Bácsmegyei Napló, 1926. február (27. évfolyam, 31-58. szám)

1926-02-27 / 57. szám

10. oldal.

BACSMEGYEI NAPLÓ

1926. február 27.

Foltok a szivárványon

— Regény —

Irta: Sz. Szigeíhy Vilmos

Balázs Árpád rajzaival 22

elejtheti az emberét, inkább elejti,

mintsem hour anyagi áldozattal megmentse. A szegény rész pedig szegény, lettől mit lehetne várni? Talán, de ismétlem. csak talán volna mód a pénz biztosítására, azonban ki biztosit minket, hogy a kavargó' botrányok nem teszitek e. mndeiit. még minként is. tönkre? Az ilyen vesztegetési dojgck lappangónak egy ideig, néha túlságosan sokáig is. de nincs földi hatalom, amelyik megakadályozza a pusztulásukat, ha egyszer közülök bármelyik is kitört! Bezdán azért. hogy szerencsétlen, önérzetes is s a menekülése — bármily formában történhogy

en is az

Nagyságos uram. mondta, szives tudomására hozom, árlejtezők között vagyok !

Ezzel vé?i szórt egyetlen mozdulattal harminc darab ezrest a paplanon s szó nélkül távozott.

— Nagyságos uram — mondta — szives .tudomására hozom, hogy én is az árlei’tezők között vagyok!

Ezzel végigszórt egyetlen mozdulattal irarminc darab ezrest a paplauan s szó nélkül távozóit. Bezdánnak a meglepetéstől ideié sem maradt árrá. hogy mondjon neki valamit.

Klárik" ur móst követeli vissza a pénzét. Azt hiszem, a követelése mindenképpen iogos, esetleg a botránnyal való fenyegetőzése is.

Hoffmann végigsétált néhányszor a szobán, aztán folytatta.

— Ez az, egyik. mert van több is. Kezdik már rábeszélni a delibláti miiül históriáját s igen nagy az elkeseredés, hogy a vármegye bárom legzsirosabb iegyzöségét idegenek kapták meg. A mi rési :,ió munkaerőnket, a helyetteseket nem is kandidálták. Csodálatos. Inog* én ezt is csak most tudom meg! A gagvi jegyző, aki hir szerint tízezer iorlntért iujtnt állásba, most egy év'alatt akarta, visszaszerezni ezt a pénzt s természetesen á népet nyúzza. Száz fölieiernés vau ellene, agyonverték mind a százai. E percben egy küldöttség ügyvéddel íárgval. mert a nép a törvényszéknél keres igazságot. Tanuk vannak a megvesztegetésre Is.

A kaiidid’álási iog a főszolgabíróé', mondta Klenóczv rekedten, hogy éppen mondjon valamit.

De a hatalom az alispáné s' Vucseticsnek meg van ígérve a: íőiegyzőség. így mossa egyik kéz a másikat. Csúnya botrány desz. • Istenem milyen csúnya!

— Vau még több is. sok volna felsorolni.. A ..föld. agyonterhelve kis bankoknál.' amelyek' szólni \sém mertek. Mi. éppen ezért, megvontuk a hiteit több Pénzűi léiéitől.- fliert dugdosták előlünk mindent, maid hogy hamisításra nem vetemedtek; : r .

Klenóczy igyekezett a hangja birtokába kttni;- Önöktől nem vett föl' kölcsönt?

—i Soha. Ezért nem volt gyaníts! '— Nem értem, egészen a dolgot, hát rendezzék most az ügyeit! Végtére is. ha jól túdorn. mindenképpen viszontszolgálat számba menne ez. Az erkölcsi bukás rendkívül érzékenyen érintené önöket is. mint akik a végletekig exponálták magukat érte. Helyes és okszerű kezeléssel az a birtok is jövedelmezővé válliaiik.

Uram. pattant föl Hoffmann, tudiu-e hogy mennyi pénz kellene ide!

S még ha százezer forint is!

Az eladósodott ember sosem vallja be minden tartozását, ez ősi tapasztalat. ÁAintha restellene a legjobb szándék niellctt is. Hol marad akkor a többi teher a többi titkolt üggyeí? Ezek csak akkor pattannak ki. antiker megindult a lavina.

