Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)

1926-01-15 / 14. szám

10. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÖ Fekete Lajos Nyáréji vikar A csend oly csendes, olyan fojtott, Tán ezer mérges mérget ojiott Egy részeg éji Rém a légbe. ' Itt-ott kéken még, Kilobban az ég, De a kis ég-mezük, kéhlö szigetek . Vis-tüz-csaták helyéül Imiének, Ha paiaszin dtihvel vad fellegek Dörögve egymásnak rontanak; S elönti ez eget mérges bantu ború. És nyarguiászmk füítyös, víg szelek A háztetőkön összesirnuk Csörömpölve- bus árva cserepek; Sudár jegenyék derékus harcot vinalc. és a vihar veszel (kutyái. Az éjbén nagy loholva nyurgUldsznak, Szálldosnak fészkükből, felvert Fehér, tiizszániyu viüám-vercbek; Alig sivit, ordít, bömböl az orkán, Mintha egy haldokló mamut venne Dühös bitesül a világi ól. 1926, január 15/ Viaszbabák Irta : Der női Kocsis László Ködbeveszett beteges ragyogással öntözte a pesti uccát a villanyfény. Fentrői —- magas póznákról, mint elérhetetlen betlehemi békecsilla­­gok — lefelé az uecán futkosó em­bereiére. Egészséges vasemberekre és félénken fal mellé húzódó csir­kefogók, beteg bolondok fejére, hogy legyen világosság, legyen bé­ke, legyen szeretet, megbocsátás, feledés, poézis, szépség, borongós láz az életajkon és — kevesebb le­gyen az öngyilkos. Szerencse, hogy ezekre a magos* haveszett békécsil'lagokra senki sem figyel, senki nem keresi a békessé­güket Szörnyű lenne az a nagy bé­kesség ... Az asszonyokon úrrá lenne az odaadás. A bolondos, harcos, de alárendeltségre, szolgálatba hajtó szerelem. Egy politikus békessége a másik politikussal, a primadonnák nem marakodnának és lemondana egy miniszter azzal a szóval, hogy: Emberek! Testvérek! Polgárok! Adófizető szegények! Töke és sze­génység! Hallgassatok: visszame­gyek az igavonók közé —- igavonó­nak. Legyen más a hajcsár... Bű­nös. őrült volt a hajesárkodásem, hát Ítéljetek ... De a betlehemi békecsillagokat magasra helyezték. Kijött három szerelő és két felügyelő. Felállítot­ták a létrát és Iemeníek-felmentek a lámpa póznáján. Valahol messze odafent elhelyeztek egy lámpást. Szembe annak az asszonynak az ablakával, aki festett ajakkal, tüze­lő szemekkel áll az ttccán és mu­strálja az embereket. Anna! az asz­­szonyná! nem árt a világosság. A többieknek, ott lent... Rongyoskodó gazdagok és fé­nyességeden elkészített lelkiszegé­nyek. húzzátok a sötétség igáját. Lent is van világosság. Az egyi­ket úgy hívják, hogy: »Menü 16.000«, a másiknál olcsó ruhát adnak drá­ga pépzért. A harmadik ékszerek ragyogását százszorozza a piszkos ucca lepedőjére. Szilszkinbundák sötétségén megvillan a gyémánt, a brilliáns bűnös fénye. Mohó, vá­gyakozó asszonyszemek tapadnak a Kincsre. A kincsért áruba bocsát­ják a Kincset. Az Ént. Van olyan világosság, mely bá­­.gyadozik nagy-nagy szerénységé­iben és mögötte fehér lepedőn feke­te betűkkel ordaskodík az ítélet: Itt kényszeregyességel: kötöttek. Kol­dusszegények. Kitagadottak, elve­szettek. Vagy ravasz csalók ... Ezerféle világosság, tompa, bete­ges, tortäicwtalan, As ucca élete nyomorúságos betegen lüktet. Egy semleges fényt árasztó kira­katban sorakoztak a viaszbabák. . Husszinüre festett keblek á sejtel­mesen tompa fényfogó víaszíátyol hulláma alatt. Csonka Vénusz-ka­­rok olcsó tucatöntésben. Meleg, _ telt —• divatjamúlt asszonyt vona­­! lak csillognak a háttérbe helyezett I tükör visszfényében. Féloldalra tört vázán egy viaszcsokor. Asszouyíő... — pár centiméter­rel alább esztergályozott, politúros rúd vastalapzatból sarjad a derék, a keblek felé. Olcsó tucatnnínka. Nem nézi senki. Vagy mégis. Tizenöt-tizenhat esztendős, érésnek indult kölykök, tekintete simogatja a kirakat üve­gét. s a mögé rejtett torzót. Ez nem esemény. Legfeljebb kes­­liedt erkölcscsöszök csóválják sa­­v'-nyodoti, aszott fejecskéjüket és Szodoma-Gornorrha sorsát sírják a