Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)
1925-11-21 / 312. szám
I^PS. november 21. BÁCSMEGYELNAPLÚ 7. oldal. HÍREK a a • Azutolső beográdi bohém Beogradban mindenki ismeri Tin Ujevicset, a kiváló költőt, aki költeményeivel, kritikai tanulmányaival nagyon előkelő helyet biztosított magának a jugoszláv irodalomban. Az utóbbi időben Ujevics már csak kávéházi figura volt. a Mcszkva-kávéházban irók. újságírók körében fejtette ki bizar nézeteit a politikáról és a jugoszláv irodalomról. Rettenetesen rongyosan járt. hónapos szakállt viselt, aj cipőié akkora volt, hogy csak a lábfeje fért el benne, a sarka a legnagyobb hidegekben is. mezítelenül kandikált ki lábbelijéből. Bohém ember volt. talán az utolsó bohémek közül való. Ha megkérdezték tőle, hogy min dolgozik. egykedvűen felelte: — Uram, én semmin. Csak csodálom, hogy mások érdemesnek találják azt, hogy írjanak. Évek óta nem veit lakása és állása: Utoljára a Samouprava munkatársa volt, ahonnan azonban krónikus hanyagsága miatt elbocsátották. Ujevics a háború előtt vezetője volt a dalmát ifjúságnak s már a Balkán-háborúk alatt Beogradban élt és itt ekkor számos munkája jelent meg. A háború alaitt Párisba emigrált, ahol a propaganda irányításánál tevékenykedett. Párisban irta tanulmányát Rosandics Thomáról. a neves jugoszláv szobrászról, amely egyik gyöngyszeme a jugoszláv essay-irodalomnak. Ez az írása francia nyelven is megjelent. Az utóbbi időben azonban egy kissé megzavarodett, bolseviki eszméket hajtogatott, a barátai azt mondták róla, hogv szerelmes Zita exkirálynéba, akinek a fényképét állandóan magúnál hordta. Ez év elején már egyszer bent is volt az elmegyógyintézetben, barátai azonban kiszabadították és Ujevics tovább járta kálváriáját. Akadtak jószivü emberek, a kik enni adtak neki. a városi főorvos többször hatósági kényszerrel megfürdette és megborotváltatta, amely ellen ő másnap a lapokban az egyéni szabadság megsértése címén tiltakozott. A napokban szegény Ujevicset nagy társaságban leitatták. A-költő eiz uccán tiszteletlenül emlékezett meg egyes funkcionáriusokról. A rendőrség ezért letartóztatta és háromnapi fogházra Ítélte. A háromnapos fogház leülése után tegnap elszálitották szülőhelyére Vükre, Dalmáciába és örökre kitiltották Beograd területéről. Ujeviccsel szegényebbek lettek a beogradi bohéméjszíikák. * — A beográdi csehszlovák követ kitüntetése. Beogradból jelentik : A király Seba Jan beográdi csehszlovák követet a Szent Száva-rend első osztályával tüntette ki. — A szociálpolitikai államtitkár Noviszadon. Noviszadról jelentik: D.\ Krnjevics Juraj államtitkár pénteken délelőtt a noviszadi egészségügyi, felügyelőség venáci most elkészült gyermeküdülő-telepét vizsgálta meg, ahol dr. Markovics Lázár egészségügyi inspektor kalauzolta. Dr. Krnjevics Juraj Venácról Noviszadra jött és délután visszatért Beogradba. — Radikális párti főispánt neveznek ki Zagrebba. Beogradból jelentik : A zagrebi olaszellenes tünietésekkel kapcsolatban — mint ismeretes — Trescsec zagrebi főispánt felmentették állásától. Utódjául dr. Rudosevics Misko zagrebi ügyvédet emlegetik, aki a zagrebi radikális párt egyik vezetője és a háború alatt hadi t fogságban volt Magyarországon. — A kereskedelmi kamarák akciója a vasárnap! munkaszünetért. Becskerekről jelentik : A bánáti és noviszadi kereskedelmi és iparkamarák memorandumot küldtek a beográdi és bácsimi kerületi