Bácsmegyei Napló, 1926. április (27. évfolyam, 90-118. szám)

1926-04-12 / 100. szám

2. oM*l bacsmegyei napi n 1926 április 12. Lemondott a Népkör két alelnöke Szántó Gábor dr. lemondását nem fogadták el A szuboticai Népkör vasárnap dél­előtt dr. Nagy Ödön elnöklete alatt közgyűlést tartott, amelyen foglalkoztak Mercweiet Antal első és dr. Szántó G >bor másodalelnök lemondásával, akik H Népkör kebelében az utóbbi időben felujuit ellentétek miatt váltak ki a ve­zetőségből, A közgyűlésen megjelent dr. Plesz­­kovics Lukács nemzcivyülési képviselő Is, aki hosszabb beszédben foglalkozott Merewei'er Antal és dr. Szántó G >bor lemondásával és az azzal kapcsolatos ellentétekkel, amelyek — mint mon­dotta — csak akadályozzák az egyesü­letei kulturális tevékenységében. Indít­ványozta, hogy dr. Szántó Gábor le­mondását ne fogadj ik el. A közgyűlés az indítványt elfogadta, majd az első ale'nöki, két jegyzői, pénztárnoki és négy választmányi tisztségre megejtették a választást. A N pkőr első aleínökéül, 77 szava­zattal dr. Szántó Gábort választották meg. M isodalelnök lelt Mamusics Antal 55 szavazattal, mig a harmadik jelölt, Mácskovics Benedek mindössze 27 sza­vazatot kapott. Jegyzők lettek Bulyov­­estes Péter és Pietl Jenő, p nztárnokul í/.reich Ottót választották meg. A vá­lasztmány tagjai közé Ergh Jakabot, Tőke Dánielt, Szilber eitner Ferencet és Simányi Lászlót választották be. A választás megtörténte után dr. Nagy Ödön rövid beszéddel berekesztette a közgyűlést. Véres családi dráma — vér és dráma nélkül Egg vasutas félrevezette a szaboticai rendőrséget A szuboticai rendőrség központi ügyeletére vasárnap délelőtt tiz óra tájban egy vasúti egyenruhába öl­tözött férfi rohant be, aki a futás­tól lélegzetfuldokolva adta elő az ügyeletes rendőrtisztviselőnek, hogy egyik szomszédja a Párhuzamos utón, gyilkolja a feleségét Csupurdia ügyeletes rendőrkapi­tány, amikor értesüli a vasutas je­lentéséről nyomban rendőröket és detektiveket indított útba a Párhu­­zamos-ut felé, hogy ha még nem késő, akadályozzák meg a vasutas szerint véresnek ígérkező családi drámát. A rendőrség emberei a tör­vényszéki palota előtt a szegedi-uti hlaguton keresztül futólépésben ha­ladtak a vasúti pályaudvar mögött húzódó Párhuzamos-utra, amely a város szélén levő Majsai-utra ve­zet ki. Az utcán járókelők figyelme­sek lettek a nagy rendőri készültség gyors felvonulására és percek alatt mintegy kétszáz főnyi tömeg özönlött a rendörök után. Időközben elterjedt a hir, hogy gyilkosság történt, azt hitték, hogy a gyilkos az fölszaladó vasutas, tikit a rendőrök üldöznek, mire a szem­bejövők felé kiáltották:-- Gyilkos, fogják meg! A vasutassal azonban hamarosan tisztázódott az eset és a rendőrök zavaríakair.l folytathatták útinkat a nyomában. A Párba zainos-ut végén, az egyik ház előtt azután, ahol a vas­utas szerint a gyilkosság történt a rendőrség mindössze egy ci­vakodó házaspárt talált, amely ha nem is a legbarátságosabb hangon beszélgetett egymással, semmi szándékot sem mutatott a családi dráma megrendezésére. A veszekedő házasfelek látva a rend­őrök nyomába szegődött óriási íő­meget, fegyverszünetet kötve, kí­váncsian figyelték, hogy vájjon kit üldöznek és miért. Ha nem mutat rájuk a vasutas, jelezve a rendőrök­nek, hogy célhoz értek, talán ők is a tömeghez csatlakoztak volna. A vasutas azónban stoppolt, mire a detektívek és rendőrök, a közönség statisztál’ása mellett megkezdte a kihallgatásokat. A következő percben természete­sen kiderült, hogy a beharangozott gyilkosság nem egyéb mint vaklármá, mire a tömeg csalódottan visszatért a vasárnapi korzóra, gumnrnininiii—iii -------------Moszkva harcot