Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-16 / 248. szám
jp. ótm bäc,sm%gyEINAPLÖ 1925. szeptember 16.-P ■ «i*. A versenyautó halottja Regény. Irta : F. X. Kappus Biró Mihály rajza. 37. folytatás Azonnal távozzon i Horváth csodálkozva nézett rá: — Mit tud maga?! — Mindent! — Val'ószinüleg semmi bizonyosat, csak beszél, úgy, mint akkor a vonatban ! Mirjam hangosan nevetett: — Félre akarsz vezetni! Engem! Óh, engem nem leltet becsapni! Nekem meg \,an , az , erőm, hogy mindent lássak és éji, tudok -is mindent, mindent, de nem nyugszom bele, hanem lábad elé vetem magamat, fetrengek előtted és kikiáltok mindent, amit tudok! — Mirjam, Mirjam, —• könyörgött a férfi oly nyugodtan, ahogyan , csak képes-volt. Mélyen a lány-szemébe nézett: — Nincs semmi értelme jiz egésznek! Mert Flóra talán hallotta is már, szóval- Flóra- fél - év ; óta a feleségem, élete hozzám van kötve örökre. S. én szerelem őt! ■ • • . Mirjam t egy .szempillantás alatt, elcsendesedett. j . — Alenjunk -tovább, -T- szólalt meg kis idő múlva. — Miért nem megyünk,-csomagodra -vársz?. i.Tc.,Jíjncs. csomagom! • , — Nincsen?... Lécsüggesztctt fejjel haladt a férfi oldalán a kijárat felé. Az előlálfó kocsik és autók tömkelegében hirtelen felnyitotta rétikuljét: — Van pénzem,* sok pénzem van! Maroknyi bankót akart Elemérre rátukmálni. Mindkét5 lábával topogott és türelmetlenül ismételte: — Vagy elfogadod, vagy... —„De fiam... ................. A báró gyámoltalanul állt Mirjam kitörésével szemben, majd erőt' vett magán: — Nem ezért jöttem Bécsbe. Nem ezért és nem magához! És ha ezt csak sejtettem volna ... — Akkor?.'.. Akkor nem jött volna? Mirjam eltette a pénzt és úgy látszott, mintha megnyugodott volna. Ezt a pillanatot használta fel Elemér: Időt kell adnia holnapig! Fáradt vagyok, agyongyötört. De holnap... majd értelmesen beszélünk egymással! Mondja meg, hogy hol és pontosan ott leszek. Az eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Álon “'•cc.rlában Mirjam, egy szép bécsi lány. Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát. Rcndulics Flóra, egy novisadi bank 1dvatalnoknöje aki megtudta, hogy a báró öngyilkosságra készül. Megkéri Horváthot, '•ogy ha már úgyis mindegy neki, vegye öt előbb el feleségül. A báró teljesiti kívánságát. A nászéjszaka után Horváth belcsze lett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem indenárotl vagyont akar Szerezni, hogy feleségét — aki közben egy milliárdos szeretője lett — visszaszerezze. A báró nem tudja, hogy lovag Leokowski, akire ezer frankot bízott Moniccnrlöban, egész vagyont nyert számára. Mir am telepatikus utón ke resi Horváthot, aki közben Bécsbe érkezett. A lány kételkedve nézett rá: — Holnap, — felelte nagy gesztussal, — holnap! Holnapig meghallhatunk, én vagy te... Mi minden történhetik holnapig! Horváth önkéntelenül felegyenesedett. Ez a teremtés hát csakugyan kercsztüllát mindenen? Honnan tudja, hogy most, ezután az újabb csalódás után szentül elhatározta: véget vet az egésznek! S hogy ennek még ma meg kell valahol történnie! — Lepkowski ur akar veled beszélni! Fontos közölnivalója van! Mirjam lábujjhegyre , emelkedett és úgy súgta a báró fülébe: — Titkot akar veled közölni! — Lepkowski? Ki az a Lepkowski? — Az a lengyel! Legjobb, ha felhívod 19—3—56 szám alatt! — Jó, holnap tel hívom. Horváth elfordult, arca türelmetlenséget árult el. — Kérlek,' nem tartóztatlak! — szólt Mirjam —; úgy sincs értelme, abbén a lármában. — Szóval; holnap... .