Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-13 / 245. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 13. oldal TERE-FERE • H • 1925 szeptember 13. Haditudósitás a marokkói arcvonalról. Giarretto Bongiovanni, a Tribuna ■munkatársa haditudósítóként iár lenn azon a vonalon, hol most tüzérségi harcok folynak a rifkabilok és fránciákspanyolok között. írásából látjuk, milyen komoly ott a harc. E tudósítás egy részletét itt közöljük: — Uezan, a Chorfa szent városa, egy domb lankáján, olajfák veszik körül. Éjszaka megszomjazom. A szomjúság egyre kinzóbban gyötör. Minden be van zárva, mozdulatlan: víz sehol. Félmeztelenül az elhagyott piacra szédelgek, miután fötébresztettem a négert, a szálloda őrét és portását, ki értésemre adta, hogy ö se kap vizet sehol, sehol. A néma és fehér házak be vannak zárva. Az éjszaka semmi enyhületet nefti ad. Óh, a szomjúság! , — Reggel a harc megindul. Lenn, a zsidó-temetőben folyik. Bizonyára kétségbeesett, mert egyre lövöldöznek: a füstfellegek sohasem ülnek el és néhány elrejtett géppuska folyton pörgeti pusztító rózsáfüzérét. Futva tünedeznek föl a harcoló katonák, kiket mások követnek. Ki érti, mi történik itten? De a temető falát dühösen védelmezik a bennlevők. Hirtelen kibukkan egy földhalom magaslata mögül egy tank, mely határozottan a rögtönzött erőd felé rohan, nekimegy a falnak, feldönti, romok közt halad, porfellegben. Más tank követi. — A körzetet megtisztítják az ellenségtől. Mögöttük a tüzérség nyugodtan, rendszeresen adja le lövéseit. Látjuk, amint a csapatok leszállnak a magaslatról, harcias dalokat énekelnek. Egy óriás olajfa alatt segélyhelyet állítottak föl a sebesülteknek. Karon hozzák le őket, vagy pedig az öszvérekhez kötve. — Abd el Krim rádión hallgatja a hadiie'entéseket. A rifkubil-fönök palotájában harminc rádió van. mindegyik német gyártmány s alkalmas a hullámok továbbítására és fölvevésére. Ily módon Abd el Krim éjjel-nappal összeköttetésben áll Európával és az egész világgal. Sok harcoló tisztje kis rádiókészülékekkel érintkezik vele. melyek lovaik nyergére vannak erősítve. * Miéri nem szabad az uccákat gázzal világítani ? Száz esztendeje lobognak az uccákon gázlángok. Németországban most ülték meg ennek ünnepét. Bécset csak később hódította meg a gáz, 1840-ben. De eleinte Németországban is kemény harcokat kellett folytatni, hogy a forradalmi újítást elfogadják. A jubileum alkalmával fölelevenitik. hogy a Kölnische Zeitung milyen küzdelmet vívott a gáz ellen. Egy cikkében, mely 1825 március 28-án jelent meg, az újítást a következőképpen birálgaíta. pontrólpontra kifejtvén, miért nem lehet és szabad az uccákat gázzal világítani: 1. Teológikus szempontokból, mert az uccai gázviíágitás beavatkozás lenne az Isten által teremtett rendbe. Az ő rendelkezése szerint az éjszaka sötétség, melyet csak a holdfénv törhet meg. ennek következtében a halandóknak tilos az éjszakát nappá varázsolni. 2. Gazdasági okokból, mert a világia világítás költségei közvetett adók alakjában a közönség nyakába varrnak. 3. Egészségügyi okokból, mert a gáz kigőzölgése a gyenge szervezetű embereket megbetegitené. • 4. Bölcseleti és erkölcsi okokból, mert az uccai világítás megrontaná az erkölcsöket és bűnre csábítaná azokat, kiket a sötétség megfékez. 