Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)

1925-09-02 / 234. szám

1925 szeptember 2, BÄCSMEGYEI NAPLÖ 5. oldal Szerdán lesz ítélet Lengyel Anikó gyilkosának bűnügyében Felvonultak a tanuk s elmondották a végzetes szerelem tör­ténetét ax első csóktól a halálig — Lengyel Anikó meg akarta szégyenileni a uagyzoló udvarlót — Almási-Aníuuovics József állandóan készüli: a halálra — Az orvosszakértők szerint a vádlott szerelme s a fogadalma korlátozták elhatározásának szabadságát Szerelmi dráma határidőre Kedden zajlott le a főtárgyalás második napja Antunovics József bűnügyében, de ítélethozatalra ezen a napon sem került a sor, mert az egész tárgyalási napot tanúkihallga­tások és a törvényszéki orvosok szakvéleményének előterjesztése foglalták le. a bizonyítási eljárás azonban véget ért, szerdára már csak a perbeszédek és az Ítélethir­detés maradtak. A keddi tárgyalásról alábbi tudó­sítás számol be. A palicsi szerelmi dráma második tárgyalási napján is egészen megtelt a tárgyalási terem, a padsorok tömöttek, a terem közepétől föl egészen a terem bejáratáig állva-iilvc zsúfolódott össze a hallgatóság. Kedden is többnyire nők hallgatták végig az izgalmas tárgyalást. A vádlott Antunovics Józsefet fegy­veres fegházőr vezeti be pentosan ki­lenc órakor a terembe. Negyed tiz- óra­kor vonul be a biróság. Pavlovics Ist­ván elnök megnyitja a főtárgyalást s csendre és rendre hívja fel a közönsé­get. A biróság folytatja a hétfőn megkez­dett tanúkihallgatást. “ I A barátnő Ispánovics Irénke, az elhalt Lengyel Anikó meghitt barátnője az első tanú. Eleinte szemmel láthatóan félénken fe­­lelgct az elnök hezzáintézett kérdései­re, de később megoldódik a nyelve és élénken mond el, mindent, amit sze­rencsétlen barátnője szomorú sorsáról tud. Epizódokat beszél cl, amik Antu­novics és Anikó különös ismeretsége során történtek és ánükor elbeszélésé­ben odaér, hegy a bajsai fogadásban abban is megegyeztek, hogy ha akár Antunovics, akár Anikó nem hal még, hanem felgyógyul, akkor egy éven be­lül az életöcnmaradt öngyilkos lesz. Izgalmas epizód Amikor a tanú ezeket elmondotta, a közönség között Lengyel Tamásné — Anikó anyja — zokogva felkiált,: — Jaj, jaj. Istenem, nekem erről nem szóltak. — Csak ezeket a szavakat tud­ta mondani. Azonnal hozzá siettek a törvényszéki orvosok, a közönség utat nyitott és a halálsápadt, ájuldozó asz­­szonyt kivezették a teremből a tanuk folyosójára, ahol lassan lecsillapodott. A teremben az izgalmas jelenet alatt a legmélyebb csend volt és mindenki részvéttel nézte a szerencsétlen anyát. Pár pillanatnyi szünet után az elnök folytatta Ispánovics Irénke kihallgatá­sát. A bajsai fogadásra terelődött a szó. A bajsai halálos fogadalom Az elnök kérdéseket intéz erre vo­natkozóan a tanúhoz, aki elmondja, hogy egy atkalommal együtt sétáltak Antunovics, Lengyel Anikó és a tanú. Séta közben elmesélték neki a fogadal­mat. Amikor azután a társaságból An­tunovics távozott, tanú igy szólt Ani­kóhoz: Anikó, ne bolondozz, mert An­tunovics, amilyen bolond még képes megtenni. Anikó erre azt felelte: Mit bánom én, úgy sem találok semmi örö­met az életben.