Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-28 / 147. szám
Halálos szúrás a korcsma előtt Két pohár bor között egy emberélet pusztult el lótárgyalás a szuboticai törvényszéken A szuboticai törvényszéken csütörtökön tárgyalta Pavlovics István törvényszéki elnök biiutetötanácsa Kalmár Mihály szuboticai lakos, hentessegéd biin- Iügyét, akit haiáltokozó súlyos testi sér•tés bűntettével vádolt az ügyészség. Kalmár Mihály ez év április 8-ikán, :éjjel tizenegy óra tájban a Maifojlovies■uccábaii. az ott levő vendéglő előtt, a nyílt uccán leszúrta Merkt József vil•lauygyári munkást, aki a szenvedett sérülés folytán, két nappal később a közkörhúzban meghalt. A csütörtöki főtárgyaláson a vádlott az elnök kérdésére kijelenti, hogy az ellene emelt vádban bűnösnek érzi magát abból, hogy beleszurt. de teljesen részeg volt.« Ezután elmondja, hogy április 8-ikán, csütörtökön két barátjával, Szabó Míhállyel és Balog Kálmánná! több kocsmában megfordultak ös mindenütt ittak. Este 9 óra tájban betértek egy Kosztina-uccai kocsmába. Leültek hármán égy üres asztalhoz, beszélgetlek és Ittak. A kocsmában ott ült egy másik asztalnál az elhalt Merkl is, aki közeledett feléjük. Majd így folytatja á vádlott: —r Ami azután történt, arra nem emlékszem. Annyit tudok, hogy kollégám, Szabó Mihály kiment az uecára, éti is kimerném utánua. Annyit láttam, hogy Merkl rácsapott, mire Szabó a íöldrezuháut. Merkl pedig felémrohant. Hogy a bicska hogy került a kezembe, nem tudom, azt sem tudom, hogy hogyan szúrtam meg. Az eset után én és Szabó Mihály visszamentünk a kocsmába és ott ültünk még egy negyed óráig. Az elnök: A késsel mit csinált? A vádlott: Nem tudom. Az elnök: Mikor a szúrás után viszszamentek a kocsmába, mi történt. A vádlott: Mi ismét leültünk az asz-,, tálunkhoz, de alig ültünk egy negyéü•óráig. bejött egy rendőr és bevitt bennünket a városházára. Az elnök: Civakodtak maguk előzőleg? .1 vádlott: Nem tudom. Részeg voltam. A vádlott kihallgatása ezzel véget ért és Szabó Mihály vasúti munkást hallgatták ki tanúként. , 4. oldal RACSMEGYEt NAPLÓ Elmondja, hogy hárman ott ültek a Kosztina-uccai kocsmában, az elhalt Merkl odajött asztalukhoz, megitta Balog Kálmán borát, az övét pedig feldöntötte. Közben csúnyán szidott bennünket — mondja a tanú. — Nem akartunk civakodni s ezért átültünk egy másik asztalhoz. Oda is eljött ös szidalmazott bennünket. Én kimentem az uccára, Merkl utánam jött és megütött. Én elestem. Ekkor kijött Kalmár és látta, hogy én a földön fekszem ts erre megszórta. A szúrás után még láttáin, hogy Merkl futni kezd, mi pedig bementünk a kocsmába. Aztán jöttek a detektívek és elvittek. A következő tanú, Balog Kálmán is azt áilitja, hogy egész délután több kocsmában ittak. Az elnök: Részeg volt a vádlott? A tanú: Elég jó ittas volt. Sztantics Márkó vendéglős kihallgatása után Perazics Bozsidár dr. és Jeremies Risztó dr. törvényszéki orvosok terjesztik elő orvosi szakvéleményüket az elhalt sérüléseiről. Ezután Vasziljevics Ljuba dr. államügyész terjeszti elő a vádat, amelyet bizonyítva lát. Vines Milán dr. védő kifejti, hogy a vádlottnak nem volt bűnözési szándéka, felmentést kér. A bűnösség kimondása esetén pedig kéri az enyhítő körülmények figyelembevételét. A bíróság ezután meghozta az ítéletet, mely szerint a. vádlottat bűnösnek mondotta ki haiáltokozó súlyos testi sértés bűntettében, amelyet azonban íeihevüit állapotban követett