Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-04 / 236. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 6.-n1dal nyugtatni és nem veszik észre azokat j a Veszélyeket, amelyek vflágpozicióju-1 kát fenyegetik. Angliának elég ddga | van önmagával és Így az ő segítsége mindinkább iliuzóriussá válik. — Nem,igaz, hogy nü a kultúrát fenyegetjük, igaz azonban, hogy lángot •gyújtunk, amely felett Németország is megmelegitheti kezeit. Erkölcsi igazságunk tudatában kiáltjuk oda mindenkinek, aki meg akar bennünket sennnísitetii: Jöttetek! ( A levél után Ítélve Abd el Krímnek akkor sem kell kétségbeesni, ha elhagyja a hadiszereucse. Még mindig elmehet •— vezércikkírónak. Kátrányozók A kátrányozókkal éjfél után egy órakör találkoztam, amikor • éppen javában kátrányozíak. A hold sütött, a rendőr pontosan helyén állt, csak éppen hátat fordított, amikor á kátrányozók a Karagyorgyev-tér sarkán : megjelentek szerszámjaikkal; a kátrány os-csöbörrel meg a mészeióvel. Létra ezúttal nem volt náluk, mert most alacsonyabb régiókban: az aszfalton dolgoztak. Ezúttal egyik rfbotical könyvkereskedés hirdetését ítélték a kátrányozók pusztulásra. A hirdetés három sorban, szerb nyelven közli az aszfaltra meszelve, iekete alapon, fehér hetükkel, hogy a könyvkereskedésben, melynek heve is az állam egységét hirdeti, mindenféle iskolakönyvek kaphatók. A támadás tehát nacionalista szempontból elég érthetetlennek látszott, mert a cég neve a leghazafiasabban cseng, a kormány által engedélyezett iskqlakönyvek sem lehetnek böszitő tartalmúak, a hirdetés pedig államnyelven szól. .Miért tehát? Egyébként nem irigyeltem a szegény kátrányozókat. Négyen, guggoltak az uccasarkou, a gázlámpa tövében, egy nő és három férfi. A lámpa azonban, úgy látszik, még a holdfény mellett sem nyújtott elég világosságot, mert még külön is világítottak. A gyertyát a nő tartotta. A férfiak közül az egyik a kátrányos csöbröt vitte, ketten pedig félelmetes fegyverként lobogtatták a mesze•lőket. Mikor megpillantották a fehérlö hirdetést, felhorkanó csatakiáltással vetették rá magukat. Letérdepeltek és kátyányoztak. Szépen, figyelemmel, gondosan, amint lelkes műkedvelőkhöz illik. A hangulatuk után Ítélve azonban nem nagyon lehettek megelégedve munkájuk eredményével, mert hangosan szidták a kátrányt. A festésen ugyanis átütöttek a fehér betűk, a hirdetés éppen olyan jól olvasható vor't, mint a kátrány ozás előtt és a buzgó kátrányozók nem jöttek rá, hogy sokkal egyszerűbb lett volna mészszel leönteni a hirdetést. Másodszor is átfestették tehát, közben pedig nagyokat nyújtózkodtak, mert derekuk alaposan megfájdulhatott a sok hailongástól. Nadrágjuk— szép, sötét ruha volt a férfiakon — piszkos lett a térdeléstől, de Ők rendületlenül térdeltek le újra és újra. Szidták a könyvkereskedést, mert ilyen alacsonyra rakta a hirdetést és nem gondolt reájuk. Csak ötszörös átfestés után nyugodtak meg, amikor valóban eltűnt a hirdetés és egy nagy, fekete folt maradt csak az aszfalton. Azután vették a csöbröt és meszelőt és mentek tovább, a jól végzett munka büszke tudatában. A rendőr pedig visszafordult és nézte a nagy, fekete foltot... azután elgondolkozhatott, hogy milyen súlyos feladat is lehet a soviniszta nacionalizmus, amely éjszaka is ilyen nehéz munkát ró híveire. Pedig