■< A tanú az egész fogadal­mat még sem tartotta egy pillanatig sem komolynak. Arról sohasem szólt Anikó, hogy Antunovics elveszi. A vég­zetes vasárnap délután előtt Anikó pén­teken veit náluk utoljára ebéden, ami­kor ismét szóba került közöttük a baj­sai fogadalom. Úgy tudja, hegy a kü­lönös fogadalom után Anikó meggyii­­lölto Antunovicsot és attól fogva állan­dóan egy másik fin társaságát kereste. Anikó azért haragudott Antnnovicsra, mert folyton hencegett és Anikó egy­szer szégyenbe akarta hozni. A végze­tes esetnél nem volt jelen. Csak ké­sőbb hallotta, hogy Anikó öngyikos lett. De ő mindjárt arra gondolt, hegy Ani­kó nem lett öngyilkos, hanem Antuno­vics ölte meg. Az eset utáni, napon, hétfőn meglátogatta a zsidókórházban betegen fekvő Vojnics Gézát és elmon­dotta neki a történteket. Vojnics a hir hallatára nevetett, mert semmit sem hitt cl. Csak később, amikor megmu­tatták neki a gyilkosságról beszámoló hírlapi cikkeket, akkor hitte el. A tanut a biróság megeskette vallo­mására. „Most már rövid lesz az életem“ Vojnics Géza magántisztviselő a kö­vetkező tanú. Az elnök kérdésére azt feleli, hegy másed-unokafivére a vád­lottnak. Elmondja, hogy januárban a korzón mutatták be Lengyel Anikónak. Az elnök: Tud ön arról, hogy Antu­novics szerette Anikót? A tanú: Úgy tudom, hogy valameny­­nyire szerette. Magam is láttam azt a levelet, amelyet Lengyel Anikó január­ban Ispánovics Irénnek irt és amelyben többek közt azt irta: »bedőltem Józsi­­ltok.« A bajsai kirándulás után két nap­pal találkoztam Anikóval és Ispánovics Irénnel és ekkor Anikó inkább tréfa­képpen, nevetve mondotta el nekem, hegy milyen fogadást kötöttek Jóská­val. »Most már rövid lesz az életem... ■< — mondta Anikó, én azonban tréfának tartottam az esetet, mert Antunovicsot, a kit tiz éve ismerek,, ne,ni tartottam ilyen tettre képesnek,-4z elnök: Milyen embernek ismeri a vádlottat? .4 tanú: Könnyelmű, de jószivii ember volt egészen februárig. Akkor azonban megváltozott. A tüdejét kezdte fájlalni és elhatározta, hogy Crkvenicára uta­zik — mint mondotta -— egyrészt, mert beteg, másrészt, mert fél attól, hogy nagyon beleszeret Anikóba és ismeri önmagát, hogy milyen, amikor szerel­mes. Az elnök: A fogadásról hallott még beszélni? A tanú: Igen. Májusban Ispánovics Irénnél voltunk és ott Antunovics meg­kérdezte Anikót, hogy tartja-e még min­dig a szavát, sőt kérlelte, hogy vonja vissza, mert akkor rendben lesz min­den. Anikó erre azt felelte, hogy ő min­dig megtartja az adott szavát. Egy íz­ben tanúja voltam annak, hogy a vád­­dott megkérdezte a lányt, áVja-e még u fogadást, mire Anikó nevetve azt vá­laszolta, hogy hiába' ragaszkodik a meg állapoddshoz. Antunovics úgyse mer rel­lőni. Nem hiszem azonban, hogy Anikó komolyan gondolt arra, hogy meghaljon. Gyilkosság —- határidőre Az elnök: Mit tud magáról az esetről? A tanú: Az esetet megelőző napon június 13-án betegen feküdtem a zsidó­kórházban, ahol Antunovics József Ko­tlán Vince társaságában meglátogatott. Ugyanakkor nálam volt látogatóban Is­pánovics Irén és Zsámboki Anna is. Ezeknek jelenlétében említettem Antu­­novicsnak. hogy jó volna,, ha 15-én vagyis hétfőn leutazna Noviszadra, mert ott egy pörük volt folyamatban és nem tudtunk terminust kapni. Antunovics ké­résemre a következőket felelte: »Ki tudta, hol leszek én addig? Tahin már a föld alatt leszek!...« Említette azt is, hegy Kovács Jenő már öngyilkos lett és azt érc-zitctte, mintha most rajta lenne a ser. Azt mondtam neki, hogy ne csi­náljon bolondot, amire azt felelte, hogy úgysem ér sokat az élete, mert rossz u tüdeje. Megkérdeztem azt is, hegy mi vau az Anikóval kötött fogadással, er­re azonban nem adott határozott vá­laszt és Anikóról Sem beszélt semmit. Hétfőn azután újra bejött hozzám a kór­házba Ispánovics ' Irén és elmondta, hogy mi történt vasárnap Palicsen,, én azonban ezt az elbeszélést nevetve fo­gadtam, mert azt hittem, hogy tréfál­nak velem. Nem tartottam Antunovicsot ilyesmire képesnek. Az elnök: Volt-e szó bizonyos nap­ról, amelyen végre fogják hajtó ni a tettet? A tanú: Azt hiszem, hogy juuius 10-!ka Margit-nap volt kitűzve terminusul. Öz­vegy Vojnics Elemérné tornyospusztai szállását szemelték ki eredetileg, hogy ott ölje meg Antunovics Anikót és meine: legyen öngyilkos. Az elnök: Nem panaszkodott önnek soha Antunovics, hogy Anikó elhide­­giüt tőle? A tanú: Nem. .4z elnök: Részegeskcdet-c Antuno­vics? .4 ívnu: Az utóbbi időben nagyon so­kat lumpolt. „Mindig a halálra gondoltam“ Az elnök szembesíti a tanut Antuno­­viccsal, aki beismeri, hegy minden úgy történt a kórházban, ahogyan Vojnics elmondta. A vádlott: Igen, mondtam mindezt, mert állandóan a'halálra gondoltam... Az elnök: Hogyan érti ezt, hiszen mi is valamennyien meghalunk egyszer, mégse gondolunk állandóan a halálra. Magának különös oka volt érre? A vádlott: Igen. A fogadalom miatt kellett mindig a Ladáira gondo’nom, a mire közös elhatározással készültünk. A halál tanúi Lulics Béla törvényszéki hivatalnok jelen volt Palicson Antunovics társasá­gában, amikor a végzetes eset történt. A legvidámabb hangulatban volt a tár­saság és szedték a cseresznyét. A ta­il u éppen felnyúlt a fára, hogy cse­resznyét szedjen, amikor előbb egymás után két lövés, majd kevéssel utána egy harmadik lövés eldördült. Gyorsan meg­fordult és látta, amint Antunovics a földre esik, Anikó akkor már a földön feküdt. Azonnal a palicsi rendőrségre futott és jelentést tett az esetről. Mást az egész dologról nem tud. Lulics Maca, aki szintén jelen volt a tragikus végű cseresznyeszedésben,, ha­sonlóan adja elő az esetet. A csóktól — a halálig Sztipics Béla 27 éves kereskedelmi al­kalmazott tanú előadja, hogy résztvett a bajsai kiránduláson, egy autóban men­tek ki Antunovics Józseffel és Lengyel Anikóval. Látta, hegy útközben Antuno­vics és Lengyel Anikó az autóban csó­­kolózitak. Úgy vette észre, hogy a leány­­nem ellenkezik. Elmondja a bajsai foga­dalmat. amelynél jelen volt. Egy percig sem vette komolyan az egész dolgot, azt hitte, tréfálnak. Anikó velószinüleg szerette Antunovicsot, mert nem utasí­totta el magától. A palicsi tragédiánál nem volt jelen, arról csak másnap, hal­lott. Mindjárt a bajsai fogadásra gon­dolt. Vermes István, 15 éves, diák tanú nem ismeri a vádlottat, Anikó ismerte. a bátyjával jó barátságban • van. Az esetnél nem volt. jelen. Anikó mesélt neki egyszer a ba.i.sai