Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)

1926-05-23 / 143. szám

J926 május 23.

BACSMEGYEÍ naplő

egy franciát és küldjük őket Oroszországba.

— Az angol úgy tér vissza onnan, hogy nem áll semmi párt mellé, hanem Oroszország ügyeit pusztán az angol érdek szemszögéből szemléli. Az amerikaiból nem lesz se bolseviki, se antibolseviki, csak arra ügyel, hogy kalandjait jól mesélje el. A francia ellenben vagy Oroszországban marad, vagy visszajőve! a francia kommunista párthoz csatlakozik, vagy pedig dühös antibolsevikivé válik.

— 1924-ben a newyorki kikötőben vártuk Foch marsall megérkezését. Több, mint harminc amerikai újságíró szállt a fedélzetre, egy-két kérdést intézett hozzá, amire a marsall szívesen felelt. Másnap harminc amerikai újság szóról-szóra hozta válaszát.

— Ilyesmire francia ujságiró sohasem lenne képes. Az inkább megmásítja a szavakat, de egyéni, eredeti akar lenni.

Másik példát is hozott fel a Matin szerkesztője arra vonatkozólag, hogy milyen az amerikai hírszolgálat.

1891-ben az Atlanti-tengeren ment hajónk Amerika felé. Aggodalmas szívvel hagytuk el Európát, ahol izgalmas események peregtek le. Tudják-e mi volt az első hír. melyet rádiógram jelentett, mikor Amerika földjére értünk? Nem az európai válságról volt szó. dehogy, hanem arról, hogy egy amerikai, ki a háborúban megnémuit. a fogorvosi szék-19. oldal.

ben vissza kapta beszélöképességét, miközben a fogorvos kihúzta egyik fogát...

Ük

A házasság édes bilincse. A Warkterházaspár. ki az Egyesült-Államokban, Piítsburgban kelt egybe, bizonyára so hasem felejti el nászéjszakáját.

A lakodalmas vacsorán néhány tréfás vendég három pár béklyóval puszta tréfából összekötözte a mátkapárt.

— A feloldhatatlan egyezség jelképé — mondták nevetve.

Az áldozatok mosolyogva fogadták a tréfát — végre is a házasfeleknek gyakran jó arcot kell mutatniok a rossz tréfához — és maguk is kacagtak egy darabig azon, hogy a többiek kacagnak rajtuk.

De a tréfa kicsit hosszúra nvult, mire az ünnepeltek, valamint a vendégek is, le akarták oldani róluk a béklyókat.

Ellenben a két tréfás vendég — ill a berek náda kerek — eltűnt, sehol sem lelték őket s magukkal 'vitték a béklyók kulcsait is.

Késő éjszaka volt már. Lakatosért menesztettek, de nem egyhamar találtak, órák múltak el s az összcbilincselt menyasszony és vőlegény a béklyók acél szoritásától már majdnem megdermedt. Hideg verejték verte ki arcukat.

Aztán, hogv megérkezett a lakatos, hosszú, fáradságos munkával kellett lereszelnie — egyenként — a béklyókat mig végre az uj pár megszabadult a házasság édes bilincsétől.

Emlékezzünk

Eötvös József báró beszéde a nemzetiségi törvény tárgyalásakor — „A nemzetiségi kérdést a szabadság szellemében kell megoldani“

A magyar képviselőház 1868 november 25-iki ülésének naplója a következő beszédet tartalmazza:

Eötvös József báró vallás- és közoktatásügyi miniszter: Ahányan itt vagyunk, mindannyiunknak azt kell óhajtanunk, hogy a nemzetiségi kérdés megoldassák; ahányan itt vagyunk, mindnyájunknak meg kell arról győződve lennünk, hogy a hazának jövője és fejlődése főként attól függ, hogy a haza minden polgárai magokat legfontosabb érdekeikben kielégítve érezhessék. Nem lehet senki köztünk, aki nem óhajtaná, hogy, e kérdés a hon minden polgárának, bármily nyelven szóljanak is, kielégítésére oldassák meg. Először tisztában kell azzal lennünk, mi módon határozzuk el bizton azt, ami e nagyfontosságu rendezésnek alapját képezi. Nagy hiánya a kisebbségi javaslatnak, hogy erről nem nyilatkozik. Mert vájjon szerintük az egyes polgárok nemzetisége mi módon határoztassék meg? Nevök hangzása után, vagy eddigi magokviselete szerint? Szintúgy hiánya kisebbségi javaslatnak, hogy a döntő fórum sem határoztatik meg, mely a vitás esetekben egyes polgárok nemzetisége felett dönteni fog s az egyes akarata ellen is, ha éppen kell magyarnak, szerbnek, vagy románnak fogja elmarasztalni. (Helyeslés. Derültség.)