bűnös város emberére. Egy varróleány sodródott a tö­meggel. A színésznővel, akit elha­gyott a barátja és gyalog jár, a bu­kott bankárral, a magándetektívvel, az újságíróval, • a kéményseprővel, a korcsniárossal és az uccaseprővel, aki hóna alatt a. kopott seprővel buk­dácsol az estében. —----------­A varróleány céltalanul ődöngött az uccán. Rejtegette a szeolőit, a dereka megtört vonalát, félretapo­sott sarkú cipőivel óvatosan lépke­dett az aszfalton. Egy unatkozó aszfaltbetyár utá­nafordult. Összenéztek — és a kis varróleány nem kellett senkinek. A fodrászkirakat előtt megállt. Egy pillanatra kikapcsolódott az életből, mely mellette rohant min­den szennyes gondolatával, az üz­let. a kenyérkereset, a .gazság za­varos énekét fűzte a villamoskocsik, az- autősgazdagok szirénájának ze­néjébe. A viaszbabák ott álltak a lámpa­­fényben. A tornyosírizurás az Eíon­­irizurás mellett és a harmadk: a copfos delnő. Keblek, testszin, élet­telen ragyogás. Szemben a varró­lány szeplői. kidolgozott keze. le­lógó keblecskéi. Beteges sötétség. Élet. A varrólány irigyen szemlélte a szépségei. Sokáig nézegette • az asszenyfőket. Félénken benyitott a fodrászboltba. — Kérem szépen... Azt a cop­­íosat szeretném ... Én nem tudom, kérem szépen, hogy mibe kerül... Szeretném ... Szeretném... Rész­letre. És megvette a szépséget. Rész- I ictrc ... EGYMÁS KÖZÖTT — Elbeszélés — Irta: Maurice Prax A .színpadon, amelyet a sűrű füst és per sárgás ködbe burkolt — valószínűleg színészek tartózkodtak. Es ha ott tartóz­kodtak, alighanem mondtak is valamit. Ágákisukból azonban, a földszintről, csak egy ser ritmikusan mozgó rózsaszín lá­bat jés néhány, sbiramyző, szökeparókás Napoleon-korabeli tábornokot lehetett ki­venni és, egy sarokban, egy bájosan mo­solygó. hölgyet, aki fején miniatűr Hinn­­lja-hegységet viselt kalap helyett, kezé­ben pedig egy Ülacsokrcs pásztorbotot tartott. A színpadon reviit mutattak be, nagy, látványos reviit. A zenekar bőszen lár­mázott. Mindez nem nagyon zavarta a mulató­hely publikumát. Az urak ‘szivarozva sé­tálgattak a folyosókon, mintha csak az utcán lennének és. megbeszélték apró ügyeiket. A kis hölgyek méltósággal teljesen, előkelőén, majdnem szertartásosan ha­ladtak el mellettünk, cly mélyen kivá­gott ruhákban, hogy a derék fölösleges­nek tűnt. A tolengálásban két ember összeütkö­zött. Az egyik borotválíarcu, elegáns em­berke volt, a másik szakállas, potrohos óriás. Fekete zsakettet viselt, akár egy vidéki jegyző. — Nini! — kiáltotta á kis ember. — Hisz ez Niguct! — No de ilyet! Pochefer! Az öreg Po­­chcíer! Ez igazán kitűnő! — Mit csinálsz? Pochefer kidüllesztette mellét —- Amint láthatod, elég jól vagyok, üz­letekkel foglalkozom, És te? Niguot előkelő mozdulattal simogatta meg szakádét: Én? Bankban dolgozom. Jó állás, csak egy kicsit nehéz. Felelősség. De jó. S ez a fő! — Mily váratlan találkozás! — szólt Pochefer. — Megöregedtünk azóta, hogy , együtt hallgattuk a filozófiát Lyonban. ‘Emlékszel még Mlchonot papára? Milyen vén. hülye volt! ÉS Richemaur! Aki reg­geltől estig tübákolt.? Ugy-c, te kevertél fekete borsot a tub lkjába?. — Bizony akitor nem unatkoztunk. Mégis csalt szép idők voltak! — Párisbao élsz-? — kérdezte Niguot. AJontroariieoji. £? tvVj j —■ Montrougon. Mégis csak csodálatos, j hogy eddig nem találkoztunk. D.o majd j ezután gyakrabban összejövünk. Jó? I — Ezer örömmel. A közös gyermek­kori emlékek fűzik össze legjobban a j barátokat. i -r. Igaz. Tehát jó mennek dolgaid? j — Kitünően. Részvénytársaságokat I szeVezek. Házakkal ügynökösködöm. I Szivére ütött. j — Látod, itt a tárcám. Finom dohány I van benne, 30.000 frank. Ma réggel ke­restem egy üzleten. Eladtam egy rongyos viskót 500.000 frankért. Persze, felét sem éri meg. De hát ugy-c: az üzlet — üzlet! —• így van — fejelte Niguot. — Én is nagyon meg vagyok elégedve az utóbbi időben. Az