Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)

1926-01-26 / 25. szám

bacsmegyei napló Novíszádon uj teherpályaudvar épül r Áprilisban kezdődik az építkezés — Hétmillió dinár az előirányzott költség — A titel—orlováti vasút megnyitása Noviszad gazdasági köreiben nagy őrömet keltett az a hir, hogy az uj noviszadi teherpályaudvar építését ez év áprilisban megkezdik. Vasárnap délelőtt tiz órakor a novi­szadi vasúti osztálymérnökségcu nagy­­fontosságú megbeszélés volt, amelyen Mafla Szvetozár szuboticai vasuligaz­­gatő, Stankovics Szvetozár volt állam­titkár, nemzetgyüh sí képviselő, dr. Ko­­szics Mirkó egyetemi tanár, a noviszadi kereskedelmi- és iparkamara titkára és Barakk János osztálymérnökségi főmér­nök vettek részt. A megbeszélés egyetlen tárgya a Noviszadon építendő uj teherpályaudvar volt. Ma!les Szvetozár vasutigazgatö ismer­tette a teherpályaudvar építkezésének kérdését és közölte, hogy a közlekedés­ügyi miniszter honorálta a noviszadi gazdasági körök régi, jogos kívánságát, hogy Noviszadon uj teherpályaudvart létesítsenek, mert a jelenlegi épület és a jelenlegi vasúti hálózat nem képes Noviszad megnövekedett áruforgalmát lebonyolítani. A vasutigazgató közölte továbbá, hogy a tizenkettedtörvényben a megfelelő fedezet be van iktatva és az uj teherpályaudvart, a mai rendező­­pályaudvarnál, a Futakí-uion hétmillió dinár költséggel megépítik éa már áprilisban meg is kezdik annak épí­tését. A személy- és a gyorsáruforgalom 'ebouyolitása továbbra is a mai pálya­udvaron történik, míg az uj teherpálya­udvarról vasúti vonalak fognak a strand környékén a Dunához levezetni, hogy a vízi útra való átrakodás megtörtén hessék. A dunai rakodóáílomás elhelyezésé nél a vasutigszgatóság figyelemmel kí­ván lenni az uj vámházra. A növi szadi vámfönökség a vámházat az épülő uj híd és a mai vasúti híd közti területen akarja elhelyezni! A terv megvalósítása azonban elhárilhatlan akadályokba üt közik, mert a két hid közti terület olyan szűk, hogy erén lehetetlen a vasúti forgalmat lebonyolítani. Az értekezlet annak a véleményének adott kifejezést, hogy külön vámházi épületet emeljenek a vasúton érkező áruk elvámolására s másik épület szol­gáljon a hajón érkező áruk elvámolására. Erre vonatkozólag 3 tárgyalások to­­v-'bb fo'ynak. Az uj teherpályaudvarnak két éven belül annál is inkább el kel! készülnie, mert ezidöre elkészül a titeli hid is és tekintettel arra, hogy a dél­­bánáti és dé'bácakai forgalom ezen a hídon át fog lebonyolódni, akkorára az uj vasúti vágányoknak is le kell fektetve lennie, különben Titeln*! nagy vagontorlódás lenne, mert a mai Titel— noviszadi vonal az eddiginél nagyobb forgalomra nincs berendezve. Két év múlva megnyílhat Noviszad— Ve'iki-Becskerek-i közvetlen vonal is, amely esetben Becskerekről két óra alatt lehet Noviszadra utazni. Matics Szvetozár vasutigazgató sok jóakarattal és a vajdasági érdekek iránti meleg szeretettel karolta fel úgy az uj teherpályaudvar, mint az uj vasútvonal kiépítésének ügyét. Hatévi fegyházra ítélték a szuboticai csendőrgyilkost Halált okozó súlyos testi sértésben mondotta ki bűnösnek a bíróság Üdvözölték a budapesti rend­őrség nevében a letartóztatott Nádossyt A budapesti iőkapffáiiyságoa már na­pok óta beszórtéit, hogy a