Bácsmegyei Napló, 1926. január (27. évfolyam, 1-30. szám)
1926-01-11 / 10. szám
2. oldal. Mária királyné keresztülutazott Szulhofc'cán A királyné Bakarestbe utazott Mária királyné vasárnap délután Sujoticán keresztül Bukarestbe utazott. Az idvari vonat 2 óra 2 perckor futott be uboticai pályaudvarra és huszonöt percnyi tartózkodás után folytatta útját Vei. Kikincía felé. A suboticai vasútállomáson Györgyevies Dragoszláv főispán és Damjanovics VHrosaláv táborszernagy várták a venaot. Mária királyné azonban nem hagyta •1 kocsiját és az ablakoknál sem mu* átkozott. A királyné kíséretében Darn- 1anovics tábornok, hadsegéd és egy udcarhöigy volt. Á suboticai vasutigazgaóság részéről az udvari vonaton Dirnics György, a vasutigazgatóság forgalmi osztályának főnöke tartózkodott, aki a román határig kisérte a vonatot. Beogradi jelentés szerint, M ría ki-, ályné. január 23-ig marad Bukares ben, 1 23-iki udvari bálra mar vissza fog térni Beogradba, . A becskereki fii^geH n demokraták kivonulnak a kiszélesített városi tanácsbé! Előkészítik Pribicsevics Ssvetozár vajdasági koraiját Becskerekrö! jelentik: A becskereki független demokratapárt központi és he.yi bizotts ga dr. Mntlcs Mise elnöklet« alatt vasárnap délután értekezletet tartott. Az értekezleten Ma/ics Mise a független demokralapárt decemberi kongresszusáról, Gruics Növik titkár pedig a kerületi titkárok értekezletéről számolt be, rgnjd foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy . a párt milyen állásponto’ foglaljon el a városi kiszélesített tanácsba tori nt yj kinevezések tekintetében. A belügyminiszter negyven mandátum ,heiycit csak tizet ju tatott a pártnak a kiszélesített ■ tanácsban, ami egy d t alán nem felei meg a pártok közti erőviszonyoknak. Az értekezlet úgy határozott, hogy. felszólítja a pártnak a kiszélesített tanácsba kinevezett tagjait, hogy tisztségükről azonnal mondjanak le és. kimondotta, hogy a független demokratapárt mindaddig nem vesz rés-t a város vezetésében, mig parlamenti számaránynak megfelelő helyet nem kap a kiszélesített tanácsban. Jaksics Zsarfcó ezután ismertette a politikai helyzetet és Pribicsevics Szvetozár vajdasági utjának előkészítését. Az értekezlet elhatározta, hogy a pártvezér útja ügyében megbeszé'ést folytat a többi vajdasági pártszerve »ettek A szubotical’ vagonfosztogatok nyomában Tetten értek egy csavargót a teherpályaudvaron A szubotical vasúti teherpályaudvaron szolgálatot teljesítő csendőr észrevette, hogy egy íiata ember az egyik vagont fel akarja törni. Amikor feléje indult, hogy kérdőre vonja, az ismeretlen fiatalember futásnak eredt. A csendőr utána szaladt és elfogta a gyanús egyént, akivel megincíu't az őrszoba felé. U - közben azonban a fogoly kirántotta magát a-csendőr kezei közül és menekülni próbált, Hosszas hajsza következett, végül is a lármára figy dmessé vált emberek segítségével ismét sikerült kézrekerrleiii és előállítani a menekülőt a rendőrségen. A kihallgatás során az ismeretlen Kerekes Jánosnak mondotta magát és lakáscímét is bemondta. A rendőrség, amelynek az a feltevése, hogy Kerekes notórius vagontosztogató, kiment a megnevezett lak sra házkutatást tartani, ekkor azonban kiderült,, hogy a, letartóztatott hamis eimet mondott. Ismét va-BÄCSMEGYEI NAPÚ 1926. Január 11. íatóra vették, mire beismerte, hogy S abó Jizseínsk hívják, tizennyo'c éves munkanélküli, suboticai, Szegedi-szö'lö.-. 21/1 szuin alatti lakos. A rendőrség még a vasárnapi nap folyamán házkutatást tartott Szabó lakásán, a házkutatás azonban eredménytelen maradt. Szabót letartóztatták és a nyomozási tovább folytatják, mert valószínű, hoay annak a vasúti to'vajbandának a tagja, amely az utóbbi id ben a szubotica pályaudvaron számtalan vagonfosztogat ist követett el, de mindeddig még nem sikerült kézrekerileni. A gabonangynok titokzatos betörői Mem találják a stariszivac’. hatszázezer din áros betörés tettesei" Tekintettel a pártszakadással fenyegető harcokra,, az ügy súlyos feladat elé állítja ü"' radikális-párt központi végrehajtó bizottságát, amelynek döntését fogja most kérni mindkét frakció. Valószínű, hogy a végrehajtó bizottság egyik fél javára sem dönt, hanem uj és ezúttal névszerinti szavazással történő vđ'ašztđsokđt fog elrendelni a becskereki pártszervezetben. Az u.i szavazással remélik megszüntetni az elégedetlenséget. Síaris/ivácon néh ny nappal ezelőtt — mint a Bácsmegyei Napló is megírta — vakmerő betör; s történt Bischof János gabouaügynök lakásán. Bischof jelentése s erint ugyanis az alatt, míg ő a szomszédos vend giőben ebédelt, ismeretlen tettes behatolt a lakásán levő irodájába és onnan a páncélszekrény tartalmát, hatszáznyo cvanezer dinárt elvitte. A megindult nyomozás fo yamán tnegádapiíoíták, hogy a Werlheim-szekrényl a betörő ku’cesa! nyitotta fel és ez a körü’raény arra vall, hogy a betörést házt beliek követhették el, akik valamilyen J mt dón hozzájuthattak a kulcshoz, j Bischof kihal’gatása alka'máva el- I mondta, hogy a pénz nem vo t az övé, ! hanem kü önbözö kereskedőktől kapta j gabonavásárlás céljára. Va lomás ban \ egyébként az állította, hogy a ku'csot mindig magánál tartotta és a betörés napján is, amikor ebédelni ment, téli-Londonból Jeten tik: Az angol kormány nagy előkészületeket tesz a domiriiinnak küszöbön álló konferenciájára, mely a locarnói szerződés ügyében iog végleges ididst foglalni. A domíniumok részéről hir szerint, nem várható egységes állásfoglalás. A dé’-afrikai kormány kifejezetten ellenzi a locarnói szerződéseket, mert nem tartja (kívánatosnak az európai államokkal való szorosabb összeköttetést, hanem inkább Amerika felé húzódik. Kanada hakabája külső zsebébe tette. Szerinte a a kulcsot csak úgy szerezhették meg, hogy az alatt, mig ebéde t, va'aki kilop a a kabátjábói és ismét vissza csempe ízte oda. A csendörség a rejtélyes ügyben a 'egeré yesebb nyomozást indította me , amely napokon keresztül semmi eredményt sem tudó t fe’mutatni. Pénteken s szombaton a he’yszinen tartózkodott Bikár Imre szorobori j írási főszo’gabiró is, aki a szembori és szubotical rendőrséghez fordu t, ahonnan d1 tektiveket kért segítségül. Bikár főszoVabiró kér - s re úgy a szuboticai, mint a S’ombori rendőrség több detektívet bocsájtoít a a csendörség rendelkezésére. A detektívek már munkába is léptek és — mint Sromborból je'entik —- az uj nyomozás eredmények pen a rejtélyes bűnügyben egy-két napon belül érdekes fordulat I v rható. sonló álláspontot fog'al el, mert a kanadai nép sem Angliával, sem Franciaországgal nem rokonszenvez, sőt kifejezett jelszava az Európától való elszakadás, Ausztrália és Uj-Zé’aud nem zárkóznak el az angol álláspont támogatásától de egyelőre igen tartózkodók a vél e PTénynyilván itá sba n. A politikai körök kevés reményt {űznek a konferenciához és az az általános vélemény, hogy a domíniumok nem hagyják jóvá Chamberlain politikáját Kiraboltak egy heogradi bankigazgatót a beograd-snhoticai gyorsvonaton Száznegyvenezer d rtárt tartalmazó iraításkáját vitték el A szubotical vasúti rendőrség rejtélyes bűnügyben indított nyomozást vasárnap. Salamon Eiiá , a beogradi Produktna Banka igazgatója ugyanis vasárnap írásbeli lejelentést tett, hogy még január ötödikén a beograd—szuboticai gyorsvonaton, ismeretien tettes e’iopta irattásk j it, amelyben száznegyvenezer dinár készpénz és egy százezer dináros váltó volt. Sa'amon bankigazgató feljelentésében e'mondja, hogy az éjs akai gyorsvonattal * S.uboticáró! Beogrtdba utazott. Útköz- 1 ben e'aludt és azalatt valaki behatolt fülkéjébe és észrevétlenül magával vitte irattásk ját. Ami or felébredt, rémülten állapította meg, hogy nieg'opiák, nyomban hivatta a ka'auzt, akivel végig kutatták az egész vonatot, áronban a tettes nyomtalanul eltűnt. A vasú i rendőrség a feljelentés alap" j in szé eskörü nyomozást indított, amelyet azo 'ban megnehezít az a körülmény• hogy a lopásró: a károsult csak napokkal később tett félje entésf. Ezidő alatt a tettes minden nyomot eltüntethetett maga mögött. Halálos vasúti szerei:esetlenség Muraközben A Marsha S jjbota— Hódos közt közlekedő személyvonat kisiklott Az angol domíniumok nem fogadják e! a locarnói szerződést Ausztrália és Uj-Zeland táraoga"ja csak az angol ál’áspontoi Kiélesedtek az ellentétek a becskereki radikális-pártban A két frakció kiüon-kiilön választotta meg a pártszervezet vezetőséf át Becskerekröl jelentik: A becskereki radkális pártszervezet — mint ismeretes — a helyi pártvezetőség újraválasztása során két frakcióra oszlott, amelyek között nyílt harc tört ki és az ellentétek u vasárnapi közgyűlésen lcljescn kiétesedíek. A Becskerekhez tartozó kerületek közül négy kerületben a múlt vasárnap tartották meg a választásokat, amelyek után úgy a régi vezetőség hívei, akik Bestirs Nikola pártelnök köré csoportosulnak, mint. az ellenzék, azaz Popov Dusán eddigi alelnök tábora magának vindikálta a győzelmet. Tekintettel arra, hogy nem névszerinti szavazással történt a választás, nem tehetett pontosan megállapítani, hogy melyik. fél került ki valóban győztesen. Ilyen előzmények után tartották meg vasárnap déle'öt't a hátralévő két kerületben. a Csontika- és Becskerek-központi negyedekben a választásokat, amelyekből az eddigi megák apii ások szerint a Popov-frakció került ki győztesen. ! A kerületi választások lezajlása után, j vasárnap délutánra hívták össze a tlszt- I újító közgyűlést a Korona-szállóba. A j közgyűlésre mindegyik kerület az elnöj köt. az ale'uüköi. és még három-három l tagot delegált, hogy e delegátusok megválasszák a pártvezetőséget. A közgyűlést megelőzően rendkívül izgalmas hangulat uralkodott, mert mindkét írakció hívei megjelentek, azon a címen, . Hogy s. kerületi választásokon őket delegálták. A Popov-frakoió azonban a látszat szerint többségben volt, mert a közgyűlés ideiglenes elnökéül Kozlovacski Qyóka fö'dmivest, a Popovírakció tagját választották meg. Emiatt Bestics Nikola hívei elhagyták a közgyűlési és a teremben csak a Popov-frakció maradt, amely megejtette a választásokat. Elnök lett: Berberszki üyurica, volt polgármester, első aíelnök Popov Dusán. másodalelnök Kozlovácski Gyok'a, első titkár dr. Snkics Bozsó, másodtikár Moics Miloád, pénztáritok Radoni:'s Nikola. Azalatt, mig a Popov-frakció a választást tartotta a Beslics-írakció, ugj-auabban az épületben a Lloyd helyiségében gyülekezett és Vukov Jefta elnöfslésével ugyancsak megejtette a pártveí zetőségi választásokat. Elnökül BeslU Nikolát, a pártszervezet eddigi elnökét, első alelnökül dr. Mihályev Luka orvost, máscdalelnükül Gardinovácski Nikola töldinivest, titkárnak Terzin Vládát és pénztárnckiiak Kirtyánszki Danilóí választották meg. Murszka-Szubotáról jelentik: Szombaton délelőtt a Murszka—Szubota— Hódos-i vasútvonalon halálos hintenej selü vasúti szerencsétlenség történt. A j 7032. számú személyvonat, amely Murszka-Siubotarói Hódos-felé ment Gornya Lendova és Macsnovac közölt kisiklott. A vonat a kiúk ás pillanatában teljes sebességgel robogott és így a szeméjvvonat valamennyi kocsija fe'boru’t. A vonat zsúfol sig tele volt utasokkal, akik között óriási pánik ke étkezett. Az utasok nagyrésze sértetlenül megmeneküli, nchányan azonban sulyoan megsebesültek. A vasú i szerencsétlenségnek egy ha'ottja is van: Fri ef János murszka-subotai munkás, aki a épcsőkön állt és a kisiklás pillanatában kibukott a I öcsiből a feüstnerhetetlenségig összeroncso ta. Murszka-S/ubotárói ni :g a dc'eLőtt fo'yamáu bizottság szállt ki a helyszínre a szerencsétlenség okainak megállapítása végett, eddig azonban r ém "ikerült megállapítani, hogy mi okózta a szerencsétlenséget. Vasárnap délelőtt egy másik bizottság is kiszállt a helyszínre, .amelynek feladata megállapítani, hogy mennyi kárt okozott a kisiklás az ál arának. Az utasok két órai késéssel utaztak tovább a rendes forgalom azonban még mindig nem á it helyre a vonalon. Uj fízlet! Nézze meg! JU-GO cipőkirakaiát Pfš'ćeva ul. 7. (Márkusz melleit) !039:> Uj üzlet!