hirdet a Népszövetség ellen A kommunista internationale proletárság egységfrontjáért Moszkvából jelentik: A kommu­nista intemacionále felhívást bocsá­tott ki, melyben bejelenti a harcot a Népszövetség ellen. A felhívás hangsúlyozza, hogy az orosz munkásságnak Németor­szág, majd Európa többi államainak bevonásával meg kell alakítania az egységes frontot a Népszövetség ellen, hogy annak imperialista számításait keresztülvihuzhassak. A kommunista intemacionále ál­láspontját a Népszövetség fenyege­tő gyengeségével magyarázza, amely a háborús veszedelemtől nem tudja megszabadiltani Európát. Nem lesznek választások — mondotta Pribicsevics A független demokraták vezérégek beszéde egy boszniai népgyülésen Zagi-ebbóí jelentik: Pribicsrvcs Szvetozár a független demokraták vezére, vasárnap Bosanski Noviban népgyülést tar!ott, amelyen többezer főnyi hallgatóság vett részt. Pribi­csevics nagy beszédben foglalkozott az uj kormánnyal, amely szerinte minden tekintetben és szószerinti értelemben örököse a régi kormány­nak. — A korrupció — mondotta — már akkora méreteket öltött, hogy maga Radics volt kénytelen izolálni vezérét, akit nemrég még egekig magasztalt, Pasicsot. Kijelentette ezután, hogy nem hisz a közeli választások lehetőségében, szerinte ez csak kölcsönös ijesztge­tés a radikálisok és a Radics-párt részéről. A valóságban mindkét párt fél a választásoktól, mert az veresé­get hozna nekik. Tagadta, hogy a független demokrata-párt a kormány­­válság idején hajlandóságot mutatott volna a nemzeti blokk feltámasztá­sára. A* rád kálisok tapogatóztak ugyan ezirányban, de a független demokraták csak a fötényező és janyadó szerepére vállalkoznának a kormányban. így a radikálisoknak nem maradt más hátra, mint vissza­húzódni egy sátor alá a kényelmet­lenné vált Radiccsal, akinek a kedvé­ért fel kellett áídozniok Pasicsot is. Zimmermann bécsi népszövetségi főbiztos hétfőn Beogradba érkezik A Gyosz tárgyalni fog a főbiztossal — A bánáti gyáriparosok szövetségének becskereki közgyűlése Becskerekről jelentik: A bánáti gyár­iparosok szövetsége vasárnap délelőtt tariotta meg évi közgyűlését Becskere­ken. A Gyáriparosok Országos Szövet­ségének beogradi központját dr. Grego­rios Cvetkó titkár képviselte a kon­gresszuson. A központi titkár ismertette az or­szágos szövetség munkáját, amely arra irányult, hogy megteremtse a gyáripa­rosok közös frontját. A szövetség össze­köttetést létesített az egyes miniszté­riumokkal, hogy a kormány közgazda­­sági terveiről előzetes információkat nyerjen és idejekorán megtehesse a gyárosok érdekének védelmében. Beje­lentette a titkár, hogy dr. Csurcsin köz­ponti főtitkárt bevá asztottak a nem­zetközi munkaügyi hivatal tanácsába és a szövetség képviselethez, jutott a mun­kaadók nemzetközi egyesületében is. Thomas Albert beogradi látogatása alkalmával kifejtette a nemzetközi mun­kásvédelmi programot, amelyet a GyOSz. teljes mértékben magáévá tesz és kívánatosnak tartja, hogy a szociál­politikai minisztérium ilyen értelemben alkossa meg a munkásvédelmi törvé­nyeket, A szövetség sikereket ért el az pari hitelek terén is, ma már valami­vel könnyebb kölcsönhöz jutni, mint azelőtt. Beszélt ezután a vámtarifáról és az osztr. k, valamint az olasz kereskedelmi szerződétről és kijelentette, bogy a szövetséf? csak akkor léphet akcióba a vámtörvény megváltoztatásáért, ha majd Magyarországgal és Csehszlovákiával is megkötötték a kereskedelmi szerző­dést. Bejelentette továbbá, hogy Zim­mermann, a Népszövetség a bécsi fő­­bi tosa hétfőn Beogradba érkezik. Ez­­alkalomma! a szövetség vezetősége a főbiztos figyelmét fc! fogja hívni arra, hogy az osztrák vámtörvény