Bácsmegyei Napló, 1926. március (27. évfolyam, 59-89. szám)

1926-03-28 / 86. szám

18. oldal 1926 március 28. BAESMEGYEJ SJAPLff Látogatás a pancsevói fogházban Úri bűnösök a fogház cellájában A pancsevói fogház egyik® az ország legérdekesebb fogházainak. Egyik' neve­zetessége, hogy nem lehet megállapí­tani építésének idejét. A fogházi nap­lók a háború után elvesztek és. igy a fogház' koráról a mostani felügyelő Sztánkovics Milivoj, csupán annyit tud, hogy hivatali elődje harminchét, annak elődje pedig negyvenhét évig vezette a fogházat, de egyik. sem tudta, hogy azt mikor építették. Eszerint a pancsevói fogház bizonyára több mint száz éves, ennek ellenére azonban a legjobb álla­potban van. A másik és most sóikkal aktuálisabb nevezetessége a pancsevói fogháznak, hogy jelenleg számos úri lakója van.: Valóságos ' úri kaszinó. Legnagyobb számban vannak képviselve, a pancsevói volt városi főtisiztviiSelők. Egy részük még vizsgálati fogságban van, más ré­­• szűkét már elitélte ,a bíróság. Mikor Milasinovics Biankó ügyész engedé­lyével Sztánkovics Milivoj fogházfel­ügyelő kalauzolása mellett megtekintet­tem a pancsevói fogházat, egész szép úri társaságot találtam ott. Ott van például az emberölésért már legfelsőbb fórumon is két és fél évre elitéit Hriszücs Milán volt pancsévoi rendőrfőkapitány, akit azonban legkö­zelebb valószínűleg átszállítanak Po­­zsarevácra. A fogház lakója a. törvény­szék által két évi börtönre Ítélt Marti­novics Szvetozár volt pancsevói városi adófőnök, továbbá a még vizsgálati fog­ságban levő Jovanovics Szvetiszláv volt városi főszámvevő, Sztanisics Szveti­szláv városgazda és helyettese Rackov Szvetiszláv, végül Raniszavljevics Mita előbb gazdasági tanácsnok, azután- ko­­vini főszolgabíró. Legújabban kerültek a; pancsevói fogházba,: a vrsaci vásár­rendező és sorsjátékos, a pancsevói »filmlskola« vezetői: ,a pápaszemes Cseszljarevics József és púpos öccse Milán. A fogházon meglátszik, hogy itt már hozzászoktak úri társaságok befogadá­sára. Az első, ami szemünkbe ötlik a tökéletes tisztaság. A tisztára súrolt padlók és hetenként hófehérre meszelt falak tűnnek fel legelőször már a folyo­sókon. éppen úgy az összes cellák ra­gyognak a tisztaságtól és megnyugtató érzést keltenek a bennük uralkodó rend­del. Sehol nyoma sincs semmi féreg­nek. Tökéletes rend, tisztaság és nyu­galom. Még a mindennapos orvosi vizs­gálat 'sem hiányzik. Akárcsak egy sza­natóriumban. ■ Persze a szabad mozgás és cselekvés korlátozása, a szabadság -teljes hiánya, a szigorú rend és kemény fegyelem, meg a kőtelező munka, ami itt különben a szórakozást pótolja és az erős, felügye­let már széttépik az illúziót. Mert a rend és fegyelem nagyon szigorú. -Reg­gel hatkor felkelés, félóra, takarítás, azután reggelire" ízletes meleg leves és hét órakor mindenki munkára megy. A szépen felszerelt, tágas, szellös munkatermekben kosárfonással, fonott bútorok készítésével, lakátos. és asztalos munkával foglalkoznak a ' rabok. Na­ponként nyolcvan kosár kerül ki innen készen. A könnyebben elitéit foglyok a fogház kocsijával és lovaival őrizet mel­lett kimennek a fogháznak a város ha­tárában levő tíz holdas birtokára, ahol konyhakertészetet űznek. Tizenegy óra­kor délelőtt kapják a rabok ebédjüket, mely után délután egy óráig pihenő kö­vetkezik. Ekkor újra munka este hát óráig, amikor a vacsora elköltése után be kell vonulni