— Holnap, holnapután, bármikor. Én megtalállak téged! Még a holdról is le hozlak, emlékszel? ... Mir jani ‘ nevetése cröltetetten hang zott. A báró megszorította a lány hideg, mozdulatlan kezét, mormogott valamit és eltűnt az embertömegben. Mirjam egy másodpercig ott maradt, Gondolataikba mélyedve bandukolt az ellenkező irányban, az Arsenal parkon át a Landstrasse gürte' n fölfelé. — Mit törődöm ón Rupu Móróval, mister Bemesszel és a Standard-irodával — mondta hangosan amint kifordult a Prinz Eugen utcába. — Minek nekem pénz és minek tetettem magamat vaknak, amikor látok? Léptei mindinkább meggyorsultak. A végén már futott, anélkül, hogy tudta volna, hogy hova, merre. Ajkai gépiesen suttogták Flóra nevét. Lepkowski megkisértése. "" Lepkowski két kézzel tolta félre a szobalányt. Kleemann Bertát is ez a sors érte, mikor eléje jött a szalonban., A szomszédszoba ajtaján keményen kopo— Sajnos, nem! Sajnos, ellenkezőleg, gott. — Elment az esze? — csodálkozott a iumlőhe'yes nő. Meg sem mozdult helyéről a csodálkozástól. Be,ntről nem halatsaott felelet. De a következő pillanatban megjelent Flóra a küszöbön. — Kikérem magamnak, — kiáltott — és ha nem tűnik el azonnal, telefonálok a rendőrségre. — Bocsánat, — kérlelte összetett kézzel a lengyel — este tizenegy óra, ugyan szokatlan látogatás idő, de a hir fontossága és sürgőssége igazol engemet. Oly határozottan beszélt, hogy Flóra lecsendesült: —Mégis valamivel illendőbb módon köszönhetett volna be. Az embert nem rohanják meg éjszaka! És különben is fáradt, kimerült vagyok a kabarétól. A lovag csak most vette észre, hogy Flóra nemrégen jöhetett haza. Arca még festékes volt. — Sürgős közlemény, asszonyom, az ön érdekében. Berta egy biccentést kapott, hogy távozzék. Flórica megvárta amíg becsapódott az ajtó. — Ide tessék! — és azzal a szomszéd szoba,, felé indult. — Biztosan megint hallgatózik az a bestia,, — tette hozzá és az ajtó mindkét szárnyát óvatosan behúzta. Lepkowski iciiilt az egyik, kék selyemmel bevont rokokó-székre, mielőtt meg. kínálták, volna. — Kérem hát, de gyorsan! A lengyel kétszer is megsirnitotta furcsa koponyáját mielőtt kibökte: Flóra reszkető hangon kérdezte: — Ö? Horváth? — igen, dél óta, becsületszavamra A báróné egyik lábát átvetette a makon, térdét átfonta ideges ujjaival. Gyűrűjének rubinja sötéten csillogott gyöngyfoglalatában. — Úgy... Egyik képről a másikra bámult. — Tőle jövök, — folytatta Lepkowski. — Az ő megbízásából? — Nem! De nekem köszönhető, hogy nem ül most itt, helyemen. Én beszéltem rá, hogy halassza el a viszontlátást. Mondhatom, nem volt könnyű feladat, bár a végén úgy vélekedett, hogy igazam van s jobb lesz. ha nem jön. Azonban oly különösen nézett rám ... Flóra felugrott. Lepkowski szemével követte. Párducnak tűnt fel előtte, amelyet bár indulat fojtogat, a beledresszirozott szeliditettségénét fogva türtőzteti magát. ■ — Nem értem azonban, mi érdeke lehet önnek?... aztán eszébe jutott, hogy a Getreidemarktra kellett volna mennie, már félháromra járt. Rupu Mdro biztosan várja is. — Régi szimpáthia, — felelt a lovag. — Jól tudom, hogy fél ettől a látogatástól, fél Horváthtól, mint a pestistől és hogy van valami oka erre a félelemre. Hogy most is a felhőkből esett le, azt is tudom, arcáról olvasom le. Flóra hirtelen megállt előtte: — ön úriember, ugy-e? Jó! elfogadom segítségét és köszönöm. Kezét csókra nyújtotta. — Kérem, mondjon hát el mindent! Önnek mindegy lehet, hogy miíyen kötelékek fűznek a báróhoz. Talán egyszeA majd meghallja