Bácsmegyei Napló, 1925. december (26. évfolyam, 322-348. szám)
1925-12-30 / 347. szám
1925. december 30. HÍREK ese A Bácsmegyei Napló kiadóhivatala közli, hogy a lap újév napján megjelenő pénteki számához az 1926. évre szóló zsebnaptárt mellékel Az újévi szám ára az ünnepi lappéldányok árával lesz egyenlő, 3 dinárba kerül a tárcanaptárral együtt. — A kiadóhivatal azt is kéri, hogy azok, akik az újévi számban újévi jókívánságaikat akarják közzétenni, lehetőleg szerdán, legkésőbb azonban csütörtökön délig közöljék a kiadóhivatallal. $ — A sEubotíeal pénzügyi zazgató távozása. Pájics Mihály szuboticai pánzügyigazgató, akit a pénzügymi niszíer a minisztériumi egyenes adók osztályának főnökévé nevezett ki, néhány nappal ezelőtt átadta hivatalát és hétfőn már elutazott Beogradha. A pénzügyigazgatóságot egyelőre Oszvald Vinko helyettes pénzügyigazgató vezeti. Hir szerint a pénzügyminisztérium Oszvaidot fogja kinevezni pénzügy-igazgatónak, mig a. helyettes pénzügyigazgatói állásra 3udincsevics István íőpénztárnok kerül. — Egyetemi rangra emelték a sagrebi kereskedelmi főiskolát. Zagrebbő! jelentik: A zágrebi kereskedelmi és forgalmi főiskolát Őfelsége ukázával egyetemi rangra emelték. Ä főiskola hivatalos címe ezentúl gazdasági és kereskedelmi rőisko’a lesz és tanulmányi idejét három eszíendöröi négy esztendőre emelték föl. A főiskola tanárai egyidejűleg egyetemi tanári elmet nyertek. — Ili bírák. A noviszadi semmitőszék előtt Knezsevics Milován noviszadi törvényszéki jegyző és Zvékics Szever szuboticai járásbirósági jegyző sikeresen letették a bírói vizsgát. — Novisza4 város közgyűlése. Noviszadról jelentik: Noviszad város kisréiesitett tanácsa kedden délután közgyűlést tartott, amelyen kisebb foiyóiigyeket tárgyaltak Ic. Macdonald elutazott Indiába. Párisból jelentik: Macdonald elindult Marsei-HeboL indiai útjára.— A noviszadi sakkverseny. Noviszadról jelentik: A hetedik fordulóban nyertek: Qribusin Farkas ellen, Trancoíií Stern ellen, Kulzsinszki Spitzer ellen, Vidor Kubányi ellen. A Bizam—Rosenberg parti függőben maradf, a Feuer—Csányi pár nem játszott. A sakkverseny állása: Vidor 6, Qribusin 5/>, Kui'zsi.nszki, Csányi, Rosenberg 314, TraiiCöni 3, Feuer 2’A (3). Farkas 2 (l), Spitzer IX (3), Bizam 114 (2), St-cn: 114, Kubányi 1. — Az antant fokozottabb katonai ellenőrzés alá veszi Ausztriát. Becsből jelentik: Az egyik katonai antant-misszió az osztrák hadügyminisztériumhoz fordult és azt kérte, bogy bocsássanak ki egy rendeletét, mely a katonai bizottságnak jogot ad az osztrák gyártelepek általános átvizsgálására. A hadügyminisztérium elutasító álláspontot foglalt el és pontos kimutatást kért azokról a telepekről, amelyeket a bizottság megszándékozik látogatni. A hadügyminisztérium úgy véli, hogy súlyos károk háramolnának az osztrák iparra abból, ha az egész osztrák termelést kiszolgáltatnák az antant kíváncsiságának. — Húsz ember megfagyott az Egyesüit-Államokban. Newyorkbö! jelentik: A legutóbbi napok alatt az Egyesült- ÁÜamokban majdnem mindenütt erős hideg állt be. Még Alabama és Virginia államokból is fagyot jelentenek. Tupperlakeban, Newyork államban, a hőmérséklet 28 fok Fahrenheit-rc esett 0 alá, mág Newyork városában a hőmérséklet 7 fok 0 fölött. A fagy a legutóbbi napokban mi megy. busz halálesetet okozott. BACSMEGYEÍ NAPLŐ — Seata külön adóval sújtja a i Suxus-autókat. Sentárói jelentik : Senta város közgyűlése elhatározta, hogy a luxus-autók után évi ezer dinár adót szed. Az autótulajdonos városi képviselők hiába bi onyitgatták, hogy az autó nem luxuscikk, hanem a kenyérkeresethez szükséges jármű, a városi képviselőtestület a luxusautókra ezer dinár luxusadót rótt ki. Az autótulajdonosok a képviselőtestületi határozatot a megyéhez megfelebbezik. — Románia megköti a konkordátumot a Vatikánnal. Bukarestből jelentik: A Bratianu-konnány rendkívüli m:nisztertanácson eíhatározta, hogy a Vatikánnal megköti -a konkordátumot. A j konkordátummal az egyházmegyei határok meg fognak szűnni. A püspökök kinevezését a Vatikán javasolja és a kultuszminiszter hagyja jóvá. A király hozzájárult a minisztertanács döntéséhez és megbízta a kormányt a konkordá- I tűm megkötésével, j — öt havi fogházra ítélt paucsevói földbirtokos. Noviszadról jelentik: 1921. március 5-én RaniSzavijevics Mit? pancsevói földbirtokos autón hajtott a ere- j pajai országúton, amikor vele szemben j az országút közepén Schütz Ferenc ere- j pajai gazda jött kocsin. Az autó és a ko- j esi összeakadiak. Schütz ostorával rá- j vágott a földbirtokosra, aki elővette re-1 volverét és közvetlen közeiről Schützre j sütötte, akit vállán súlyosan megsebe-! sitett. A pandSevói- kerületi törvényszék 3924 szeptember 22-én súlyos testi sértés miatt öt havi fogházra ítélte Raniszavfjevicset. A noviszadi felebbviteli bíróság ezóvi május 6-án helybenhagyta az ítéletet. A noviszadi semmitőszék kedden elutasította a beadott semmiségi panaszokat. — Botrányok Prágában a kara- j csonyi éjféli miséken. Prágából jelentik : Részeg emberek csoportja megzavarta a karácsonyesti templomi ájtatosságol. Az éjféli mise idején egy negyven-ötven főnyi részeg csoport sorrajárta a templomokat és nagy botrányt csapva, zavarta az ájtatosságot. Végre is erősebb rendőrcsapat vonult ki és hosszabb dulakodás után sikerült a részeg banda harminc tagját letartdz- j tstni. — Turistaszerencsétlenségek. Innsbruckból jelentik: A karácsonyi ünnepek alatt négy férfi skiturát tett a Stubai- Alpokban. Amint egy árkon áthaladtak, megindult egy íavoria, amely két férfit elkapott és a mélységbe ragadott. A kettő közül az egyik a hó felszínén tudta tartant magát, de a másik, a Partenkirchenből való Paries, eltűnt a hó tömegében. A mentöexpedició, amely azonnal megkezdte munkáját, eddig semmi sikert sem ért eh — Grácbóí jelentik: Schladning mellett egy hótalipakon végzett turaut alkalmával egy hólavina maga alá temetett öt emberi akik közül négy a szövetségi hadsereg tagja. A szerencsétlenül jártak közül hármat eddig nem sikerült kiásni. — Tizenhat tisztviselőt bocsát el Szenta váron. Szerdáról jelentik : Szenta város kiszélesített tanácsa bizottságot küldött ki a tisztvisélőradukció végrehajtására. A bizottság kedden terjesztette be határozatát a városhoz. A határozat érteimében az első turnusban tizenhat tisztviselőt bocsátanak el. — Tíz uj gimnáziumi igazgató Horvátországban. Zagrebbő! jelentik: Horvátország területén hétfőn tíz uj gimnáziumi igazgatót neveztek ki. — Pusztító földrengés Mexikóban. Newyoíkból jelentik: Mexikóban óriási földrengés volt, amelynek centruma a Popocatepetl hegység és a Mount Erisaba volt. Egymásután öt nagy földlökés történt. Veracrusban és a mexikói őhöl egész hosszában nagyon erős volt a rengés, de a tengerpart mentén aránylag kevés kárt okozott, annál puszKtóbb volt az ország belsejében. — Eredménytelen maradt a szentai görögkeleti esperesválasztás. Szentéről jelentik: A szentai görög keleti hitközség kedden tartotta esperesválasztó gyűlését dr. Ludaics Vitomir városi tiszti főügyész elnöklete alatt. A választáson Prekájszki Iván beográdi tábori lelkész tizennyo'c, Avcikin Lázár csókái lelkész kilenc, Bérics Milán csurogi lelkész hat szavazatot kapott. A többi tizenegy jelöltnek egy-két szavazat esett. Miután a szükséges kétharmad többséget egyik jelölt sem kapta meg, a vá’asztás eredményét döntés végett a noviszadi püspöki konzisztoriumhoz terjesztette fö! a hitközség. — Bizalmatlansági indítvány a Cankov-kormány ellen. Szófiából jelentik: A szob ran je hétfői ülésén tiz macedón képviselő bizalmatlansági indítványt terjesztett elő a kormány ellen, a kormány kisebbségi politikája miatt. — Kötlevél hamisításért háromévi börtön. Noviszadról jelentik: Csonkics- Sesics István zsabijai gabonakereskedő 1922 december 6-án Zsablján Kis-Adamov Gyurira cédáit egy 200 mázsa tengeriről szóló és Marjanov Zsarkó által kiállított kötievelet és ennek tejében 34.000 dinárt vett fel. Később kiderült, j hogy a kötíevéj is és Marjanov aláírása is hamisítva volt. 1922 december 18-án Qyurisin Arzénnak 4 mázsa gabonáról szóló 1600 dináros kötlevelét 40 mázsára és 16.000 dinárra hamisította. 1923 január 30-án Csepszki Vuját 45 mázsával, január 31-én Gostovics Mitát 18 mázsával, ugyanaznap Pavlov Némáit ját 45 mázsával, február 1-én Grbics Jovánt 27 mázsával és még több mint iiz gyurgyevói polgárt 20—50 mázsával károsította meg hamisított kötievél utján. A noviszadi kerületi törvényszék múlt évi december 2-án három évi börtönre itéíte Csonkics-Sesicset. Ezévi szeptember 15-én a noviszadi felebbviteli bíróság helybenhagyta az ítéletet. A semmitőszék kedden elutasította a semmiségi panaszokat. — Olaszországban visszaállítják a halálbüntetést. Rómából jelentik: A kormány legközelebb törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé, hogy a halálbüntetést újból állítsák vissza. A javaslat szerint az előre megfontolt szándékkal elkövetett gyilkosság, rablógyilkosság és politikai gyilkosság bűntettére szabnának ki halálbüntetést. — Tízmillió aranyfrankba kerül a Népszövetség székháza. Genfbő! jelentik : A Nemzetek Szövetsége tudvalévőén Genfben székházat szándékozik építeni és az építkezésre nemzetközi tervpályázatot hirdet. A megfelelő építési telek megszerzésével kapcsolatos kérdések körül bizonyos nehézségek merültek fel és a pályázatot csak akkor fogják kiirni, ha ezekét a kérdéseket megoldották. Az előkészítő bizottság javaslatára a legutóbbi közqyülés már határozatot hozott a költségek elő irányzása tárgyában. A székház építési költségeire nyolcmillió aranyfrankot, a telek megszerzésére kétmillió aranyfrankot, a főtitkári épület kibővítésére pedig 1,700.000 aranyfrankot szavaztak meg. — Nagy kikötö-tüz Buenos-Ayresben. Buenos-Ayresból jelentik: A kikötőben tiz petroleuratartály meggyuladt. öt teljesen elpusztult. A katonaság segítségét kellett igénybe venni, hogy a tűznek a hajókra való átterjedését megakadályozzák. A tűz az első két óra alatt négyszázezer font sterling kárt okozott. — Halálos párbaj Lisszabonban. Liszszabottból jelentik: Beja Silva, a lisszaboni kereskedelmi kamara alelnöke és dr. Centeno, az itteni Elektromos Müvek igazgatója között affér támadt, melyből kifolyólag Silva és dr. Centeno kardpárbajt vívtak. Dr. Centeno a párbajban szivenszurta Silvát, aki azonnal meghalt. 7. oldat. — Megszűnik az első osztály a csehszlovák gyorsvonatokon. Prágából jelentik: Csehszlovákiában 1936-tói kezdi ve a vasúti vonalakon, még a gyorsvonatokon is megszüntetik az első osztályt. Csupán a nemzetközi gyorsvonatokon maradnak meg az elsöosztályu kocsik. — Harding levelezését eléget' fék. Washingtonból jelentik: Az elhunyt Harding einök özvegye elégette az elhunyt elnök egész hátrahagyott levelezését. Az elégetett papirosok között nagyértékü okmányok voltak. — Kilakoltatják a szentai csendőrséget. Szentáról jelentik: A szentai j csendőrségnek nincs laktanyája, igy magánházakfcan helyezték el a csendőröket. Most Csonka Mátyás cipész házában, aVojvoda Bolyevicsa ulicában laknak a csendőrök. A bérleti szerződés szerint már régebben ki kellett volna költözniük a lakásból. Minthogy azonban nem akartak máshová költözni, az ügy a lakásbiróság elé került, amely •kötelezte a csendőrséget, hogy január tizenegyedikéig költözzék ki. Ha a csendőrség nem tesz eleget az ítéletnek, végrehajtás utján lakoltatják ki őket. — Anglia ul szerződést köt Irakkal. Londonból jelentik: Nagybrltannia és Irak között a napokban megkezdődik Bagdadban a tárgyalás uj szerződés megkötése érdekében. — Szoinbor város közgyűlése. Szomborból jelentik: Szombor város kiszélesített tanácsa szerdán délelőtt közgyűlést tart. A közgyűlés tárgysorozatán több fontos ügy szerepel. — Polgári mozgósítási hivatal Olasz-: országban. Rómából jelentik: A minisztertanács elhatározta, hogy a poügári mozgósítás előkészítésére és esetleges végrehajtására külön hivatalt állít föl. A hivatal élére Dolvogjio szenátort, j volt tábornokot állítják. — Jogos védelemből ölt. Noviszadról jelentik: Miijkovics Mihály noviszadi munkás hét évvel ezelőtt összetűzött Imricsek József korcsmárossah A korcsmáros késsel fenyegette meg Miljkovicsot, aki erre revolvert rántott és agyonlőtte Imricseket. A törvényszék ez év május 22-én felmentette Miljkovicsot, mert megállapította, hogy tettét jogos védelemből követte el. Az Ítéletet ezév október 28-án a tábla és most a semmitőszék is helybenhagyta. — Az amerikai népszövetségi delegáció tagjai. Newyorkból jelentik: A népszövetségi delegáció a két párt vezetőiből áll, de kiküldetésüket még Cooladge elnök elé terjesztik jóváhagyás végett. Kellős, Hoher és Hughes, valamint a demokraták néhány vezérférfia került szóba. Borah szenátor hir szerint nem fogadta el a jelöltetését. — Két évi börtönre ítélt betörő* Noviszadról jelentik: A noviszadi kerületi törvényszék kedden tárgyalta Horvát István bácskapetrovoszelói fütő bűnügyét, aki Bácskap trovoszelón és Noviszadon 1920-ban több betörést köve- I tett el. A törvényszék Horvátot két évi börtöni'c ítélte, amelybe betudta tizennégy havi vizsgálati fogságát is. Az orgazdasággal vádolfakat felmentette a biróság. Horvát és az ügyész felebbeztek, mig a felmentő Ítélet jogerőssé vált. — Kicserélték a marokkói francia csapatok főparancsnokát. Parisból jelentik: Hivatalos jelentés szerint Noulent tábornokot, a marokkói francia csapatok főparancsnokát, a XTX. hadtest parancsnokává nevezték ki és helyére Boichut tábornokot küldték Marokkóba. — Megszűnt a uoviszadi Jcdinstvo. Noviszadról jelentik: A Pribicsevics-párt noviszadi helyi orgánuma, a Jedinstvo, vasárnapi számában bejelenti, hogy a !ap megszűnik. A Jcdinstvonak alapítása óta Presics Bogoljub volt a szerkesztője,