Bácsmegyei Napló, 1925. szeptember (26. évfolyam, 233-262. szám)
1925-09-09 / 241. szám
IO. Olđfrl EACSMEGYEI NAPLÓ A versenyautó halottja Regény. Irta : F. X. Kappus Biró Mihály rajza. 32. folytatói „Elemér leüli a sarokba.'“ Horvát majdnem félóráig várt, a'kkor mégis megkockáztatta, hogy az alvó ember testén keresztül lejusson a kerekek és dugattyúk világába. Egy félig meztelen, kidagadt szemű néger jött vele szembe. . ;— Nesze! - - mondta Horváth és pillanat alatt kiürítette • mindén zsebét. Odaadta a feketének az óráját, láncát, cigarettatárcáját, pénzét, minden értékét, ami nália volt. Gyorsan levetette kabátját, legombolta nadrágját, nyakkendőjét lébegve szállt a földre. A másik néhány pillanatig értelmetlenül bámult, aztán megvillogtatta gyönyörű fogsorát. Megragadta' Horváthot karjánál fogva és lehurcolta a kazánpoköíba. Fénylő váltak hajlongtak ide-oda s a kormos arcokból 'csodálkozó szemek villogtak elő. Úgy látszott, hogy a négernek Horváth ‘ terve nem volt uj és' szokatlan. Hamar visszaszaladt a gépházba és markolta a ruhákat, amelyeket Horváth ledobált magáról. Aztán tetötöl-talpig-levctkőztette a bárót, durva és átizzadt vászon-nadrágba bujtatta. Most-már. az első-fütő és, az összes legények odafigyeltek. Negyedóra sem telt bele- és■ Horváth már együtt dolgozott a többivel. Arca, kezei feketék lettek a széntől.. Nemsokára gőzölgőit teste a szokatlan munkától: -folyton lehajolni s újból kiegyenesedni, fekete dombokat rakni a lapátra‘ék bedobálni az óriási, feneketlen, vérvörös szájba. A fütök és gépészek rövid ideig tanácskoztak. Horváth azt hitte, sohase lesz vége ennek a megbeszélésnek. Végre megegyeztek és az uj legény vagyonát felosztották maguk között. Nem felejtettek el semmit, még az összehajtogatott seiyemzsebkeudö is gazdát talált egy alacsony mulatt személyében. Rögtön bel is fújta tömpe orrát. A néger magasra tartott iobbkezében megióbálta Horváth irattárcáját és útlevelét:- — Ezeknek el kell tűnni! — s ezzel már be is dobott, mindent az egyik tüzes torokba. Ezentúl Ristics Szvetozár lesz a neve, ■\ ‘fii I \ i»Si \ o.S’í íi-Az eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Mon tecarlóban Mirjam, egy szép bécsi lánij. Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát. Rendulics Flóra, egy novisadi bank hivatalnokná/e aki megtudta, hogy a báró öngyilkosságra készül. Megkéri Horváthot, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye előbb el feleségül. A báró ielfesiti kívánságát. A nászéjszaka után Horváth beleszeretett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem mindenáron, vagyont akar Szerezni, hogy feleségét — aki közben egy milliárdos sie retöjc leit — visszaszerezze. A báró nem tudja, hngy lovag Lepkowski, akire ezer frankot bízott Montecarlóban, egész vagyont nyert számára. Mirjam telepatikus utón ke rcsi Horváthot. — mondta a bárónak — Spalatóból való. Tud horvátul, ugy-e? Elemér idegen Írásokat kapott a kézé be. Félreállt velük és betüről-betüre végigtanulmányozta az összegyűrt, piszkos papírokat. Minden számot és minden szót mélyen emlékezetébe vésett. Végre; annyira elkészült leckéjével, hogy megkérdezhette: — Most aztán, mi íesz? A mulatt eldobta lapátját. — Felakasztják a görögöt! — De mi? Mi lesz velünk? A mulatt egyet köpött fogai közül: — Vesztegzár alá kerülünk, négy hétre, hat hétre, attól függ! Ez alatt az idő alatt lefolytatják a vizsgálatot. Mindenkinek kii ke-’E mutatni, hol és mikor fogadták fel,-mindent. Vállat vont: — Nekem nem történhetik bajom, én nem tudtam semmiről, hanem maga— Másik kettő!is belevegyük a beszélgetésbe:;; • — Talán mi? . Ti sem, ha nem ez itt! — és Horvnthra ; mutätott fekete kezével. Egy csomó bagót dugott szájába: — Ennek legjobb lesz, ha minél hamarabb elpucol innen. Horváth folytatni akarta munkáját, de a néger megfogta: — Hagyja csak barátom, majd ha azok onnan fenntröl lejönnek, majd Konstanza előtt kezdje! De akkor so túl nagy buzgalommal, máskülönben mindjárt sejtenek valamit! Elemér egy csomó olajos rongyra kuporodott le, — Risztics Szvetozár Spalatóból, mormogta egymásután tízszer, húszszor, ezerszer. Vájjon ki lehetett ez az ember? E melyik tenger fenekén nyugszik most? Talán már halott, egy vagy két év óta, vagy már