tőlem. Most csak egy a fontos... Egy pillanatig csönd támadt. A nő arca furcsán merevnek látszott a festékmaradék alatt. — A benyomás, amelyet önben keltett, az érdekel elsősorban. Szavai sürgetőn hangzottak: — Milyen a külseje? Gondozott? Hol szállt meg? A Bristolban, mi? Mint mindig? Pénz, mint pelyva? ... A lengyel kimeresztette szemét: — Hogy mondja? Mint pelyva? — Persze. Lepkowski mosolyt fojtott el1: sőt nagyon is ellenkezőleg! Rövid kiáltás röppent el Flóra ajkáról: — Lehetetlen... Arcát ide-oda forgatta: . — Lehetetlen, tisztára lehetetlen! Ilyen rövid idő alatt! Nem mert hinni a lengyelnek, de a lovag bizonykodott: — Legkevésbé sem olyan a formája, mint egy Krőzusnak! És egy Krőzus, ha Bécsbe jön, nem a Hattyú-hotelban száll meg. Flóra többször ismételte: — Hattyú, hattyú... 1 Ravaszul felnevetett: — Ha valóban igy van, ha mindez igaz és nem ostoba tréfa... 'Tekintete Lepkowski arcát kutatta. A férfi kémlelődvc jegyezte meg: — Nem nagyon busul emiatt! Hiszen szomorúnak kellene lennie, legalább is sajnálnia kellene őt! A báróné készpénznek vette a lengyel szavait: — Istenem, részvét!? Az ember lassanként leszokik róla. — Saját férjével szemben is? A lengyel közelebb tolta székét az asszonyhoz. Lehetetlen volt letagadni azt az örömet, amely Flóra szeméből sugárzott. Lepkowski ki is mondta: Egész magánkívül van az örömtől. De egy ürömeseppet kell vegyítenem boldogságába, egy kicsit, egészen parányit. Flóra haragosan kelt fel: — Ha valami tréfát enged meg magának ... — Nem tréfa, egyáltalán nem tréfa. Az eset a, következő: Az Ön férje szegény ember, legalább is most. ma még szegény ember. Ami azonban nem jelenti azt, hogy helyzete holnap vagy holnapután nem váitozhatik meg ■.. A báróné mindkét kezével a levegőben kapkodott: — Ezt aztán nem értem... ez csak szóbeszéd. Lepkowski nem zavartatta magát: — Ha megengedi, folytatom. A dolog úgy . áll, hogy Horváth holnap is éppenolyan szegény lesz. mint ma, de viszont lehetne nagyon gazdag! Ez nem üres beszéd! Mert...-— itt néhány lélegzetet vett Lepkowski — mert tőlem függ, hogy ez a második eshetőség bekövetkezzék. Ha akarom, holnap milliárdjai tesznek! Csak egy szavamba kerül, egy rövid, könnyen érthető nyilatkozatba. Akkor megint felcsúszik, sőt olyan gazdag lesz, hogy Néhány szóval elmagyarázott minden lényegeset. Elmondta, hogy a báró ezer frankjával már Montecarlo-ban egy kis vagyont nyert, amely a börzén még megsokszorozódott. Ezzel a pénzzel hónapokon át spekulált. Csak most szabadult fel a pénz, újabb nyereséget hozva. Mindezt pontosan és röviden tudtára adta Flórának. — Véletlenül értesültem róla, hogy férje szükségben van és természetesen legfőbb ideje, hogy vagyonához jusson. Flóra hirtelen megkérdezte: — De ö még nem tud róla? — Halvány sejtelme sincs róla. Csak annyit mondtam, hogy az ezer frank meglehetős kamatot hajtott. Az embernek elővigyázatosnak kell lenni... volt már rá eset, hogy valaki megőrült a főnyereménytől... — De holnap már megnevezi az ősz* szeget? — Muszáj, az ö pénze ... — Erről még lehet vitatkozni, — vetette oda Flóra. — Nem egészen biztos, hogy igénye volna az egész öszszegre. — Az én felfogásom szerint mindenesetre! S az én felfogásom a döntő. — Kérem, nekem semmi közöm hozzá! Flóra közönyösen mosolygott. Aztán egy másodperc múlva felkelt helyéröl. — Pardon, egy pillanatra! Kiment és tiz perc múlva tért vissza kiíéstétlen arccal. Mögötte a szobalány lépett be, török kávét., likőrt és cigarettát hozott. (Folyt, köv.)