tévedett, mert* ezúttal egy konkurrenš könyvkereskedő-cég megbízásából történt a kdtrányozás. A kátrányozók álnacionalisták voltak, akik Visszaéltek az igazi kátrányozók presztízsével. Ez az eset egyébként tanulságul szolgálhat a valódi kátrányozóknak, hogy minden uj iparnak konkurrensei támadnak, hacsak idejében nem patentíröztatják és a közönséget nem figyelmeztetik, hogy óvakodjék az utánzatoktól! Vigyázat, másolva! v. ft. A nagyszakácsi csoda Látogatás az indexre helyezett bucsujáróhelyen — A faluvégén megjelent Szüz-Mária egy akácfa magasba nyúló lombkoronáján, — ez a hir futott szét Nagyszakácsiban néhány hónappal ezelőtt egy vasárnap és azóta az emberek ezrei ostromolják naponta azt a három öregasszonyt, akjk esküvel is készek bizonyítani, hogy előttük lebegett a Szüzanya képe. Az első napokban a falubeliek egyebet sem csináltak, mint kőrmeneteztek, litániáztak, majd szerepüket átvették a csoda hírére Nagyszakácsiba özönlött idegenek. A szakácsiak most már csak a pénzt szedik a lakásért, meg az élelemért. A csodahelyet ingyen mutogatják. Az üzlet nem rossz: eddig öt-hatszázezer ember fordalt meg az eldugott faluban # A Szakácsiba vezető országúton valóságos népvándorlás folyik. Egymást érik az ájtatosan énekelő processziólc. Vidékiek. Csak a társzekerek kocsisai nagyszakácsiak. Kocsiszámra szállítják az élelmiszert a környékről, mert a faluban már minden-elfogyott. A falu kiürült : felették. Egy csoport az ut szélén áll, kis akácfa erdő sarkán, a tömeg izgatottan lökdösődik, egy sápadt fiatalasszony mozdulatlanul hever a földön ; elájult. Az országút egyébként tele van ájult leányokkal, rémlátó gyerekekkel, ideggörcsökben rángatódzó öregasszonyokkal. Mind Szakácsiba igyekeztek, de idegeik már az utón felmondta a szolgálatot. Benn Szakácsiban minden udvar valóságos táborhely. Minden pajta, fészer, üres istálló zsúfolásig megtelt, az udvarokon is kisebb-nagyobb csoportok táboroznak; még mindig uj és uj társaságok jönnek, könyörögve házalják végig a falut. A legtöbben hiába járkálnak, kiszorulnak a szabad ég alá, á csodasátor elé. A „szent helyre“ — amint mostanában hivják. Külföld ek is vannak sokan, Jugoszláviából is, főleg bunyevác asszonyok. * Este, amint besötétedfk, mindenki elindul a „szent helyre“. A zsúfolásig megtelt kis téren újabb ezrek szorítanak helyet maguknak, a sokaság elönti a kápolna falait, a környező réteket, a part tetején elterülő buzatarlót, a szomszéd kerteket. Viaszgyertyák és olajmécsek százai lobbannak fel a sötétben, a sátor környéke fényben úszik, a kápolna csonka falának minden tégláján gyertyák égnek, a fák között, a part tetején az országúton imbolygó fények lobbanak fel. Lárma támad, három-négy férfi kis asztalt hoz elő, kiáltozva törnek utat a tömegen át. A tér közepén felállítják az asztalt, magas, sovány parasztember ugrik a tetejére és beszélni kezd. A csodálatok vezetője szónokol. Féktelenül szenvedélyes, szaggatott mondatokban beszél, kér, tüzel és panaszkodik, A hatóságokra, akik véget akarják vetni a népvándorlásnak. — Pedig még száz millió sem jött össze — szólja el magát —, holott háromszázmillióba kerülne a kápolna. Tehát kápolnát akarnak építeni és Szakácsi bucsuj íróhely lesz, mint Mária- Ce.l és a szakácsiaknak ezentúl jobban megy majd a soruk. Nem muszáj külföldi