Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)
1925-11-01 / 292. szám
1925. november 1. BÄCSMEGYEIIMPLÖ 15. om Az elátkozott lakás Irta: Diószeghy Tibor 1. Az öreg Stark papirstaniclikat ke sziíett, ez csak természetes. Japáni stilus u, aranylótuszokkal átszőtt, suhogós, zörgő selyempapirosbói szabdalta ki és ragasztgatta össze a cukros-zacskókat; százát negyven fillérjével vették tőle az előkelő cse mege-kereskedések és cukorkaüzletek, Kis, íázós .öregember volt e_z Stark, ugyanabban a kopott nagykabátban járt télen-nyáron; mi, gyerekek, nagyon respektáltuk, féltünk tőle és behúzódtunk a Szalaiék konyhájába, vagy a Barpnékhoz, ha végigcammogott a folyosón. Nyolckiienc éves lehettem, amikor Stark ék odajöttek lakni a lovag-uccai bérházba, a harmadik emeletre, ahol kétszobás udvari lakásuk volt, elő szoba és összes mellékhelyiségek nélkül; a konyhából egyenesen szobákba kellett bemenni. Ez volt legolcsóbb lakás a házban, mindig egyszerű népek éltek benne, előttük egy borbélysegéd. Starkról is sut' tcgták, hogy hordár volt azelőtt, de ezt senki sem tudta halála napjáig rábizonyítani. Mint staniclikésziíő ren desen keresett és két felnőtt gyermekük is hozzájárult a háztartáshoz, a lány hivatalba járt. a fiú pedig valamelyik nagy belvárosi ék szerésznél volt segéd. Őket csak látásból ismertem, a családból csupán az öreg Stark nénivel álltunk összeköttetésben, aki lehetett már talán hatvan éves is és olyan hosszú volt, mint egy jól megtermett létra. Férje a hasig ért neki. Az öregaszszony árva szót sem beszélt magyarul, mi viszont németül nem tudtunk. de azért kifogástalanul megértettük egymást. Ha kockacukrot vagy süteményt kaptunk tőle, korrekt németséggel »kisztiihand«-dal köszöntük meg. Amikor azt akartuk, hogy játszón valamit nekünk grammofónon — az egész házban Starkéknak volt csak grammofónjuk—kites tök, miikor van egyedül és berontottunk hozzá: — Tessék fonográf ózni! Idáiig viszont Stark néninek terjedt a magyar tudománya; nyomban leszedte a grammofónt a szekrény tetejéről, mi azalatt előhoztuk a hatalmas bádogtölcsért a szenesláda melletti sarokból, azután végigjátszotta az összes lemezeket, akármennyi dolga volt. Nem emlékszem, hogy csak egyetlenegyszer is azt mondta volna, hogy nem ér rá; akárhányszor még a padló súrolását is félbehagyta kedvünkért és zenéltette a »fonográf«-ot, hiába kiabált fel a házmest.erné a zaj miatt. A hangversenyek rendesen azzal fejeződtek be, hogy nekiestünk az öregasszonynak; — Stárkpápi-i-ir... stárkpápi-í-ir... (Meg voltunk győződve róla, hogy nem érti meg másként, mit beszélünk, csak ha úgy hangsúlyozzuk, németesen, a szót. mint ő: nyílt á-kat mondunk és elnyújtjuk a harmadik szótagot.) A starkpapirt a konyhakredenc aljából kaparta elő; itt voltak részünkre eldugva azok a resztlik, amik a zacskókészitésné! Ifennmaradtak; de bizony, ha nagyon nyaggattuk, adott meg-nemkezdett.., egész iveket is. Ma már még csak nem is sejtem, miire kellett nekünk ez a papírhulladék, mit , csináltunk vele? Akkor éltünk-haltunk érte és emlékszem, óriási katasztrófa volt egyszer, amikor ilyen starkpapir-szüret közben váratlanul betoppant a mogorva exhordár és miután feleségét gorombán összesziidta. elvette tőlünk a szép, szines iveket. Amint ordítozva bevágta ma'ga mögött az ajtót és átment a másik szobába, Stark néni megsimogatta fejünket és könnyezni kezdett: minket sajnált. A Báron Béla oldalba lökött: — Nézd, sir. Nagyon megbámultunk. Ekkor láttam életemben először felnőttet sírni. Azóta már láttam egynéhányszor, de Starknét soha többé. Pedig lett volna rá oka sokszor ... ' 2. Kezdődött a fiával. Az ékszerész segédet nagyon tisztelték a házban, mert egész fizetését hazaadta anyjának és magának csak azt tartotta meg, amit különmunkával keresett. — Egy mintafiu. — mondták róla. Délután négy órakor jött haza az üzletből, mindjárt fehér dolgozó-kabátor húzott magára és leült egyik ablakuk elé, amit műhelynek réti dezett be magának. Késő estig babrálgatott itt csillogó gyűrűkkel, ékkövekkel, láncokkal. Vacsora után valósággal el kellett zavarni hazulról, hogy ne dolgozzék folyton, hanem