ei és ezért a bíróság egy évi börtönre Ítélte. Eltemették a kamenicai áldozatokat állott. Harminc asszony suroi, mos, dörgöli le a templom falára rakodott iszapot, amely a szentelíviztarlókat is teljesen megtöltötte. A falakon függő szent, képek egy részét az iszap megrongálta. Temetik az áldozatokat Tíz órakor temették a tragikus véget ért és teljesen kiirtott Vrsm'cs-család rárom tagját: az anyát, leányát és fiacskáját. Az apát és az idősebbik leányt a Duna vize Szrmszki Karlovcin dobta ki a partra. Azokat ott fogják eltemetni. Az anyát és két gyermekét, három gyalulatian koporsóba tették, ceruzával ráírták a nevüket és a három koporsót cgyíogatu talyigára helyezték. Az anya koporsóját hosszában, a gyerekekét keresztben. Kötéllel kötötték össze, nehogy valamelyik koporsó a Tiepehupás utón leessék a kocsiról. A három holttest a községháza rendőrszobájának agyagpadozatán hevert, ott tették be a koporsóba és letakarták egy darab fekete fátyollal. A ta-1925 május 28. Sok száz munkás dolgozik a romok eltakarításán Népvándorlás Kamenicára — Segélyakció a hajléktalanokért A Noviszad—kamenicai helyi hajó minden járata csütörtökön is nagy embertömegeket szállított a szomorú hírességre szert tett Kamenicára, 'ahova nem csak Noviszadról, de a környékbeli községekből is igen sokan jöttek el a katasztrófa nyomait megszemlélni. Csütörtökön már némileg megkeményedett az a helyenként másfél méter magasságra duzzadt iszaptömeg, amelyet a foiyóvá megnőtt Novoszelszki patak sodort az elpusztított uccák és házak helyére s igy jobban meg Sehetett közelítem a falunak azt a részét, ahonnan a házakat már elsöjörte. A Novoszelszki patak két oldalán épült uccák ma is olyanok, mintha nehéz tüzérség órákon át pergőtűz alatt tartotta volna a házakat. Az elpusztult, ma már nem létező és a súlyosan megrongált házak és egyéb épületek száma harmincra növekedett. Egyik-másik épületen csak 48 órával a rémes pusztulás után támadtak rések, amelyek minden pillanatban összedüléssel fenyegetnek. Az uccákon nagy élénkség. Sok százan foglalkoznak a romok eltakarításával és azoknak a házaknak a lebontásával, a melyeket az összeomlás fenyeget. Mindenütt bontják a tetőket és szedik le a cserepeket. Az uccákon gazdátlanul hevernek a szegényes bútorok, asztalok, padkák, összetört konyhaállványok, kemencék, hordók, darabokra tört tükörrészek, ajtók, ablakfóliák. Dr. Simonovlcs Milán orvos kőhazának két méter magas, harminc méter bosszú kőkerítésére csak a kapu mellett állva maradt kőpillér emlékeztet. Vagyonok a vízben A gyilkos patakban sok száz tárgy hever. Legtöbb benne a kidőntött hatalmas fa. A patak a két partján diszelkedett nyárfákat egyszerűen leberetválta. 'A patak felett két kőhíd és egy fapadozatu, de vaskorlátta! eiátott hid volt. Egyik sincs meg. Pozdorjává zúzva hevernek a patakban. A vaskoriatok elgörbültek. A parton épült házak belesodródtak a vizbe. Itt-ott látható a konyha megmaradt téglapadozata. A parton mély szakadékok. Községbeliek figyelmeztetik az idegeneket, nehogy a partra lépjenek, mert ma is egész agyagtömbök válnak le és zuhannak a vízbe. A Dunán csónakokon vadásznak az elszabadult boros hordók után. Itt-ott csak egy oldalfal maradt, több háznak a felét szelte cl az ár. A legtöbb munkáskéz a görögkeleti templom rendbehozásán fáradozik. A templom a község egyik legmélyebb helyén épült és ezzel magyarázható, hogy a felhőszakadás okozta áradás