kölcsön után kunyerálni. Ez a legjobb módja a szanálásnak. # Elindulok a falu felé. Hajlott hátú, görnyedt kis öregasszony megy előttem az utón, amint közeledek kozzá, hallom, hogy magában beszél. Lassan e'érein és megértem a szavát. Az olvasóiát morzsolja és csöndesen imádkozik. Üdvözlégy Mária, Istennek szent anyja, maiasztta! teljes a Te méhednek gyümölcse, Jézus ... Ugyanúgy, mint Dubrovnikban a nyáron. Ott is igy imádkoztak, búcsút jártak és közben nőtt az idegenforgalom, megjavult a fiirdőszezon. Szerettem volna megmondani az öregasszonynak, de nem mertem. Még agyonvertek volna a falubeliek .. . Hiszen a győri püspök pászíorlevelét sem respektálják, mert humbugnak minősítette a csodát. Nem veszik tudomásul. a. g. Szervusz világ — mondotta a halott a hullakocsiban és fölkelt „Aki halott az ne kiabáljon" A korzó eleié» ment egy ember; sok helyen volt kiszakadva a ruhája, elől is, hátú! is, fenn is, lenn is, egész bátran la lehet mondani: rongyos volt. Ágrulszakadt volt. Énekelt. Hangosan gajdolt uccahosszat Ki énekel a mai világban, hétköznapon? Jcritza meg a részeg ember. Mivel' a rongyos ember minden kétséget kizáróan részeg volt, nem iehetett a Jeritza, ez világos. Tehát: alaposan lifi volt rúgva. Jöttek az autók és egyenesen a nótázó bácsikába futottak, akár egy garázsba. De ő nem ugrott félre a világért sem. — Elütöm, hé! — káromkodott a sofíór, mikor hajszálnyira súrolta a kocsijával. de a részeg ember hetykén viszszafeleselt: — Magát büntetik meg érte! és csak azért is a kerekek előtt lebzselt, hogy inaid megpukkadt a méregtől az autó dudája. A sok józan, szolid ember mind a hangos részegben gyönyörködött és biztatták, uszították, mint a harapós kutyát. A részeg minden érdeklődést vidám bőbeszédűséggel viszonozott Mint egy ur. aki aprópénz helyett bankóit ad borravalóul. Mindenki méltányolta illuminált állapotját és minden ingó lény kitért előle. Az ingatlanok távolról csudálták. így ért el vándorlásaiban a Bárány-szálló sarkáig. A részeg ember srégen neki masírozott Ám a Bárány sarka nem futott meg előle. A rongyos bácsi dühbe gurult: — Mész a fenébe! — ordított rá és lehajtott fejjel megrohamozta. Persze az ő feje tört be és nem a Bárány sarka. Nagyot koppant, aztán elhallgatott. Elterült szépen az aszfalton. Forgalmi akadály lett belőle, ami elég szép karrier egy' kezdő részegtől. A járókelők ellepték, mint a legyek a mézet. — Büdös — mondta valaki és félrehúzta az orrát. Ez biztos egy antialkoholista volt. Sorba megkocogtatták a mellét, egy idősebb ur térdenállva haUgatózott a szive körül, jött a rendőr is és megái lapította: — Meghalt. Tényleg, a rongyos ember meg se moccant. Ha felemelték a karját, viszszazuhant, a fejét csavarták, csiklandozták, de nem adott életjelt. Hulla ez, kétségtelen. És a férfiak levették a kalapjukat. Az életben soha nem süvegeitek volna meg a részeg embert ilyen alázattal, ilyen finoman, ilyen áhítattal. Aztán a (rendőr, aki magáévá tette az ügyet, bement telefonálni a mentőknek. Mig a huflakocsi meg nem érkezet ott állt és őrködött, hogy élne lopják a holttestet A bámészkodók segítették hordágyra tenni a részeg hült tetemeit. — Szegény lélek — mondta borzongva egy asszon;’ az urának és nyomban családi agitáció céljaira használta ki az esetet: — Látod, a boa: ölte meg! —- mire