Bácsmegyei Napló, 1926. május (27. évfolyam, 119-150. szám)
1926-05-20 / 140. szám
máius ?ö. BACSMEGYEI napló 5. oldal. Befejezték a bizonyítást a frankpörben A szerdai tárgyaláson felolvasták a Hír Györgynél lefoglalt iratokat Bornemissza báró megerősítette Bethlen miniszterelnök vallomását Wolff Károly a tárgyalóteremben tüntetőén kezet fogott Nádossyval Rakovszky Iván belügyminiszter vallomása Budapestről jelentik: A frankhamisítás! bünper szerdai tárgyalásán a bíróság folytatta a tanúkihallgatásokat. Az ■első tanú báró Bornemissza Elemér, aki a balatonfüredi kirándulás részleteit ismerteti. Elmondja, hogy 1923-ban Bethlen István gróf miniszterelnök Balatoníüred környékén birtokot akart vásárolni. Autón mentek ki Balatojjfüredre, ahol Hír György várakozott reájuk, hogy a birtokot megmutassa. — Balatonlüredén — mondja a tanú — az autó mindössze annyit várakozott, amíg Mir György a kocsiba szállt, a hátalsó ülésen ült Bethlen miniszterelnök •is felesége, inig az első üléseken Mir György mellettem foglalt liehet. A. autóban törtéin beszélgetésből minden szót hallottam, azonban frankhamisítás! 01 c-gy általán nem esett szó. A társaság később sem oszlott szét és Így nem igaz az. hogy Bethlen miniszterelnök külön, félrevonult volna Hit Györggyel. Nem voltunk a kurszatönbuu .sem, amin; ezt Hír György vallomásában állította csupán vissza jövet az orvosok társaságában megtekintettük n bálatonfiire szanatóriumot, azonban hír György c kor már nem volt velünk. Nem igaz Hír Györgynek állítása, mintha a kirándulás csupán azért történt volna, hogy Bethlen miniszterelnököt informálhassa a frankhamisítás részleteiről. A tanút a bíróság megesketi. Rakovszky belügyminiszter kihallgatása A következő tanú Rakovszky Iván belügyminiszter, aki vallomásában kijelenti, bogy 1925 december 18-ig semmit sem tudott a frankhamisításról. ö akkor értesült a dologról, amikor Hágából megérkezett az első távirat Jankoviefték letartóztatásáról. Azután bejelenti, hogy miután a kihallgatására vonatkozó idézést félórával ezelőtt kapta meg, nem tudott felmentést kérni a hivatalos titoktartás alól, kijelenti azonban, hogy nincs oly adat birtokiiban, amely szerint a kormány tudott'volna a frankhamisításról. A bíróság Rakovszky: is megesketi. Bnrá’sápos Icé? szorítások Wolff Károly a következő tanú. — December végén — mondja vallomásában Wolff — a városháza elnöki szobájában beszélgettünk Sipöcz Jenő polgármesterrel és Folkushdzy Lajos alpolgármesterrel. A lapok ekkor mar tele voltak a frankhamisítással és amikor később a társaságunkba került Nádossyt megkérdeztük a frankhamisítás részletei felöl, nagyon levernek látszott és arra a kérdésünkre, hogy | kormány tudott-e a frankhamisításról, csupán annyit mondott, hogy a kormány engedélye nélkül gyártották a hamisítványokat. Kérdeztük azután Nádossyt, hogy mit tudott Bethlen a frankhamisításról, mire Nádossy kijelentette, hogy Bethlen is értesült annaít idején a készülő tervről, azonban annak megvalósítását hevesen ellenezte. Wolff Károly ezután ' kijelent! a bíróság előtt, hogy tudja jól, hogy Nádossy önzetlen okokból vállait szerepet a ha mis bankjegy gyárfásánál és épp ezért nincs semmi ok arra, hogy megszakítsa vele is fennállott jó baráti viszonyát. Wolff ezzel odamegy Nádcsgyhoz és megrázza kezét Nádossy szemében könnyek jelennek meg. Wolff Károly után Slpőcz Jenó polgármester 'áll 4 bíróság cié. Teljesen egybehangzó vallomást tesz az előtte vallott tanúval. A bíróság őt Is megesketi. Sipöcz szintén odamegy Nádossyhoz és a kezét nyújtja, Töreky tanácselnök azonban észreveszi és rászól: — Kcrsui polgármester ur ne les-sík ilyent csinálni, tiüakozom az ilyen eljárás ellen. Sipöcz erre szó nélkül megfordul és lm egy a vádlottak padjától, A következő tanú Folkushdzy Lajos helyettes polgármester. Sipöcz és Wolff vallomásával egybehangzóan ismerteti a városháza elnöki szobájában lefolytatott beszélgetés részleteit. A bíróság vallomására Folkusházy alpolgármester: is megesketi. Belhlen titkárai a bíró iát? előtt Ä'bíróság ezután Kassai Farkas Bélát, Bethlen miniszterelnök titkárát szólítja az emelvény elé. Kassai Farkas Béla a balatonfüredi birtokvásárlás részleteiről ad felvilágosítást. Vallomása teljesen megegyezik a miniszterelnök vallomásával. Arra a kérdésre, hogy Hír György bejáratos volt-e Bethlen miniszterelnökhöz, kijelenti, hogy 1921-ben egyáltalán nem, 1923-ban csupán egy Ízben voll u miniszterelnöknél, látogatása azonban teljesen hivatalos jellegű volt. Utána Fogler Béla miniszteri osztálytanácsos, Bethlen második titkára tesz tanúvallomást. Elmondja, hogy Hir György gyakran járt fel a miniszterelnökségre. azonban sohasem tudott bejutni u miniszterelnök szobájába. Majd a Perényi-íéle levélről tesz jelentéktelen vallomást. Töreky elnök ezután a Hir György-! né! tartott házkutatás eredményéi ismer-! te ti; Elmondja, hogy a házkutatás alkui- j máv á öt levele; találtak. Az egyik cé-í Hir György lefoglalt iratai dalán aláírás és megszólítás nélkül a következő van: Adjon felvilágosítást az ezen. hamisításban szereplő kövekre nézve hogy azokat hol és mikor szerezték be- hol vannak, hogy azok hatóságilag lefoglalhatok legyenek. Ugyanezen a papirszeleten rajta, van a következő felelet is: Erre nem kívánok válaszolni.« A másik cédulán a következő vart: Mi volt Schultze szerepe és mi volt Mészáros szerepe?« Rajta más írással a felelet: Erre nem kiváltok felelni. T aláltak egy lepecsételt . ievélboritékot, amelyben egy címzés, nélküli levél volt a következő -szöveggel:-Igen tisztelt kegyelmes uram a irarküggyel kapcsolatban fontos közölni valóm van.« Ezután felolvassák Jankovich hágai vallomását, a hágai főtörvényszék által hozott Ítéletet, mire az elnök a bizonyítási eljárást befejezettnek jelenti ki. Sztrache főügyész különböző iratoknak a beszerzése: kéri, utal arja, hogy Lipcséből egy levél érkezett az ügyészséghez, amely kétségbe vonja Windischgrätz herceg hazafisását: A levél közli, hogy Windischgrätz a csehszlovák állampolgárság elnyeréséért folyamodott és kérvéu.v ében a következőket mondotta: :Magyarországhoz engem, ag otrlevö földeimen kivit!, semmiféle lelkiközösség nem tűs . A védők is indítványt tettek■ a bizonyítás kiegészítésére, tanuk kihallgatását és iratok beszerzését kér-tek. Az elnök ezután kihirdette a bíróság határozatát. amely tiél fogv a a tárgyalás folytatását csütörtökre tiizi ki az-.uí, hogy a bizonyítás kiegészítésére vonatkozóan a bíróság csütörtökön fog határozni. Az ellenzéki blokk újból beterjeszti a korrupciós interpellációkat Á kormány elfogadta az adóegységesitésrő! szóló törvényjavaslatot Zsanics feltűnést keltő nyilatkozata — A demokrata párt nem követelte a Radfcs-párt kormányból való kiszorítását ki ellessék a pártvezérek kollégiumának összehívását követeli Beogradbói jelentik: Az utóbbi napok izgalmai után a politikai életben szélcsend állott be. A hét végéig nem is várható . semmi különös esemény, az ideiglenesnek tekintett helyzet általában szilárdnak mondható. A kormány az adminisztratív élet rendbelié/;!tán fáradozik. A miniszterek, az egész napot hivatalaikban töltik és 4 válság alatt fölgyülemlett restanciák feldolgozásával vesződnek. Este minisztertanács volt, melyen folytatták a parlament munkájának eloké: zitését. A kormányülés legfontosabb eseménye, hogy elfogadták az adóegységesitésröl szóló törvényjavaslatot és felhatalmazták Perics Ninkó pénzügyminisztert, hogy azt a parlamentnek beterjessze. A kormány' ezzel a javaslattal végre beváltja azt az Ígéretét, melyet még a múlt évi költségvetési vitában tett a vajdasági radikális képviselőknek. A törvényjavaslat a parlamentben seminiesetre sem megy simán keresztül. a kormány nemcsak az ellenzék, de a radikális-párt egy részének esetleges ellenállására is számíthat. A minisztertanács foglalkozott az Olaszcrszággal kötött szerződés ügyével. A tanácskozásokba bevonták a kereskedelmi minisztérium szakreferenseit is, akik részletesen ismertették a szer1 ződéseket. A korrupciós interpelláció t kérdésében a kormány kitart álláspor tj i mellett A politikai körök érdeklődését továbbra is erősen leköti az a kérdés, hogy a kormány hogy olcjja meg a korrupciós interpellációk kérdését. Ebben az ügyben az ellenzlék vezeti szerdán tanácskozást folytattak, amelyen elhatározták, hegy kérni fogják a parlament elnökségét, hívja össze a pártvezérek kollégiumát, hogy végérvényesen döntsön az interpellációk fölött. A házszabályok kevés támpontot nyújtanak arra nézve, hogy ezt a fogas kérdést hogy lehetne legmegfelelőbben megoldani mert egyrészt elrendeli, hogy az interpellációk fölött a parlament egy ülésén napirendre kell térni, viszont az emlékezetes pénteki ülésen a szavazást félbeszakították. A kormány egyelőre még mindig ázott az állásponton van, hogy az ellenzék terjesszen be újabb inferpellácíókat, mert más házszabályszeriuti megoldás nem mutatkozik. Erre azonban az ellenzék nem igen hajlandó, mert attól tart, hogy a kormány leszavaztatja a sürgősségi javaslatot és ezzel elodázza a'korrupciós vizsgálóbizottság -megalakulását. Amennyiben az ellenzék mégis kénytelen lesz uj interpellációt beterjeszteni, nem fog újabb korrupciós-vitát Kezdeni, hanem minden'vita nélkül követeli, a szavazást. A haielnökség és a kormány között egyébként a szerdai napon .ebben az ügyben többizben folytak .. tanácskozások. Az ellenzék újból beterjeszti a korrupciós interpellációkat Az ellenzéki pártok vezetői szerdán délelőtt a földmivelési klub helyiségében ülést tartottak amelyen elhatározták, hogy a korrupcióról szóló interpellációkat újból beterjesztik. Az ellenzéki blokk ljubljanai népgyülésén is szóba fogják hozni az összes korrupciós ügyeket. A kiszivárgott hírek szerint a korrupciós interpellációnál a demokraták részéről Rankovics Ljuba, a szlovén néppárt részéről Hodzsar, a- -földmive.sp'árt résziéről Vujics Demeter és a muzulmánpárt részéről Húszéin képviselek tóznak felszólalni. Ezenkívül a Jovanovies Ljub'a-csoport is fog állítani szónokot. A demokratapárt cáfolja Radios állításait A demokrata-párt szerdán- kommünikét tett közzé, amelyben megcáfolja Radies Istvánnak a Dom-ban megjelent azt a cikkét, . amelyben a tiorvát, narásztpárt vezére azt if ja, hogy a demokraták és a radikálisok közötti tárgyalásokat demokraták kezdeményezték. Á kommüniké megállapítja, hogy Trifunovtcs Misa és Davidcvies között még szombaton délután lefolytatott megbeszélés TrHtmcvjég ki-