— Megér-e í radságo-t az eg< csak erről jeliét

így kis áldozatot és fa :sz. vagy nem? Szerintem szó. Vizlxnilovai állanak

szemközt az mák. hát mentsék meg. Az. aki a vesztet okozta, ugv sínes már többé útidban.'

Borzalom! — rémüldözött Hoifman-n.- Ugyan, engedelmet kérek tört ki Klenóczv — nem akarok erősebb kifejezéseket használni, de érthetetlen, hogy önök jóban .vannak valakivel, amíg a hatalom minden erejének a látszatával rendelkezik, tolták a szekerét és maguk

a legbüszkébben rá. hogy ur. ... aztán

egyszerre elei tik. íbikor ennek ;> barátságnak a ieiét is kellene adni. Ráismerek mindenben a vármegye politikáidra s önkéntelenül merül föl előttem Kovács Mártonnak- az átlőtt koponyája. Igaz ugyan, hogy ez ellentét, még pedig a lcgtiuikusahbak közül való. de ide illeszthető. A szegény gyerek vármegyei szolgálatba merészelt lépni, holott fizetésén kiviil nem volt miből megélnie. Vezető állásba tudott jutni tisz-uui az esze és a képzettsége révén s kénytelen volt meghalni, mikor a társaság, az önök elit-társadalma olyan szereplést követelt tőle. "amilyenre legföljebb sikkasztással lett volna képé's. Már most az a kérdés, hogy okvetlenül tnuszái-e a vármegyének nagviábon élnie? Hozzátartozik-e- a Icgmercvebb elzárkózó ttság,

az oktalan gőggel párosult dorbézolás azokhoz ,az alkctmáuvbiztositékekhoz, amelyek ezer éven .át fen tartották ezt az intézményt? Ha önök. bevont külső környezet, amely meg van Itatva, mivel érintkeznek önökkel, úgy találják, hogy igen. -. méltóz’tassana'k a következményeit is •viselni. :Ha: tetszik az üres csillogás. adiák meg hozzá a gyémántokat és keressenek, építsenek meg támadhatatlan bástyát., amely védelmül szolgál a a számukra.' Magam is amellett vagyok, hogy a vármegye.! személvenkint is meg keli erősíteni, ez nem jár azonban fellengző és felületes szerepléssel, iázállianak le az urak a felsőbeli trónusokról s bár mint elsők, de egyenrangúak igyotiezzeiiék tiszteletet szerezni pozíciójuknak. Kovács .Marton példáiét nem ok nélkül hoztam fel. őt önök kergették a halálba, mikor régi politikákhoz következetesen/annyira? előre szaladt, amenvnvirc szegén, ember nem teheti. Most Bezdán követné. A »én/, tartja önöket vissza a megmentésétől?

Hoffmann; Íiallgtitóan tűrte a szenvedélyes szó-lavlnáí. . közbe bólingatott is hozzá, mintha azt jelezné, hogy hát hiszen igaz, iev van ez mind. — igen halkan felelt rá:'

Nasvtin. 'de - nagyon nehéz, része a pénz ugv is.. Ismerem. sajnos, a vármegye urait, nincs mit várnom tőlük. Az előkelő, a gazdag ész épp azért volt mindig mellette.-mer.t előkelőnek és gazdagnak tartotta, lia’ megzavarták ebben a hitében, kegyetlenebb lesz bárkinél, mert a büszkeségét érinti a csalás. Egyszerre szörnyű puritán akkor mindegyik s ha

iék az — minket is elsodor, cgv krőzus segíthetne, én megdermedten várom a kifejlődéseit.

Klenóczv izgatottan szívta a szivariát.

— Mennyi időre lehetnie elhárítani a veszedelmet?

Hoffmann a két üres teny erét forgatta, számol, időt keresve, kissé értelmetlenül.