az összes szegény asszonyok dús erkölcsi lakmározást csaptak a holttest felett Mint a varjak. Ekkor borzalmas dolog történt. A halottnak vélt ember kinyitotta, a szemeit Először az egyik szemével kacsintott körül, aztán a másikkal. — Na! — ez volt az első szava a másvilágról. A nézőknek leesett az álla. — Hát maga él? — kérdezte a rendőr sértődötten. És a többiek is mind, direkt rossz névén vették tőié, hogy feltámadt. — Már mér ne élnék? — képedt el a jóember és le akart mászni a hullakocsiról. Két markos mentő nyomban torkonragadta. — Nem úgy' van az, hé! — ordították dühöngve —1 ha már meghaltál egyszer, velünk gyüssz! — és visszatuszkolták a fekete hullakocsi padjára. — De én nem vagyok megdögölve! — bömbölt az ál-halott —■ én haza akarok menni! — és majdnem elsírta magát. Ára a mentők könyörtelenek voltak. — Aki halott az ne kiabáljon! — zug-, ták és olyanokat bokszoltak bele, hogy elálllt a lélekzete. A végin már csak nyögni tudott, mint egy haldokló. Beletörődött a sorsába. Kigombolta a kabátját és igy szólt könyörgő hangon a mellette ülő halottfuvarozóhoz: — Kedves főmentő ur! A mentő meg volt főzve. — Mitetszik? — Legyen szives ezt a csekélységet eljuttatni a feleségemhez — és átadott neki harminckét dinárt és az erkölcsi bizonyítványát. — Jó — mondta zordan a mentő.-- És kegyeskedjék közölni vele, hogy utolsó pillanatomban csak rá gondoltam, meg a Pistire, a kisfiúkámra — és zokogni kezdett. A mentő meghökkent és már szeretett volna megszabadulni a feltámadott embertől. — Na, szerbuc világ — mondta a rongyos bácsi el érzékeny ül ten búcsút integetve az uccunak. Ezzel1 végignyult a hullakocsi padlóján, behunyta a szemeit és erőnek erejével visszatartotta a lélegzetét, hogy ő egy halott. Úgy kellett karhatalommal lerúgni <r hullakocsiról. (t. f.) 1925 szeptember 4. Téttesiért vasúti betörők Olasz rabiók ki akarták fosztani a karlováci vasúti pénztárt A zagrebi vasúti rendőrség néhány nappal ezelőtt bizalmas értesítést kapott, hogy egy jól szervezett nemzetközi beíörőbanda tagjai betörést akarnak elkövetni a karlováci teherpályaudvar pénztárába. A vasúti rendőrség közölte értesítését a zágrcbl rendőrigazgatósággal, ahonnan dr. Lazsanszki a bűnügyi osztály hdyctets főnöke. Vogt re-, íerens és három detektív kimentek Kar* ioveára és ott a pénztár irodájában elrejtőztek. Este tiz órakor valóban meglelent kél betörő, akik az iroda ablakát^ benyomvt bemásztak a pénztárszobába cs mukáhoí láttak. Nehéz bőríáskájukból a legfinomabb fúrókat szedték elő. amelyekkel néhány perc alatt kitúrták a pénzszekrény vasfalát. Alig fejezték be ezt a munkát, két detektív egyszerre riaszte, rcvolverlövesekct, tett az ajtónyitáson át a szobába, mire a betörök riadtan men es Mini próbáltak, de mert látták, hogy u detektívek nagyobb számban vannak, újabb revolverlövésekre megadták magukat. Ezzel azonban a kaland nem ért véget, mert a kívül őrt álló karlován rendörök a lövéseket hallva, abban a feltevésben, hogy a betörök fegyverrel támadtak a zagrebi titkosrendörökr'e, elkezdtek a szobába lövöldözni. A helyzet kritikussá vált, mert attól leheteti taríani, hogy a karlováci rendőrök « betörőkkel együtt a zagrebi detektiveket is lelövik. Csak a véletlenen múlt hogy a lövöldözésben senki sem sebesült meg. A betörőket letartóztatták.
