Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)
1925-11-07 / 298. szám
4. oldal. BÄCSiEGYET NAPLŰ 1925. november 7. Harc a szombori villanyieiep bérletéért A jövő héten dönt a város Szomborból jelentik: Szombor város vezetőségének — mint a Bácsmegyei Napló többizben megírta — az utóbbi időben igen sok gondot okozott a vilianytelep házi kezelésben való föntartá<sa. A villanytelepre a város félmillió dinárt fizetett rá. A város ezért elhatározta, hogy a villanytelep bérbeadására pályázatot hirdet. A beérkezett pályázatok ügyében a kiküldött bizottság javaslatot készített, amelyet pénteken terjesztettek a város pénzügyi bizottsági elé. A pénzügyi bizottság megállapította, hogy két pályázat érkezett be. Az egyik Mac Dánielé, a másik a jugoszláviai Ganzé. A bizottság szerint mindkét ajánlat elfogadható és közöttük csupán annyi eltérés van, hogy a fölajánlott félmillió dináros bérösszeg mellett a Mac Dániel-féle ajánlat villamos vasút fentartására is kötelezné magát. A pénzügyi bizottságban háromórás vita folyt, amelynek folyamán Ivkov városi főmérnök kifejtette, hogy bár célszerűbb volna házi kezelésben tartani a villan'ytelepet, ez a mai gazdasági viszonyok mellett lehetetlen és ehhez a varosnak 4.120.000 dinárra volna szüksége. Az ülésen elhatározták, hogy’ újabb albizottságot küldenek ki s aunak jelentése után kedden végleges döntést hoz‘nak a vifanytdep kérdésében. A csőd sem segit Annak is ki kell fizetni az adót, aki csődbejutott A Vajdaság vitézül küzd a gazdasági válság pusztító erejével szemben. A titkolt fizetésképtelenségek száma légió ugyan, de a vajdasági kereskedő és iparos, ha tud is fizetni, s ha az adósától nem is kap pénzt, igyekszik a látszatot fentartani, s amíg csak valami reménye van, hogy elkerülheti az összeomlást, nem jelenti be a csődöt. Ezzel magyarázható, hogy a nyilvánvalóan rossz viszonyok dacára kevés csőd, a vajdasági közgazdaság élet beteg ugyan, de becsületes, mindenki akar fizetni, ha nem is tud. A krízis világjelenség. Hogy a Vajdaságban sokkal inkább érezhető, mint bármely táján a világnak, abban nem kis része van annak az adópolitikának is, amely hét-nyolc esztendő adóját egyszerre követeli be s amely megengedi, hogy a nagy állami adók mellett a községek s az önkormányzata testületek tetézzék az adófizetők baját azzal, hogy közvetett és közvetlen adók, illetékek címén súlyos áldozatokat követelnek. Ha a csődök száma szaporodik a Vajdaságban, a magyarázatot ebben kell keresni. Eddig a csődbejutott szegény kereskedő, s a szegény hitelező, aki a közadósnál elvesztette a pénzét, sovány vigaszként, azzal vigasztalódhatott, hogy’ a kincstár a maga adókövetelésével^ ha meg is előzi a többi hitelezőt, de- nem vonhatja el a hitelezők elő! a kielégítési alapot. A sentai járási pénzügyigazgatóság azonban most veszedelmes precedenst teremtett. A sentai pénzügyigazgató nem respektálta a csődtörvény intézkedéseit olyan rendelkezést adott ki, hogy a csődtömeghez tartozó ingóságokból elsősorban az államot, illetve az adótartozást kel! kielégíteni. A szuboticai törvényszék néhány hónappal ezelőtt csődöt rendelt d Grünwaid Sándor adai rőföskercskedö ellen, akinek több mint 500.000 dinár adó passzívája volt. A hitelezők közt szerepelt a királyi kincstár is, amely harmincezer dinárt meghaladó összeg ereiéig vezetett végrehajtást Grüawald Sándor ellen, aki hadi és egyéb adókkal tartozott a kincstárnak. A csőd megnyitása után a kincstár, illetve a szentai járási pénzügyigazgatóság azzal a szokatlan kívánsággal kereste meg a tömeggondnokul kirendelt dr. Holló Oszkár adai ügyvédet, hogy a csődtömegből adja ki azokat az árukat, amelyeket a kincstár lefoglaltatott. A tömeggondmok hivatkozott arra, hogy a közadós raktárát ö már leltározta, a lefoglalt áruk, amelyek nagy része nincs is már meg, a csődtömeget illeti. Erre való tekintettel megtagadta azt a kivánságot, hogy Grünwaid volt üzletét felnyissa s onnan bármit kiadjon. Mft tesz erre a sentai járási pénzügyigazgatósáig? nyomdaszsztrájk ügyében a helyzet még mindig változatlan. A Deutsches