járjon társaságba is. — Ki hallotta, hogy ekkora nagy fiatalember egész nap az anyja szoknyáján üljön, — zsörtölődött vele szikár mamája — legalább este eredj le a kávéházba lapokat olvasni. Titokban természetesen büszke volt- rá, hogy a Frici milyen szolid. A Stark-fiu hozzászokott. hogy minden áldott este kilenckor kezet csókoljon anyjának és éjfél után kettőig, háromig elmaradjon lapokat olvasni, de azért mindig elvárta, hogy küldjék. Kis fekete angol1 bajuszával Max ynderre hasonlított, csak még elegánsabban öltözött, mint a hires francia moziszinész. — Jól teszi, eleget keres, bolpnd lenne, ha nem költené magára, — helyeselte a Szalaiék mindenese, aki titokban és reménytelenül szerelmes volt a szimpatikus ékszerészsegédbe. Egyszer aztán két detektív jött a Stark-filuért és elvitték. Micsoda esemény volt. Kiderült, hogy a mintafiu otthoni különmunkája — amit az udvari szoba ablakában az egész ház szemeíáttára végzett. — abból állt, hogy az üzletből titokban hazalopott drága brilliáns-smukkokból, kolliékból kivette a köveket és kicserélt^ magakészi tette hamisítványokkal. Egyik detektív kijelentette a házmesterné előtt, hogy olyan ügyes imitációkat gyártott az ékszerészsegéd, hogy az üzletben sohasem jöttek volna rá manipulációira, ha barátnője, egy orfeumi táncosnő össze nem vész vele és fel nem jelenti. Stark néni egészen összetört az eset után, de egy könny nem jött a szemébe, akkor se, amikor az öreg Stark kiátkozta a fiát. Nem sirt a lánya szerencsétlensége után sem. Ezt a lányt Jolánnak hívták, nagy darab, massziv nő volt, nekem nem tetszett, de általában csinosnak tartották. Hivatalba járt gépirni és minden szombaton meg hétfőn hazakisérte egy utazó, kicsi, kopasz ember, olyan zsánerű, miint az öreg Stark. Amikor az udvarló elment, Stark Jolánnal mindig veszekedett Stark Jolánnal mindig veszekedett az folyosóra. A szakácsnőnk egyszer megmagyarázta, hogy az öregaszszony azt szeretné, ha Jolán hozzámenne ehhez az udvarlóiához. de a lány hallani sem akar róla. Valamelyik szombaton aztán mégis megtartották az eljegyzést, noha Jolán halálos beteg, hagyjanak neki be két. A vőlegény azonban nem tágított, azzal. érvelt, hogy neki hétfőn el kell utazni négy hétre és még előbb rendbe akarja hozni1 a dolgot. Leszaladt sörért meg süteményért és a karikagyűrűt mégis csak ráhúzta Jolán ujjara. Stark néni sugárzott az örömtől és a menyaszszony is mondta ekkoriban anyámnak. hogy nem bánja mégsem, hogy férjhez megy. A házasságból azonban nem lett semmi. Éppen aznap reggel, hogy az utazó hazaérkezett, Jolánnak gyereke született főnökétől. Starkné kétségbe volt esve és el akarta a dolgot titkolni. Az öreg Starkot elküldték túróért, a gyereket lefektették a második szobában, úgy tervezték, hogy majd este kicsempészi az öregaszszony a házból és leviszi valamelyik rokonukhoz: Jolán pedig felkelt és alig pár órával a szülés után megjelent a lakás gangranyiló ajtajában, hogy megmutassa magát és minden esetleges gyanút eloszlasson. Minden rendben is lett volna, ha délután be nem állit boldogszerelmesen az utazó, aki — hiába mondták neki, hogy Jolán beteg —nem hagyta kidobni magát. Igazi utazó volt. Egy tüchtig vígéc. Mielőtt még ki tuszkolhatták volna, a csecsemő bőgni kezdett a szomszéd szobában és borzasztó közönségesen és ordenáré módon kiderült minden. A parti visszament, az öreg Stark ezt a gyerekét is, kitagadta. Jolán elköltözött hazulról és nyíltan metressze lett főnökének. Apja megtiltotta Stark néninek, hogy szóbaálljon lányával, de az öregaszszony maga sem akart érintkezni vele, mert halálosan szégyelte a házbelüek előtt az esetet. A szomszédságból való idősebb hölgyek, Pollacsekné, Spitzné és nagyanyám öszszebuj tak nála és hónapokon keresztül naponta újra meg újra megtárgyalták az elzüllött lány ügyét. Stark nénit meghatotta, hogy a közvélemény nem közösíti ki őt a harmadik emeleti társadalomból és hálából ezért ő pletykázott legbuzgóbban Jolánra. De száraz maradt Stark néni szeme néhány hónappal később, férje temetésén is, amelyen a házbeli gyereksereg természetesen testületileg vett részt. Nagyon szép gyászszertartás volt. majdnem olyan, mint a parádés katonatemetések, mert az öreg Starkot utolsó útjára mégis csak kikisérte a sok vörössapkás hordár, akik négyes sorokban meneteltek koporsója mögött. Éppen csak a honvédzenekar hiányzott Bachóva!. Bár Starknét az se indította volna könnyekre ... 