fogadásról. Az elnök: Mit mesélt? A tanú: Azt, hegy társaság volt ott és Antunovics mondta, hogy ö minden­kit le mer lőni, dt Anikó azt mondta, hogy ha mindenkit le is mer lőni, de ötéit nem meri. Erre Antunovics azt mondta: Fogadjunk, hogy magát is le merem lőni. Ebbe aztán fogadtak. Az elnök: Es úgy mondta ezt Anikó, hogy a fogadás komoly veit? A tanú: (Hallgat.) Úgy állapodtak meg, hegy két hét múlva, — ha a sza­vukat vissza nem vonják, — Antunovics ugyanazon a helyen le fogja lőni Ani­kót, ahol a fogadás történt. Az elnök: Anikó mondotta, hegy ko­moly ez a megállapodás? A tanú: Soha se gondolta komolyan, mert r,;:ii hitte. Mindig azt mondta, hogy harag'zik Antuuóvicsrn. Az elnök: Nem mondta, hogy miért haragszik rá? A tanú: .Mert erőszakos. Vojnics József földbirtokos, akinek bajsai szállásán a nevezetes fogadás történt, kijelenti, hogy ő nem tud a fo­gadásról semmit. Ő, mint házigazda el volt fc'glalva és nem figyelte, hogy mi­ről beszélgetnek. Kovács Jenő soffőr tanú hallott a fo­gadásról. Egyéb lényegeset a dologról nem tud. Vojnics Juliska lényegtelen vallomást tesz. Antunovics Györgyike, a vádlott nő­vére ott volt a bajsai kirándulásáé Lát-, ta, hegy az utón Antunovics és Anikó csókolóztak az autóban. Vojnics Margit tanú tud a bajsai fo­gadásról. Úgy mondja el, amint a töb­bi tanú. „Akkor éti már halott leszek“ Takács Piroska pár nappal az eset előtt beszélt Antunovics Józseffel és a mikor szóba került junius 15-ike, azt mondta Antunovics: »Akkor én már ha­lott leszek.« Miért, kérdezte a tanú? »Az­ért, mert közösen megalapodtunk Ani­kóval, hogy meghalunk.« Rukavina Ilona egy hivatalban dolgo­zott Lengyel Anikóval. Az esetről nem tud semmit, csak azt tudja, hogy Anikó mindig mondotta, hogy ki nem dl'liatja Antunovicsot. A bajsai fogadásról nem tud semmit. Ezután még néhány tanút hallgattak ki, akik uj momentumokról nem tettek cmlitést. Az orvosszakértő Perazsics Bozsidár dr. törvényszéki orvos terjeszti ezután elő orvosi szak­véleményét. Ismerteti a bcncjegyző­­könyvet, majd a vádlott sebesülését és ezután a vádlott beszámith.atóságáról és elmebeli állapotáról a kővetkezőképpen nyilatkozik: »A vádlott épeiméi ti. Jelenleg és a vádbeli cselekmény idejében is akara­tának szabad elhatározó képességgel bírt, de a vádbeli cselekmény idejében a szabad elhatározó képessége egy bi­zonyos mértékben korlátozva volt. Ez utóbbi véleményt indokolják a főtárgya­lás adatai, melyek szerint a vádlott ko­moly és végzetes megnyilatkozásnak érezte szerelmét, a vádlott komolynak tartotta, amelytől nem tudott szabadul­ni, bár ezt megkísérelte. Erre a célra szolgált a crkvenicai utazásra is.« Barin Antal dr. törvényszéki orvos mindenben csatlakozik Perazsics Bozsi­dár dr. szakvéleményéhez. Amikor Crkvnicából visszajött, több Ízben kérte az elhaltat, szavának vjsz­­szavonására, amire az kijelentette, hogy adott szavát megtartja. Jgy tehát a vád­lott nem tudott szabadulni a halál gon­dolatától, amellyel hónapokon át foglal­kozott. Ezt 3 lelki terhet mérlegelve a vádlott terheltségével, azt állapítják meg őz orvosszakértők, hogy a vádlott aka­ratának szabad elhatározása e íénye­i

Next

/
Thumbnails
Contents