5. Közrendészeti okokból. mert a fénytől a lovak megbokrosodnának és a rablók fölbátorodnának. 6. Általános takarékossági szempontokból. mert a szénre sok pénzt kellene kiadnunk, mely külföldre vándorolna. 7. Végül hazafias okokbóh mert a nyilvános ünnepet, a nemzeti érzületet tartják fönn, a kivilágítás ezeknek a legjobb kifejezői. Ilyen módon pedig1 a kivilágítások elmaradnának, miután a város minden éjjel ki lenne világítva. E nyomós és rendkívül bölcs érvek ellenére a belügyminiszter 1825 áprilisában aláírta egy angol társasággal való szerződését és az Unter den Lindent, Berlin ekkor legelegánsabb uccáját tizenkét gázláng világította meg. Ügyvédnők. Germain Briere kisaszszony, ki jogi doktorátust tett és ügyvédi vizsgát, a le-mansi ügyvédi kamara nem vette fel tagjai sorába, mert amint az indokolás hangzik: »megjelenése és viselkedése nem megfelelő az ügyvédi kar méltóságához.« Miért? Talán Briere kisasszony púpos, vagy nyomorék? Nem, nagyon csinos, nagyon bájos és- ép kedvességének nagy vetélkedésétől riadtak vissza a férfi-kartársak. A francia ügyvédnő azonban nem hátrált meg, föfebbezett az ügyvédi kamara határozata ellen a törvényszékhez, hol megnyerte a port. kimondották, hogy igenis feli kell őt venni az ügyvédi kamarába. Már beosztást is kapott a lemansi törvényszékhez. A francia nők lassankint meghódítják a jogi pályát. Veilier és Blwn kisasszonyok, a párisi ügyvédi kamara titkárnőivé lettek és az uj ülésszak kezdetén ök mondják majd a bevezető beszédeket. Három évvel ezelőtt szintén titkárnők működtek itten, UosDars és Tynkre kisasszonyok, de közben silentiumra Ítélték őket. A silentium súlyos büntetése egy férfinak. A nőknek még inkább... Tavaly az ügyvédi kamara titkárságában csak férfiak szerepeltek, a nöelienes mozgalom nagy örömére. De a nők bosszút állták a férfiakon. Veilier kisasszony jogi doktor és irodalmi doktor egyben s az Egyesült-Államokban is letette a vizsgáit. Bilim kisasszony pedig Paul Boncour volt miniszternek legértékesebb munkatársa együtt dolgozik vele irodájában. Különös, hogy ez a két hölgy utóbb egy újságírónak kijelentette, hogy egyáltalában nem — feminista. A folyékony szén. Németország tudományos körei lázas érdeklődéssel csüngenek a találmányon, melynek felfedezője Bergius tanár, aki a szenet folyékonnyá tudja átváltoztatni. Ez a fölfedezés nyilván rövidesen gazdasági forradalmat idéz elő az egész világon. Az első kísérleteket a tanár 1913-ban végezte, de az eredményeket akkor még nem hozta nyilvánosságra. Fontos lépés történt 1919-ben, mikor Bergius elérte, hogy a szenet 30 %-nvira alakította át folyékony égőanyaggá. Aztán egyik legnagyobb vegyigyár vette pártfogásába a találmányt. Bergius tanár eljárásáról a következőképp nyilatkozik: — Az ásatag szenet egy acél üstbe zárjuk, mely nagy nyomásnak is képes ellenállni, ezt az üstöt egy másik üstbe csukjuk, s a két üst közötti üres térbe magas hőmérsékletű gázokat vezetünk be oly módon, hogy a szenet magába foglaló üst hőfoka legalább négyszáz legyen. Ebbe az üstbe aztán bebócsátunk egy körülbelül ötszáz atmoszféra nyomású hidrogént és a hidrogén nyomása a magas hőmérsékkel együtt cseppfolyósítja a szenet. A cseppfolyós anyagot aztán más üstbe helyezzük, ugyanolyan eljárásnak vetjük alá, mint az imént, *Be már hidegen. Eképp válnak ki a szénből a külömböző anyagok, a benzin, petróleum, olaj, kátrány, amoniák stb. A mühlheimi szénvizsgáló intézet igazgatója. Fischer tanár, ki ezen a téren világtekintély, azt jelentette ki, hogy a folyékony szén kérdésének megoldása ma már teljesen világos. De hogy a tudományos eredményeket gyakorlativá tegyék, ahhoz még öt esztendő szükséges. Hogy mit jelent ez a tény, azt ma még szinte fel sem tudjuk fogni. Jelenti azonban teljesen bizonyosan azt, hogy a szén cseppfolyósitása által megszűnik az a szénváfság, mely Németországot nyugtalanítja és függetleníti a külföldi petróleum-termelő országoktól, sőt petróleumot, benzint s más égő anyagokat szállíthat majd ki a külföldre. • A zulu.ka.fferek it hajadnak. Pár hónappal ezelőtt Eshowe-ben. Dél-Áfrikában nagy ünnepséget rendeztek a bennszülött zulukafferek a közéjük érkezett walesi herceg tiszteletére, ősrégi festői táncukat mutatták be az angol trón várományosának. Magukra öltve jelképes fegyverzetüket, felékesitve leopárdbörrel és vadmacska-farokkal, fustélyaikat és dorongjaikat rázva bus dudaszónál ropták a táncaikat élénken rikkantgatva és Egy olvasóm azt kérdezi tőlem, hogy hogy’ készülnek az aforizmák? Kedvem volna azt felelni: néni tudom. Mert nem tudom. Mégis: próbálok válaszolni a kérdésére, mert ha valaki nem tud valamit, azért sejthet, elgondolhat, elképzelhet és kitalálhat róla sokat. S ennélfogva hozzászólhat. Az ember, azt hiszem, olyan módon mond vagy ir aforizmát, mint ahogy általában mond véleményt fölmerülő kérdésekről vagy ahogy megállapít egy általa vélt igazságot. Ilyformán mindenki (ha nem is ir, hát) csinálhat aforizmát... Nagyobb műveltségű emberek szellemes társaságában rendesen akad olyan ur is, aki a banális társalgási szólásokon fölül 'mond olykor iegy-egy igazságot vagy féligazságot s esetleg egy igazságnak látszó valótlanságot, amely aforizmának a benyomását kelti. A franciák közt, ahol — talán még ma is — a legélénkebb és legelmésebb a társalgás (s ahol egyáltalában még van társalgás), gyakran halani valakiről ezt az Ítéletet: — Úgy (beszél mint Rochefoucauld. Ami azt jelenti, hogy aforisztikusan, azaz aforizmákban — vagy a Nietzsche különös szavával: aforizmusokban — beszél. Rochefoucauld tudvalevőleg a legismertebb, sőt a legelismertebb aforizmai’ró. akinek Maximes et Reflexions cimü karcsú könyve a világirodalom legelterjedtebb müveiből való. Ez a szellemes férfiú gazdag és független nagyur volt, aki ráért röviden írni, — oly művészet, amelyhez sok idő kell. Ott, az elmés társalgás hazájában azt is hallani nem egyszer, ha jellemezni akarják a társaság némely tagját: — Aforimákban beszél. Ez olyan úriemberre vonatkozik, aki' a beszédét telebinli bölcs vagy ilyennek látszó mondásokkal, amelyek hirtelenében meggyőzően hatnak, pedig esetleg az ellenkezőjük igaz. Már most ebből azt következtethetné az én olvasóm, hogy aforizmát Írni könnyű. S ha ezt következteti, akkor logikusan kövekeztet. Nincs könnyebb mint aforizmát mondani vagy írni. S ki tudja, hányán vannak,_ akik csinálnak ilyeneket azzal a tudatlansággal, amellyel a Moliére Jourdain-ie beszélt prózát? De hát a legtöbb aforizma. amelv csak igy — a könnyű termeszthetőségénél fogva — születik, éppen csak annyit ér mint a Jourdain mester prózája, azaz: semmit. Mert nem elég, hogy az aforizma valamely igazságot állapítson meg vagy olyat állítson, ami annak látszik, az aforizmának — legr sivaiködva, akárcsak évszázadokkal azelőtt, mikor harcias törzs még szabad volt. A mutatvány fénypontja az volt, mikor a lelkesedés tetőfokára hágva a láz elérte a legmagasabb pontot s a nők és férfiak megszédülve a pokoli lármától, hatalmasan és félelmesen megálltak égy méterrel a herceg előtt. Megtörtént azonban, hogy egy helyi angol újság a táncmutatványt kissé megbírálván, olyasmit talált írni, m,e!y nem tetszett a zulukaffer törzsfőnöknek. Más időkben a derék zulukafferek rettenetes vérbosszút álltak volna a szerkesztőn s bizonyára minden iiát-fi.iát kiirtották volna, ma azonban a haragos törzsfőnök más eszközhöz folyamodott. Bepörölte az újságot, meg a szerkesztőjét s üzleti hitelrontás címén ötezer font sterling kártérítést követelt. K. D. ! alább a formájában — újnak, rövidnek és meglepőnek kell lenni. Máskülönben meglehetősen fölösleges beszéd, amely csak annyit ér. mintha az időjárásiról szólna. Mint ahogy nem dráma még egy vagy több jelenetnek a dia- vagy trialogizálása, éppen úgy nem igazi (azaz: jó) aforizma még egv művésziesen konstruált s igazságot (?) hirdető mondás, ha az egyszersmind nem uj, nem rövid és nem meglepő: Meg lehet tehát állapítani azt is, hogy nincs nehezebb mint jó aforizmát írni. Persz ez is aforizma, és pedig nem is a javából" való. Mert ez meg. bár uj és eléggé meglepő, sőt rövid is, nem igaz. (Van valami nehezebb is, mint jő aforizmát imi. például jó drámát vagy regényt alkotni, és még tízezer dolog.) Mégis, láthatólag nincs nagy hijja, hogy jó aforizma legyen, mert majdnem igaz. Ebben a formában: nehéz dolog jó aforizmát Írni, egészen igaz. De egyben meg is szűnt aforizma lenni, — hiszen semmivel se mond újabbat vagy meglepőbbet mint ha azt hangoztatjuk, hogy nehéz dolog egy mázsa lisztet a vállunkon vinni. Egészen más tehát aforisztikus módon beszélni mint aforizmákat írni. Minden kissé bölcselkedő ember, szokott — és néha tud is — ezzel a kívánatos rövidséggel nyilatkozni egy fölmerült kérdésről vagy a morálnak valamely problémájáról, de ettől az ügyességtől még igen meszsze van az a különleges tehetség, amely konciz formában, művészileg szerkesztett mondatban szed1 törvényszakaszba egy újként, tehát meglepően ható igazságot. Ennyit általánosságban. S ha a kiváncsi olvasómnak az az óhajtása, hogy bepillantson az aforizmagyáros műhelyébe, akkor valami kevéssel talán többet mondhatok neki, de persze csak arról, hogy én hogyan irom az aforizmáimat, mert hogy mások milyen módszerrel csinálják az övéiket, azt ők tudják. Bármily kicsiny ez a műfaj — még az epigramm se kisebb nála — azért éppen olyan sokféleképpen lehet művelni mint akáramely hosszulélekzetü írásművet. Van, akinek azonkészen pattan ki az elméjéből, ahogy az olvasó elé tálalja, mig egy másik fúr, farag és esztergályoz rajta mint ha súlyos veretű balladát ima. Az egyik tucatszámra gyártja a mák-, szimáit. a másik egyenkint s hoszszu vajúdás után hozza világra őket . . . Ami engem illet, sokáig nem is tudtam, hogy aforizmákat irck. Olykor egy-egv ötletet feljegyeztem a noteszembe vag^ noró papirszeletekre, nem is gondolva arra, Az aforizma Irta: Baede: eW
