulók és valcerek. A közönség vegyes. Kiváncsi idegenek és vasárnapi szórakozást kereső velenceiek hallgatják a térzenét A velenceiek vannak túlnyomó többségben. A külvárosokból jöttek el kispolgárok, kereskedők és egyszerű iparosok, sok munkást is látok és mind ájtatosan hallgatja a hangversenyt. Egy dada a kezén tart egy erős nagy gyereket, látom, hogy fáradt és súlyos a karján ficánkoló kis kövérség, de azért nem mozdul a helyéről, ainig vége nincs a térzenének, öreg munkás veri a taktust a fejével. Szelíden ringatja jobbra-balra, fel-le, ősz, napbarnított fejét. Külvárosi szatócs dúdolja az operaáriákat. Imponálóan csöndes és fegyelmezett az egyébként hangos és fegyelmezetlen olasz tömeg. A zene lenyűgözi őket és a hatalmas Szent Márk-téren nagyobb csend van, mint a mi koncerttermeinkben. Operaelőadások... A legnagyobb siker, amitől hamarosan hangos lesz egész Európa, Puccini posthumus operája, a »Turandot.« Az idén tavasszal mutatta be a római Teatro Costanzi. Puccini hátrahagyott utolsó operájának bemutatóját kegyeletes zenei ünneppé avatták. A színház bőkezűen állt a siker szolgálatába. Kápráztató a Teatro Costanzi előadása. A Turandot Puccini minden más operájánál jobban kórusokra van felépítve. Egyes jelenetekben kétszázötven ember mozog a hatalmas színpadon. A díszletek meglepőek. Öt színváltozás van és mindegyik külön meglepetés. A kosztümök tarka pompájától szinte megfájdul a szem. Keleti miliőben játszik az opera és a nehéz selymek tarka szinpompája, a tömegek festői elhelyezése, az egész szédítő kiállítás az ezeregy éjszaka szépségeit varázsolja a színpadra. Szinte sok is a pompa. Mintha • a zenei rész, a lényeg rovására menne az a rengeteg látványosság, ami percröl-percre váltakozik a színpadon. Pedig ez a zene a legszebb Puccini-muzsika, talán monumentálisabb, mint a kiváló olasz zeneszerző többi operája. Mindent összevéve, gyönyörű színházi est. Zsúfolt nézőtér izgul és lelkesedik. A páholyokban és zsöllyékben a selymeknek és estélyi toaletteknek majdnem ugyanolyan szinpompája, mint fenp a színpadon. Róma élete itt lüktet 4 Teatro Costanzi előadásán. Egy másik gyönyörű színházi est. A milánói Scala szezónzáró előadása. Az olasz zeneművészet temploma a Scala. A világ egyik legnagyobb színháza. Monumentális. Hat emelete hatalmas félkört alkot az óriási színpaddal szemben. Egy Verdi-operával zárják az idényt. A színpadon a világ legjobb énekesei, a zenekarban Olaszország legkiválóbb muzsikusai. Ez már nem is színház. Olyan áhitatos a csönd, mint a templomban. Felvonás végén itt még a taps is tompább, 'diszkrétebb.' Csak fenn a hatodik emeleti galérián; tombolnak lelkesen a zeneakadémiai növendékek. Mondják, hogy az olasz Színházakban fütyülni is szoktak és tüntetnek a színész ellen, ha fals hangot fog. Micsoda pokoli lárma lehet itt, ha ez a tömeg elkezd tüntetni. Négyezer ember ad itt elragadtatásának vagy elégedetlenségének kifejezést. Végül még egy felejthetetlen élmény. Mascagni dirigál filharmonikus zenekart a római Augusteóban. Hangverseny amfiteátrumban. Mert ez a hangversenyterem hatalmas körszinház. Nagyobb, mint a bécsi Operaház. Zsúfolva van. A páholyokban és a földszinten tout Roma. A magas galériákon muzsikusok, művészek. Az orchesterben kétszáz zenész. A karmesteri pulpituson Mascagni, a hires zeneszerző. Szerény és kedves. Amikor bejön, barátságosan kezet szőrit a primhegedüssel és szinte egyenkint üdvözli a hatalmas, zenekar tagjait. Amikor lekopogja a zenekart, olyan csönd van a kolosszális színházban, hogy a lélegzetet is hallani. A zenészek rajongással, szinte transzban figyelik Mascaghit. A maestro dirigál. Kotta nélkül dirigál végig egy hatalmas műsort. A kis karmesteri emelvény maga is zeng, zug a karjainak lendületétől. Néha néhány lépést tesz jobbra vagy balra. Egész testével dirigál. Külön összeköttetésben van a zenekar minden tagjával. A közönség minden szám után ordít a lelkesedéstől. Puccini egy müvét dirigálja, a »Manón« nyitányát. A tapsorkánba * valaki belekiáltja: »Evviva Puccini/« és a következő percben ezrek tüntetnek hangosan a nemrég elnémult nagy olasz zeneszerző mellett. Aztán két saját szerzeményét dirigálja Mascagni. A közönség tombol. A taps fortissimo harsog és mámoros kiáltások ünnepük a mestert. Ezek itt körülöttem megrészegedtek a zenétől. Mascagni őszülő, szép müvészfeje szerényen hajlik meg, a zenekar felé int előbb boldog köszönetét és csak aztán fordul a közönség felé. Nem pozőr. Kedvesen és közvetlenül köszöni meg az ünneplést, a siker érdemét a zenekarra hárítva. Nem engedik le a karmesteri székből. Meg kell ismételni finom köjteményszerü szonátáját. Utána még elementárisaid) erővel verődnek tapsra a tenyerek. Mascagni újra kezet szőrit a zenekar néhány, tagjával. A muzsikusok magnk is lelkesen tapsolnak. Különös és szokatlan, de itt, ebben a részeg mámorban érthető. Beethoven, Wagner... Mascagni dirigál és a hatalmas amíi[ teátrum tnegremeg a tapstól, lelkes ki- I áltozástól. A hangverseny -'égén száz I meg száz ember tolong a karmester'.