lehetetlenné teszi a jugoszláv gabona bevitelét Ausztriába. Az 1925. év fordulatot jelent az or­szág adópolitikájában is — folytatta beszámolóját az országos főtitkár. A kormány végre belátta, hogy a túlzott adórendszer nem tartható tovább. Sztc­­jadinovics pénzügyminiszter max málni a megyei és városi pótadót, de ez a szándék a miniszter távollétében agrár­befolyásra meghiúsult. Az uj adótör­vény foglalkoztatta már a miniszter­­tanácsot, de bizonyos akadályok me­rültek fel, amelyek különösen a földadó kérdésében mutatkoztak és a javaslat tárgyalását e! kellett halasztani. Sztanojlovics Sándor, a bánáti szö­vetség titkára terjesztette be ezután .az utolsó három év zárószámadását. Évi jelentésében megállapította, hogy a bá­náti gyáripar a mai viszonyok folytán produkcióképességének csak egynegyedét fejtheti ki. Közölte az államvédelmi ta­nács átiratát, amely kéri, hogy a gyá­rosok a nyersanyagot lehetőleg az or­szág területén szerezzék be. Eckstein János bőrgyáros felszólalá­sában a gyáripar panaszait ismertette: Az árak leépítésének korszakában az adók, a bankkamat, a vámok és az egyéb költ ségek a régi magasságon ma­radnék. Mig a külfölden nyolc százalék, addig nálunk busz száza ék bankkamatot fizet az ipar. Szóvátette azt az anomá­liát, hogy a követelések peresitése al­kalmával előre le kell róni az ítélet-il­lett két, amikor a per kimenetele még kétséges. Dr. Gregorics országos titkár válasza után áttértek az uj vezetőség megvá­lasztására. Tiszteletbeli elnök: Georgijevics Jóca (Vrsac), elnök: Jankovics Koszta, a becskereki kereskedelmi es iparkamara elnöke, elelnökök; Elek Viktor cukor­gyári igazgató és Popovics Sztoján szesz­­yári igazgató lettek. A választmányba írom uj tagot választottak, Eckstein János, Wittman Lajos (Pancsevo) és Weisz Dávid személyében. A felügyelő­bizottság tagjai Fuchs Alajos, Friedrich János és Fischl Jakab lettek. Megunta a szegénységet Elfogták a vrsaci tanítóképző tolvaját Becskerekről jelentik: A vrsaci tanitóképzőintézetben nemrég betö­rés történt, amikor 7 die Antal tanárnak az intézetben lévő lakásából a betörő nyolcezer dinár készpénzt lopott. A betörés tettesét Loncsárevics Mihály volt iskolaszolgát most Osi­­jeken elfogta a rendőrség. Loncsá­revics kihallgatása alkalmával beis­merte tettét, előadván, hogy már megunta a szegénységet és egy ki­csit urasan akart élni A betörőt Belacrkvára szállították és átadták az ügyészségnek. Oj vezetőséget választott a szuboticai Lloyd A szuboticai Lloyd kereskedelmi egyesület vasárnap délelőtt közgyű­lést tartott, amelyen uj vezetőséget választottak. A közgyűlésen Ma nőj» lovics Dusán elnökölt, akinek meg­nyitó ,beszéde után több felszólalás történt, maid rátértek a vezetőség megválasztására. A Lloyd igazgató elnökévé újból dr. Manojiovics Dusánt választották meg. A tragikus körülmények közt elhunyt Rieger Imre főtitkár helyébe Lővy János kerültt. A választmány tagjai lettek: Brankován Iván, Pan­­csics Mihály, Rajkovics Vásza, Kiiier János, Heumann Mór, dr. Kiss Jó­zsef Komor Ernő, Lővy Mór, Med­­jánozlei Mita, Nicin Milivoj, Pecserics Dániel, Penzsics Gyógy, Steiner K. Kálmán, Sugár Béla, Sonnenberg Ármin, és Milekics Jocó. Póttagok: dr. Littmann Zsiga, Sztipics Máté, Rőt Ármin, Ivies Jován, Székely Mátyás, Vujkovics György, Lövent­­hal Henrik, Kurtes Miios, Bedő Fe­renc és Rajcsics József. A felügyelő bizottság tagjai: Spartalj Aca, Vig Zsigmond, Szuvajdzsics Sándor, Kocsmár János és Léderer Ödön, ►T I? Ol»U SUR» izérnmtermelfi intézet SUBOTICA Telefon 60 Szállít mindennemű szérumot és Oltóanyagot Díjtalan kórmegái lapitás es felvilágosítás _________________m

Next

/
Thumbnails
Contents