...Én, t. Ház, tudom, vannak sokan, akik azt hiszik, hogy a nemzetiség kérdése csak mesterséges izgatásoknak eredménye, kik úgy vannak meggyőződve, hogy nemzetiségi kérdés csak egyesek nagyravágyása, vagy még aljasabb törekvései által idéztetik elő. Én e nézeteket becseseknek tartom. Az én meggyőződésem szerint a nemzetiségi kérdés csak azon nagy szabadsági mozgatom egyik ágát képezi, mely korunkban oly nagy eredményekhez vezetett. (Helyeslés.)

Azon kor, mely a polgári jogok teljes egyenlőségét mondotta ki, mely minden vallásfelekezeti különbség nélkül a vallásoknak egyenlő szabadságát állapította meg, az a polgároknak nyelvök használatára nézve is hasonló szabadságát követeli.

De vájjon gondolják-e, hogy oly mozgalmat, melynek hatalmát a szabadság >szméje képezi, melynek alapja csak

azon összeköttetésben van, melyben a szabadság eszméjével áll, melynek jogosultsága a szabadság követelésének jogszerűségéből származtatható: hogy jly mozgalmat azáltal nyugtathatunk meg, vagy háríthatunk el, hogy mindenütt kiváltságokat állítunk fel, kiváltságokat, melyek mindenütt azoknak, kik kiváltságaikat nem élvezik, szabadsága árán vásároltatnak meg. (Élénk helyeslés.) Vájjon hisszük-e, hogy ily mozgalmat, melynek fontossága és jövője^ éppen abban rejlik, hogy a szabadságra támaszkodik, hisszük-e, hogy azt azáltal fogjuk megszüntetni, hogy a hazának ügyeit úgy rendezzük, hogy a hazában egyetlen ember se legyen, ki magát a hazában mindenütt egyenlően szabadnak érezhesse (Élénk helyeslés.) egyetlen se, ki a hazát egyik határától a másikig saját hazájának mondhassa. (Hosszantartó élénk helyeslés.) Ezt én, t. Ház, nem hiszem. Több képviselőtársam hivatkozott a külföldre. Svájc, Belgium, Franciaország példájára. E világ már oly régen áll s oly különböző emberek által kormányoztatott, hogy alig indítványozhat valaki olyat, amiről példát felhozni nem lehet. Különben az indítványozók sokkal közelebbi példát is felhozhattak volna. Azon korszakban, midőn a reformáció által előidézett súrlódások az általános kifáradás következtében az első békéhez vezettek, a különböző felekezetek éppen ilyen rendszabályokban keresték biztosságukat, aminőt t. képviselőtársaim

most indítványoznak. ____

És mi volt e rendszabadságok következménye? A legirtózatosabb vallásháború! Igaz, nem azért, mert azok, akik biztosságukat ilyen eszközökben keresték, azt akarták, mert igazságtalanság volna el ne 'mismerni a francia hugenották. magasztos patriotizmusát, de azért, mert ha bizonyos rendszabályok kiállíttatnék, ha bizonyos előzmények kimondatnék, melyeknek csak bizonyos következményeik lehetnek, nem a jószándéktól és jó akarattól függ, hogy mi lesz a vége. (Hosszas élénk helyeslés.) Mi volt e rendszabályok következése arra a hitíelekezetre, melynek biztossága végett felállittattak? Vezetett ez megnyugtatásra? Vezetett ez szabadságra? Nem! So a vallásfelekezetek közti egyetértés,

valamennyi vallásfelekezet szabadsága a népek testvéri egyetértése e rendszabályok mcgdöltével kezdődött. Mondhatja-e valaki, hogy a vallás és nemzetiség között roppant különbség van.