cellákba, amelyéket este hét órakor lelakatolnak az őrök. A könnyebben- elítéltek szép, .tiszta tágas termekben tizenkettes--huszas csoportokban vannak együtt. A súlyo­sabban elítéltek, a vizsgálati foglyok és az úri foglyok kettesével varrnak- egy­­egy cellában elhelyezve mindig úgy, Hogy azonos vagy hasonló. ügyben le­tartóztatottak ne legyenek együtt-. Ezek munkára sem járnak, naponként. csak égy. órai sétára mennek ki. A vizsgálati foglyok természetesen máguk élelmez­hetik magukat és könyveket is kapnák olvasni. Egyesben csak egyetlen egy gyilkosságért halálraítélt • van, .kinek el­itélése azonban még nem jogerős" A-pin­cében levő sötét zárkákat, amelyek a fegyelmi vétséget jelkövetők részére szolgálnának, a mostani felügyelő nem használja. Szerinte az a legsúlyosabb fegyelmi büntetés, ha a rabnak megtiltja a hazulról való csomagküldést, ami kü­lönben kéthetenként egyszer engedé­lyezve van. ügy mondja a felügyelő, hogy minden rabnak ez fáj a legjob­ban. Egyáltalán a bánásmód bámulatosan humánus. Sztánkovics felügyelő a szük­séges szigorral, de igazi emberi érzés­sel bánik a gondjaira bízott m-egtéve­­lyedettekikel. Igazi példája a pancsevói fogház a társadalom és állam olyan bün­tető intézményének, mely ,a társadalmi rend ellen vétkezőket nem csak bün­tetni. hanem emberi mivoltukban meg­őrizni és ha lehet, egy még esetleg hasznos élet részére nevelni igyekszik. Amikor eltávozunk a száz lakost őrző komor épületből és a-z előzékeny veze­tést megköszönve elbúcsúzunk Sztan­­kovics Milivoj fogházfelügyelőtől és Mi­lasinovics Pranko államügyésztől, úgy érezzük, hogy itt egy kórházban vol­tunk, ahol nem testi, hanem lelki bete­geket kezelnek és hogy itt e betegek olyan kezelésben részesülnek, hogy meg lehet minden remény -a gyógyulá­sukra, amely sokszor értékes Ifiket menthet meg a társadalomnak. Gonda László Esetem a millióval Az Isten meghallgatta végre titkos vágyamat: milliomos vagyok. Van há­rom rend ruhám, két pár cipőm, egy tucat zsebkendőm1 (ha ugyan, közben nem lopnák el belőle a mosásban), né­hány fehérneműm. Nem is olyan akármi­lyen holmik, amilyent a nehezen lábra­­kapó ipar gyárt. Becsületes békebeli valamennyi. Az egyik öltözetem például most üli tizenötödik évfordulóját s töb­bet fordították, mint Shakespearet. Annak idején, sióval kellő időben, megvettem a Klasszikus Regénytár hat­van kötetét is havi részletre. Isten lát­ja a lelkernet, hogy nem volt szándé­komban, de Gönczi Jóska beszélt rá s hogy sikert érjen, még ő fizetett tizen­két forintot Ezt látva Szakács Andor, ő is aláírta a megrendelő ivet, de úgy em­lékszem, hogy csak tizenöt forint kár­pótlás ellenében. Gönczi azért jó üzletet köthetett, mert vacsorára is meghívott bennünket. Így pártolták a régi időben az irodal­mat Én az ügyvédi kart is pártoltam, mert perköltség címén kérőbb, mikor elmaradtam több részlettel, elfizettem az eredeti vételárnak legalább a há­romszorosát. Sipuiusz-t azért vettem meg, mert egy töpörödött izraelita tizenkét gyermekéről sirt a keblemre, fájó köny­­nyeket. Nem Sipuluszé volt a tizenkét gyermek, hanem az öregé. Elhaladhatok érzéketlenül egy ilyen halmozott csa­ládapa fájdalma mellett? (Mellesleg em­lítve itt sem feledkeztem meg az ügy­védi karról; a mai pénzegységet tekint­ve nem1 is volt olyan túlzottan sok a végrehajtási költség.) Később két mágnás nyitott rám. — Szervusz, szólt az egyik, történel­mi név viselője, hogy vagy. Rég látta­lak. — Igen, igen, lelkendeztem, akkor találkoztunk utoljára, amikor a park­klubból átúsztunk a sportklubba bicik­lin. Naiv volnék, ha elárulnám, hogy sosem ismertük egymást, de ezek az; igazi urak egyenest arra utaztak, hogy leszéditik tegezésiikkel az embert s az akkor ré­szeg kappanként se lát, se hall, csak aláir. Azért lefőztem őket, mert 'történe­teket találtam ki a Karcsiról, a Stefiről, a Kuliról, hercegekről, grófokról, amire kitátották a szájukat. Ők ugyanis már régen elszakadtak a családfától s tájé­kozatlanok voltak az eseményekben. Azért mégis megrendeltem a »Nemzeti dicsőségünk« albumot, különös előre­látással az ügyvédi karra. Ma is meg­van s első lapja között őrzöm a per­költségekre vonatkozó iratokat. Úgy ér­zem, én vagyok a stílusosabb, nem a szerzők, hiszen nemzeti dicsőségünk legszebb megnyilvánulása mindig a pörösködés voH. Hát az mind «vagyon. Ha tudnék szá­molni, mint ahogy nem tudok, összead­nám az értéket s kikerülne belőlük a millió. Természetes, hogy nem dinárban, hanem magyar koronában. Tudniillik ebben a. tekintetben so-vénségré kárhoz­tatott, a sors. Talán felül is lennék a mil­lión, amivel aztán ugyan mit kezdjek? Nem is ez jutott az eszembe, hanem egy sokkal régebbi. A kezemben volt, épp azt szörnyű tudni, hogy volt jjtá* az én kezemben is ilyen horribilis ösz­szeg, olyan időben, amikor ájulás kör­nyékezte az embereket a millió hallatá­ra s az Eszterházy hercegek rongyos harminc negyvenezer forintból voltak kénytelenek életüket tizenkét hónapon át tengetni. Hét éves lehettem, tél volt, hónap el­seje. Az apám meghűlve ágyban feküdt s azt mondta. —■ Menj fel a vármegyeházára s vedd fel fizetésemet, külömben nem ebédeltek semmit. Ez volt a legnagyobb megbízatás, amivel mindmáig megtiszteltek. Úgy nőttem fel, hogy észre se vettem, lé­nyeges dolgot biznak-e rám, vagy lé­nyegtelent, egyformán teljesítettem va­lamennyit. A főpénztáros, még Menczer Poldi bá­csi előtt.Kollarits Mihály volt, a nagy­­szákállu, zömök ember, valamikor pia­ristának induló'. De jó ismerős, mert hol az ő felesége verte el velem együtt a Guszti fiát, hol az én anyám emelt mindkettőnkre seprőt. Tudni kell ugyan­is, hogy Guáztival eiválhatatian cimbó­­rák voltunk, együtt kergetőztünk a be­­gaparti szénapadlásán, nyárop a szé­rűn. A házunkban, lakott Hadzsics bíró, a torontáli szőnyeggyár későbbi mü­­vészleíkű igazgatója, neki viszont leá­nya volt Camilla, a mindig étherien fi­nom, akit azonban bevontunk műkedve­lői előadásainkba. Szóval benfentes voltam, azonkívül jó ismerős. Mikor átadtam Kollarits bácsinak a fizetési könyvecskét, meg se ütődött. Kifizette a 66 forint 66 krajcárt, elhe­lyezte ő maga a kis bekecsem belső zsebében, figyelmeztetett, hogy útköz­ben ki ne szedjem s már mentem volna. De eszembe jutott még valami. . — Bácsi, szabad a kosárban bélyeget keresni? Egyszerűen átnyúlt értem s a rács nyí­lásán, leemelt s odaállított a papírkosár eié. azzal folytatta a dolgát, számolta a sok pénzt, utalta ki a fizetéseket Bakó főlevéltárosnak, Rónay Jenő főjegyző­nek, Isztrát Simonnak, Farkas Ivánnak, a többinek. —< Gyerek, szóit rám hirtelen, fogd csak ezt meg. Egy köteg bankót nyujtott felém, szép kékszinüeket. Tartottam a két kezem­mel magamhoz szorítva és vártam, mi következik. —. Látod, mondta, ez egy millió. Ne mondhasd, akármeddig élsz, hogy nem volt a kezedben ennyi