főispánokhoz, amelyben a teljes vasárnapi munkaszünet mellett foglalnak állást. Egyúttal kérik, hogy a vasárnapi hetipiacok megtartását se engedéyezzék. — Szombori küldöttség az agrárreformminiszternél. Beogradból jelentik : Dr. Tomics György sombori polgármester vezetésével sombori küldöttség kereste fel pénteken Radics Pavle agrárreform minisztert, akit arra kértek, hogy Szombor város agrárcélokra igénybevett kétezer hold földjét oldják fel, mert a város jelenleg mindössze száz hold föld felett rendelkezik. A miniszter megígérte a küldöttségnek, hogy minden tőle telhetőt meg fog tenni a kérés kedvező elintézése érdekében, A küldöttség ezután Triíkovics Markót, a parlament elnökét kereste fel, akinek a támogatását kérték. — Tanfeliigyelöség Zsabaijon. Becskerekről jelentik: A sztaribecseji tanfelügyelőség hatásköre eddig a sztaribecseji járáson kívül a zsabalji járásra is kiterjedi. A közoktatásügyi minisztérium most a zsabalji járás részére külön tanfelügyelőséget szervezett. Az erre vonatkozó rendelet már meg is érkezett a becskereki tanügyi inspektorátushoz., — Pasteur-lntézet Szombotban. Szomborból jelentik: A közegészségügyi minisztérium elhatározta, hogy a szombori uj, modern kórházban január elsején Pasteur-kirendeltséget létesít, mely a második kirendeltség lesz a Vajdaságban. Az uj Pasteur-kirendeltséghez a palánkai, hódsági, kulaí, apatini, szombori járások és Baranya fog tartozni. — Harminc ujságirőt végeztetett ki a Cankov-kormány. Bécsből jelentik : Az Abend harminc szófiai újságíró nevét közli, akiket a Cankov-kormány közegei borzalmas kegyetlenkedéssel kivégeztek. A névsorban szerepel dr. Herz József, a Neue Freie Presse szófiai tudósitója is. — Felfedezték az inzulin olcsó előállítási módját. Bécsből jelentik : A béc sí állatorvosi főiskola egyik asszistensének, Seidel Ferencnek, mint a Wiener Allgemeine Zeitung jelenti, sikerült az 1923. év óta ismeretes inzulint, a cukorbetegség gyógyszerét különleges eljárással oly olcsón előállítani, hogy az bárki számára beszerezhető. — Aluminium bányákat fedeztek fel Montenegróban. Cetinjéből jelentik : Bara és Ulcin községek között rövid idővel ezelőtt gazdag alumínium-telepeket találtak. Egy spüti cég felkérésére dr. Kerner bécsi geológus a helyszínen vizsgálódást folytatott és megállapította, hogy a vidék különböző ércvegyülékei körülbelül harmincmillió tonnára tehetők és ezeknek az ércvegyülékcknek 62’5 százaléka aluminium, amelynek bányászása rendkívül könnyű lesz, mert igen közel van a föld színéhez. A spüti cég már megvásárolta a környékbeli községektől a bányászati jogot és most azzal a kérelemmel fordult a kormányhoz, hogy építse ki a vasútvonalat egészen az alumínium-telepekig. — Lemondott a német igazságügyminiszter. Berlinből jelentik: dr. Franken birodalmi igazságügyminiszter egészségi okokra hivatkozva benyújtotta lemondását. Utóda valószínűleg Marx dr. lesz. — A budapesti zsidó hitközség jubiláns ünnepe. Budapestről jelentik: A budapesti izraelita hitközség jubdáris ünnepsége szombaton délelőtt veszi kezdetét ünnepi istentisztelet keretében. Hétfőn délután Szabolcsi Miksa emlékére lesz ünnepély. — Megindul a topolai villanytelep üzeme. Evek hosszú sora óta folytatott harc után végre teljesül a topolai közönség régi vágya. A villanytelep elkészült és vasárnaptól kezdve már villany’ámpák fogják világítani a topolai uccákat. A villanytelepet vasárnap