Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-14 / 13. szám
10. oldal. Wilde Oszkár kétver se Fanfaieics BéeoraHves * • *' I LE PANNEAU Ott> ahol árnyas a csalit, All egy iror Ids drága nő. | A körme zöldes drágakő, ' Halvány, piros rózsát szakit. r Es-, hcU-huil a vörös .leiéi És a fehérek szállónak .A kék medencén, hol a nap Mint aranyos sárkány henyél. És a fehér levél repül És a vörös ing hanyagol. Ez sárga szoknyájára hall, Az hneg honóhajára ül. A lány lantot vesz s énekel, Kifebben egy skárhit-nyaku, Ezüstbe gyű, ezüst daru S ércszárnyával tör az égre fel. A lány dalol, kezébe lant, Úgy éneket, mint egy mese, Mandulaszcrnü kedvese Bámulja a fiivön, alant. És felsikolt most szörnyükén Az édes, könnye megéred, Gonosz tövis sebezte meg Rózsás-eres kagylóimét. ). £s most nevet, megint kacag, Egy rózsa szirma hullt oda, Hol sárga csiplzcíátyola Mutat egy kék-eres nyakat. Halvány, piros rózsákat szakit, A fzörnie zöldes drágakő, Áll az Ivor, Ids drága nő, Ott, ahol árnyas a csalit, >> . „ • j LES BALLONS A tompa tűrldszkék égen i Léggömb inog, sok cifra fok. Mint atlaszból megannyi hold. j Selyempillangó, félszegen. Forog, mikor szél. hajtaná j- És imbojyog, mint táncba nő, ‘Mint drágagyöngy gural elő S mint az ezüstpor Uuü alá. L Most fenti gályákon libeg, Mind tétovázik és mereng, Akár a rózsa szirma leng S rajt az ökörnyúl a zsineg. Majd föl a fára hömpölyög 5- ring-ring az ametisztgolyó, j Bolygó opál, sok lángoló, Rnbintpiros levél között, Fordította Kosztolányi Dezső í Bernard Shaw a karácsony ellen dörög Nem kell töb karácsony — Milyen lesz az ál'ami karácsony 1950-hen Az an£o] -karácsony az idén is hagyományos fényben, családias melegségben zajlott le. Pulykát ettek zz angolok, mint minden évben, angol pulykát. dán pulykát, belga pulykái, holland pulykát és francia pulykát is utoljára, mert a franciák fölemelték szavukat pulykáik kivitető ellen. A Christ'inas pudding most is ott állt zz ünnepi , -isürtalon, a véres húsokkal együtt. Genovai cukrozott gyümölcsöket ettek s karlsbadi • szilvát mert az angolok ínyencek és tudják, liogv Karfcbadban nemcsak keserű só van. hanem kitűnő szilva is. Azonkívül ananászt, banánt, is/őjöt. narancsot száraz fügét, -darpáyát. Gúlákban állottak a pezsgős palackok. Az ajándékoknak se szeri, se szánta. A meghitt ünnepet egyetlen hang za,varj3 meg: Bemard Phawé. A Daily Herald című szocialista lapban többek közt ezt ina: ■ — Védjék azok az emberek a karácsonyt, akiknek tetszik. Es nem bánom, BÁCSMEGYEI NAPLŐ biztat giassák ezeket az embereket a;kereskedők is. Én.sent az-előzőekhez, sem az utóbbiakhoz nem tartozom s különbéit is eleget zaklatnak és bosszantanak engem -egész esztendőit át. Egyáltalán nem, érzem szükségét annak, hogy ezek a szokások minden évben {elájuljanak és megkérdezzék tőlem, hogy miért nem tetszenek. Hűt az isten szent szexeimére, miért is -tessenek? Ez egészen rá vall az ■ irpuritánra, ki — úgy látszik — elfelejtette gyermekkorát s nem érti a gyermekek örömét. ujely minden decemberben felniül; valahányszor várják az angyalt s mindaddig, míg el nem -tűnik az ábrándok délibábos kora s olyan elviselhetetlenül okosakká nem lesznek, mint Bernard Shaw. Ktäörtben -az-a legérdekesebb, hogy ugyanez a !ap. mely a fonti cikket közli. ugyancsak kiszolgálja olvasóit karácsonyi rótt tan tik óval. Beckett képviselő az I95Ű-es év szociálist;!- karácsonyáról. cikkezik, mikor a szocialista állam gondoskodik majd a karácsonyról és játékszerekkel, édességekkel telt kosarakat nyújt minden -alattvalójának, súlyban és értékben'teljesen . egyforma ajándékokat, melyeket az államkincstár fizet, (Az államkincstár. mint angyalka.) Nézete szerint 1950-ben Angliában már 'karácsony-miniszter is lesz, ki egész évben az ünnep előkészítésével foglalkozik. Bch gyönyörű karácsony is lesz ez. Bernard Shaw. a költő, bizonyára dere meg van vele elégedve. 1926. január 14. kerültök s aztán csak akasztófa tesz a riogatótok. Nagyot sóhajtott ' erre az idősebbik Patkó gverek, a' Sándor: — Tudjuk» tekintetes uram, hogy így van ez megírva, de hát mit tehessünk ellene? Én csak azért lettem szegénylegény. mert nem akartam’ a császárnak szolgálni. -MaiTandbói szöktem haza. hol lóháton, hol gyalog s úgy 'vettem be magam a Bakonyira. Tudom. • hogy akasztófa lesz a. vésem,'-de inkább legyen -az is 'itthon, minthogy ott raboskodjak tizenöt■ évig. az idegenben -aj császár kenyerén! Ká-rá bóüngatott egyik is, másik is: — Igaz’a. úgy van az! Aztán eilta’igatíak. hosszan elgondolkoztak- valamennyien. a főbíró is. a' sz€ gényleg£n yok Hej élet, do sok bolondság van benned! Két font lőpor Irta: Gere Zsigmond Alár borongás estére Hajlott az idő s 1 a korai napnyugta után lila felhőpárák iátyolczódtak a sűrű bokrok körül, hogy a devccseri főbíró könnyű bricskája hangos kattogással verte fel a Bakonyijait azt a részét, amelyen keresztür jól kijárt országút vezet Gyepes község felöl. Lovagi, a főszolgabíró maga hajtott. A két fényesszőrü pejköt nem régiben vette Veszprémben s most gyönyörködött bennük, hogy máris mennyire oszszeszokett a két nemes állat, hogy mily pompásan rugják-vetik egyszerre a lábukat. mintha évek óta együtt parádéztak volna.-- Háromnegyed óra alatt otthon leszek. —- konstatálta Lovagi megelégedetten —- még tán annyi sem kell, hisz a pejkók gyönyörűen tartiáb a tempót. Megeresztette egy kissé jobban a gyeplőt, a lovacskák még gyorsabb iramot vettek. — csak úgy rehbent-libbent utánuk a könnyű hemokíutó. — Jó vásárt csináltam velük, düu-uyögte Lovagi magúban — nem csapolt be a vén Tcriay: testvérek közt megérik a kétszáz pengőt! Es meg! Toriay hires lócsiszár volt abban az időben, az ötvenes-hatvanas években a Dunántúl, akiről azt tartóttá a közhit, hogy még a cigánynak való tizpegős lovat is táltosnak’ adja el. ha pár hétre »kezelésbe« veszi.De nyilvánvaló, liogv itt semmi suskus nem történt. s a két ió csakugyan megérte az árát. — No. nem is lett volna észszerű dolog Toriadnak belekötni Lovagiba, különösen abban az időben, amikor a földi és égi igazságszolgába tás és hatalom, jog. erő. bölcseség járásonként mind abban az emberben központosuk, akinek főszolgabíró volt a neve. Már feltűnt az utón messziről a hétszázéves óriítsi' »Ebédlőfa« sötét koronája. mikor hirtelen hat ember ugrott ki a bokorból jobbról is. balról is. — Álljon meg. főbíró url Kettő a lovak zablájába kapaszkodva kényszeritette evor-s megállásra az ideges állatokat, inig a többi szorosan a kocsi mellé furakodott s mire a meglepett főbíró