pénz. Aztán visszavette és elhelyezte a szekrényben. ... Mostanában sokat visszagondolok, négy évtized szárnyán visszalépőivé, jó öreg Kollarits Míhályra. A milliók itt táncolnak körülöttem, de azóta sem volt belőlük több a kezemben. Mire el­jutottak hozzám, már nem érnek semmit. Isten tudja, hol a hiba. Talán leginkább szegény anyámnak lesz igaza, aki nem győzte mondogatni: 'r—" Nálad sem melegszik a pénz. Pádig nem is millióról volt szó, ' oh, sokkal kevesebbről * Bob. Lameníáció A IV. siralom Alef. ö hogy hamvaidt el a vert aranyi égi fénye; a főpap gyöngyös rheilvértjét összezúzták és sárba szórták ki az uc­­cák szögletére. Beth, Gyötrelmünk már a csillagok fölébe lép, délceg köszobor volt min­denha Siómnak s most mállott torzó, tüzrágta ócska cserép. Gimel. Magzatát ki ne vigyázná ébe­rebben? a szörny is becézi fiát, de né­pem leánya mint a puszták madara oly kegyetlen. Dalét. Csecsemők nyelvét szomjúság asztali a és a kisdedek sors — elvetélte bus nyarán nincs uj kalász és nincs friss kenyérszegés. He. Kiket jólétbe ölelt a Bíbor dőlyfe s mézes nyalánkság olvadt az ajkukon: most halotton dőlnek a szenygödörbe. Vau. Mert nagyobb népem vétkének vádló pokla, mint Sodornád, melyen pil­lanat alatt égő táncát a bosszú végig­ropta. Zain. Véneim fénylettek, mint a hó és hétszer pirosabbak voltaic, mint a korall, puhábbak mint a selyem, szebbek, mint minden ékszer. Hetit. Arcuk most akár a szén és alig ismerni rájuk; ránc vágja apadt húsú­kat és korhadt fává szikkadtak csont-, jaik. Teilt. Még boldogok, kikért hárcoal üzent a végzet, ők jóllakva vesztek a halál alkonyába, ránk éhség hozza az öldöklő lidérce öldöklő lidércet. Jód. Gyermekeiket öldösiék le az •anyák s iszonyat várta fekete lakomá­val az étien napák morzsátlan asztalát Raph. Ráncaikban az Ur dühét hozták a babok, Sión ormán meggyujtotta a vé­res mágiyát s a katlanok fölött az ő bosszúja kavarog. Lamed. Királyok gőgbe tornyosult láza se várta, hogy valaha morzsoló győzelmét valaki e város érckapuiba harsonázza. Mert}. Válasz volt ez a látók énekére, csalfa papok bűneire, akik miatt száz­szor ömlött el itt a szentek vére. Nun. Most ők is itt tántorognak vak­­síiket fájdalomban; a vádak fakó vér­­foltjai s borzongó átkok szívják a testü­ket. Szamok. Előttük a kiáltás,, mint a tábla: »térjetek ki az útból ti pOklo­­sok!« Nyugtot egy se lel, se itt se más ha­tárba. Pite. Szétmarcangolja őket a dühös hajsza, mert'ők se könyörültek a véne­ken s nem volt szent előttük a főpap arca. Ain. Lelkünk süppedt remény tarlóin tévelyeg és soha el nem érkező nép ke­zéhez sírnak segélyért az árva őrhe­lyek. Szádé. Lábunkat tör ficamitotta ki és saját uccánkon se vagyunk már bizto­sak, az Ur 'tünk küldte a kin Mankos raját. Kopit. Égő puszták Ínségein kergetett s magas hegyeket véreztünk be a léptünk nyomával s gyors üldözőnk kitartóbb, mint a sas. Rés. Üszkös tömlöcben sápad s nincs velünk az Ur fölkentje se többé, kinek árnyában védetlen didergőit apró éle­tünk. Sin. Csal? örvendj s tombolj Edom pa­rázna lánya; hozzád is eljut még az epés kehely s részegen riadsz föl a se­bek hajnalára. Thau. A jajt kimérve, im rajtam át is lépett az Ur és elfödte minden vétke­met; izzó haragja holnap már rajtad éghet. Fordította: Berényi János KR. RETRA26rTEbW; lilliBis smisi anyagok! Csillárok, Ttmgaram _ izzólámpák ~

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents