Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-04 / 34. szám

10. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1926. február 4. Foltok a szivárványon — Regény — sírta: Sz. Szigethy Vilmos Balázs Árpád rajzaival j aztán eldobta a lapot s olyan kanyon, amely a legtermészetesebbnek tetszik a világon, megszólalt : — Mit teszünk ? Most erősen belemélyedt a friss la­pok olvasásába, néhányszor idegesen ránca tázott, mert az igazgató vr tolla kellemetlenül sercegett. aztán eldobt.a ' a lapot s olyan ’hangon, amely a •legter­mészetesebbnek tetszik a világon, meg­szólalt: — Mit • teszünk? Hoffmann igazgató nr felbiggyesztet­te az ajkát s a szemével ielzett valamit. Amolyan félig csodálkozó, félig lenéző intés volt az. igen fölényes mincienké­­pen. • — Bocsánat, azonnal! Aztán eldobta a tollat, jóllehet máskor megszokta ’törölni és úgy helyezi az elegáns állványkára. Pöl is kelt mind­járt a helyéből. — Kedves barátom, egyáltalában nem érdemes a dologgal komolyan foglalkoz­ni. Legalább nekem ez a véleményem, amely igv alakult ki a hosszú évek fo­lyamán. — Tekáze. persze ... — Ellensége mindenkinek van. Ha--az ember előkelő pozíciót tölt be. liát több az ellensége. A mi szeretvet tisztelt ba­rátunk. Bezdán alispán ur. annyi ’ sze­retettel és oly széleskörű tapintattal ve­zette eddig is a vármegye ügyeit, hogy egy--ötletszerű'- támadás miatt nem von­hatjuk meg tőle a ragaszkodásunkat. Somlvai Ádám. a nyugalmazott köz­ségi iegvző — jelenleg háztulajdonos és virilista — fölötte komolyan szinoan­­fott. néhányat. — Ha puszta krakélerségről volna sió. magam is igv gondolkoznék. A je­len eset- azonban megfontolandó, mert kívül esik, a szimpátia határain. Úgy hallom, súlyos mulasztásokról tudnak. — Es Klenóczy Zoltán ur van hivat­va erkölcsbiráskodni. ha föltéve, de meg nem engedve — csakugyan olyan súlyosak azok a visszaélések! — foly­tatta az igazgató még mindig a legna­gyobb nyugalommal. — Mindenki hivatott, akinek tudomá­sára iut! — pattogott Somlvai ur. Az igazgató ekkor levette egyszerű, keretnélküii szemüvegét, amelyen át ál­­ütólae a lelkek mélyébe szokott pillan­tani. . — Amit ön mond. kedves Somlvai ur, az valósággal kórtünet. Az emberiség egyik része, igaz-e. cselekszik, alkot, a másik passzív szemlélőié az alkotások­nak. Mindenkinek a kedvére nem válha­tunk. mert a világ legtökéletesebb mun­kája Is- úgyszólván óránkint változtatja tneg az emberiség nézetét aszerint, amint kisebb, vagy nagyobb érdek fű­ződik hozzá. Őszinte sem lehet az ilyen vélemény, őszinteség — kinevethetnek érte — konzervativizmusban van. Az sok mindent lenyel, ami esetleg ízlése ellenére történik a megszületés pillana­tában. de amit az idő igazol és alakit járulékaival tökéletessé. A mostani idők kedvenc-jelszava a visszaélés. pedig hát. valljuk meg. vagyunk még néhá­­nvan úri emberek, akik nem szívesen ülünk gazemberekkel egy • asztalhoz. A lopás sem olyan egyszerű, mint azt né­melyek könnyedén elgondolják. Meny­nyit lopott Bezdán? Ah.udiuk. hogy. el­­kaparito'H ötvenezer forintot. — hihe­tő-e. hogy