embermagasságig érte a templomot, amelynek külső falain 1.60—1.65 méter magasságba rakodott Ic az iszap. A viz az ajtóréseken szakadt be a templomba, ahol 1-30 méter magasságban lyiga, a három koporsóval lassú lépésben megindult a hegyre, ahol a község katholikus temetője van. Tomasics Juraj lelkész ic se jött a községházához a templom körül várta be a menetet. A koporsók mögött alig haladt 8—10 asszony, ä hatóságot egy községi rendőr képviselte. Igazi szegényjogos temetés volt. Mindenkinek megvan a maga dolga, baja, Nem ér rá temetésre menni. Az emberek a romokat hordják el és bámulják a katasztrófa színhelyét. A templom előtt két kéményseprő jött a menettel szemben. Ezek azután igazán már nein hozhattak szerencsét aVisnicscsaládnak. A többi halottat Malesevics Nikola görögkeleti lelkész temette el. Községbelieket temettek, azért kisérték őket néhány-, nyal többen. Egyetlen virágszál sem ju-i íott a virágokkal borított Fruska Gora hegyoldaláról a koporsókra. A községházán sürgés-forgás. Emberek jönnek-mennek, egyik téglát kér, másik tanácsot, segélyt. Egyelőre még nincs amiből adhatnának. Eddig csak ezer dinár gyűlt össze. A kár ötmillió dinárra, rúg. Községbeiiek arra kérik az újságírókat, hívják fel a jószivii és anyagilag tehetős embereket, hogy segítsenek az isteuitéleti időtől sújtott szegény kamenicaiakon. Egy szegény öregasszony, úgy látszik, nem igen bízik a felhívás sikerében, sem az emberek jóhiszeműségében, folyton azt hajtogatja: rajtunk csak az Úristen segíthet... Mayor József Harag Irta: Berényi János Az öreg a felhőket méricskélte a szemével Figyelemmel tartotta a gyereket is. A gyerek a kocsival piszmogott. . —_ Mögest a városba mennének. Pcdighát... Az égre pillantott. Erős délutáni fényesség lazsnakolja a felhőket. De csak kidőlt belőlük a holnapi eső szaga. Az öreg közelebb botorkált a kocsihoz. Az asszony szeme már akkor köztük forgott, mint a karika. Folyvást lesett rájuk, percre se felejtette őket kettesbe. A fiú két hónapja nem mer az apja arcába nézni. Az öreg meg csak szótlankociik.’ha esténként a másik szobából beiiledeimeskednek hozzájuk a fiatalok. Féltő nagy töprengésbe burkolja magát, szót se mukkan. Nyugodt pörékeiésse! parancsolja ki, hogy ő semmit se érez a feszültségből. A vihar mégis erjed, ha lassan is. Az egészben a menyecske a hibás, meg a lány. Igazában a lány. Sehogyse akar megférni az ángyával. Az öregasszony minden napja ijedt, talponálló vigyázat mindenkire. Legkivált az embereket őrzi félszemmel a kendője alól. Csuda, hogy elbírták eddig. Rossz nézni is. Mintha a kisgyerek visszafelé simogatja a macskát. Valahányszor egymáshoz közelit a két férfi, az öregasszonyban megvonaglik valami. No most., A nagy ijedtség úgy imbolyog a szivén, mint egy nagy vörös buborék. És szalad ki, hogy közibük álljon, ha szófcakapnak. Az ember szapora piliogással háborgatja a hajladozó fiút. Mintha.nem is a Pista kése, hanem az apja szeme vakargatná a kerekere száradt sarat. Hogy az anyja is odalebben, még zavarodottabb lesz. A tarkója fülik attól a gondolattól, hogy nézik. — Jóska hivott — magyarázza, amikor ölegyenesedik — körösztapának. Most oszt korozsmára kéne egy kis péz. Zabot vinnék be egy keveset. Csendesen hozzáteszi: — Nem hinném, hogy eső legyen. — De én meg azt vélem — mondja tompán az öreg — de még ha nem véna is, Pista fiam, a város ide harminc kilométer, tik meg má harmadszor hajtjátok