Bácsmegyei Napló, 1925. október (26. évfolyam, 263-291. szám)
1925-10-28 / 288. szám
2. oldal. BACSMEGYEI NAPOS 1925. október 28 A közlekedési minisztérium szerint az nj gabonatarifa olcsóbb, mint a régi A közlekedésügyi minisztérium a gabonakereskedelem részéről elhangzott panaszok tárgyában rendeletet adott ki, j amely a> gabonára vonatkozó fuvardíj- i szabást magyarázza. A rendelet szerint gabonakereskedelmi körök tiltakozó memorandumot nyújtottak át a közlekedésügyi minisztériumnak, amelyben sérelmezik, hogy a Jelenlegi gabonafuvardijszabás drágább, mint volt a régi, A rendelet beismeri, hogy ez a pa- j nasz első pillanatra indokoltnak látszik, mert a jelenlegi vasúti tarifának több tétele tényleg magasabb az eddiginél, de kijelenti, az egész tarifa vizsgálata az | ellenkező megállapításra vezet. A közlekedésügyi minisztérium az uj fuvaftíiiszabás elkészítésénél nem szorítkozhatott kizárólag arra az elvi álláspont- j ra, hogy a tételeket az egész vonalon leszállítsa, hanem az uj tarifával szerves összeiüggésben álló más ■ szempon- j tokra is figyelemmel kellett lennie. A gabonaszállitás vajsuti díjszabásának elkészítésénél a közlekedéügyi rhi- j Misztérium ezeket a szempontokat tűzte ! maga elé: 1. A gabonakereskedelem vasúti útját a lehetőség szerint korlátozni kell, hogy i a kivitelre szánt gabona viziuton, lehe- I töleg az adriai kikötők utján jusson külföldre. Erre az intézkedésre egyfelől a tengeri kikötők forgalmának emelése céljából, másfelől a passzív vidékeink ellátása céljából volt szükség. A minisztérium azonban még egy igen fontos szempontra volt figyelemmel és pedig arra, hogyha a gabonakereskedői- j műnk Csehszlovákiába, Németor- j szágba, Svájcba, Ausztriába és a többi kiviteli piacainkra nagyobbmérvü kiterjedést venne és ez a: kivitel vasúton kerülne lebonyolításra, akkor a jugoszláv áliamvasut vagon nélkül maradna, mert ilyen szállítmányok lebonyolítása Halálos szerelem írta: Vándor Iván Ott állott a tükör előtt és nézte magát. Most nem volt láza és az arca ijesztően sárga volt. Szemének fénye, mely babonásán csillogott a láztól, egyszerre megtört, erősen megfogyott testét íJJepte a bágyadtság és két válla előre bukott valami rettenetes kimerültségtől. Régen beteg volt, nagyon régen. Már nem is tudta a napját, talán egy éve is lehet, mikor kibuggyant száján az első vércsepp. Az egész ház megdermedt a rémülettől. Selyemágyba fektették és dédelgették, mint egy gyermeket. Az ura ott térdepelt mellette és titkolt aggodalommal csókolta végig karját és nyakát. Néha rátapadt szája a szemére és apró kis csókokai borított arcát is. De mikor szájához közeledett, az aszszony elfordította fejét. A száját nem. Olyan fiatalok még mind a ketten. A száját nem. Égő ajka mögött tudta — a' halált hordozza és nem akarta tovább adni. A száját nem, pedig kívánta szomjasan, szerelmesen, szép, fiatal, üde testének minden vágyával és lemondott róla, titkolt sirások közt, hősiesen. Majd később. Ha egészséges lesz újra. Ha nem csap le rá alattomossan a köhögés, ai láz és nem tolakszik fel szájába az az édes kesernyés iz: a vérnek ize. Majd később. Most vigyázni kell rá, ki alig három évvel idősebb nála és kit jobban szeret az életénél. Ezek a vággyal, lemondással, cpekcdésse! és szemrehányással teli órák még jobban szomoritották mint a baj, mely ott élte testében az ö külön életét mintegy fg#g .a.j3d*fflfifcs&S8.Ć8 a vagonok visszaérkezése legkevesebb harminc-negyven napot venne igénybe, inig az ország legtávolabbeső részéből bármely folyó vagy adriai kikötőig az ut legfeljebb három-négy napig tartana. Altiig egy vagon harmincnegyven napig 1000—3000 dinár fuvardíj mellett igénybe van véve, ugyanez idő alatt valamelyik kikötőig irányított kocsi négy-ötször annyit jövedelmezhet az államvasutaknak. 2. Hogy a viziutak, főleg az adriai kikötök forgalma emelhető legyen, amiáltal a passzív vidékeink jobb ellátása is biztosítva volna, a minisztérium kedvezményezett díjszabást állapított meg Sémának, a főtéren omladozó templomon kívül még csak egy nevezetessége van Vuies Jocó földbirtokos, volt képviselő hatalmas könyvtára. Ha olyan idegen vetődik Sentára, aki érdeklődik a nevezetességek iránt, annak először is megmutatják a félbemaradt templomot, aztán figyelmeztetik, hogy keressen alkalmat a Vuic.s-könyvtár megtekintésére, amely az ország legnagyobb magánkönyvtára. Amikor Sentára kerültem, a nevezetességeket illetően engem is kezelés alá vettek a sentaiak, csakhogy én fordított Sorrendben éltem az alkalommal. Előbb a könyvtárat néztem meg. Szentán a legapróbb gyermek is tudta, hol lakik Vuics Jócó. — Ä tiszai feljárónál — adják meg készséggel a választ, sőt el is vezetik az embert a két uccára nyíló földszintes kúria kapujáig. Tavaszi délutánon kerestem fel Vuics Jócót, aki akkor képviselőjelölt volt. Rendkívül lekötelezőén fogadott, azonvalamennyi vasúti állomástól kiindulva az adriai kikötőig és ez 45%-al olcsóbb, mint volt az eddigi fuvürdijszabás. 3. A minisztérium arra is figyelemmel volt, nehogy a jugoszláv gabona feldolgozatlan állapotban jusson külföldre, miért is minden állomásról bármely malomig szállított gabona fuvardja 15% külön kedvezményben részesül. A fuvardijak tört számainak mellőzése további 30%-os kedvezményt jelent a régi tarifával szemben. Ezenfelül az uj díjszabásban a kilométereket 180 kilométerig 5-5 kilométerre kerekítik ki, mig a régi díjszabásban a kikerekités 10 kilométerre történt. ban még sem akartam ajtóstól a házba rohanni; nem mondtam meg rögtön, hogy tulajdonképpen mi járatban vagyok. Amint az akkori idők divatja megkövetelte, először politikáról beszélgettünk. Választások előtt voltunk és Vuics Jócó is a küzdelem színterén szerepelt. Ekkor jelölték először képviselőnek. Beszélgetésünk alatt körülnéztem a szalonban. A falakat a legdrágább kárpit boritotta: különböző századbeli neves festők vásznaik Középkori lovagok arcképei domináltak. Diszruhás, páncélba öltözött,1 érdemjelekkel dekoltált lovagok bámultak rám a falakról. Vuics Jócó észrevette, hogy a politikáról a képekre terelődött érdeklődésem. — Igaza van ez többét is ér — mondotta és már magyarázott is. Most már nem politikus, hanem- műgyűjtő volt. Sorra megmutatott mindent. — A legtöbb kép szerb és lengyel festők ecsetje aló! került ki — adta meg a felvilágosításokat. Beléptünk egy . kis alkóvba. Itt csak egy-két kisebb kép volt, de nem is ezeket akarta megmutatni, hanem azokat a szekrényeket, amelyek — mint mondotta — legdrágább kincseit rejtegetik. Ez a kis alkov Vuics Jócó múzeuma. Régi ékszereket, drágaköves érdemjeleket, okmányokat kotorászott elő féltő gonddal. — -Ez itt a szentai csata eredeti tervrajza — teregetett szét egy hatalmas megfakult térképet. Kézzel rajzolva, az írás megfakult rajta. Az osztrák hadiszálíásom készült, anno 1697-ben. Az okmányokról áttértünk a könyvekre. Nem is kellett kérni, már is vezetett. Meg vagyak róla győződve, hogy első percben tudta miért is kerestem fel. Az udvaron keresztül kellett mennünk egy különálló épületbe. — Ezt a könyvek kedvéért épittettem — mutatott rá. öt tágas szoba, a faiak mentéin szekrények sorakoznak. Itt vastag foliánsok ezrei szorulnak egymás mellett. Csupa fekete bőrkötés, háromnegyedrészben szláv szövegű, cirHllbelüj régiségek kronologikus sorrendben. Minden szobában íróasztal, amelyeket a legismertebb európai antikváriusok: könyvjegyzékei és ajánlatai borítanak. — Még a régi időkből maradtak itt —« mondotta Vuics Jócó mosolyogva, kezébe véve egy csomó katalógust. — Most máir nem igen vásárolok könyvet, Olyant azt hiszem már nem is igen kaphatok, amilyen érdekelne. Ezek 'a könyvek mind az elmúlt századokban készültek, a modern irodalom termékeit nem gyűjtöm. Látja, ez mind nemzet- és egyháztörténeti munka. A s^láv nemzetek történelmének a legrészletesebb adatgyűjteménye van ezekben a szekrényekben felhalmozva. Ezek miatt beo. gradi tudósok is sűrűn megszoktak látogatni. Délután öt órakor együtt hagytuk ’tÉ ezt a csodás könyvtárt. Vuics Jócó az állomásra hajtatott, Beogradba utazott. Amint 'kiléptünk a kapun, ismét a politikus volt. Tán már nem is gondolt ai könyvekre, képekre, hanem a választásé eshetőségekről beszélt. A kérdés aktuális volt: két héttel később megválasztották Szenta város nemzetgyűlési képviselőjévé. ČMagyary Domokos Vuics Jócó könyvtára A Matica páratlan értékű bibliotékával gazdagodott Megírta a Bácsmegyei Napló, hogy Vuics Jocó sentai földbirtokos nagyértékü könyvtárát és múzeumát a novisadi Maticdnak ajándékozta. Ezek az órák egyre súlyosabbak lettek és szinte tűrhetetlenné váltak, mi- I kor a házban megjelent egy fiatal leány. Katának hívták és húszéves voit. Erős, fejlett, színes, vidám teremtés. Egy hatodik unokatestvér, árva lány, szegény rokon, ki vállalkozott rá, hogy a beteges asszony háztartását rendbeszedi. Ápolni nem akarta ö sem. Mindig az egészséges szobában tartózkodott és az ajtón keresztül beszéltek csak egymással. Neki arra volt gondja, hogy a szakácsnő ne lopjon, hogy rendben legyen a fehérnemüs szekrény, hogy frissek maradjanak a virágok és halkan énekelve járkált szobáról-szobára és parancsolt, intézkedett, mintha; ő lenne itt az úrnő. És ha a férj hazajött, együtt ebédeltek és ebéd után sokáig1 beszélgettek. Éjszaka, lázálmában a szerelemnek észbontó víziói táncolták előtte. Azok ketten . . . amint egymás szájába marva keringtek. Amint egybefonódva beletüntek az éjszaka homályába. És amint kart karbafüzve mentek — mentek —az ő helyén az a másik, az az átkozott, az az — egészséges. Dehát miért? Miért nem ő? Ha nem szenvedne ennyit, talán abból a másik bajból meg is gyógyult volna. Őrültség volt lemondani jogáról. A csókról, mely átjárta testét mint a bor, az ölelésről, melynek gyönyörét az a másik érzi. Ha tudnák ?,zok, mennyit kell szenvedni... Ha tudnák... Ez a gondolat belefészkelte magát mint a téboly. Azt akarta, hogy neki már nem kell semmi. Minden csepp vérével szerette és gyűlölte az urát, azt a másikat, azt csak gyűlölte. És tervezett. Mint egy száműzött uralkodó vissza akarta szerezni birodal- Jlmát, A házát, jneáy egyszerre idegen lett, az urát, ki alig öt percre nézett be hozzá és a szerelmiét, melynek kívánsága ott égett sorvadó testében. A láz, a gyűlölet érzéseivel összeverekedve. Ott állott a tükör előtt és nézte magát. Borzasztó pusztítást vittek rajta végbe a betegség és a tobzódó indulatok. És mégis szép volt. Nagy szemével, előrecsukló villával valami kísérteties volt benne és élő, égő szája mosolyában valami démoni. Egy hétig élni fogok, mondtai makacsul, nagy akarattal. Egy hétig, aztán elpusztulok — és elpusztulnak ők is. Didergett. Hosszú hálóinge fölé meleg puha köpenyt öltött. Aztán magára zárta az ajtót. Öltözködött. Gonddal, dacosan, sokáig öltözködött. Két-három ruhát is felpróbált és figyelmesen vizsgálta, melyik előnyösebb. És áttetsző kezével utána nyúlt a rangénak és finom mozdulóitokkal életszinüre festette fonynyadó bőrét. Olyan volt mint egy árnyék, amint borzongó testtel várta ai percet, mikor megjön az ura. Mikor szólott a csengő, felállott és furcsa mosollyal, melyben a gyilkos és a halálvárás öröme rezgeti, bement az egészséges szobába.-Azok ketten megütközve nézték rá. Már hozzászoktak, hogy együtt egyenek és zavarta őket az árnyék, ki holt rózsákkal arcán közéjük telepedett — Veruska — szólott az ura — minek keltél fel. Nem jót tesz neked a mozgás, köhögni fogsz. — A csendélet öl rnpg, a pihenés, a gondolat,hogy beteg vagyok.Ne félj,nem történik semmi bajom. Elől kezdjük újra az életet, mint mikor ketten voltunk, mint mikor boldogok voltunk. Emlékszel? — Emlékszem! De , . . —! Hidd el, hogy nem .vagyok beteg. Az egész csak szuggesztió. Erősnek' érzem magam és nem fáj semmi. Örülsz nekem, hogy újra itt vagyak? — Örülök , természetesen, de félek... —• Nem szabad félned, csodálatos órák várnak még reánk, ügy álltak itt, mintha el lennétek bűvölve ... Azt hittem jobban fogtok örülni nekem. Kata elfordult. Béla összevonta szemöldökét, határozott. Odament hozzá és átölelte. Az asszony mellére hajtotta fejét. Érezte, hogy máskép öleli, mint hajdan és mozdulatából hiányzik a gyöngédség és a részvét. — Szeress engem — súgta az aszszony. — Szeretlek kedvesem. — Csókolj meg — és odanyujtotta, száját —. Azelőtt szerettél csókolni. Béla félt megcsókolni és gyáva volt meg nem csókolni. És érezte, hogy rátapad szájára szája követelőn, parancsolón és érezte, hogy ez a csók nem asszonynak, hanem vámpírnak csókja. És délután hárman ültek az egészséges szobában és amint alkonyadott, a beteg asszony kiküldte az egészséges lányt és csak ketten maradtak. — Nem fekszel le? — Nem úgy gondoltam, ma este — együtt maradunk. __ De Veruska — irtózott tőle, de félt bevallani. Az a két óriási szem úgy nézett rá, mint két biró. Nem menekülhetett előle. Lehajtotta fejét és engedte, hogy azok áttetsző ujjak haját borzolják és engedte, hogy az a forró száj újra megkeresse száját. — Uj nászunk van — súgta az aszszoriy .' . . és karjával magához vonta. És az örült, kétségbeesett ölelés után, összetörve, halódva suttogta: — Most már nem feledhet el meghalhatok . . ,