avatják fel ünnepélyes keretek kÖ2Ött. Este bankett lesz. — Katasztrofális forgószél Délind ában. Londonból jelentik: Délindiában katasztrófális forgószél pusztított, amelynek többezer emberélet esett áldozatul. Számos hajó a tengerbe vészéit. — Óriási tűzvész Toulonban. Párisból jelentik: Toulonban az arzenálban óriási tűzvész pusziit. A tüzet még nem sikerült elfojtani. Attól tartanak, hogy a tűz a közelben lévő lőporraktárra is átharapózik. — 111. Napoleon lovasszobrát a milánói parkban áliitják fel. Milánóból jelentik: A mi'ánói városi tanács elhatározta, hogy 111. Napeleon lovasszobrát, amely eddig a palotának úgynevezett szenátori termében volt, a városi parkban áüitja fel. — Agyonlőtte a testvérét. Misko’cról jelentik : Füzesabonyban csütörtökön éjszaka halálos kimenetelű verekedés folyt le. Lázár testvérek összeszólalkoztak Blaskovics Józseffé', majd ököré mentek. A verekedés során Lázár József revolvert rántott és lövöldözni kezdett. A golyók Blaskovics Józsefet és testvérét, Lázár Antalt megölték. A gyilkost a csendőrség letartóztatta. —- Fiatalkorú zsebtolvajok. A szuboticai rendőrség pénteken délután két fiatalkorú zsebtolvajt fogott el. Az egyik B. B. tizenkétéves kisleány, a másik A. E. tizennyolcéves leány. A tolvajok beismerték, hogy három héttel ezelőtt ők lopták ki dr. PiÜcs György törvényszéki biró feleségének retikü'jének tartalmát. A rendőrség folytatja ,a nyomozást. — Munkásverekedés egy német gyülósen. Berlinből jelentik: A kemnitzi táncpalotában tartott nemzeti szocialista munkáspárti éttekezlet alatt a nagyszámban megjelent kommunisták és a nemzeti szocialista hallgatók között véres verekedés támadt, amelynek során hatvan ember — köztük két rendőrhivatalnok is — kisebb-nagyobb sebesüléseket szenvedett; Az egyik munkás a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrség so'< embert letartóztatott. — Betörés Temerinhen. Novisadról jelentik: Az elmúlt éjszaka Amon Antal temerini vaskereskedő üzletébe ismeretlen tettesek betörtek és százhúsz dinár készpénzt, nagyobb értékű árut, köztük egy kerékpárt vittek el. A rendőrség a nyomozást megindította. — Calmette tanár 2070 eredményes oltást végzett tuberkulózis ellen. Párisból jelentik : A Journal Calmette tanárral folytatott beszélgetést közöl a tanárnak a tuberkulózis elleni oltás körül végzett munkálatairól, Calmette tanár kijelentette, hogy e tekintetben a legjobb reménnyel van eltelve, ahhoz azonban, hogy kutatásainak eredményeit véglegesen megalapozottnak lehessen tekinteni, még több évre van szüksége. Annyi már ma is bizonyos, hogy az oltóanyag teljesen ártalmatlan, amit em. bérén és állaton végzett több ezer oltással tud bizonyítani, Az oltóanyag hatása rendkívül jó. Calmette tanár utal arra, hogy 2070 oltása kedvező eredményre vezetett. — Meghalt a becskereki hasfelmetsző áldozata. Bscskerekröl jelentik: Gyurics Boskó becskereki napszámos, mint a Bácsmegyei Napló megírta, néhány nappal ezelőtt konyhakésnél fölvágta házigazdájának Radicscv Nátának a hasát. A súlyosan sebesült hetvenkét éves öregasszony pénteken belehalt sérülésébe. — Szláv szinielőadás a szubotieai városi színházban. Az újonnan alakult szláv kulturegyesület vasárnap tartja bemutató előadását, mely alkalommal színre kerül Nusics Braniszláv háromfelvonásos vigjátéka, az „Obicsan csövek.