3. A starkpapir-eldorádó megszűnt az öreg halálával, de ettől kezdve legalább szabadon járhattunk be fonográfozni Stark nénihez, akiinek emiatt végül is felmondták a lakását. Az igazi ok ugyan más volt. Az özvegyasszonyt a tanárék Kati nevű elsárgult szakácsnéja túrta ki; ez a tiroli vénlány tíz ével azelőtt származott Budapestre és a házbeli cselédek közül ő volt az egyetlen. aki beszélni tudott Starknéval. Az öregasszony összehozta egyszer a Gundel-vendéglő egyik fiatal pincérével. Katinak volt megtakarított ze, a pincér viszont csinos fiú volt, hamarosan elvette és a tanárék engedélyével beköltözött Kátihoz. a cselédszobába. Két évig éltek igy, hogy nem kellett egy krajcárt sem költeniök kosztra és kvártélyra: kezdett gyűlni a pénz a kis korcsmára, amit a Szondy-uccában kinéztek maguknak. Ekkor történt, hogy a tanárék lehurcolkodtak az első emeletre, ahol nem volt cseágybafeküát .és kijelentette, hogy léd szoba. Kati nem akarta emiatt elhagyni helyét, azt főzték ki a ta~ nárnévaf, hogy félmondatnak valamiképpen a Mzmestcrnéval Síarknénak és Kátiék beköltöznek a tanárék költségére ebbe az olcsó udvari lakásba, hogy igy a házban maradjanak. Kati adóit a két házmesterlánynak egy-egy blúzt és elsején megvolt a fölmondás, azon a címen, hogy Starkné »a folytonos gramofónozással veszélyezteti a ház nyugalmát.« Az öregasszony, amint megtudta ezt kötényébe kapta a grammofónt és rögtön levitte a házmesternének, ho1"" csináljon vele, amit akar, csak neki ne mondjanak fel. Amikor ez nem használt, sirva kijelentette: — Fizetek többet, ha az a baj, inkább nem eszem, csak ne tegyenek ki. A házmester azzal rázta le, hogy ö már nem segíthet ezen. ellenben majd beszél a háziúrral. Stark néni ne>~ nyugodott meg; alig győzte kivárni, hogy a házmester visszatérjen a háziúrtól; azalatt végigszaladgálta az összes lakókat és jajveszékelve elpanaszolta, mi történt vele. Annyira kétségbe volt esve. hogy még Kátit is bántani kezdte a leikiísmeret, átküldte az urát Starknéhoz, hogy beszéljen vele okosan. A pincér megmagyarázta az öregaszszonynak, hogy a felmondási idő alatt tiz jobb és szebb és olcsóbb lakást lehet találni. Én keresek magának. — vigasztalta, - garantálom, hogy különbet szerzek, Starkné nem felelt egy szót sem, krumplit hámozott és szigorúan bámulta a padlót. Erre a délelőttre egészen tisztán emlékszem. A nap erélyesen sütött; a Tenczerék ablakában játszottunk, letükröztük a napfényt az elsp emeletre, ahol éppen kinyiillott a háziúr ajtaja és kalapjával kezében kihátrált a folyosóra a házmester. — Fölmegy a Stark nénihez. — mondta Tenczer öcsi. de nem sokat törődtünk ezzel, tovább játszottunk. Hozzám került a tükör és éppen beigazitottam a sugarat az udvaron kiáltozó handlére. amikor egy másodpercre elfogta valami a napot. A következő pillanatban a házmesterné sikoltása hallatszott: — Jesszus... a Starkné ... jeszszus... — és mindenki összefutott az udvaron. Mire leértünk, százan állták körül és a handlé magyarázta, hogyan történt... Nem mertejn közel menni, csak a lépcsőház ajtajából néztem, hogy egy kendőt hoznak ki a házmesteréktől és hogy jön a rendőr. Mellettem állt a Kati! és sápadtan mondta férjének: — Ki hitte volna? Annyi baj érte ebben a lakásban, fene tudja, mit evett rajta ... ELHÍZÁS ELLEM egyedül! blzios'szer a szakembereit és eisürangu szaktekintélyek álla! teljesen ártalmatlan és biztos hatásúnak elismert „VILFAM-TÉA" Teljesen ártalmatlan! Számtalan elismerés Kapható az összes gyógyszertárakban és drogériákban. EISáUHÓ: fVJr.D. VU.FAM GYÓGYSZERÉSZ Gvógvs^ervcgyészpti Laboratórium ZAGREB, II.ICA 294 169 1 Misii 29 dinár M A legdivatosabb táncok és dalokat szállitom mis a készlet tart. Csak egyetlen próbamsgrendelást tegyen bámulni fog I A pénz előzetes beküldése ellenében szállítja 3E6HQLZ FERENC könyvkereskedő Vel.-Kikinda.