pénzhamisítás miatt letartóztatott dr. Nddossy Imre országos főkapitánynak a rendőrség tisztviselői állandóan bizalmi nyilatkozatokat csempész­nek be az ügyészség íogii árába, és azokban nagyrabecsülésükről és lisz­tek (ükről biztosítják a frairkhamisitó főkapitányt. Az ügyészségen legutóbb elfogtak egy Nádossyliaz intézett üdvözlő-levelet, amelyet egy rendőr* fogalmazó irt. A levél legjellemzőbb kitételei így hang­zanak: — Abban a kényelmeden helyzetben, amelybe a zsidók politikája Méltóságo­dat sodorta, valószínű, nagyon jól fog esi:-' Méltóságok Uralmiak, ha néhány társammal együtt törhetetlen hűségem­ről és ragaszkodásomról biztosíthatom. Tudomására ke'l hoznom Méltóságod­nak, hogy elítéléssel beszélnek Méltósá­god ínegfivTCOlásáról és megvannak győződve • Méltóság-ős Uram hazaijai gondolkodásáról. Mi mindannyian meg­döbbenve nézzük azt a mártírszerepet, amit Méltóságod magára vállalt, főnö­künknek tekintjük, bárhogy igyekezze­nek is Önt a sárba tiporni. Aki e levelet írom. a rendörtisztviselök véleményét tolmácsolom. de itt meg keli említenem, hogy a rendörtisztviselök közül, akik Méltóságodról nyilatkoznak, egyetlen egy.ember volt, akiből hibáit a liberális, aki Méltóságodat becsmérelte és alá Méltóságod teltét nem a hazafiasság mindent megkövetelő eszméié szerint Ítélte meg. , Cseh vezényszó miatt négy évi várfogság Magyar katona, aki nem értette meg a parancsot Prágából jelentik: A prágai legfelsőbb hadbíróság érdekes pörben hozott íté­letet. A por vádlottja egy magyar kato­na: Cseh Béla lévai iparos volt, aki el­len a katonai ügyészség súlyos fegye­lemsértés címén .emelt vádat azon a ci­­rnen, hogy puskát emelt szazadparancs­­iioícára, Miady főhadnagyra: Cselt százada a prágai gyakorlótéren végezte gyakorlatait, amikor Miady fő­hadnagy »V lek« vezényszót kiáltotta, A magyar fiú nem értette meg a nem hi­vatalos vezényszót és nem teljesítette .1 parancsot, mire Miady főhadnagy a gallérjánál megragadta és földre tepor­­t'e. Cseh. gyorsan felugrott és fegyverét önvédelemben két kézre markolva maga elé tartotta, hogy a további inzultusok ellen íncgvédelmezzc magát. Eközben odaérkezett Seidl törzskapitány és fi­gyelmeztette a.katonát,' hogy sti'yos fe­gyelemsértést követett cl, amiért bün­tető följelentést tesz cl'ene. A feljelentés pár nap múlva megtörtént, az ügy a prágai hadbíróság elé került, ahol tizen­öt percnyi tárgya'ás után, anélkül, hogy a magyarul beszélő fiúnak módjában lett volna védekezését előterjeszteni, négy évi súlyos vúrfegyhdzra Ítélték, minden hatodik hónapban magánzárka és minden hónapban böjt. és ketnényíck­­vés súlyosbítással. A magyar katona hosszas utánjárás­sal elérte,, hogy perújítást rendeltek el. A perújítást a pöesonyl hadbíróság vé­gezte, mely Cseh Béla védekezését el­fogadta és felmentő ítéletet hozott, az­zal az indokolással, hogy a főhadnagy nem olyan vezényszót használt, melyet a szolgálati szabályzat előír. A katona­­ügyész felebbezése folytán az ügy a prágai legfelsőbb hadbíróság elé került, mely hosszas tanácskozás után helyt adóét az ügyészség semmiségi panaszá­nak, az ítéletet megsemmisíti, az első­fokú bíróságot pedig arra utalja, hogy óiból tárgyalja le as ügyet. A szuboticai törvényszéken hétfőn Ítélkezett Paoslovics István törvényszéki