ostorhoz, puskához kapott volna, már semmihez sem nyúlhatott, mert rab volt a szó legszorosabb értelmében. — Alit akartok itt? Hogy mertek megállítani, gazemberek? Kik vagytok — harsogta Lovagi „teljes felháborodással. Erre az. egyik levette alázatosan a kalapját s megszólalt csendes hangon: — Ne r egr e rossz néven a tekintetes bíró ur, hogy megállítottuk, de igen kérjük. jöjjön velünk és ne vesse meg a vacsoránkéit! — Megbolondultatok ti? Az emberek összenéztek, majd megszólal újra az döbbeni: — En Patkó Pista vagyok, ez, a bátyám, a Sándor, ezek meg, kérem, a mi embereink. Nem bántjuk mi a tekintetes bíró urat. eszünkbe se jut. csak igen kérjük, ossza meg a vacsoránkat, A főszolgabíró egyszerre látta. !)Ogv haramiák hatalmába került. A kél Patkó testvér híres szegénylegény volt abban az időben, akik a száznvoicvanezerhöldas Bakonynrk ismerték minden zegzugáí. ezer búvóhelyét s onnan ruccantak ki egy-egv kis kirándulásra, megsarcolni a szekeres kereskedőket a veszprémi vagy pápai országúira, már aszerint, hogy melyik városban volt éppen vásár. De elég szerényen csinál- ' ták. nem igen cröszskoskodtakv íK éthárom forint sarcot vetettek ki egy-egv ! kereskedőre s ha az ellenállás nélkül I megfizette, békésen mehetett tovább. A kereskedők akkoriban ezt a sarcot már I lassan bele is kalkulálták a portékák I árába mint manapság — -teszem fel — i a forgalmi adót. i Lovagi főbírót azonban éktelen ha- I ragra lobbantolía ez a violencja. anjely! Ivói megmerték fosztani szabadságától., j ,— Bitangok! Belköttetlek benneteket, ! ha azonnal el nem engedtek! Patkó Pista még szélidebben s alázatosabban szólt, mint az előbb: —- Igen kérjük, tekintetes ur, ne haragudjon, hanem fogadja el a meghívásunkat. Igazán szívesen látiuk. Azzal már karon is fogták kétoldalról s oly szívesen tessékelték, hegy semmit sem tehetett s akarva, nem akarva kénytelen volt velük tartani már csak azért is. mert sokan voltak, aztán fegyveresek is voltak, mig ő- teljesen védt’ej lenül állott. • A bandavezér odaszólt az egyik fiatal legénynek: — • Neked meg Marci, legyen gondad a főbíró ur lovaira! Oda vezesd a sziki erdő szélére, ott legjobb a fii. Bevezették Lovagit vagy eKj- lölqméternyire a' tisztásra, ahol már Totyogott, pöfögött a bográcsban a birkapaprikás, melyet két öregebb haramia főzött, kevert, kóstolt nagy szakértelemmé!. A közeledő csoport láttára abbahagytak a szersoskodást s kalapot emeltek nagy illemtudással: — Isten hozta, tekintetes főbíró ur! Lovagit letessékelték a fatuskóra s hamarosan tálaltak is. Négy revereuciával szedegették tányérjára a legjobb falatokat s ki nem fogytak a nagy kínálásból. A főbíró nagy dobogás-morgás közt alig-alig akart esrv falathoz is nyúlni, de aztán, hogy belekóstolt s megütötte orrát a zsenge bőrös, félkövér, rengő husocska illata, egyik falat követte a másikat s oly becsülettel uekiállott, hogy még ő tartotta oda tányérját a repetahisra. — Honnan szereztétek ezt a birkát, fiuk? Nagy szünet után. lassan iött. meg.*rá a válasz.-- Ne firtassa főbíró ur. Került. Az • a fő. ha ízlik. Már akár lopott birka volt, akár esett i bürge, bizonyos, hogy Lovagi kevésszer i evett jobbizüt éietéfaeu. ji A bauda tisztes távolban, csendben ! kanalazott, a bandavezér rneg felényujtván a kulacsot, nagy tisztelettel ráis köszöntötte; — Adjon a teremtő 1 ió. Isten, kedves főbíró uramnak sok örömet, boldogságot! Lehetetlen - volt rá nem Imii esvet már csak azért is. mert a birkapaprikás is igen kivágta s a főbíró kénytelen volt beismerni, hogy dia pompás volt a paprikás. a csopaki bor egy szikrát sem maradt mögötte. Aztán oly szívesen kínálták s úgy itatta magát, hogy lassan-lassan szabályosa!! körbejárt a kulacs s megeredt a bizalmas« beszélgetés is. * De hát bolondok vagytok ti — I kezdte a főbíró ... hisz elöbb-utóbb ’ csak az lesz a vége, hogy pandurkézre Közben feljött, a hold. odavilágitott a tisztásra s megezüstözte a szfirbeburko't kis csoportot, ahogy hallgatva kör ülőitek őszi dón a zsarátnokom tüzet. Lovagi felkelt: •— Na. fiuk ideje, hogy' menjek! Köszönöm a sziveslátástokat! A betyárok megemelték lövegűket: —- Köszönjük- Isten áldja meg tekintetes ur-Pa-ikó Pista meg a bucsuzásnál némi krákogások és hiirmnögések ctíáti csak kirukkolt a farbával: — - 'Aztán igen. igen kérem a tekintetes főbíró urat. -lesvén jó szívvel hozzánk. Fogytán a puskaporunk. Nem tudunk hozzájutni, mert irijsrp adják azt csak ki. Hu a napokban hajba jutunk, segítsen ki :a ie-kifitéíes föbiró úr egy kis puskaporral, .az isten is -megáldja. Lovagi ránézett a halkszavu emberre, meg a többi viharvert földönfutóra s hirtelen elhatározással parolái adott, — No. persze, hogy adok, csak jöj- 1 Jetek be érte! Szépen elkísérték a kocsijához, feiteték a bricskába az ostort, meg. az elszedett duplacsövű puskái s csendes szereucseutat kívántak neki. ahogy elhaj rátöri. Úgy jó hét telhetett cl, ahogy nagy csizma-súrolás és s-ijtálás után megnyílik Devecserbeu a főbíró. ajtaja: • . — Adjon Isten jónapot! A főbíró feltekint. E.gv szűrös einher áll. c'őtte. kalapját forgatja. Igen ismerős az arca. de nem tudja, .hol iáíta. —» Ali az? Mit akarsz? Ki vagy? — Én vagyok a Sándor, tekintetes föbiró ur. -tetszik tudni, a múltkori vendég'átó gazda. Eljöttem. -könyörgöm, az ígért puskaporért, mert most már igen megszorul tünk. A föbiró ránéz, összeráncolja a szemöldökét. .erősen gondolkozik. látszik, hogy mindenféle zavaros indulat, gondolat Iiánytórog az agyában. ”Aztán léig, ir pár, sort és csenget a hajdúnak. A huszár belép nagy sarkantyupengetéssel: Parancsol tekintetes föbiró ur? — Vidd ezt az ’ írást a boltos zsidóhoz. itt a pénz. Hozol =erre két font puskaport. De azonnal. Értetted? — Igenis, testálom-. . Pár perc múlva már oft is volt a lőpor s a főbíró átadta a szegénylegénynek.--Ne! Itt a puskapor tok- Látjátok, bogy, egy Lovagi beváltja az , Ígéretét! De azt mondom, neked. Patkó Sándor, hat órát adok, hogy eikótródiatok mert hat óra múlva rátok eresztem a járás mindén pandúrját! Megérteted? — Igenis, még! Az Isten áldia rneg a tekintetes urat jóságáért, — köszönt eí illedelmesen az ajtóban. — No. hát mind a vízig szárazon! Mire azonban hat nap múlva nekilódultak a pandúrok. , Qsendlegéuyek a betyároknak, persze, hogy már hírükrenyomukra sem leltek a nagy rengetegben. ASSZONYOM! Toilettjét kiegészíti; POUDKL ,31 ON PARF ÜM“ nBor;pjois-PARis“ MÖLÁIUK, MÖ'^APOK egyenest airrő ríj/ók, Swhh BETEGTÖLÓ K< C IK l§gl egyedüli készítőié schóubrünm váLlalat y-caoma. vajé ircacrtova vizes •».
