Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-06 / 326. szám
6. oldal. BÄCSMEGYEI NAPLÖ 10?5. december 6. Síron túli adósság Életem legkiemelkedőbb eseménye az az ünnepélyes pillanat volt, amikor a szegedi gimnázium önképzőkörében Pető György VII. oszt. tan. első történelmi drámám hivatalos bírálója, ott, az egész gyülekezet előtt kijelentette rólam, hogy csiszolatlan drágakő vagyok. A*zóta mondták mát rám azt is, hogy faragatlan vagyok, bárdolatlan, nyers, sőt akadt, aki pallérozatlannak kiáltott' ki, amely minősítés súlyos jelentőségére csak a kimondástól számított öt éven belül jöttem rá. A tišžaparti kollégium sárga falai között ődöngtem ezer szomorúsággal, szőkén és fáradtan, mint maga a folyó. Hol voltak még akkor a nők, az éjszakák és ez a nagy, toporzékoló türelmetlenség, ami ma a torkomon galoppozik? Az éjszakát mindig átaludtam, a nőket mindig átaludtam és ‘maroknyi vágyaim: a karácsonyi és húsvéti szünidő. Legkedvesebb barátom Ottó volt, egy boszniai fiú, kicsi, mokány, fekete gyerek, akivel valóságos. szerelmi levelezést folytattam az unalmas a'gebra-órák alatt. Az irodalmat akkor Móra Ferenc, Tömörkény István és Cserzi Mihály jelentették számunkra és kü'ön delikát passziónk az autogrammgyüjtés volt. A bélyeggyüjtést teljesen abba is hagytuk. A reklámcéduláknak is egészen alacsonyan állt az ázsiójuk. Emlékszem: egy eredeti Móra autogrammért öt üveggolyót is adott némelyikünk. De csak az eredetiért. Mert hamisított Móra-autogrammok is voltak forgalomban. Egyszerűen átkopirozták az ablakon ceruzává!,' aztán ‘Utána húzták tintával és amikor megszáradt, kiradírozták. Átn ezeket a silán-y utánzatokat csakhamar lelepleztük. Ehhez természetesen a mi fejlett irodalmi érzékünk kellett. Cserzi, a borbé’y-iró, nem a borbélyműhelyének köszönhette irodalmi sikereit és viszont: a jól menő borbélyüzlet forgalmára abszplut semmi hatással nem voltak a gazdája novellái. Annak idején én is beállítottam a kis borbélyboltba kuncsafti minőségben a noteszommal. — Stuccolni kérem — rebegtem lámpalázzal az iró előtt, aki mélységes csárdásomra egyszerűen kiutalt a segédjének. — Nullással »- mondta rövid-velősen és minden tiltakozásom ellenére lekoppasztottak. Mert abban az időben alsóosztályos diáknak tilos volt frizurát viselni. Autogrammot roppant megfontoltan adott. Előbb jól körülnézett’ rajtam, majd kikereste noteszomban a legtisztább lapot és apró betűivel beleírta a kellős közepébe a nevét. — Na szervusz — mondta és búcsúzóul egy irodalmi barackot nyomott a fejemre. Két hét múlva zsúfolásig megtelt a notesz a legfantasztikusabb autogramotokkal, kezdve a népszerű cigánymuzsikusoktól a népszerű színésznőkig. Ekkor egy szép, nagy, diszkötéses blokkot cseréltem az uzsonna-lekvároskenyeremért a Zentnertől és elhatároztam, hogy ebbe a könyvecskébe csak az irodalom gyöngyei írhatják a nevüket. Magától értetődik, hogy felkerestem a kitűnő borbély-irót. Nyomban megösmert. — Öcsém — kapaszkodott zord arccal a füleimbe — hisz a múltkor adtam néked aláírást! Hová tetted? Úgy gondoltam, hogy hosszadalmas lett volna lélektanilag megokolni a dolgot és és ezért csupán ennyit mondtam: —. Elvesztettem. Ez egy uj notesz. Abszolúte nem érezte megtiszteltetésnek, sőt elkezdett velem kiabálni. , —, Te kis csibész, biztos eladtad! ’ — De hogy tetszik rólam ilyesmit feltételezni? —- próbáltam erélyes lenni, ám ő makacsul ragaszkodott a rögeszméjéhez és az egyik beszappanozott vendégnek elpanaszolta, hogy a diákok pereskednek az autogrammjaival. — A múltkor — mondta — két koronát ígért egy ta’knyos, hogy írjam le a noteszába ötször egymásután a nevemet. — Na és? — érdeklődött a habos ember. — Leírtam neki — vallotta be Cserzy ur — de persze ingyen. És nekem is adott autogrammot. Ingyen, Még csak meg se frícskázott érte. Másodiknak a szegedi muzeum igazgatójától, Tömörkény Istvántól akartam névaláírást kérni. A Kass kávéházban ekkor már rejtélyes, hosszuhaju fiatalemberek üldögéltek nagy Kohinoor-ceruzával a fülük mögött, irodaimat űztek és igy rikoltoztak a pincérre: — Géza, hozz egy spriccert, délután novellát akarok írni! Egy esős vasárnap délutánon barátaim összeadták a noteszaikat, szániszeriní tizenkettőt és én mérsékelt lámpalázzal bekopogtam Tömörkény szobájába. Az egész terem sápadt pipafüstben imbolygóit és a misztikus füstfelhőbő! nyájasan evezett felém az író hangja: — Most nem éreb rá fiacskám, gyere holnap. És másnap reggel meghalt Tömörkény István. Mindörökre adósom maradt. Tamás István Negyvenöt millió dollár Románia amerikai hadi-adóssága A román kormány újabb kölcsönt akar felvenni a vasutak fejlesztésire Washingtonból jelentik: Az Egyesült Államok és Rom nia között a hadiadósságok törlesztése kérdésében megindult tárgyalások eredménnyel fejeződtek be és az egyezméryt az érdekelt államok képviselői kormányaik nevében már alá is Írták. A megállapodás értelmében Románia az aláírás pillanatában számított kamatokkal együtt — összesen negyvenötmillió dollárt tartozik fizetni az Egyesült Államoknak. Az amerikai kormány jelentékeny engedményeket tett a román álláspontnak. Az adósság lefizetésének a föltételei a kővetkezők: A román kötelezettségek teljes lefizetésének határideje hatvan év. Az első tiz évben a kamat az amortizációval, ágyüít három százalék, a következő években három és fél százalék. Az 1926-ban fizetendő annuitás £efszdzezer dollár lesz. 1927-től 1932-ig az annuitás évente százezer dől árra' eme! kedik és 1922-ben éri el az egymillió do lárt. Az évente fizetendő részlet 1940-ben éri el a maximumát és azontúl állandó marad. A kü földi pénzügyi tárgyalásokká' kapcso’atban a bukaresti Cuvantul azt jelenti, hogy a kormány tárgyalások; t kezdett egyúttal egy nagyobb külföldi kö’csön fe’vétele iránt. A kölcsönt román vasutasnak fejlesztésére fordítanák. Beszélgetés HenriBarhusse-szel Beogradból a Rákosi-pör tanulmányozására Budapestre utazik Beogradból jelentik: Henry Darbusse, az ismert francia regényíró és pacifista politikus pénteken megérkezett Beogradba, ahol több napot szándékozik tölteni. Az fró szombaton délelőtt fogadta a Bacsmegyei Napló beogradi munkatársát, akinek részletesen nyilatkozott balkáni útjáról. — Utam célja — mondotta — a háború-ellenes propaganda megszervezése. Én résztvettem a háborúban, nem mint tiszt, hanem mint egyszerű közlegény és igy alaposan meggyőződhettem arról, hogy öt éven keresztül milyen szenvedéseken mentek át az emberek, öt éven keresztül azt a meggyőződést szereztem, hogy a háború a nagytőkések érdekeit szolgálja és hogy a nagytőke érdekeiért kellett annyi emberiek elpusztu'ni. Franciaországban én és még néhány irótársam indítottuk meg az arra irányuló mozgalmat, hogy a háborúban résztvett emberek szövetségbe tömörüljenek. Így alakult meg a Cíarté, amelynek mindazok tagjai lehetnek, akik a világbékét akarják. Rájöttem arra, hogy a komplikációkat azok csinálják, akiknek hasznuk van belőle. Mi nem hisszük, hogy Németország bűnös a háború előidézésében, mint ahogy azt a Versailles! békeszerződés 231. paragrafusa megállapítja, de éppily ügyetlenség volna Szerbia bűnösségét megállapítani, pláne azzal indokolni ezt, hogy a háború kitörését egy távirat néhány órai késése okozta. Egyedül az európai imperializmust lehet okolni a háború kitöréséért. Európa most újból katasztrófa előtt áll. Gazdasága elpusztult és a mostani viszonyok nem biztosítják a nyugalmas és békés fejlődést. Ezért kellett az emberi kultúra megmentésére nagy szociális akciót indítani. Ezt az akciót akarja végrehajtani a »Clarté*, amely körül hatszázezer nem akarnak lemondani Marokkó olcsó vasércéről. De mindenütt úgy van ez, mindenütt az arany diktál, az Vezeti azt a politikát is. melynek legfőbb elve: az elnyomás. Ott voltam Kisenevben, ahol háromszáz szerencsétlen parasztot állítottak bíróság elé. A tárgyalást íeatrális külsőségek közt folytatták le és a biróság mindenáron Moszkvát akarja elmarasztalni. Pedig tulajdonképpen az a politika a felelős a besszaráblai tömegfelkelésért is, mely nem akar tanulni a múlt tapasztalataiból. Nekem az a meggyőződésem, hogy' a Balkánon föderációt kellene létesíteni. Ez a föderáció jó volna arra is,'hogy az európai Imperializmussal szemben erős védelrníH szolgáljon. Azt tapasztaltam, hogy ennek az eszmének sok híve van úgy Romániában, mint Bulgáriában. Ha visszamegyek Párisba, első dolgom lesz, hegy ezt a kérdést egy könyvben ismertessem az európai közvéleménynyel. Végezetül elmondotta Barbusse, hogy mielőtt hazatér Franciaországba, előbb el .fog látogatni »Magyarországra is. — Innen — mondotta — most Budapestre megyek, ahol a Rákosl-pőrt fogom tanulmányozni. Ott is azt mondják, hogy defetista és kém vagyok, én azonban rendületlenül tovább dolgozom: az örök békéért és a háború háláidért. Géléi Dezső iró, újságíró, művész és más intellektuel csoportosul. Célunk: ha lehet evolúciós utón elérni programunkat, de ha nem lehet, máskép iorradalommal paeiíikátjuk a világot. A politikai pr« lémák után művészeti kér dések kerülnek szóba. A trancia irodalomról Henry Barbusse a következőket mondta: — A francia tömeg már a háború előtt megérezte, hogy irodalmi téren nagy szükségletei vannak és a francia nép szellemi szükség’etei a háború után még jelentősen megnövekedíek. Míg azelőtt légióként a materiális kielégülést kívánta, most inkább törekszik a szel lemi kielégülésre. A francia irodalomban egészen a legutóbbi időkig a régi irodalmi nyelv uralkodott, amely két évszázadig élt, csak most jelentkezett iroda! munkban az argot, a párisi nép nyelve A ma irói ebből vettek át sókat és átalakították vele a régi metaforákat. Az irodalmi dekadencia Anatole Francénál érte el csúcspontját. France nem követte a lélek parancsait, holott az irodalomba most sokkal több érzést kell belevinni, mint azelőtt és a mai francia irodalom már nem is olyan dekadens jellegű, mint eddig volt. Az a legnagyobb baj, hogy a művészet egyéni, a tömeg pedig kollektiv. Ezt a nagy' ellentétet nehéz eltüntetni. A drámairodalom terén várom az első sikert, talán az meghozza a megújhodást. Különösen a német drámairodalom biztat sok reménnyel. A romániai útjáról és a kisebbségi kérdésről ez Barbusse véleménye: — A kisebbségi kérdés Európa legfontosabb problémája. Nekünk franciáknak is sok bajunk van, ha nem speciálisan a kisebbségekkel, de a gyarmati népekkel. A francia imperializmus halomra öli a szerencsétlen rlfkahilokat. mert függetlenséget mernek követelni. A bányákért folyik a harc. a francia barkók kedvéért, melyek semmi áron Ki liferáHa a csongrádi merénylőket? «►> A sikkasztó .Tajnfeász S...BéIa pSra a szegedi törvényszék ént Szegedről je'ehtik: A szegedi tőr' vényszék szombaton tárgyalta Túmbáss S. Brla, volt szentai gimnáziumi tanár sikkasztási pőrét. Tumbász a Szented Újság- naíc vo't szerkesztője és mint : yen be ekeveredett a Vargn-Iéle szu* boticai kémkedési pőrbe. Az elsőloka ítélet fölmentette TurnbnSzt, áki ekkor* Magyarországba költözött és Szegeden a legtulzóbb irredenta körökkel került összeköttetésbe. Egyik szegedi kurzus•pnái heyezték el és a Délvidéki Otthon titkára lett. Itt ismerkedett meg dr. Széchenyi István ügyvéddel, a csongrádi bombapör védőjével és Buócz Gyula rendőrtanácsossal, akiktől ötvenmil ió koronát kapott kő csőn azzal, hogy a pénzen üzletet nyit. Tumbász vá tót is adott tartozásáró1, de a pénzt nem fektette üzletbe, hanem elkö tölte. .S’écb-nyi és Buócz csalás, a Délvid ki Otthon ped'g sikkasztás miatt tett följelen'est Tumbász ellen, akit ematt letartóztattak. A vádlottat a szuronyos fogházőr kísérte a szómbati tárgyalásra. A vád oltak padján ült Tumbász felesége is, aki férjével együtt aláírta a váltót. Tumbász tagadta, hogy ravasz fondorlattal csalást követett volna eh Azzal védekezett, bogy baráti kö’csönt vett fel az ébredő ügyvédtől és a rendőrtanácsostól, majd gúnyosan rámutatott Széchenyire: —■ Vo't am o'yan jóban ezzel az ügyvéddel. Én szái/itottam a csongrádi me* rémi őket neki ! Széchenyi izgatottan ugrott föl: — Nem i^az ! Ennek különben sincs semmi köze a tényálláshoz. Az elnök figyelmeztette a vádlottat, hogy ne térjen el a tárgytól, de Turabász nem engedett: — Bocsánatot kérek, ez igenis idetartozik. Bizonyi’ani kívánom, hogy Széchenyit én emeltem ki az ismeret!enség homályából. Nélkütem ismeretlen ügyvrdecske volna ma is. Kérem a törvényszéket, hallgassa ki tanúimat annak igazolására, hogy Tumbásznak én hajtottam föl a csongorádlakat és hálábó’ is megérdemeltem tőle azt a pár milliót. A vád'ottv védője hasonló tarta’mu előterjesztést tett, mire a b'rósng a tárgyalást a tanuk kihallgatása v gett elnnpo'ta és folytatását december 19-cre tűzte ki.