Miletics Szvetozár: Lényeges!

Eötvös József báró: Tökéletesen helyeslem e nézetet. Bármennyit szóljunk a nemzetiségekről, ma a vallási eszmék sokkal mélyebb, sokkal nagyobb, sokkal hatalmasabb hatást gyakorolnak a nép kedélyére és jellemére, mint a nemzetiségi kérdés. (Igaz!) Ha tehát ilyen sok kai nagyobb, sokkal hatalmasabb okát a szétválásnak és nyugtalanságnak megszüntethette a szabadság: én bátran várom a szabadságtól ugyanezen eredményt a szétválásnak egy kevésbé fontos és kevésbé mélyen ható okától. (Helyeslés.)

Egy aggodalmat fejezett ki több képviselőtársam, melyet én nagyon fontosnak tartok. (Halljuk!) Ez az, hogyha* egyes nemzetiségek jövője nem biztosittatik, azok cl fognak enyészni és fel fognak olvadni más nemzetiségekben.

Akinek nemzetisége szivén fekszik, az nem nézheti a civilizáció kifejlődését aggodalom nélkül. A civilizáció fejlődésével fokról-fokra fogy a nemzetiségek réme. A civilizáció haladása kétségkívül fenyegető a nemzetiségekre nézve. E veszélynek ki vagyunk téve mi magyarok, ki vannák téve horvát testvéreink, ki vannak téve minden kisebb nemzetiségek. De mi által oltalmazhatjuk meg magunkat e veszély ellen? Az altal-e, hogy egyes nemzetiségeket', mint múmiákat, törvénybe begöngyölgetve (élénk helyeslés) a törvényhatóságok sirkamrájába rakjuk le? (Kitörő zajos helyeslés.) Ami nem él, annak nincs jövője. (Hosszantartó zajos helyeslés és

taps.) Ha a civilázió emelkedő árja einen biztosítani akarjuk magunkat,, állítsuk magunkat magasra. (Tetszés.) A dagály méríöldnyi lapályt elborít, de az egyes szikla, mely magasabban áll, kiemelkedik és ki fog emelkedni mindörökké. (Zajos tetszés nyilvánítások.)

Kérdem tehát: vájjon, ha e hazában lakó különböző nemzetiségek biztosításáról van sz- ki gondoskodik jobban ezen biztosító !: azok-e, kik oly törvényeket indítványoznak, melyek viszszafordulnak a civilizáció ösvényéről, vagy azok, akik a szabadságot védve, olyasmit állítanak a nemzetiségek részére. mi által minden nemzet emelkedése csak saját magától függ.

A nemzetiségi kérdés mindannyiunk kérdése. Aki azt hiszi, hogy a szerb, román, szláv honfitársaink civilizációja és jóléte csak szerb, román, szláv kérdés, az e kérdést nem érti. (Élénk helyeslés. Taps.)

A nemzetiségi kérdés megoldása közös feladatunk, közös érdekünk. De éppen, mert e feladatot meg' kell oldanunk s mert a világtörténet tanúsága minket arra tanít, hogy minden kérdésnek végleges megoldása csak annyiban lehetséges, amennyiben a mód, mely szerint e megoldás történik, a század eszméivel és elveivel ellentétben nem z\\:( Kitörő helyeslés.) nekünk c kérdést is a jelen század eszméi szerint kell megoldanunk; (Helyeslés.) e század pedig, hála a Mindenhatónak, a szabadság százada. (Zajos tetszés. Taps.) És nincs ékesszólás és nincs hatalom, mely minket arra bírjon, hogy a szabad versenynek, a szabadságnak teréről ismét a privilégiumnak sáncai közé vonuljunk. <Szűnni nem akaró viharos teszésnyilvá iitások. Éljenzés. Taps.)