előadás ezalatt egy apotheozissal véget ért. »Vénusz diadala«: ez volt az S apotheozis címe Fiatal nők, akiken igen kevés ruha volt, rózsaiépcsőkre feküdtek. Jobbkarjukat kinyújtották, ballábukat felemelték. Művészi izzió volt. — így nem válhatunk el, — szólt Ni­guot. — Meghívlak, vacsorázzunk a Mont­­martre-on. — Kitűnő gondolat! Én fizetem a autót. Menjünk, öregem. A barátot gyors autó szállította a Bar­bara Bar-ba. Ott már majdnem minden hely el volt foglalva. Egy néger és egy andaluziai nőnek öl­tözött kisasszony épp hatásos tangót táncolt, atniker belépték. — Nini, aj Karcsi, — mondta egy hang. — Karcsi! Ez te vagy, öregem, — vél­te Niguot. — Károlynál; hívnak, ugy-e? — Igen. Károlyijait. De nem Karcsinak, — felelte rosszkedvűen Pochefer. — Rit­kán járok ilyen lebujokba. —- Én is igy vagyok vele. De vacsoráz­zunk! Pincér! — Milyen pezsgőt szeretsz? Fanyart? Én is. Tehát egy extra dry-t, de gyorsast Es hideg húsokat, libamáj-pástétomot — Furcsa a véledeh, — monda Po­chefer. — Kj hitte volna ma reggel, bog yaz óreg Niguotíul fogok vacsorázni. — Egész jó hely ez. Nem találod? — Tényleg nem rossz! Egy pinesirrízurás fiatal nő, két kezét kio vörös köténye zsebeibe iryfiy esetve, i egy gentlemannel láncolt, aki övig dekol­;tált inget viselt és egy rokonszenves ha­­lálrait'éltet »személyesített«. Ez a tánc a 1 Deiblbrinette avagy guillotine-tánc, az. évad legszenzációsabb kreációja volt. , A nagyszámú és válogatott közönség,, frakkos, rendi eles urak. ékszeres, estélyi­ruhás hölgyek gyönyörrel élvezték ”!a ritka látványosságot. Az Akadémnia -,cgy; tagja is jelen volt. —: Igyák öregem, igyál! — biztatta Pociiéiért Niguot. — Pincér! Még egy üveggel! És mialatt felidézték a régi emlékeket, a két barát szorgalmasan itta a .pezsgőt — Emlékszel Dárapoirra? — kérdezte Pochefer.'—- És Balourdinre? Reggeli 3 óráig mulatott a két barát , é smiután mégegyszer összeölelkeztek, elváltak. —• Nem nagyon sikkes, amit tettem, de de az alkalom túlságosan csábító volt. Az ember nem hagyhat ott egy pénz­tárcát, benne 30.00U frankkal. Bűn lett volna. . És óvatosan kivette felöltőjéből a tár­cát amelyet Pochefer zsebéből emelte ki. Rendet kell tartani — és beleneve­tett a tükörbe. —- Mindjárt megvizsgálom. Kinyitotta a tárcáját. De rögtön ré­mülten felkiáltott: — fiát ez mi! Úgy látszik, tévedtem. Bizonyára két tárcája volt Pochefemek! S én m üresét csíptem cl. Vagy talán csak hencegek hegy 30.000 frankja van. Igazán nem szép tőle. így becsapni egy régi cimborái! Kiürítette a tárca tartalmát.. A sok kis jegyzet és papirszelet közül találomra kivett egyet, kisimította és megpróbálta elolvasni. De az írás, kis, I apró betűk, clvashatalan volt. — Még mindig olyan rossz írása van a nyavalyásnak, mint az iskolában. Végre kibetüzte. , A kis papir.szeletke a- következő beszé­ld cs1 sorokat tartalmazta: Jó fogás. Püissyban Viuaipries.utca 17. I sz. Két öreg. Kutya nincs. Cseléd nincs. IA dohány a padláson van, a szalma 1 alatt. !" — Óriási. Pochefer is - szakmabeli! — kiáltotta Niguot és kimerültén dűlt az lágyára. De csakhamar erősebb kifejezésekét is használt. Észrevette ugyanis, hogy Po­chefer elemelte az óráját, egy gyönyörű aranyórát, amelyet csak nemrég lopott a földalattin. Fordította: Szécsi Lajosné Uj üzlet! Nézze mejy I JU-GO cipokirakatát Paš'ćeva ni. 7. (Márknsz mellett) I 10393 Uj üzlet! röhaszOkséqletét legolcsóbban 5 légiidésesebbeo ® szerezhet be LNÁVAY ISTVÁN DIVATSZABÖNÁL n Subotica, Sombor&k^ put 2. Ga aatrlt 9! angolén cseh sjsövetehbSl dús választék! Hßaö U ü tmsssm S 3 IS s §29 arggpcaiw g 3 JOGÁSZOK! Katona Artur doktor i BUDAPEST IX. Ráday, utca 4Í. Előkészítés és jegyzet­­bérlet az összes egye­tem jogi és az ügyvédi vizsgára. Mindennemű találmányi ügyben díj­talan tanácskozás és utat levelezés. PS*=

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents