Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-08 / 240. szám
2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 19^5. szeptember 8. arra a kifogására, hogy a nemzetiségi kérdésbe miért avatkozik be a Népszövetség és miért nem tekintik a kérdést az illető államok belüiíyének. — A kisebbségek kulturális és politikai védelme — írja a német párt vezére_valószínűleg azért hárult a Népszövetségre, mert eb ben a nagyhatalmak összes képviselői helyet foglalnak, mindazok, akik a civilizáció és a politikai moral fejlődése terén autoritással bírnak. Legjobb bizonyíték erre a vallási világszövetség, mely a vallásbékét hosszú évszázadok során fenn tudta tartani. Az érdekes cikket Kraft igy fejezi be: — Nem hinném, hogy a szerbség zöme egyetért Reisszel és komolyan veszi állításait, melyek, ismétlem, minden alapot nélkülöznek. Nem hinném, hogy a szerb népnek, mely évtizedeken keresztüi harcolt hazájáért, kul túrájáért, iskoláiért, hasonló véleménye volna oz iskolájukért, kultúrájukért küzdő kisebbségekről. A jugoszláviai németség dolgozik, de nem az állam ellen, hanem az állam javára. Nem gont dől semmi államellenes cseleke detre, távol áll tőle minden illojaiitás. Reisznek nern lett volna szabad a németséget olyan vádakkal illetni, melyek nem felelnek meg a dolgok állásának. Paris—Novisad: 8 óra Rubcsics főhadnagy repülő-rekord]a — 4200 méter ma gasságban az Alpesek fölött — A novisadi pilóta-tiszt 239 kilométer átlagos sebességgel tette meg az utat méteres repülés! területen kívül varrnak azok .a repülőgyárak, amelyek a francia állam részére készítenek gépeket. Julius 30-ikdn ért véget a tanfolyam és ekkor Radovics Dusán repülőiöhadnagy, aid a francia liégi minisztériumnál attasé volt és én engedélyt kértünk a hadügyminisztériumunk repülőosztáiyától, hogy két Breguet-gépcn teheseük meg az utat hazafelé. Az engedélyt megkaptuk és átvettük a Breguet-gyártól a legújabb lípusu »Breguet 19.« jelzésű két .repülőgépet amelyek tiszta duratettiulumbóí készüítek. A kétfedelű repülőgépeken 400—450 lóerős Laurmne-moiovok voltak felszerelve, amelyeknél tökéletesebb nem készül sehol. Augusztus 29-ikéit készen állott mind a két gép indulásra. A cél Noviszád volt 7 óra 5 perckor Startoltam én a »Breguet 19«-el. A gé-Noviszadról jelentik: Rubcsics Drágít tin noviszadi repülőfőhadnagy —mint a Bácsmegyei Napló már megírta — reggel 8 óra 30 perckor égy kétfedelű duraluminium Breguct repülőgépen a párisi de Villa Coblay-i repülőtéren felszállt és 4 óra 3Ö perckor, vagyis nyolc óra műi"-a a noviszadi aerodromban földet ért A pilóta-rekorder légi útjáról a következőket beszélte el: — Hat évi noviszadi repülőszolgálat utárt czé.vi január 15-íkéu Bakics Brankó repülőszázadossai Parisba küldöttek ki, ahol a francia katonai légi iskolába osztottak be, amelyet talán leghelyesebben légi vezérkari iskolának lehet elnevezni. A de Vitia Coblay-i repülőtéren teljesítettünk szolgálatot. Ez a legnagyobb franciaországi repülőtér. Öt kilométer hosszú. A repülőtéren, az ötkilopen megfigyelőként Bakics Brankó repülöszázados jött velem. 7 óra 7 perckor száHt fel Radovics Dusán egyedül a másik uj Bregceten. Az ő uticélja is Noviszad-aerodrom volt. Alig emelkedtem kétszáz méterre, észrevettem, hogy a gép olajtartójából az olaj kifolyik, mert az erős széláramlat az arcomba fröccsentette a 'kiömlött olajat. Nyomban leszálltam. A Breguet-gyár szerelői egy órán belül rendbehozták a repülőgépet és újból felszálltunk. Egy órával utóbb újabb baleset most már motordefektus ért. A viz a radiátorból kiömlött. A hűtőből a motorba vezető gummicső elszakadt és a csövön kicsurgott a víz. Le keltett újból száönotn és megtett százötven kilométer után village Villoidoiip-vÁl leereszkedtem. Telefonon segítséget kértem a Breguet-gyártól, a mely autón két mechanikust küldött utánam, akik a hibát kijavították, mire visszarepítem Párásba, ahol a kövein kezö két napon mindent alaposan megvizsgáltunk és rendbehoztunk, úgy, hogy újból készen álltam az indulásra. — Szeptember 2-ikáu reggel 8 óta 30 perckor derűs időben útnak indultam. Vélem volt Bakics százados is. Arra számítottam, hogy legalább tíz óra kell az útra. Az útirány Paris, Lyon, Torino, Venezia, Trieszt, Zagreb, Beograd, Noviszad volt, A megtett ut hossza 1800 kilométer. Eleinte, az ut egy harmadáig 1800 méter magasságban voltunk, de a mikor az Alpesekhez értünk, 4200 méter magasságot értünk eh Ebben a magasságban állandóan a felhők felett repültünk és egyetlen tájékozódásunk az iránytűink voltak. Amikor azután a felhők közti megszakításon keresztül a nagy magasságból a földre lenézhettem és ott a tengert megláttam, tudtam, hogy Útirányunkat nem tévesztettük el. A hoSszabbtávp repüléseknél egyetlen támaszpontom az iránytű. A pilóta a térképen az egyenlítő és a kitűzött útirány közt képződő szöget lerajzolja és a kapott szög jelzi, hogy hány fokkal kel! északra vagy keletre, nyugatra vagy délre repülni. A páris—noviszadi útnál utunk 30 földrajzi fokra hajlott e! az egyenlitőől délkeletre, igy tehát az iránytűn állandóan 30 fokot vettem délkelet irányában és Noviszadra kéllett megérkeznünk. Az iránytű azonban a pilóta előtt a fémállványra van szerelve és mert minden fém, amely mágnes közelébe jön, mágneses lesz. tehát okvetlen befolyással vannak az iránytűre, amely szintén mágneses és ezáltal kilengések, elhajlások történnek, árul az iránytű precizitásának rovására megy,' ezért ellenőrzésképen magammal vittem egy másik iránytűt is. amelyet kezemben tartottam és ezzel megállapíthattam a két Iránytű közti külömbséget és az eltérést korrigáltam. A repülőgépen 1150 kiló benzint, száz kiló olajat és néhány száz kiló podgyaszt vittünk magunkkal és a repülőgéppel és velünk együtt 2S00 kiló volt az osszmegterheltetés. Átlagosan 220—230 kilométer gyorsasággal haladtunk, amely gyorsaság elérésében a kedvező szél segített. — Radovics főhadnagy 10 óra alatt tette meg az utat, egy Arasar nevű francia pilóta, aki Párfsból kiindulva, Beograd—Angora—Moszkva—Kopenhága —Páris utat tette meg repülőgépén, a párisi—beogradi távot 8 óra 25 perces rekordidő alatt tette meg mintegy két hónappal ezelőtt. Ezt a távot mi pontosan S óra alatt tettük meg és igy Arasor rekordját 25 perccel megja\itotiuk. — Az ut legszebb része az volt, amikor a lagúnák városa felett szálltunk el. Velencénél 400 méterre ereszkedtünk le és láttuk a Campaniilet, a dogé palotát, a Márkus teret, a Maria della Salute templomát és röviddel utóbb az Adriát. Útközben nem táplálkoztunk, csak Vinkovce felett ettünk meg két-két baiiant A megfigyelőfiszttel a Breguef gépekre felszerelt telefon segítségéve! állandó érintkezésben voltam. 4 óra 30 perckor Beograd felett néhány kört leírva, Noviszadra repültem és itt szerencsésen leszálltam. Rön Igen o rsz ág Irta: Karinthy Frigyes Költőieden, száraz, tudákos szó — mégsem tudok hirtelenében más jelzőt találni annak a csudálatos meseországnak a meghatározására, ahol álmomban jártam a minap. Úgy volt az álom, mint egy rendes utazás — vasúton érkeztem meg, útlevéllel, vízummal, ahogy illik. Az első furcsaság a vámvizsgálatnál lepett meg — bejött egy anyaszült meztelen ember a szakaszba, fején szolgálati sapkával. Meghökkenve néztem körül, de nőtársaim nem csodálkoztak. A vámtiszt udvariasan meghajolt, gyors pillantással végigfutotta tekintetét a padsorokon. Aztán egyenesen hozzám lépett. — Az a cigarettatárca vám alá esik, — mondta udvariasan . — Melyik cigarettatárca? — csodálkoztam. — A mellényének a belső zsebében, jobbról. Ijedten kaptam oda, aztán gyanakodva megint körülnéztem: ugyan kt árulhatott be? — Tessék a revolvert is kivenni a a hátsó nadrágzsebéből, — folytatta a vámtiszt, —■ az itt marad, fegyvert nem szabad bevinni az országba. Engedelmeskedtem, elhülve, megszégyenülve. Egyik nőtársam, látva zavaromat, megsajnált és ajánlkozott, hogy bekalauzol a városba, látia, mennyire újonc vagyok itt. Ö már többször járt Röntgenországban, kiismeri magát. Jó is volt, hogy volt valaki, akibe belekapaszkodhattam — az első pillanatokban okvetlenül orrabuktam volna ámulatomban. Az uccákon, tekintettel a nyári hőségre, meztelen férfiak és nők siettek — csak néhány fázósabb öreg burkollódzott könnyű burnuszba. Eleinte szemérmesen kapkodtam a fejem, de látván, hogy senki sem szégyen!! magát miattam, megnyugtattam magam, hogy aféle vademberek közé kerültem, mint a bushmanek vagy ujzélandlak: fölösleges minden illedelmes pirulás, a meztelenség ez alacsony fokon álló civilizáció vidékén ép oly természetes dolog, mint nálunk a szmoking vagy báli belépő. Biztonságom azonban nem sokáig tartott. Vezetőm, ugv látszik, ismerősével találkozott — szakállas, szelíd tekintetű úrral, aki barátságosan szorongatta vezeetőm kezét, aztán hirtelen felémfordult. — Bradula, egyetemi orvostanár vagyak, — mutatkozott be. Nagyon örülök, hogy megismerhetem. — Van szerencsém, — dadogtam. — Régen ismerik egymást? — tette hozzá a tanár ur elfogulatlanul. Aztán barátom néhány elsuttogott felvilágosító szava után nyájasan folytatta, csevegő hangon: — Ah úgy, idegen? Remélem, jól fogja magát érezni nálunk. Éghajlatunk remek s tekintettel uraságodnak balról kissé bclapuit jobb tüdőszárnyára, még gyógyhelynek is tekinthető. Egyébként igazán nem szorult ránk, mint örömmel látom, — ha valakinek ilyen pompás színben van a veséje, Oröniandban is kibírja. Csak vizet ne ■gyek sokát — erősen rádiumos a vizünk: kár volna ezért a szép. nagy májért, ha meglobosodna. A vakbelét ki vette ki? Pompás munka ! A világ forgott velem. — Hű! ti Hűm ér... — dadogtam. — Csókolom az agytáját, nagyságos asszonyom, — csapott el mellettem egy magas, szőke, evikkeres ur, ucca túlsó oldala felé integetve. — Jónapot, Feri! — mosolygott viszsza napernyője alól egy kedves, gödttisarcn asszonyka. — Merre jár? Miért nem volt ott tegnap a bridge-partínál? Mi az, mi van a bárzsin gyűrűjével, miért olyan piros? Már megint ittak? — Ó dehogy, nagyságos asszonyom! Szolidan lefeküdtünk!,.. — A szemembe füllent?.., Hiszen a reggeli kiflijét már majdnem megemésztette és még mindig látni rajta a pezsgőfoltokat!.... Ez az utolsó mondat volt az, amitől most végre világosság gyűlt bennem — mintegy villámcsapásra, egyszerre megértettem, hogy micsoda különös és csodálatos országba kerültem. Most már nyilvánvaló volt, hogy az emberek meztelensége itt korántsem alacsony kultúra, még kevésbé szemérmetlenség jele —egyszerűen fölösleges a ruha ebben az országban, mert az emberek itt teljesen Eresztü!látsink egymáson úgyis, mint az üvegen, vagy még inkább valami finom, vörös folyadékkal telt palackon, amiben, mint különböző szinü, átlátszó tárgyak, lebegnek legfelsőbb szerveink, csontvázunk, vesénk, beleink, szituink. Csaknem ugyanakkor, hogy erre ráeszméltem, határtalan lelkesedés és öröm töltött el. Mit, Röntgenország, gondoltam magamban — ez az Igazság országa, a Valóság Megismerésének országa, ahol a tisztán!átó bölcsesség lakik! ahol leromlottak a hazug külszín festett kulisszái s valódi mi voltában ál! embertársa előtt az Ember — a Tiszta Ész, a kantí Kategorikus Imperativus világa ez, mely lerázta magáról a hitvány niázat, amit ostoba illúziók kancsal tekintete hazudott rá a nij nyomorult életünkre .itt nem csaphatja be csinált mosollyal, piszkos festékkel, megtévesztő látszattal egyik ember a másikat — itt nincs szükség szépítő hazugságra, — mert minden szépség szürkévé és jelentéktelenné válik minden szépség-ék kutforrása és célja: az Igazság vakitő napfénye mellett ! Itt ismerik az igazságot — itt megtudhatom végre magam is, amire tudaíraébredésem óta gyötrődve törekszem — kihez forduljak, hová menjek? mert rögtön, azonnal még kell tudnom, elég soká vártam rá! A könyvtár! villant eszembe, — Röntgenország könyvtára — minden Bölcsesség kutforrása — azonnal odamegyek. Vezetőm kalauzolása mellett néhány, perc múlva bent ültem a hatalmas épület olvasótermében. Türelmetlenül csaptam fel a katalógust — mindegy, akárki könyve, akármiről, csak tanulhatok belőle. Találomra egy Abvadabra nevű költő leghatalmasabb müvét kértem ki — a katalógus szerint Röutgenország legnagyobb büszkeségének könyvét, akit kortársai és azutókor Goethe és Dante, fölé helyeztek. A gyönyörűen kiállított kötet versek-' kel volt tele. Annál jobb, gondoltam, itt végre megkapom azt a prófétai kinyilatkoztatást, amit a költőtől vár szomjasan szivünk és értelmünk — a költőtől, akinek nem kell Arany János tanácsa, hogy »költő, hazudj!« inert nem a látszatot, hanem a lényeget látja. ( • A kinyitott könyv jobboldalán formás kis vers kötötte le figyelmemet. Egy Léiia nevű hölgyről szólt a vers, akihez a költő, mint a végén kiderüli; csókért rimánkodik — s hogy kérését támogassa, leírja a nőt és azokat a testi bájakat, amik a költősavét, mint ahogy írja, (-megzavarták és elbűvölték«. »Mert szebb s te májad a felső rózsabimbónál« — iria a költő — »és vastagbeled halványsárga kanyarulatáért odaadnám az egész világot... Ó, ha én egyszer epe-, hólyagod türkizkövét felfűzhetném — 6 ha én rózsaszínű mandulád érinthetném — ó ha rekeszizmodra hajthatnám fejem — mert minden asszonyok között a te hasnyálmirigyed nedves csillogása csillog az én vágyam éjszakájában, mint odafőnt az Alcfoste, ha felkel a Hold. Földhözcsaptam a könyvet és undorral föl ébredtem.
