Bácsmegyei Napló, 1925. november (26. évfolyam, 292-321. szám)

1925-11-09 / 300. szám

4 OLDAL m ÁRA V|, DINÁR PoMama plačen* * \jpCVI. évfolyam Szabotica, HÉTFŐ 1925 november 9. " 300. szám Megjelenik minden reggel, ünnep után és hétfőn délben > _ < Sierkesztöségs Aleksandrova ul, 4. (Rcssia Fonciére-palota) Telefon: Kiadóhivatal 8-58 Szerkesztőség 5-10, 8-52 Előfizetési ár negyedévre 150 dm. Kiadóhivatal: Subotíca,Aleksandrova ul.l.(Lelbach-palota) Budapestről jelentik: A »Reggel« cimií lap hétfői számában vezető he­lyen feltűnést keltő tudósítást közöl arról, hogy az SHS királyság és Magyaror­szág között bizalmas tárgyalá­sok kezdődtek. A lap megemlíti, hogy Jovanovics '.lován volt londoni jugoszláv követ még a nyár folyamán kijelentette, hogy az. SHS királyság szükséges­nek tartja Magyarország bevoná­sával keleti garanciaszerződés lé­tesítését. Közben a nyugati garan­ciapaktum létrejötte lényegesen meg­erősítette Németországot és magá­tól adódik az a feltevés, hogy Ma­gyarország ezentúl Németország fe­lé fog orientálódni. Ennek az uj ori­entációnak a bevezetése Kánya Kál­mán meghatalmazott miniszternek berlini követté való kinevezése és Kle­­belsberg Kunó gróf közoktatásügyi nüniszternek legutóbbi berlini láto­gatása. A kísantantnak nem lehet közöm­bös Magyarországnak német ori­entációja és ezzel magyarázhatók a megindult tárgyalások. Már a Nép­közeledest mutatott Magyarország­hoz, majd a locarnói egyezmény megköté­­se után bizalmas tárgyalások indultak meg a magyar kor­mány és Popovics Tihomér bu­dapesti jugoszláv követ között. Ezek a tárgyalások csak informa­tív jellegűek és jelenleg szünetelnek, mert Ponovics Tihomir budapesti követ néhány nappal a legutóbb meg­tartott koronatanács előtt ebben az ügyben Beogradba utazott és — a Reggel információja szerint a koronatanács is foglalkozott a jugoszláv — magyar közeledés kérdésével. A lap szerint kétségtelen, hogy a budapesti követ beogradi utazása ezzel a kérdéssel függ össze és nem véletlen az sem, hogy ugyanezek­ben a napokban ugyancsak Beo­­gradban tartózkodik Milojevics Mi­lán bécsi jugoszláv követ is, aki hosszú ideig képviselte a Szerb, Hoirváí, Szlovén királyságot Buda­pesten, mandátumáról. Ezzel a banjalukai kerület egy mandátuma felszabadult. Mivel ebben a kerületben a radiká­lisok és a független demokraták ugyanúgy mint Szuboticán is, kö­zös listával léptek fel a választáso­kon, Nesics Ljuba mandátuma füg­getlen demokrata pártiak legutób­bi ülésén ügy- határozott, hogy ezt a kérdést a radikális párt köz­ponti' főbizottsága elé terjeszti. A horvát föderaiisták szö­vetségi ülése Zágrábból jelentik; A horvát föde­­ralista szövetség vasárnap Zagreb-Romából jelentik: A fasiszta ter­ror mind erősebben nyilvánul meg Olaszországban a Mussolini ellen állítólag tervezett merénylet miatt, amelyről a komoly külföldi lapok azt állítják, hogy nincs semmi ko­moly alapja és a merényletterv csak a fasiszták agyában született meg, hogy ban ülést tartott. Az ülésén Polics ár. ismertette a politikai helyzetet, majd Trumbics dr. beszélt az olaszorszá­gi eseményekről és sürgette a hat­száz kilométer hosszú jugoszláv ten­gerpart tengerészeti védelmének kiépítését. A gyűlés határozati ja­vaslatot fogadott el, amely követeli a kormány közbelépését a trieszti szláv nyomda lerombolásával oko­zott károk megtérítéséért, a bűnösök megbüntetéséért és garanciákért, hogy hasonló esetek a jövőben ne fordulhassanak elő, amelyek a köz­vélemény nyilvántartására alkalma­sak lehetnek. Olaszország prefektusai parancsot kaptak, hogy az ellenzéki lapok megjelenését két napra akadályozzák meg. Ez az intézkedés a szocialista új­ságírók letartóztatása miatt történt Az ellenzéki táborhoz tartozó vezető újságírók közül még többeknek le-Bizalmas tárgyalások az SHS. királyság és Magyarország között A keleti garanciapaktumról folynak a tanácskozások szövetség ülésén az SHS királyság Olaszországban megakadályozzák az ellenzéki lapok megjelenését A nemzeti liberális párt csatlakozni akar a fasisztákhoz Kivételes törvények a fasiszmus külföldi ellenségei ellen A minisztertanács elfogadta az ipari hitelekről szóló törvényjavaslatot Nem mond le a Beogradból jelentik: A miniszter­­tanács vasárnap délelőtt ülést tar­tott, amelyen az ipari hitelekről szóló törvényjavaslattal foglalko­zott. A minisztertanács magáévá tette dr. Krajacs kereskedelmi mi­niszter tervezetét és megbízta, hogy Sztojadinovics pénzügyminiszterrel együtt dolgozzák ki a törvényjavas­lat végleges szövegét. A törvényja­vaslat értelmében uj bankot létesíte­nek, amely az ipari hitelek nyújtásá­ról fog gondoskodni. Gyarisics Mar­ko ígazságügyminiszter . a hadi­­zsákmány-kérdésről referált á mi­nisztertanácsnak. A minisztertanács után dr. Kra­jacs kereskedelmi miniszter kihall­gatáson jelent meg a királynál és referált az ipari hitelekről szóló tör­vényjavaslatról, amelyet az uralko­dó aláirt. Trifunovics Dusán hadügy­miniszter a minisztertanács után is­mételten megcáfolta az újságírók előtt a lemondásáról elterjedt híre­ket. Hir Vűkicsevics közoktatás­ügyi miniszter lemondásá­ról Vűkicsevics Véjya közoktatásügyi miniszter, — mint ismeretes — több gimnáziumót bezáratott. A radikális hadügyminiszter klub legutóbbi gyűlésén, amelyen élénk vita tárgyává tették a mai közoktatásügyi politikát, szóba ke­rült a gimnáziumok bezárása is, amit a képviselők egy része helyte­lennek tartott. Beavatott körök úgy tudják, hogy e miatt a képviselőkés Vűkicsevics közoktatásügyi minisz­ter között támadt ellentétnek a mi­niszter lemondása lesz a következ­ménye. Sztojadinovics pénzügymi­niszter külföldre utazik köl­­csöntárgyalások végett Több külföldi pénzcsoport ajánla­tot tett a kormánynak nagyobb köl­csön iránt. Az ajánlatokat dr. Szto­jadinovics Milán pénzügyminiszter már napok óta tanulmányozza, de semmi felvilágosítást arra nézve még nem adott. A kormányhoz kö­zelálló körökben úgy tudják, hogy Sztojadinovics pénzügyminiszter a jövő hónap elején Londonba és Pá­­risba utazik, ahol személyesen fog tárgyalni á pénzcsoportok vezetői­vel. független demokrata kapja Nósics Ljuba mandátumát Nesics Ljuba radikálispárti képvi­selő prágai követté történt kineve­zése miatt lemondott képviselői végleg leszámoljanak politikai ellenfeleikkel. A nyomozás az összeesküvés szá­lai után most főleg Génuában folyik, ahol harminc embert hallgattak ki és nyolcat letartóztattak a Zamboni­­üggyel kapcsolatban. Vidéken szin­tén mintegy harminc letartóztatás és őrizetbevétel történt. Nagy feltűnést keltett az a hir, hogy Turinban letartóztatták Giam­­pietro tábornokot és Corsi volt szo­cialista képviselőt. Ellenük is az a gyanú merült fel, hogy részük volt a Mussolini elleni merénylet előké­szítésében. Mind a ketten tagjai voltak a feloszlatott egységes szo­cialista pártnak. Rómában Dussint, az ellenzéki' egyesülésnek harmadik ismert vezérét tartóztatták le. A hatóságok nyomozása terhelő adatokat hozott napfényre különö­sen a néhány hónappal ezelőtt fel­oszlatott »Italia Libera« ellenzéki pártszervezett tagjai ellen. A párt­­szervezett Matteotti meggyilkolása után Garibaldi tábornok alapította és régebben sok katonatiszt, valamint kimagasló politikai személyek is tagja! közé tartoztak. Mikor a kor­mány elrendelte az Italia Liberia feloszlatását, szinleg meg is szüntet­ték működésűket, titokban azonban továbbra is tartottak gyűléseket. Az olasz rendőrség az irányban nyomoz, hogy mi szerepük volt a feloszlatott pártszervezet tagjainak a Mussolini ellen szőtt összeesküvés­ben. tartóztatásia várható. Azt mondják, hogy az ellenzéki lapok mind nem­sokára a szocialista újságok sorsára fognak jutni. D'Annunzio Mussolinihoz külön futár utján levelet küldött, amelyben hálát ad istennek, hogy a merénylet nem sikerült és Mussolini megma­radt Olaszországnak. Zamboni tit­kárát,, Quadlia újságírót, aki közte és Capello között az összekötő volt, szabadlábra helyezték. A nemzeti liberális párt és a libe­rális palamenti frankció ülésén egy­hangúlag elfogadták azt a határozati javaslatot, amely többek között a' következőket mondja: Tekintettel a mostani történelmi pillanatra, hogy a liberális szellem, amely, elsősorban nemzeti szellem, kifejlődjék és meg­erősödjék egy uj fegyelemben, ame­­erősödjék egy uj fegyelemben, amely a nemzet erőinek uj kifej lésé­vel összhangban áll, a nemzeti libe­rális konferencia felhívja a párt osz­tályait, döntsenek abban a kérdés­ben, vájjon csatlakoznak-e a nemzeti fasiszia párthoz és felhatalmazza a párt irodáját, hogy egy hónapon be­lül hozza létre a döntést. Az olasz kormány egyébként el­határozta, hogy erélyes intézkedése­ket léptet életbe a külföldön műkö­dő fasisztáé! lenes egyesületek ellen és ezért rövidesen elkészíti az olasz államnak külföldön élő ellenségei el­len szóló kivételes törvényeket. Az olasz kormány ezenkívül több más rendszabályra is készé’

Next

/
Thumbnails
Contents