— Egészen bizonytalan. Mindenesetre a legékesebbeket kellene elsősorban ki^ elégíteni, az úgynevezett piszkos foltokat kitisztítani. Egyidejűleg hozzáfognánk a birtok tisztázásához. Erről nem I keli tudnia a nagy tömegnek, elég meg- I győzni róla az érdekelteket, hogy megj nyugodjanak s várjanak. Ha pedig az j emberitek ideje van. mindene van.

— Összeget kérek, igazgató űré ez nagyon általánosan van mondva, nem tájékozódhatom. Százezer forint elég?

Oh. Istenein, mondta keserű mosollyal Hoffmann, nagyon elég. de hol van a százezer forint? Ki veszélyeztetne akkora vagyont?

— Meddig lehet ezzel elhúzni a bajokat?

— Eltekintve a személyes veszedelmektől s a személyes ellenségektől, három-néev hónapot mindenesetre nyernénk. Ebbe azonban beleszámítottam már a hirtelen fölmerülhető veszedelmeket is.

Klenóczy, aki hosszában méregette a szobát, most kinyitotta: az íróasztalát s egy kis könyvecskét vett elő belőle.

— Méltéztassék átvenni, itt a pénz.

S nyújtotta a betétkönyvet Hoffmann felé, aki kezdett egyszerre nem látni, olyan furcsának tetszett ez a dolog.

Öti? — hebegte, ön?

— No igen. - mondotta Klenóczy — tisztességgel jutottam hozzá.

S mintha menekülni szeretne., habár csak pillanatokra is. attól az előbbi témától. hozzátette:

A Wellens grófok közismert pőrében én képviselem a grófokat. Húszmilliós birtokot pöröltem vissza, ez maga meghozta a vagyonim nagyobb felét, nem is beszélve a törvényszékről, amely szintén ieentékenv honoráriumot állapított tncg. A többit már a fölvergődött hírein hozta, ön is mondta bizonyára, hogy drága ügyvéd vagyok.

— Kérem szépen, oh hogyne... bocsánat. nem az utóbbira értettem, hanem arra. hogy pillanatig sem kételkedem, hiszen hetekig tárgyalta annak ideién mindenki a Wallens grófok dolgát. Engem az ön nemeslelkiisége ejt bámulatba,

— Nincs benne semmi különös, mondta szárazon Klenóczy. Ha megteheti az ember, segítsen a bajba jutott felebarátain. Ez a legnemesebb emberi vonás és mindnyájunk kötelezettsége. Egyébként hogy minden készpénzemét átadtam, azt is inondhanám. bogi' jelenleg szegéin vagyok. kaphatok-e önöknél személyi hitelt?

Hoffmann a választ igyekezett ünneplés formában megadni.

— Ön mindenkor és bármennyit. Végtelen megtiszteltetésnek vesszük.

Kizárólag ebben az ügyben, másban nem. Azt is akkor, ha fölmerül a szüksége.

— Doktor ur. engedje, hogy megszorítsam a kezét, fin ismételten bocsánatot kérek, mert nem tudom, mikor vezeklőm le önmagámban, amit ő ellen vétettem.

Vezekeljen ugv. hogy rendbehoz mindent. A bizalmam . önben föltétien, egyet azonban kikötök: az alispán urnák .még csak sciteiiic sem szabad, hogy én benne vagyok a mentést akcióban, ön bizalmas ióbarátja neki. járuljon elébe, nyerje meg e téren is a bizalmát és ajánlja föl. bajban levő ember jóbarátia előtt elfelejti a büszkeséget, sőt még hálás .is lesz. Nagyon valószínűnek tartom, hogy nem igen kutakodik a pénz eredete felül, mert ha egyszer megvan a pénz. mellékes, hogv honnan lőtt.

— Doktor ur. ön minden elképzelést felülmúl, én nem találok szavakat.