BERLINI LEVEL

Orosz kommunista-film az Alhámbrábán

A szomszéd páholyban két ur arról viccelget, hogy ki lehet az a S. M. Eisensté'n, aki a darabot rendezte?

— Biztosan valami népbiztos — mondja az egyik.

— Miből gondolod?

— Az S. M. a neve előtt csak azt je' lentheti, hogy Seine Majestät...

Nevetnek.

A vásznon megjelenik a film címe: »Knyaz Potemkin, egy csatahajó története*. Utána a rendező, a fotográfus és a képszövegek német fordítójának neve. A színészek nevét azonban a szokás ellenére nem tüntetik fel, ezt a következő vetített felírás indokolja: »Ebben a darabban nincsenek sztárok, film a moszkvai színházak együtteseinek és Prolethult művészeinek közös munkája«. A darab — mint a folytató' lágos felírások elmondják — a cári admiradiltás hivatalos aktája alapján készült a Knyez PofemW/i-cirkáló matró zainak lázadásáról.

Következnek a képek.

A tenger. A hajókolosszus úszik a vi zen. A gépek. Matrózok sorakozója a fedélzeten. A legénység hálófülkéi. Egy altiszt végigvizitálja az alvókat. Felráz egy matrózt, mert az előírás ellenére arcára borulva alszik. A kommunista propaganda-film — mert a »Potemkin«, minden müsvészi értéke mellett is, az — hogy a minden oroszok cárjának hadihajóin nem a leghumánusabb szellem hajóin, ne ma leghumánusabb szellem érvényesült a legénységgel szemben. És ez a látszólag csupán mellékesen odavetett epizód, amit nyomban más, derűsebb képek követnek, megdöbbentően érvényesül: jobban lázit, mintha a hajófogda, a kurtavas, a kancsuka és a többi hasonló intézmények borzalmait vetítenék félórán keresztül. A mozi közönsége feszülten várja, hogy mi lesz, pedig, tulajdonképpen, még semmi sem

történt. De benne van a levegőben, a matrózok arcán látszik, hogy fog történni valami... Az izgalom tetőfokára hág, amikor a hajónaptárról egy kéz letépi a legfelső lapot és feltűnik a másnapi dátum: 1905 június 13.

Reggel. A hajókonyha előtt oszlopokonlógnak az ebédreszánt sózott lapockák. A matrózok elkeseredve nézegetik- Az első tiszt jön a hajóorvossal. (A szovjet nem fél -az antiszemitizmustól, a doktor, az egész film legellenszenvesebb szereplője, prononszirozott zsidó.) Megnézi a húst. »Ehető«. Egyik tengerész az orra alá dug egy marhabordát. »Büdös«. Az orvos ránéz a szemüvege fölött, hegy hát ez mi? A matróz állja a pillantást. A doktor összecsukja evikkerét, a dupla üveget naygitónak használja. Premier plan: a hús, amint nyüzsögnek benne és rajta a férgek. »Ez a hús jó« — jelenti ki az orvos — »a légylárvák lejönnek a forró víztől. Punktum!« \

Conrad Veith és Pila Ncgri sohasem tudtak még olyan drámai feszültséget előidézni, mint ezek a hus-álcák ösztönös játékukkal és a legkevésbé sem mesterkélt alakításukkal.

És egyre fokozódik az izgalom: a nézők izgalma, nem a szereplőké. Mert ez teszi szenzációssá a rendezést, a filmen nem történik semmi, csak a hajó mindennapi élete folyik tovább. Pucolják a csavarokat. Fényesítik a lövegekct. De — a leveshez nem nyúl hozzá senki. A kép függő asztalokat ábrázol, rajtuk az érintetlen csajkákkal. Egy altiszt, van csak a szobában, csóválja a fejét. A nézőknek borsódzik a hátuk.

Kürtjei, a hajó két oldalán sorakozó. Az admirális előmászik a kajütből. Beszéd a legénységhez. »Lépjenek elő azok, akik meg vannak elégedve a koszttal«. Az altisztek előlépnek, a legénységből kettő-három. A többi állva marad. Az admirális ordít, az altisztek integetnek. Vízió: az árbócokon lógnak