Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-05 / 267. szám
1925. október 5. eftCSMEGYETTTÄPtÖ 3. oldal. Letartóztatták a Tisza-pör egyik védőjét Aktalopással vádolja az ügyészség dr. lévai Tibor ügyvédet Budapestről jelentik: A Tisza-pör tizenöt évre elitéit vádlottjának Sztanykovszky Tibornak ujrafelvételi kérelmével kapcsolatban érdekes esemény történt: az ügyészség aklalopás címén letartóztatta dr. Lévai Tibor ügyvédet, aki védő volt a Tisza pörben. Dr. Lévai Tibor a pör első tárgyalásán Dobó István tengerésznek volt a jogi képviselője, majd Vigö-Vilhelm Jenőt védte. Dobó István — mint emlékezetes — titokzatos körülmények között meghalt a börtönben. Hivatalossan csonttuberkolózist állapítottak meg a halál okául, ami már akkor nagy feltűnést keltett, mert Dobó ismert játékosa volt egyik A suboticai ipartestület kebelében 2 évvel ezelőtt betegsegé’y/.ő egyesület alakult, amelynek elnökéül Péics István szabót, főorvosául pedig dr. Szántó Gábort választották meg. Az egyesület a legutóbbi időkig közmegelégedésre működött, nemrég azonban Péics elnök és dr. Szántó főorvos között ellentétek támadtak, amelyek az utóbbi hetekben annyira elraérgesitették a helyzetet, hogy az egyesület két pártra oszlott. A vezetőség ellenzéke, amelynek élén Pendzsics György cipönagykereskedö állt, az ellentétek elsimítása érdekében rendkívüli közgyűlés összehívását kérte, az alapszabályokban megkövetelt száztizenhat tag aláírásával, A vezetőség nem teljesítette az ellenzék kívánságát ■és e'járását azzal indokolta, hogy az -aliiró tagok közül, csak küencvenen rendes tagjai az egyesületnek. Dr. Szántó Gábor hivei nem nyugodtak bele az ügy ilyetén való elintézésébe, hanem 'Horvát Cvetkó rendőrfőkapitányhoz fordultak támogatásért és a rendőrfőkapitányt arra kérték, hasson oda, hogy a vezetőség összehívja a közgyűlést. Horváth Cvetkó teljesítette az ellenzék kívánságát és 284. számú rendeletével, pénteken felfüggesztette tisztségétől az iparosok betegsegélyező egyesületének vezetőségét, egyben elrendelte, hogy a rendkívüli közgyűlést pktóber 4-re hívják össze és akkor válasszanak uj vezetőséget. A íőkapitányi intézkedés következtében elkeseredett harc keletkezett a két tábor között. Péics hivei azt hangoztatták, hogy a rendőrségi beavatkozás jogtalan volt, minthogy azonban semmit sem tehettek ellene, megkezdték a legkíméletlenebb agitációt, az iparostagok körében. Az agitáció egyik eszköze volt az a röpcédula, amelyet a vezetőség hivei közvetlen a választás előtt terjesztettek és amelyben a többek közt az alábbi érvekkel igyekeztek hatni az iparosokra: — Ez a hajsza nem az igazgatóság ellen megy, hanem dr. Fekete orvos ellen, tehát kérjük az iparos társainkat, ha óhajtják, hogy dr. Fekete orvos ur maradjon meg a betegsegélyzőorvosának, akkor szavazzanak Péics lisztájával, ha pedig Péics lisztája elbukik, akkor azonnal dr. Fekete ur beadja lemondását és önök elvesztettek egy jó szorgalmas igazi orvost, aki eddig is bebizonyította szaktudásával, hogy életet mentett meg tagjaink között. Ne hagyják magukat félrevezetni dr. Szántó ur és kortcsnitól, mert dr. Szántó ur és korteseitől, mert dr. ténykedésének biztosítására a rendörbudapesti football-klubnak és soha letartóztatása előtt beteg nem volt. Lévai Tibor szombaton a Tisza-pör néhány aktáját akarta megszerezni I állítólag Fényes László hirlapró szá- I mára. Megkért egy törvényszéki tisztviselőt, hogy az aktákat kerestetesse ki neki és — a tisztviselő állítás^ szerint — ezért pénzbeli jutalmat Ígért. A tisztviselő jelentette az esetet Sztrache Gusztáv dr. főügyésznek, aki értesítette a rendőrséget. Detektiveket küldtek ki, akik tettenárték Lévait, amikor a tisztviselőtől az aktákat átvette. Lopás, illetőleg vesztegetés kísérlete miatt indítják meg a letartóztatott ügyvéd ellen az eljárást. séget ránk hozta, nehogy az ő mulasztásait napvilágra hozzuk, mert dr. Szántó ur ellen fegyelmi vizsgálatot folytatunk. A Péics lisztája fogja biztosítani tagjait rendes gyógykezelésről, mert egyesületünk nem politikát akar űzni, hanem betegeinkről akar gondoskodni. Ezek után nagyfokú érdeklődés előzte meg a közgyűlést, amelyet vasárnap délelőtt tartottak meg viharos jelenetek keretében, az ipartestület helyiségében. A közgyűlésen a rendőrség részéről Miodrágovics Györgye rendőrkapitány jelent meg, aki a két párt listavezetőivel folytatott tanácskozások után közölte a megjelentekkel, hogy a szavazásban csakis azok a tagok vehetnek részt, akik szeptember harmincadikéig kifizették tagsági dijukat. Mielőtt még ráértek volna a szavazásra, Horvát-Almási József cimfestő felszólalt és kérte, hogy a szavazás titkossága érdekében csakis egyszínű szavazó cédulákkal szavazzanak. Az ellenzék ez ellen erélyesen tiltakozott és noha az alapszabályok is megkövetelik az egyszínű szavazócédulát, a javaslatot elutasították. Emiatt óriási vihar támadt, amit csak nagy nehezen sikerült eicsendesiteni. A szavazásban a vezetőség hivei, akik Péics I Istvánt kandidálták az elnökségre, fehér, | az ellenpárt pedig, amelynek PendzsicsJ György volt a jelöltje, kék cédulákkal vett részt. A szavazó helyiségbe a szavazók egyenként léphettek be szavazni. Dél elmúlt, mire valamennyi jelenvolt tag leadta szavazatát. Összesen 147 szavazatot adtak le, ebből 84 szavazatot kapott az ellenzéki és 62 szavazatot a hivatalos lista, vagyis huszonhárom szavazattöbbséggel a következő vezetőséget választották meg: Elnök: Pendzsizs György, alelnökök: Futó Tamás és Spitzer Jakab. Igazgatósági tagok: Vászics Petar, Niemcsevics Blasko. Bodies Bozsidar, Raniszavlycvics Sztevan, Rogics Sztcvan, Erk Jakab, Radasics Száva, Roch Ármin, Fister Gusztáv, Varga István. Tumbász Simon, Skakics Sztevan. Bernát Béb, Gsteller Mátyás, Osztrogonác Béla, Matkovics Sima, Vaszilyevics Vojislav, Sam Antal, Töke Dániel, Ropilovics Blasko Póttagok: Malagurszki Mihály, Tebec János, Abramics Joco, Senti József, Sztipics Sztipán, Kdics Nándor Vesztes Milan, Horváth József, Szakács Andor, Áddtn Imre. Felügyelőbizottság: Ficrst István. Paul György, NAvai István, Vasiak Mihály és Rísz tics István, A szavazás után a közgyűlés a legnagyobb rendben véget ért. HÍREK • es o — A király ajándéka az újságíróknak. A királyi párt macedóniai útjára tudvalevőleg két újságíró is elkísérte, akiktől a király Beogradba való visszatérésekor a pályaudvaron melegen elbúcsúzott. A király Kuzmics G .bornak, a Po'itika munkatárs nak elváláskor ezeket mondotta: — O vasva az Ön jelentéseit, újból átéltem azokat a kedves és szép perceket, amiben a királynőt és engem macedóniai és tcngirmelléki népein részesített. A király a várba érkezése után azonnal utasítást adott, hogy Kuzmicsnak, a Po itika és Krakov Jovarnak, a Vreme munkatársának a király és a királyné monogramjával ellátott kézelőgombokat és egy-egy rubin és zafir kövekkel díszített ezüst toku ceruzát küldjenek el nevében. — A szuboticai Ferencrendi zárda ünnepe. A szuboticai szent ferencrendi zarda-templomban vasárnap délután fényes J ünnepségek között ülték meg a rend alapítóiéinak, Assisi szent Ferencnek emlékét. Az ünnepély a zárda templomában délután négy órakor a lorettói litániával kezdődött, amelyet Jézus szent Szivének litániája követett. »Eduo de custodia« szoprán, aU szóló. Énekelték Csifáry Mária és Kvicsaía Károlyné. I Requaldo* Halmitól op. 33. Előadták Heinrich Richárd zenetanár hegedűn, j Lázár Leó tanár csellón. Orgonán ki-1 sérte Fehér Ödön, a kolostor kántora, j Ambrosie Thomastól op. 49. Előadták Heinrich, Lázár és Fehér. A kitünően sikerült ünnepség alatt zsúfolásig megtelt a ferencrendiek temploma. — A beogradi lóversenyek. Beogradból jelentik: Vasárnap zajlottak le Beogradban az őszi lóversenyek. A részletes eredmények a következők: 1. Félvérek versenye 1400 m. távon: 1. Sumadia (Radicsevics istálló). 2. Szökevény (Lelbach-istálló). Kétévesek versenye 1600 méter távon: 1. Szt. Giovanni (Ilics-istálló). 2. Galkinor (Ljubicsevó-istálló). 3. Kohinoor (Lelbach-istálló). 3. Futam a lovaregylet serlegééért 4800 m. távon: 1. Lola (Ilics-istálló). 3. Éljen (Lelbach-istálló) 4. Telivérek versenye 1600 m. távon: 1. Cigaretta (Ilics-istálló). 2. Valkara (Ljubicsevóistálló). 5. Handicap 1400 ni. távon: 1. Royal Roche (Ilics-istálló). 2. Georgina (Ljubicsevó-istálló). 3. Strumica (Živics-istálló). — Bukarestbe érkezett az olasz repülőraj. Bukarestből jelentik: A Bolognesi ezredes vezetése alatt álló olasz repülőraj Szófián és Konstantinápolyon át Bukarestbe érkezett. A piperai regüiőtéren a hatóságok képviselőt és az olasz követség tagjai fogadták őket. Az olasz repülők három napig maradnak Bukarnstben s azután Jassy felé folytatják útjukat. — A novisadi zeneegyesület hangversenye Sznboticzn. A noviszadi zeneegyesület vasárnap Szuboticán nagyszabású hangversenyt rendez. — Egymililárd korona évi fizetést kap az elkobzott Károlyi vagyon zárgondnoka. Budapesten jelentik: A múlt héten Térffy Béla volt miniszternek, az elkobzott Káro'yivagyon zárgondnokának az 1924. évre való javadalmazását egy milliárd magyar korona készpénzben és körűibe lül háromszor ilyen értékű természetbeni illetményekben állapították meg, — Smederevői tolvaj asszonyt fogott el a novlsadi rendőrség. Noviszadról jelentik: A smederevói rendőrhatóság körözése alapján a novisadi rendőrség letartóztatta Gubacska Zsuzsanna nevű asszonyt, aki Smederovoban nagyobb lopásokat követett el. A tolvaj asszonyt Novisadon Melihar Zorka néven jelentette be magát. A rendőrség Gubacsira Zsuzsannát átszállítja Smederevoba. Uj vezetőséget választott a szuboticai iparos-betegsegélyző Ellentétek az egyesület vezetőségében — A rendőrség felfüggesztette a vezetőséget és rendkívüli közgyűlést rendelt el A választáson az ellenzék győzött — Véres zendülés Damaszkusziban, Konstantinápolyból jelentik : Vasárnap Damaszkuszban a benszülött lakosság véresre vert több írancia tiszteket és közlegényt, letépték a francia lobogót és nagy tüntetések mellett elégedték. A francia katonaság sortüzet adott több ember meghalt. — Megölte a gáz. Tragikus szerencsétlenség történt szombaton éjjel Subcticán. Dr. Orcsics Lázár Mamuzsicseva-utca 22. szám alatti lakásán tizenhatéves cselédje, Lelenc Mária szombaton este lefekvéskor nyitva felejtette a konyhában a gázcsapot. Reggelre a kiszivárgott gáz megölte Lelenc Marist. A szerencsétlenséget csak reggel vették észre, nyomban értesítették a mentőket, akik a holttestet kiszállították a Bajai-uti temető hullaházába. A rendőrség megindította a nyomozást. — Eredménytelenül végződött a Somogyi-gyilcsósság uj nyomozása. Budapestről jelentik: A hétfői lapok jelentése szerint a Somogyi-—Bacsó-gyükosság ügyében elrendelt uj nyomozás a múlt héten eredménytelenül befejeződött, mert a hntósngok szerint a szociáldemokrata-párt álla! rendelkezésükre bocsátott anyag nem volt elegendő a tettesek kinyomozására. A lapjelentésckkel szemben gróf Csáky Károly honvédelmi miniszter kijelentette, hogy a nyomozás még nincs befejezve. nyílttér I Megtört szívvel jelentjük, hogy hón szeretett leányunk és testvérünk e hó 3-án nu'ndannyiunk mély fájdalmára elköltözött az élők sogt rából. Temetése f. hó 5-én az izr. H temető halottas házából 15 órakor. I Az Ur adta, az Ur vette el, legyen kJ őneki oly könnyű a föld, mint a H milyen nehéz övéinek a bánata. Gyászolják: Szigeti Mór és H neje szül. Sonnenfeld Maris szülők, B Józsi és Sándor fivérei, Rózsika és I Tera nővérei, Szigeti józsefné szül. H Reich Rózsi sógornője, Szigeti Gyuri EB és Edit unokahuga és öccse. Mély fájdalommal jelentem, hogy hivatalnoknőm SZIGETI ILONKA f. hó 3-án rövid szenvedés után az Ur kegyeiből jobblélre szenderült. Kiváló szorgalma hűség, kötelességtudása örökké emlékezetembe marad. Korán elköltözött lelke találjon kiérdemelt pihenésre. Emlékét kegyelettel őrzi meg Mavro Weinmann Kartűrsunk SZIGETI ILONKA kit osztatlan szeretettel fogtunk körül, e hó 3-án elköltözött az élők sorából. Felejthetetlen emlékét örökké szivünkbe zárjuk. Nyugodjék békében. Hivatalnok kartársai. □glas U zastupstvu Remije Lendvai posednika iz Subotice objavljujem, da óu sredu 7. ovog meseca posle podne u sata uz interveiiciju kraljevskog javnog beležnika Dr. Radivoja Miladinovléa prodati na javnoj prodaji 27 komadi plemenite rogate marve na Stetu Bele Sabo trgovca iz Subotice. Javna prodaja ée se održati na Paliékom putu u Stali Leopolda Brödenj. Kupovna cena ima da se isplati u gotovom, isto tako i državna pristojba, 8 kupac je đužan stoku odmah oterati. Dr. A. Magarašević advokat T .MC