Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-31 / 291. szám
1925. október 31. BÁCSMEGYEI NAPLÓ Miüerand és Poincar megüzente a harcot áz uj Painlevé-kormánynak I A szocialisták meghívták Painlevét a párt konferenciájára Elárvereztek egy négyemeletes palotát Beogmdban Beogradból jelentik: A beogradi házépítési akció súlyosságéi a jellemző, hogy egymásután kerülnek dobra azok a paloták, amelyeket az utóbbi időben építettek a fővárosban. Pénteken déleiő't e ;y Ivies nevű szobafestő négyemeletes palotáját árverezték el. A hatalmas, modern épületet, mely nemrégiben készült el, Ivies kölcsönpénzeken építtette fö! a D.anir nevű építkezési vállalkozóval. A kölcsön egyrészét, másfélmillió dinárt, betáblázták a palotára, a tulajdonos ezenkívül mintegy ötmillió dinárral adós maradt az épitési vállalkozónak is. Az árverésen, amely délelőtt kilenc órakor kezdődött, igen sokan résztvettek és több órás licitálás után az épületet négymillió dinárért a Dionir vállalkozócég vette meg. A legközelebb újabb pa’oía-árverés lesz. Beograd egyik legnagyobb épülete, a hétemeletes P.’Has-szálló kerül dohra. A szállót egy Talvi nevű mérnök építette tizennyolc millió dinárért és a költségek nagyrészét bankkölcsönné! fedezte. Az óriási Kamatokat azonban nem tudta fizetni, mire a bankok végrehajtást vezettek ellene. AVarga-pör a Kúrián HIvatainoksér lésért elitéit suboticaí főmérnök — Gyilkossággal vádolt községi pénztárnok Péntekre volt a noviszadi íelebbviteli bíróságnál néhai dr. Varga György és társainak ismeretes kémkedési ügye kitűzve, de mert a beidézett tanuk legnagyobbrészéiiek az idézés nem volt kikézbesitfaető, a tárgyalást elhalasztották és a íelebbviteli bíróság az igazságügyminisztérium utján diplomáciai utón fogja a közben Magyarországba költözött tanukat kihallgattatni. * A szuboticai kerületi törvényszék 1924 május 20-ikán tárgyalta Sztojkovics Dimitrije kragujeváci származású Szuboticai vasúti főmérnök ügyét, aki 1923 decemberében a hadügyminiszterhez intézett beadványában súlyos sértésekkel illette a kormányt és a minisztériumok több tisztviselőjét. A szuboticai •törvényszék hivatalnoksértésért nyolc napi elzárásra Ítélte Sztojkovics főmérnököt, akinek felebbezése folytán a noviszadi íelebbviteli bíróság pénteken tárgyalta az ügyet és másodfokon megerősítette az elsőfokú ítéletet, amely ellen az elitéit semmiségi panaszt jelentett be 1924 augusztus 26-fkán a bánáti Nibolinec község határában puskalövéstől holtan találták Damaskin Mfrkó nibolineci jómódú kisgazdát. A csendőrség által megindított vizsgálat folyamán a gyanú Pinka Trifun nibolineci földművesre és községi pénztárnokra terelődött, aki akkortájt épp a község határában volt és akit azzal gyanúsítottak, hogy a megölt Damaskin feleségével viszonyt tart fenn. A belacrkvai ügyészség letartóztatásba helyezte Pinkát, de a belacrkvai kerületi törvényszék felmentette, mert semmi bizonyítékot nem talált arra, hogy egyfelől tényleg viszonyt folytatott volna az elhunyt feleségével, másfelől Pinku tanukkal igazolta, hogy a gyilkosság idejében, délután !—2 óra közt 14—15 kilométerre volt a tett színhelyétől. A noviszadi íelebbviteli bíróság pénteken helybenhagyta a felmentő ítéletet, amely eilen az ügyészség semmiség! panaszt jelentett be. Parisból jelentik: A kamara szocialista pártja csütörtök délután, a mikor már teljes és végleges volt az uj Painlevé-kormány névsora, ülést tartott és úgy határozott, hogy meghívja Painlevét a párt konferenciájára, azzal a kéréssel, hogy még a parlament összeülése előtt adjon tájékoztatást az uj kormány általános politikájáról. A sajtó melegen üdvözli az uj kabinetet s általában jó jelnek veszi, hogy Painlevének nem egész huszonnégy óra alatt sikerült a kormányválságot megoldania. Azt a tényt, hogy Painlevé maga veszi át a pénzügyminisztérium vezetését, a lapok nem győzik eléggé dicsérni és kedvező eredményt várnak tőle. A péntek reggeli lapok szerint az uj kormány legfontosabb problémája a pénzügyi helyzet tisztázása lesz és ettől fiigg a kabinet sorsa és élettartama. Painlevé egyik leghívebb barátját. Chautemps-1 tette meg a francia jegybank kormányzójává, ami arra vall, hogy nagy szerepet szán neki a pénzügyi problémák intézése körül. Painlevé tisztában van azzal, hogy a baloldal? karte! politikájának erős kidomborodása következtében magára haragítja az ellenzéket, mint annakidején Herriot. Míg az Éré Nouvelle szokása szerint fellengősen »a nagy minisztériumnak«. »a baloldali kartel kormányának« nevezi az uj kabinetet, amely kétségtelenül számíthat a szocialisták támogatására, addig a Quotidien lényegesen tartózkodóbb. Azt írja. hogy be kell várni a tetteket és óva inti Painlevét, hogy ne merészkedjék túlságosan ujjat húzni az ellenzékkel, amely egységesen készül a koncentrikus támadásra. A nacionalista Eclair szemére veti Painlevének. hogy nagyon engedékeny Herriot és Leon Blum irányában, az Echo de Paris pedig bi-Splitbő! jelentik: Korosec dalmáciai körútja alkalmával Splitben a szinházi vendéglőben politikai összejövetel volt, amelyen ötszáz meghívott vendég vett részt. A gyűlésen Korosec nagy beszédet mondott a kiil- és belpolitikai helyzetről. Beszéde eején a S. H. S. királyság nemzetközi helyzetéről beszélve kritika tárgyává tette a nagyhatalmak locarnói egyezményét, hangsúlyozva, hogy ezt az egyezményt az arany-internacionálé égisze alatt teremtették meg, azt Anglia inspirálta és a szerződés határozottan Oroszország, az orosz-szláv nép ellen irányult. Locarnóban döntötték el azt a kérdést, hogy Németország ne Oroszországhoz, hanem Angliához csatlakozzék. Ezen az alapon létre fog ugyan jönni a nyugalom Nyugat- és Középeurópában, de Keleteurópában Oroszország ellen tovább fog tartani a harc. Ebben az uj helyzetben a délszlávok rokonszenve Oroszország mellett van. Arra való tekintet nélkül, hogy mi’yen rezsim uralkodik Oroszországban, ez a legnagyobb szláv állam és a délszlávoknak éppúgy, mint a többi szlávoknak szükségük van az erős Oroszországra, ha szerepet akarnak játszani a Balkánon. Hogy a balkáni békét biztositsuk, mindenekelőtt egyesíteni kell Balkán népeit, mert a macedón kérdést csak igy lehet megoldani, hogy az a nyugalmat többé ne zavarja, Jugoszlávia a Ra kán legerősebb állama és ezért neki kell vezetnie az egész Balkánon. Csak Jugoszlávia zalmatlansággal fogadja az uj kabinetet. csodálkozik rajta, hogy úgyszólván célzatosan kereste a módját, miképp lehessen a miniszterek összeváloeatásával magára haragítania a hazafias ellenzéket és nagyon kételkedik benne, hogy programját keresztül fogja vinni. Az ellenzéki pártok a szenátusban már pénteken tanácskozásra ültek össze Miüerand elnöklete alatt. Éles felszólalások hangzottak el. maga Millerand. továbbá Poincaré és Cheron vitte a szót. végül a legelkeseredettebb harcot üzenték meg az uj kormánynak. Millerand tiltakozott a meilékkormányok uralma ellen és nem jósolt hosszú életet az uj kabinetnek. Millerand rendkívül élesen nyilatkozott az uj kormány ellen és ugyanilyen irányú határozati javaslatot akart elfogadtatni. Poincaré ezzel szemben az óvatos várakozás politikáját ajánlotta. Végül is Poincare felfogása győzött és igy nagyjában biztosítva van, hogy a szenátus, a Painlevé-kormánnyal szemben nem fog előre elutasító álláspontra helyezkedni. Az uj Painlevé-kormány vasárnap tartja meg az első minizstertanácsot, amelyen megvitatják a kamara és a szenátus elé terjesztendő kormánydeklarációt. A kamarában Painlevé, a szenátusban Chautemps igazságügyminiszter fogja felolvasni a. deklarációt. Painlevé a kamarában, amely kedden tart ülést, kérni fogja a pénzügyi javaslatok gyors leíárgyalását. A baloldali blokkban a legfőbb kérdésekre nézve nincs meg a teljes összhang. Attól tartanak, hogy Caiillaux hívei élesen állást fognak foglalni a kormány pénzügyi javaslatai ellen. A szocialisták még nem határoztak magatartásukról, de valószínű. hogy az uj Painlevé-kormánynyal szemben a jóindulatú semlegesség álláspontjára helyezkednek. biztosíthatja a békét és a rendet. Mi viszont nem érhetünk el semmit, még a Balkánon sem, ha nincs mögöttünk egy erős Oroszország, amelynek döntő szava van az európai diplomácia koncertjében. Amig az orosz kérdés nem kerül le a napirendről, nem lehet szó általános leszerelésről és békéről. A locarnói egyezménynek vannak jó oldalai, de a legfontosabb kérdéseket még nem intézték el. Nekünk, délszlávoknak szinte ideális volna, ha Franciaország, Németország és Oroszország közelednének egymáshoz. Nekünk támogatnunk kell mindazokat, akik az uj Európát, a Páneurópát meg akarják alapítani, mert csak igy lehet biztosítani az igazi békét és az igaz barátságot Oroszországgal. Ezután a német szociáldemokraták nürnbergi határozatával foglalkozik Korosec, amely uj utat nyit a szociáldemokráciának. Szomorúnak tartja, hogy nálunk a politikusok nem foglalkoznak azokkal a szociális kérdésekkel, amelyek az európai politikát irányítják. Támadja ezután a kormányt, Pasicsot és Radicsékat, kijelentve, hogy egyik sem gondolja komolyan a megegyezést. Hangsúlyozta ezután Korosec, hogy az egyes társadalmi osztályokat ki kell békiteni, hogy kölcsönös engedményekkel közös frontot teremtsenek. Ha ez az engedékenység nem következik be, akkor szociális forrongások következnek, Kijelentette, hogy a délszláv néppárt a szolidaritás szellemében fog működni. Az osztályok teljes egyenjogúsítása és a szociá'is kérdések sürgős rendezése a legfontosabb feladat, mert csak ezután erősödhetik meg Jugoszlávia annyira, hogy a vezetőszerepet a Balkánon a kezébe vehesse. Támadta ezután a horvát parasztpártot, amely szerinte a horvát népet tévútra vezette. A horvát parasztpárt élén olyan ember áll — mondotta — aki uj Gubec Máté akart lenni, de erre se tehetsége, sem bátorsága nincs. Majd jóslásokba bocsátkozott Korosec és annak a nézetének adott kifejezést, Hogy Pasics miniszterelnök Radics Istvánt be fogja ugyan vonni kormányába, de csak azért, hogy kompromittálja és azután nélküle fog uj választásokat kiírni, mert régi álma, hogy a radikális pártnak abszolút többsége legyen a parlamentben és igy a S2erb hegemóniát az egész országra kiterjessze. Felhívta a horvát népet, hogy a legközelebbi választáson a délszláv néppártot támogassa. A gyűlés ezután tejes rendben véget ért. Szerelmes tolvaj a Dunában Eg-y tolvaj szolga Bácskából átúszott Baranyába Bezdánból jelentik: Jovanovics Ili ja szolgalegény gazdáját meglopta és megszökött, többek közt ellopta gazdájának vadászfegyverét is. Jovanovics egy darabig Bezdánban bujkált, de mikor neszét vette, hogy a csendörség keresi, menekülni igyekezett Bezdánból. Terve az volt, hogy a Dunán áísiökik a túlsó partra. A Duna felé vezető utón találkozott egyik leányismerősével Hajós Katica bezdáni leánnyal, akit mikor meglátott hozzája szegődött és udvarolni kezdett neki. A leány Jovanovics udvarlását nem vette szívesen, mire a tolvaj szolga erőszakoskodni kezdett vele. A megijedt leány segítségért kiáltozott, kiáltásaira az utón haladó kocsik utasai segítségére siettek. Jovanovics erre megijedt és futni kezdett. A leány segitségére siető emberek erre Jovanovicsot üldözőbe fogták és már-már utolérték. Jovanovics erre a nála levő vadászfegyverrel két lövést irányított üldözői felé, kik a lövésektől való ijedtükben abbahagyták a vakmerő tolvaj üldözését. Jovanovics igy időt nyert a továbbmenekülésre és mikor a Dunához ért a fegyvert eldobta, a Dunába ugrott és átúszott a Dunán a baranyai partra. Jovanovics szökéséről a bezdáni csendörség értesítette a baranyai csendőrséget. F Álarcos sírásó Rejtélyes éjszakai temetés a zsabalj! temetőben Zsabaljról jelentik: Kutla Péter zsabalj i gazdálkodó jelentést tett a csendőrségen, hogy csütörtökön hajnalban egy á!arcos embert látott a templom irányába haladni. A rejtélyes álarcos fehér lepedővel volt letakarva, azonban ennek ellenére látható volt, hogy nagyobb tárgyat cipel a hóna alatt. A csendőrség megindította a nyomozást, amelynek során, a templom melletti dombon friss sirhantot találtak. Amikor ásni kezdtek, egy kisebb’ láda került elő, amelynek egyik oldalán a következő felirat szerepel : M. Verbász A láda felnyitása után. abban egy körülbelül héthónapos csecsemő holttestét találták, vörös rongyokba burkolva, a holttest mellett pedig tíz darab, régi tizkrajcáros ércpénz hevert. Az orvosi vizsgálat alkalmával megállapították, hogy a ládában talált csecsemő már két hónappal ezelőtt meghalhatott és eddig máshol volt elásva. A csendőrség a titokzatos ügyben megindította a nyomozást. Korosec orosz orientációt követel A szlovén néppárt vezérének na?y beszéde Splitben