“ A címszerepben Med íkovics Dusán lép fel, a többi szerepeket az egyesület színész-tagjai alakítják. Az előadás este nyojc órakor kezdődik. — Szvecsár-egyesület alakúi Becskereken. Becskerekről jelentik: A becskereki görögkeleti lakosság körében érdekes mozgalom indult meg. A mozgalom kezdeményezői Szvecsár - egyesületet akarnak alakítani, amelynek tagjai a házi védszent megünneplése alkalmával szokásos lakomát bizonyos összeggel megváltanák és a pénzt jótékonycélra fordítanák. A tervnek már is sok hive van Becskereken. — Veszedelmes arányokat ölt a druzok felkelése. Londonból jelentik : A Daily Mail beiruthi tudósítója jelenti, hogy a druzok felkelése hovatovább sziriai nemzeti lázadássá növi ki magát. A felkelőknek áz a törekvésük, hogy a vasútvonalakat elvágják, Damaszkuszi birtokukba vegyék és a franciákat kényszeritsék az országból való kivonulásra. A Daily News szerint Sidont is fenyegetik a druzok, akik három oszlopban nyomulnak előre. A Temps is bevallja, hogy Hasbayanak az ellenség részéről történt megszállása után a helyzet rosszabbra fordult, minthogy a felkelők megvetették lábukat a Hermon hegység nyugati lejjőjén, úgy, hogy most már magát Beiruthot fenyegetik és az összeköttetést a beiruthi kikötő és Damaszkusz között könnyűszerrel elvághatják. Mint Konstantinápolyból jelentik, a sziriai felkelők egyik vezére Aleppón és Adanán át Konstantinápolyba érkezett és innen Genfbe utazik, hogy a sziriai lakosság kívánságait a nemzetek szövetsége előtt képviselje. — Nagy tűz a neworleansi kikötőben. Newyorkbót jelentik: Neworleansban a Mississippi partján levő rakodókon csütörtökön reggel tűz ütött ki, ami gyorsan elterjedt. Hét ház teljesen leégett. A kárt hárommillió dollárra becsülik. A dokk közelében horgonyzó hajókat biztonságba helyezték, ezek között volt egy japán gőzös is, amely hetvenötezer zsák kávét rakott ki. A hajó rakománya teljesen elpusztult. — Lezuhant: egy repülőgép hat utassal. Rómából jelentik : A Brindisi— Konstantinápoly között közlekedő vizirepiilőgép csütörtök délután hat utassal lezuhant. Valamennyi utas súlyos sebesüléseket szenvedett és egyikük, egy őrnagy, meghalt. — Ezer oldalas végrendelet. Londonból jelentik: Mrs. Thomas Cook, a közismert utazási vállalat megalapítójának özvegye, aki néhány héttel ezelőtt halt meg, nem kevesebb mint ezer oldalas végrendeletben intézkedett másfélmillió font összegű vagyonáról. Az angol lapok megállapítják, hogy Cookné végrendeletének terjedelme jóval felülmúlja Burton lord és a devonshirei herceg többszáz oldalas végrendeleteit. A maga nemében páratlanul érdekes okirat világrekordot jelent a végrendeletek történetében. — A noviszadi tisztviselő-egyesület bálja. A noviszadi bank-, biztosító-, kereskedelmi és iparvállalatok tisztviselőinek egyesülete december 5-én a SIo* bodában táncestélyt rendez. — Királysértésért vád alá helyezett hivatalnok. Noviszadról jelentik: Erdélyi János hódsági hivatalnokot, királysértésért vád alá helyezték. Erdélyi felebbe* zésére a vádtanács pénteken foglalkozott az üggyé! és a vád alá helyezést jogerősen helybenhagyta. — A Duna áradása. Noviszadról jelentik: A noviszadi árvízvédelmi bizottság a Duna fenyegető áradására való tekintettel pénteken összeült és elhatározta, hogy kiszáll a helyszínre és megteszi a legszükségesebb intézkedéseket az árvizveszedelem elhárítására. A Duna áradásának kulminációját szerdára vagy csütörtökre várják, amikor is a viz állása előreláthatólag 88 centir*jtert fog elérni. •#