erre a pénzre szüksége van egy szerény, igénytelen embernek, aki öt krajcáros szivart szív. pezsgőt csakis akkor iszik, ha társaságban más; meg­kezdi. mimienekíölött azonban félmilliót érő tehermentes föld ara? De tovább megyek. Szüksége van neki egyáltalá­ban arra. hegy kitegye magát minden piszkos cipő dörzsölésének, mikor nem szorult rá? S nem keiJ-e mindennél job­ban megbecsülni. a közszolgálat önzet­lenségének ezt a ritka példáiét? Mihálovics Dusán, az összes gőzmal­mok nábobia. aki eddie hallgatott, most időszerűnek', tartotta a megjegyzését: — Pláne olyan embernél, aki testvé­rekké teszi a nemzetiségeket. — Ez csak az okosság mellett szól. felelte az igazgató s nem főbenjáró kér­dés. ’ Somlvai Ádám úgy érezte, hogy kissé megingott alatta a talaj. — Isten mentsen, hogy rosszat gondol­lak Bezdánról. de méitóztassék meg­engedni. az ember különféle anyagból van összegyúrva s ha sokszor és sokat Imii valamit, legalább is eltűnődik .rajta. En tisztességes embernek tartok min­denkit. amig be nem bizonyítják az el­lenkezőiét. de azért Klenóczvt is komo­lyan veszem. Végh Albert ur felvonta a vállát. — Kereskedő vagyok, mégsem szere­tem ezt az embert a végtelen pedanté­riáidért ami már kellemetlen. Az okos emberrel szívesen beszélek, de Ua na­gyon akarja mutatni is. hogy okos^ ak­kor akaratlanul; fölfedezem benne '.az ostobaság szimutomáft. Az alkahna­­zottaímtól elvárom a kiszámított pou-, tosságot. szeretem, ha az üzletfeleim is korrektek és egyenesek, de engedőimet, a közélet mást is kiván. Azéirt nem.ité­­lem, el azt a közéleti férfiút aki a"köz­­ióra irányuló törekvéseiben kerülő uta-. kát használ, hiszen éppen arról bészél­­'íiruk. hogy százféle felfogás fogad egy­­egy eszmét, mindenki azt várja., hogy ő nyerjen kielégítést s gimdolkozasr-utód­jához simuljon az alkotás.’ Ezeket az igényeket kielégíteni úgyszólván lehe­tetlen. Meggyőzni alig lehet azt. aki előre elkészített véleménnyel szól a tárgyhoz. — Hát akkor mondj ált meg. mi van Klenóczvval? — tört ki a nyugalmazott Jegyző. — Eszi a pedantéria, vélte Végh. Hoffmann igazgató a szakállát simo­gatta. tűnődött egy kicsit, hogy szól­­jon-e. vagy sem. aztán .nyilván valami középutat talált. — Van vele valami, föltétlenül van. de korainak találnék minden beszédet Meglehet, hogy tévedek s akkor kelle­metlen volna a kombinációm. Ha pédig rájöttem, eo ipso nem árulhatom el. — Alispán szeretne lenni! — íjjpridta Knopf Mihálv építész. ...Nem. kedves Knopf ur. elég hiú ember, de azt hiszem mentes az ilyen gondolatoktól. Én megadom neki azt a tiszteletet, hogy odavaló embernek tar­tom. — a képzettséget értem, persze — de nem függ minden a ió koponyától. Ismerem egy hibáját, ami az én sze­memben alkalmatlanná teszi a közpá­lyára. ' — Fukar, mint az olyan ember, aki kol­­dussorból emelkedett a pénzkeresők so­rába. — jegyezte tneg Mihálovics Dusán. — Az nem volna bai. Aki önmagának takarít, azzal a köz sem jár rosszul. Az ő hibájának a mérhetetlen gyűlöletet tartom. Azt hiszem, kissé megrontotta, mert megkinozta az élet. Gyermekkora, amennyire én tudom, szomorú, nélkülö­zések között telt el s ezt a mérget nem tudta kipusztitaui belőle, a sorsfordulat Fanyar maradt, mert gyönge a lelke hozzá, hogv felülemelkedjék a múlton s hogy valamikor sokan bántották, most kellemetlennek tekinti az egész világot. A vele elkövetett igazságtalanságokért úgy akar bosszút állani. hogv az abszo­lút igazság bajnokává szegődik minden­ben s nevetségesen apró vesszőparipá­kon nyargal, útikor kényelmesen bele ülhetne a négylovas hin tóba. Kevés em­ber tud úgy gyűlölni, mint ő. valóságos művészetté fajult ez nála. mert nem nevezhetem másnak, unitit elfajulásnak. — Annyi bizonyos, hogy sikerre! ha fad a fanyar, kiáilhatatiaii agglegény «ég­be. — mondta Knopf. — Az lesz belőle föltétlenül, ámbár alig van túl a harmincon. — Ez baj. — jegyezte meg Végh A bért. — Nem is igen iár női társaság­ba? Hoffmann ur nevetett. — Nem keresi a társaságukat, de ha találkozik nőkkel, élvezhetetlenné válik. Prédikációkat tart kis lányoknak, az asszonyokat xzemtöl-szembc kritizálja, hogy l'é'h-a a viselkedésük, meg a gon dolgozásuk. Jókat mulatnak a bogarain, mert mindez határozottan bogár. Mé ha öreg ur mondaná, nem esnék minden szava annyira latba. Itt van Lebánovics, ennél kellemetlenebb vén piper.kőcöt' nem hordott hátán a föld. akkurát egy a ter­mészetük. Lebánovics legalább öreg hoz­zá. ősz a haja. megromolhatott a mája és íölteszi róla az ember, liozv tapasz­talatból beszél. — Akkor egymásra találtak. Úgy tu­dom, asztaltársak, — mondta valaki. — Együtt ebédelnek Pár év óta, de az a különös, hogv ott is állandóan ve­szekednek. Azt hiszem, nem szívelik egymást, mint az olyan emberek, akik a, saját hibájukat másokban veszik ész­re. Abból lesz azonban nagy baj, ha ez a tapló egyszer tüzet fog! — felelte az igazgató, akinek, már dolga volt a bankban, miért te kinézett az ajtón s ki­szólt a várakozó hivatalnokoknak: — Azonnal, uraim. Az ajtót megint betette s mintegy; ki­hirdette a határozatot, mikor szemüve­gét a kezében forgatva, megszólalt: — Csak ismételhetem, hogy nem ko­moly az ügy, sőt őszintén beszélve, nem hiszek a holnapi támadásban sein. Olyan régóta hangoztatják már. Klenóczy annyi ideje készül rá. hogy elsüthette volna, ha nagyon akarja. Egyébként mi is résen állunk, semmiféle meglepetéstől nem ijedünk meg. — Éljen áz alispánunk! — kiáltotta Somiyai Ádám-______________ A töhhí mosolyogva bólintott rá. Somlvai aztán kiment, a napibiztossal volt tárgyalni valója s íioíímaiin ezt a Pillanatot ragadta meg. hogy őszintén is; szóljon pár szót. Nevezetesen azt mondta: — A vén barom! Ilyen az ember, ha fölszabadul a szubordináció terhe alul, egyszerre ellenzéki lesz. Pedig, ha jót emlékszem, éppen Bezdán.naE köszön­heti. hogy kegyelemből •nyugdíjazták, mert a manipulációi miatt be is záratták volna. Az ö községében dúlt a legna­gyobb nemzeti ellenállás, egyszerűen nem adott újoncot, mert ió pénzért ki­szabadított mindenkit. III. A sok izgatom egyelőre hiábavaló volt. A • rendes tavaszé közgyűlés •tárgysoro­zatáról ugyanis levették a vicinális vastit záTószámadásuit azzal, hogy egv későbbi rendkívüli közgyűlés tárgya lesz. Olyan fontos momentumok me­rültek föl. hogy hiábavalónak, sőt cél­talannak tetszett volna önmagában tár­gyalni, mikor később, a jelenleg még érésre váró üggyel együtt, tisztább ké­pet lehet az egészről alkotni. Tendenciát éppen csak azok kerestek, ebben, akik mindenáron szeretnek köte­kedni s Hoffmann’ igazgató Száváival él­ve. úgy mennek át egyik szobából a má­sikba. hogy eiöbb kimásznak az abla­kon. A túlnyomó többség föllélegzett, sőt még Somíyai Ádám is tnegköny­­nyebbtilve jelentette ki a badastyánok egyletében, ahol . elnöki .méltóságot töl­tött be: — Prolongálták az életét. — Nem különben! — hagyta rá Mi­­hulecz csizmadia, aki minden estéiét a körben töltötte, fölötte nagy hangon fejtegetve azon. kores'zmányeket, ame­lyeke! sehogy sem tudott újságolvasás közben megemészteni. Maga a vármegye, mint olyan, igen gyorsan túltette magát mindenen s lel­kesedve készült n program következő számaira. Mert úgy kell vermi a dolgot, hogy kis megyeszékhelyeken csak közgyűlé­sek ideién vtm idegenforgalom. Forog­nak ott idegenek máskor is. de sosem ekkora tömegben s bay azt is lehet mondani, hogy a törvényhatóság nélkül merőben céltalan volna a feladata ma­gaslatán álló város minden ezirányu ténykedése, haszontalan a sok közgyű­lési határozat, nem is beszélve a pol­gármesterhez intézett interpellációkról. Ä megyeszékhely még hetipiacok' na­pokon sem nyüzsög annyira, mint a legszürkébb megyegyüléseh. azért az a városi képviselő járt legközelebb az igazsághoz, aki meg akarta kerestetni a nemes vármegyét, hogy a város föllen­dülésének érdekében tartson kétheten­­kfiit rendkívüli közgyűlést. A rendes műsor egyébként lóver­sennyel folytatódik, műkedvelői elő­adással és táncmulatsággal végződik. Eljönnek a hresztováci huszárok és, tömérdek szivet ejtenek áhitatos cso­dálkozásba kifogástalan racesolásukkal, piros uadrágiufckul, nemkülönben lo­vaik pedigréjévet. A legtöbben Holcz Éva körűi forgo­lódtak. sőt azt is lehet mondafii. hogy Holcz Éva kedvéért jöttek ezúttal át a huszárok, A lány alacsony növésű volt és alig pkart helyből indulni, Sötétszür­ke. égő szeme volt. kissé nagy, üde szája, dús fonatu fekete haja a’szépsé­ge. ha ugyan mindez elég a mai köve­telődző korban ahhoz, hogy valaki' széppé legyen. Az öreg Holcz Péternek ellenben volt a megyében harminc tég’iaégeíő telepe és ötreudbeli találmánya. Valamikor egyetlen találmánnyal kezdte a, háza­lást, amig elkopott a cipője. ő<; megfo­gadta. hogy addig nem vesz uiat. amig az első kemencét föl nem építi. Hozzá­járultak. ehhez holmi anyagi zavarok is. de higyiünk inkább Holcz Péter szí­vós egyéniségében, mert igy többre megyünk, hiszen a jövő igazolt minden bizalmat s jelenleg Holcz-féle tégla, vagy, palatető nélkül nem i's-.ház a va­lamirevaló ház. (Folyt. IcövJ ajánlja speciális kölnivizeit kimérve és nagyban. Viszonteladóknak árengedmény. Lorigan, Chlpre, Ambra, Orosz, Szegfű, Oyöngy­­virág. Orgona és valódi «Johann fMlarla Farina,

Next

/
Thumbnails
Contents