— Ne is keresse őket. Ön könnyen rátalál Bezdán urra s akármerre is legyen most. igen ió kedvre deríti a hazahívó sürgönye. A többi már magától iön. Az ön fellépése a gyóntató atyáé lesz,, őszinte vallomásra bírja ftiinden dologban, én azonnal megtudok mindent s ami módomban áll. azt még teszem. Bocsásson meg. ha tanácsokat adok. de gyöngéd formákban történjék minden, hogy csupán a ió barát, meghitt testvér önfeláldozását iássa. A tényeket sem keil a, maguk nevén -nevezni, tüntesse föl a

Ezen csak szerencsétlenebb természetű követelése két zsarolásnak s hitesse el vele. hogy az igazi ur fizet, de botrányt nem okc?J hat.

Nagyot sóhajtva folytatta:

— Elég neki a maga baja is. vegyük úgy a dolgot, mintha beteg volna*, aki kíméletet érdemel. De mindig, mindenben azonnali értesítést kérek. Az utazásomat elhalasztóm, néhány ügyét, amit ismerek, magam intézem el. De ön siessen, minden percnyi késedelem veszéllyel járhat, amit soha később nem reparálhatunk.

Megfogta az igazgató kezét., mintha’ ugatná is a sietésre tettel, hogy fusson, de azonnal.

Hoffmannak könny szökött a szemébe.

— Meszégyenültnek érzem magam. Isten úgyse. Én bocsánatot kérek öntől kedves doktor ur. engedjen meg. amiért gyáva tudtam lenni. De a rémület s az aggódás megakasztotta az én hideg ie-> i elitnek is a kerekeit. Úgy értek ezek a hinck egyszerre pár nap óta és kánalankint beadva. Föl sem ocsúdhattam, az egyik rémületből. nyomon követte a másik, a többi. Ma zuhantak rám* a legsúlyosabbak, de azt ami rávett, hogy önnek szófiák, képtelen vagyok megmagyarázni. Én úgy hiszem, nem egyéb ez vak ösztönnél, az isteni gondviselés maga.

— Az isteni gondviselés! — hagyta rá Klenóczy.

— Mert ön igazi ur! lelkesedett tovább is Heft tit ami. Ez a nemes szív, nem az a könnyű fajta!

Klenóczy akkor már ismét megtalálta önmagát áz el érzékenyül és nála egyébként, is csak rövid pillátokig tartóit, feszes lett az alakja, a hangja pedig a régi erős. pattogó hangi.

.— Nem várok semmi elismerésre, azt teszem, amit a, lelkem sugall.

S nyújtotta az igazgató felé a kezét. Hoffmann, amint mar nyúlt volna utána, kissé hátrább lépett s lekapva szemüvegét, megdöfízsöíte a szemét. A tekintete bátnész lett. úgy meredt Klenóczyra.

. '—.Bocsánat mégis csak nagy a meleg. úgy érzem egy pillanatra, hogy megszédülök.

S még mikor lefelé haladt a lépcsőn, akkor is azt dörmöstc. a szemét törülve.

— Különös valami az a iiallunáeió. meg mertem volna esküdni, hegy az alispán áll előttem. Tvü. mi lesz ebbői a melegből lm folytatódik.

Klenóczy pedig ! levetette magát a pamlagra s.a fe.ie alá fonva a két karját. bámulta a mennyezetet. Hogy milyen furcsa , figurák vannak oingálva a falra! Különös, hogv ő még sosem vette észre ezekét a kockákat, rombuszokat! XIV.

Klenóczv csak annyit irt'.

»Holnapután ott leszek". Igen tisztelt kisasszony, méltóztassék addig erőt: gyűjteni a szaladgáláshoz, mert nagy fogócska játékra van kilátás«.

Mintha megérkezése óta valami változás történt volna benne, elevenebb lett és olykor szokatlan bőbeszédűséggel mondott el aránylag jelentéktelen apróságokat.

Mikor hármasban elbomolták s gyermekké változott az öreg Holcz Péter is.

átugorva az önmaga feletti kritikán, isv szól l:

— Mennyiért nem adnám, ha a klienseid látnának!

Máskor azt mondta:

— Mikor megyünk haza?

— Unod niagad. apus. — rémüldözött Éva.

. — Nem én. Inkább fázom a hazaménettől. Legtöbb volna megvásárolni ezt az egész területet, itt maradhatnánk .örökre. Legalább is visszajárunk. Jó lesz? (Folyt, köv.)