Volksblatt, a Délbácska és a Vajdaság négy-négy oldalon, a Zasztava pedig két oldalnyi terjedelemben jelentek meg pénteken. A közönség előtt nyomban szembetűnt, hogy’ az egymással ellenlábas irányú lap: a Délbácska és a Vajdaság ugyanazon szöveggel, ugyanazon beosztással csupán más-más lapfejjel jelent meg, ennek azonban az a magyarázata, hogy a pénteki lapokat is a nyomdatulajdonosok szedték ki és igy más mód nem mutatkozott arra, hogy mindkét újság megjelenhessen. A Deutsches Volksblatt nyomdája a vrbászi Pless-.nyomdából két szervezetlen szedőlányt kapott kölcsön. Szubotica város főmérnöki hivatala nagyfontosságu városrendezési munkálatokat kezdett meg a napokban. Petrovics Koszta, városi főmérnök, a belterületen fekvő uccák rendezése és házszámozása után most megkezdte a kültelek rendezését is. Szubotica óriási kiterjedésű külterülete eddig olyan rendezetlen volt, hogy az uccabeosztás és a házszámok hiánya miatt szinte teljesen lehetetlen volt a kültelken vagy a városi közigazgatás alá eső szállásokon valakit megtalálni. Ez rengeteg nehézséget okozott adminisztratív szempontból a városi hatóságnak, mert sem a katonai ügyosztály, sem az adóhivatal, de sok esetben még a rendőrség se tudta számontartani a kültelki és szállási lakosságot, azonfelül ez a rendezetlenség ellenkezik Szubotica városi jellegével. Ezeken a hibákon segit most Petrovics Koszta városi főmérnök uj városrendezési terve, amelynek a végrehajtását már meg is kezdték. Az uj terv szerint Snbotica az eddigi nyolc kerület helyett tizenkettőre oszlik. Az''eddigi kerületek változatlanul a régiek és ezekhez járul még négy uj kerület. A IX. kör a Majsaiszőlök és Szegedi-szőlők egyrészét foglalja magában egészen a Kiskörösi-utig, A X. kör a Szegedi-szőlők másik részét foglalja magába, a Kiskőrösi-uttól a Palicsi-utig, a XI. kör a Szegedi-szőlőknek a Palicsi-uttól a vasútvonalig térj edő része, végül a XII. kör a közkórháztól Alexandrovóig terjed, beleértve Alexándrovó községet is. Palics-fürdő külön adminisztratív egység és a november, 17-Utasitás,t adott ki az adai községi elöljáróságnak, hogy karhatalom igénybevételével járjon el. Erre az utasításra a községi végrehajtó, négy markos rendőr kíséretében megjelent a csődtömeggondnoknál s felhívta, hogy a kincstár által lefoglalt árukat adja ki. Holló Oszkár tömeg-gondnok megismételte jogi álláspontját s megtagadta a kívánság teljesítését. 'A községi elöljáróság erre feltörette a lezái't üzletet s onnan elvitte az áruk egy részét. A tömeggondnok büntető feljelentést tett a községi elöljáróság ellen. Adán, de Adán kivid is, jogász körökben nagy érdeklődéssel várják, hogy mi lesz a feljelentés sorsa. A nyomdász szakszervezet pénteken Írásban is benyújtotta a rendőrfőkapitányságon a munkaadók ajánlatára adott elutasító válaszát. A szakszervezet tagjai egyébként pénteken röpcédulát adtak ki, amelyben válaszolnak a Délbácska és a Vajdaság cikkeire. A röpcédulákat, miután egyik noviszadi nyomda sem vállal- j ta kinyomását, Beogradban állították elő. Beogradban a Samouprava nyomdavállalata pénteken aláírta a zagrebi megállapodásokat és igy a lap most már megjelenhet. A nyomdavállalat megegyezése biztosítja , a Beograder Zeitung, valamint a Privredni Pregled megjelenését is, mert ezeket a lapokat is a Samouprava nyomdájában állitják elő. én megtartandó városi közgyűlés fogja belső és külső részének elhatárolását jóváhagyni. Ugyancsak újból szabályozta a íőj mérnöki hivatal a városhoz tartozó j szállásokat is. Az eddigi beosztás I szerint a város külső része huszonhárom pusztára oszlik. A szállások egy-egy közigazgatási egysége kisebb, mint eddig volt, mert amig eddig ezerkétszáz házszámi is volt egyegy körbe tartozó szállási házcsoporton, ezután a könnyebb áttekintés érdekében legfeljebb csak ötszáz-hatszáz házszám lesz egy pusztán. A kültelek reaidezését már meg is kezdték és Ludas-pusztán már csaknem készen van az uj házszámozás. Az uj városrendezési terv keretébe tartozik az is, hogy úgy Palicson, j mint a Szegedi-szőlőkben és más I kültelki területeken is minden uí és I ucca — amelyeknek nagyrésze nincs j elkeresztelve — uj nevet kap és az I uccátáblák lényegesen meg fogják könnyíteni ezeken a részeken az orientációt. A Szegedi-szőlőkben a legutóbbi időben erősen fellendült az építkezés, igen sok villa és tisztviselőház van épülőfélben, úgy hogy ezen a részen szükséges lesz a már kész tervek szerinti uj uccák megnyitása. Érdekes, hogy ugyanakkor, amikor a város megkezdi ezeknek a praktikus városrendezési terveknek a '-fakorlátban való keresztülvitelét, a városházán régi el sárgult iratok közt megtalálták Subotica város első tervrajzát, amely még 1789-ben készült és ócska lim-lomok közt hevert eddig, mig most. mint érdekés és értékes. régi okmányt bekeretezve üveg alatt őrzik. A százharmnehatéves tervrajzon még Bajmok és Csaníavir is agy van feltüntetve, mint Suboticához tartozó kerületek. A díszesen megrajzolt tervrajz jobb sarkában a következő felírás olvasható német nyelven: »Plan der königlichen Freistadt Maria Teresiopl im Jahr 1789. mRecognosiert, aufgenommen und gezeichnet von nier Gabriel Vasits kaiserlicher Ingenieur«, A történeti becsű régi tervrajz most ott van Petrovics főmérnök hivatali szobájában a sok modern uj városrendezési tervrajza között. Az eltűnt műkincsek v. Mikes gróf feljelentésére letartóztattak Budapesten egy német festőművészt Budapestül jelentik : A bukaresti rendőrség pénteken letartóztatta Kleiner Oszkár müncheni származású festőművészt, aki eilen Mikes Ferenc gróf feljelentést tett lopás és sikkasztás miatt. Kleiner Oszkárt tíz évvel ezelőtt alkalmazta. Mikes azzal, hogy a Mikes-kastáiyok nagyértékü freskóit réstaurá ja. A festő, aki éveken keresztül dolgozott a gróf Egyetem-MCCai palotájában, két évve! ezelőtt megnősült és éltől kezdve állandóan pénzzavarokkal küzdött. Nemrégen a grófi család észrevette, hogy a palotából több műkincs és könyv hiányzik. Megállapították, hogy a műkincseket mintegy félmilliárd értékben Kleiner festő külföldi kereskedőknek eladta. Kleiner a rendőrségi kihallgatása alkalmával tagadta, hogy a műkincseket ellopta. Elmondta,-hogy amióta a Zabolai Faipari r.-t. csődbe került, a vállalatnál erősen érdekelt Mikes gróf nehéz helyzetbe jutott és nem tudta őt kifizetni. Egy alkalommal, amikor pénzét kérte, összevesztek és most Mikes gróf bosszúból tette ellene a feljelentést. Annyit beismert, hogy néhány értékes könyvet magához vett, kétszázkét milliós követelésének biztosítására. A festő ellen tovább folyik: az eljárás. ■ —.......— 1 .......... 'í^SBBBnsatavmwm ■ ........ A mesterséges hús Szarvasmarha nélkül is lehet majd rostélyost sütni. Szenzációs kísérletezések Amerikában Chicagóból jelentik: Az amerikai hús. konzervgyárosok egyesülete most tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen Charles F. Kittering egyesületi elnök szenzációs kísérletekről számolt be. Kijelentette, hogy a hús mesterségesen való előállítása a vegyészek előtt ma már oly probléma, amelynek megoldása a közeljövőben meg fog történni. Több .neves vegyészről tett említést, akik már évek óta kísérleteznek a mesterséges hús előállításával és munkájukban amynyira előrehaladtak, hogy egy-két év múlva, semmi szüksége, sem lesz az emberiségnek élőállatok húsára. — Arra keU berendezkednünk — mondotta beszédében mr. Kittering — hogy szintetikus utón, kémiai eszközökkel tudjunk bifsztekeí előállítani. Amint a müselyemgyártás kiküszöbölte a selyem előállításából a selyemhernyót, úgy a szintetikus husprodukció is ki fogja zárni a fiús előállításából a., szarvasmarhát ... Ez az egy, amiben megelőztük az uj világot. Mifelénk Európában már régóta ismerjük a mühust: az egyik oldalon bedugják aporhaoyósra taposott, cipőtalpat és-a másik oldalon kikerül a — cipőtalp. Csakhogy ekkor már fokhagymás rostélyos a neve. Beogradban megszűnt — Noviszadon tart a nyomdászszirájk Ä noviszadi lapok a sztrájk alatt is megjelennek Noviisizadról jelentik: A noviszadi Elkészültek Szubotica uj városrendészeti tervei Nyolc kerület helyett tizenkettő — Megkezdték a szállások i?j házszámozása L