a hétön a lovakat. A gyerek fölnéz egy rövidest, abbahagyja a kocsitisztogatást. — Aztán a tél is korán ígérkezik. Sokat vittetek má a városba. Tavaszra hordhatsz mindent visszafele kilójával. Dupla pézért. — Hát jó. Akkor lemondom a Jóskának. — Mé mondanád le? Megígérted. Én csak azt emlegetem, hogy eső talál lenni. Tudod, hogy a Hókával bajos is. Köhög. Ha péz köll, oszt mindenképp el akarsz adni valamit, átveszem én. Itt oszt megleled, ha később szükségtek véna rá. — Nem bánom — mondja kedvetlenül a fiú. Majd megbeszéljük. Befelé ballag a menyecskéhez. Kisvártatva visszajön. Az öfdg az udvar sarkában valami karónak alkalmas fadarabot háncsok Kezében a balta. Az öreg asszony mellette félösködik. Seppeg. A fiú feléjük lépked. — Nem megyünk be — jelenti rekedten. Inkább is eladom a két birkát a szomszédnak. A zabot megőrzőm. Tavaszra úgyis lovat szörzünk. Elkeli. Az öreg elérti a célzást. Nyugodt pillantással mélyed a fia szemébe. — Jó. Ha má annyira mehetnéktek van különkenyérre. Én nem ragasztalak ide. Elfordul. Közömbösen faricská! tovább. — Hanem hát — küzködik sápadtan a gyerek — én nem gondótam véna, hogy ked édesapám ennyire hamis ember. — Pista, te Pista — sikong elványnyadt szájjal az asszony — mit mon dasz má? Mi lelt? Mellére szorítja a kezét. Most, most — gondolja és szédülni kezd. De a balta az ura markában eszméletre kényszeríti. Az öreg egyszerre ejti le a karót is, meg a baltát is. Pár lépést tesz a gyerek felé. Majdnem mosolygósán hunyorít az arcába. — Haliod-e, Pista fiam. Csak azt akarom a szemedbe böffenteni, bögy nem te vagy az első, aki ezt mondja nekem. Megtörtént. Legényesen kihúzza magát. Peckesen ellépdel a ház felé. ügy érzi, hogy ujjongani tudna, hogy a lelke olyan fehér, olyan könnyű lett ebben a percben, mint a hópihe. A gyerek szánna valamit, de nem tudja, hogyan. Két szeme fényesen megfordul a fejében és szemével a kerítés, a kút, az udvar is. A lélekzet finom billentyűkön ugrál a torkában. Most már az anyjára se mer nézni. — Pista, hogy tehetted má ezt — siránkozik az asszony — hát vöt rossz; dogod valamikor is mellettünk? Nem mondja tovább. A nagy gyerek elfordul. Szót se tud adni, talán érteni se. ügy támolyog félre, mintha erősem ráijesztettek volna. Az öreg asszony rozsét tördel a tűz-, re. Csak egy szót duruzsol a lelke: soha. Megmaradt erejéből a csodálkozásra is kijut. Mát nem villant meg a balta, nem vágódott a fiú melléhez. Pedig má azt. hitte. De talán igy se jobb. Megint az egy szó muzsikál. Néha úgy körülkeringőzi az_ agyát, mint valami fekete pille. És ezentúl igy lesz mindig. Ez az egy szó röpdös a tűzben, hóesésben, téli lámpagyujtásban, napsütésben, . mindenben, ami a szemébe viharzik. Engeszte!és? Az urát puhítaná és a fiút ösztökélné, hogy kérlelje meg az.öreget? Hiába, az egy szó a lelkűk közt fog égni. A gyerek elmegy, ünnepre elellátogat ide is, unokákat vezet elő, áz öreg tölt a poharakba. A beszélgetés igyekvő, vidám, hogy a végén annál szoborubban lehessen elhallgatni. Pedig néha azt hiszik, hogy felejtve minden. Az öreg bólogat, segíti őket, jó hangon ad tanácsot a muhar behordására. De a szó csak annál szeáettebben szélesedik köztük: soha. Se könny, se jóság, se bánat, se szóáradat nem mos le semmit a koporsóig. Az öregasszony sirástalari szemekkel, mindenhez hozzákérgesedett arccal néz a füstbe. Fonnyadt barna kezét a kendőjébe süllyeszti. Sóhajt és beletörődik.