elnök büntetőfanácsa Hornog András szuboticai lakos bűnügyében, aki halált­okozó súlyos testi sértés bűntettével és egy másik esetben súlyos testi sértés vétségével volt vádolva. A bíróság már foglalkozott ezzel a bűnüggyel, miután azonban a bizonyítást eljárás klegészi-­­fásé vált szükségessé, a bíróság a tár­gyalást elnapolta, és uj tárgyalást tű­zött ki. A hétfői tárgyaláson 3 közvádat Va­­szillevics Ljuba dr. ál'amügyész képvi­selte, a véde'met Tordai Izsó dr. ügyvéd látta ci. Pavlovics István elnök reggel ki­lenc órakor nyitotta meg 3 főtárgya­lást. Hornog András vádlott, akit fegy­veres börfönör vezetett fel a fogházból, elmondta, hogy huszonöt éves, nőtlen, kétszer volt büntetve, először nyoichavi börtönre, másodszor háromévi fegyház­­ra lopásért. Múlt év Julius havában sza­badult ki a inltrovicai {egyházból és egy hónappal később, augusztusban már meggyilkolja Peifúvtcs Dragutin csend­őrt. Az elnök ismertette a vádirat rendel­kező részét, amely szerint az ügyészség Pairovics Dragutin csendőr megölése esetében ha'ákokozó súlyos testi sértés bűntettével, Rogics Mijo rendőr eseté­ben pedig súlyos testi sértéssel vádolja Homogot. A vádlót? azzal védekezett, hogy mindkét esetbon annyira részeg volt, hogy nem tudta mit csinál. A Rogics­­esetben — amely októberben történt — csak másnap a rendőrségen, amikor kijózanodott, tudta meg, hogy mi tör­tént. r Hészeg volt-e a vádlott? A váiTutt kihallgatása után a tanuk . egész sorát hallgatta ki ,a biróság. Első­nek László Teréz vendéglösnét hallgat­ták ki. Az Ő vendéglőjében kezdődött az összetűzés, amely Petrovics csendőr megölésével végződött- Elmondta, hogy amikor a vádlott augusztus 9-ikótí, va­sárnap délután két és három óra között a vendéglőjébe jött, a csendőr már ott volt egy' növel. A csendőr Hornog érke­zése után a vendéglő* szobájából a fo­lyosóra ment ki a társaságában levő nővel együtt és ott egy asztalhoz ültek le. Hornog utánuk mein és a fanu is kö­vette Homogot, mert látta, hogy ré­szeg. A tanú Igyekezett a vádlottá? rá­bírni, hogy menjen haza, de ez nem ment. A csendőr ekkor fölkelt és tneki­­hatott« a vádlottnak, ö közibük állt. Akkor a csendőr is, a vádlót’ is kiment az uccára. A csendőr kardja ki volt huzva. A vádlott futott a bajai iskola felé vezető útra, a csendőr utána. Az elnök: Miért bőszéit fel a csendőr ennyire? Mfért szalad; a vádlott után? A iáim: Nem tudom. Utána Vdszics Radivoj csendőr-őr­mestert hallgatta kt a biróság tanúként. E'monđta, hogy milyen időpontban és milyen körülmények között értesült az esetről. Rögtön a helyszínére ment, ahol Petrovics csendőr és?méfeticnfii, vérre! borítva feküdt az uccáti. Sok nép állotta körül és amikar ö odajött, a vádlott ott volt a nézők között és egy asszony uj­ja! mutatott rá, hogy 6 a tettes. Erre a vádlott elkezdett futni, aztán beugrott egy ház kapuján az udvarba* és a kaput be'iilről bezárta. A tanú egy csendőrrel utána ment. A csendőr fel feszítette a kaput, behatoltak és letartóztatták a vádlottat. Kovccsevtcs Mijo rendőr kihallgatása következett ezután, ő vöt; az, aki Vá­­szics csendőrőrmesterré! elfogta a vád­lottat abban a házban, ahova menekü't. A két tanú, ellentétben László Teréz vallomásával, aki azt msndótóst, hogy a vádlott terjesen részeg volt és többször cí is bukott, azt -adta elő, hogy nem volt az öntudatlansásig részeg, mert több száz lépést futott és bezárkózott egy' idegen házba. Sábics SHeváw vasutas tanú látta * csendőr harcát a vádlottal. Azt mondja,, hogy valóságos párbaj volt karddal .és fejszével. A főlek két-hároni lépésnyire állottak egymástól. Ö kétszáz lépésről nézte a harcot. Látta, amikor a vádlott fejszével fejbe sújtotta a csendőrt. Huszouoégyórai magánzárka Izgalmas jelenet játszódott le Popo-, vies Franiö: csendőr kihallgatás*- köz-, ben. ; A tanú elmondta, hogy amikor a vád-. I láttat a csendörlaktauyú« kihallgatta, 1 az beismerte, hogy a vendéglőből' haza­ment a közeli lakosára és elhozta a fej­szét, amellyel Pairovics csendőrt leütött te. Ugyanezt beismerte a helyszínen is. Az elnök (a vádlotthoz): Hallottá? A csendőrök előtt beismerte, hogy a ven­déglőből hazament és elhozta a fejszét. ,4 vádlóit: Amikor bevittek a lakta­nyába, nem ismernem be semmit. Az elnök: A tanuk mondják, hogy he-. Ismerte. A vádlott: Nem is ismerhettem be, mert ‘bejött a csendörszázados ár és, azt mondta, hogy addig ne is haK-gassaC nak ki, ameddig ki nem jözanodtam. ! A;tana erre a szemébe fnóndtó a vád* fótinak, hogy igenis beismerte, Itogy a fejszét elhozta. A vádlott (Szembefordul a tóimul cs izgatott hangon mondja): fia ezt mond-*, ja) akkor hazudik. Az elnök: Ezért' a kifejezésért huszon­négy óra magái! zárkára Ítélem. A vádkát: Köszönöm,.. Habe a rendőrrel Ezótán a: Rogfcs Mijo rendőr meg* I sebesitésánek ügyét tárgyalta le a bfró­­■ ság. A rendőr a posta előtt őrségen ál-. ! lőtt, amikor egy leány futóit hozzá, ! hogy jöjjön azonnal* mert egy éjjeli mulatóhelyen egy legény bicskává! ga-; rázdálkodik.' A rendőr nyomban elindul; és amikor- a helyszínére érkezeit, ott Homogot találta, kezében bicskával. Le akarta fegyverezni a vádlottat, de ez nekitámadt a bicskával és a feje felé szúrt. A rendőr felernett jobb karjával védekezett és a bicska a karjába sza-. ladt. * ‘ A bíróság ebben az ügyben is több tanút hallgatót? ifi. akik azt váltották, hogy a vádlott nem volt részeg, meri amikor a rendőr jött, elfutott és esak hosszas üldözés urán fogták el. Jeremies Riszto đr. törvényszéki or* vos terjesztette elő ezután az orvosi szakvéleményt a csendőr és a rendőr sérüléseiről. A bizonyítási eljárás ezzel; véget ért ’és a perbeszédekre került a sor. A perbeszédek Vaszüjcviés Ljuba dr. államfigyész módosította a vádat és haláltckozó sú­lyos testi sértés helyett szándékos em­berölés bűntettével vádolta meg Horno­­got Petrovics csendőr esetében, viszont Rogics rendőr ügyében a testi sértés vétségén kívül hatósági személynek való ellenszegüléssel is vádolta. Jordai Izsó dr. védő kérte, hogy a bíróság möpdja ki Petrovics esetében az önvédelmet és ha az? .nem állapítana meg, akkor erős felindulásban elköve­tett halált okozó súlyos test’? sértés bűn- . tettében tnoudia ki bűnösnek. Az ítélet A biróság ezután rövid tanácskozás után meghozta az ítéletet, mely szerint a vádlottat halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és testi sértés vétsé­gében mondotta ki biinösnef: és hatévi f egyházra it éke. Az ügyész n minősítés, a védő az íté­let-miatt felébbé zctf. 1926. január 26.

Next

/
Thumbnails
Contents