régebben is..Biztosan másoknak is segített már papírjaival ilyen módon halála után is, biztosan másokat is kirántott már a csávából, mint ahogyan őt is kihúzta, őt, az utolsó Risztics Szvetozárt... A dugattyúk zúgtak, a szelepek sípoltak, néha-néha a hajó szirénája mélyen,- panaszosan siv-itott. Közben társsai beszédéből eljutott fülébe egy-egy foszlány románul, angolul, horvátul, olaszul, beszéltek, mindenféle ember vo-it közöttük. Ebből a hangzavarból azonban csak egy csendült feléje: mindennek vége. Nem tudta, meddig ült egy helyben, jóformán alig sejtette, hogy hol is vau és hogy mi történik körülötte. Egy meztelen láb érintése felrázta kábulíságából. A múlt állt előtte., izzadtságtól fénylő ábrázatát feléje fordítva: — A kikötőbe érünk! Mirjam milliókat gyűjt. Mirjam heteken át álomban élt. Rupu Moroval sokat és megfeszített erővel dolgozott, azonban ez a legkevésbé sem látszott meg rajta. A púpos nem győzött eleget csodálkozni azon a változáséin, amely; a lányon végbement. A nap minden órájában rendelkezésre állott, sokszor csaknem magától esett transzba és olyan eredményeket produkált, amelyeket még mister Barncss is csodálatosaknak talált. Már tizennégy nap múlva ui szerződést hozott mindkettőjüknek: — Rendkívüli munkát rendkívüli módon kell honorálni! Ezek voltak szavai, mikor aláirta a szerződést. Rupu Moro felmondta irattári tisztviselői állását, hallatlan összeget fizetett egy nagy lakásért., azonkívül nevelőt fogadott fiaihoz. Nyers, szűkszavú modora eltűnt és helyet adott valami hihetetlenül! kellemetlen mézesmázos beszédmódnak. Legutolsó divat szerint öltözködött és ezáltal nagyon fantasztikus jelenség lett belőle. A Standard biztositó-társaság nagy palotájának egész első emelete ismerte őt és a társaságában levő halvány és tulvilági tekintetű, nagy, kékszemü leányt. Mindgyakrabban és gyakrabban jelentek meg, órákhosszat maradtak a jól elzárt sarokhelyiségben és aztán úgy mentek ei\ mintha dolguk a világon a legtermészetesebb lett volna. Bizonyosat senki sem tudott. Az irópulcok mögött összedugták néha fejüket az amerikai hivatalnokok és a hölgyek .még többet sugdolóztak, de valami határozott vétemém* senki sem mert megkockáztatni. Mindenki csak az eredményeket ismerte. Látták, hogy mister Barness, vagy valamelyik másik direktor képes volt egy nagy üzletet minden látható ól* nélkül stornirozni. Így volt legutóbb a dúsgazdag csehszlovák cukorgyárossal, Podlacsekkal is. Minden készen volt, a kötvényekben már csak az aláirás hiányzott; a cseh gyáros roppant dijakat fizetett volna a nagy összegű életbiztosítás után és mégis, az utolsó pillanatban visszament az üzlet. Mister Barness jókora bánatpénzt is fizetett ráadásul, hogy a pert elkerülje. Érthetetlen volt az eset minden hivatalnok előtt, még a legegyszerűbb kalkuláns is csóválta fejét, amikor három hét múlva Podlacsek váratlanul meghalt agyszélhüdésben. A társaság orvosai vállukat vonogatták: annak idején egészséges volt mint a makk és különben is a tudománynak is meg van a maga határa. Csak a direktorok hallgattak és mosolyogtak. Ezek és ehhez hasonló ügyek nem nagyon jutottak Mirjam tudatába. Azok a szavak, amelyeket Moro ezekre a dolgokra vesztegetett, szinte lesíklottak róla. Neki elég vo.lt annyi, hogy megvannak vele elégedve és millióit egymásután hordta a bankba. Ott aztán arca élénk pirban égett, nagyon izgatta annak a so kpénznek látása, amely szépen kötegekben rakva hevert a pénzszekrényekben. Mert Mirjam felett egyetlen érzés lett uirá: Horváthnak elöbb-utóbb elő kell bukkannia. Minden második nap találkozott Lepkowskival, hogy megtudja, mennyire haladtak a nyomozásban. A lengyel olyan energiával látott ehhez a munkához, hogy az előbbi közö1925. szeptember 9. nyös, érzéketlen modorával merőben •ellentétben állt úgyszólván a fél világot mozgósította az eltűnt kézrekeritésére. Mirjam tudta: egy napon Horváth előtte terem. És sejtette azt is, hogy olyan erők i§ működnek közben, melyek Elemér jöttét meg akarják akadályozni. Valahol, a háttérben Flóra összegyűjtött sok-sok energiát, rettenetes határozottsággal küzdött ellene, szőtte a hálóját: a pók. De miiért? Mi célból? Griebs doktor mindinkább aggódott leányáért. Azonban csak sötétben tapogatódzott, akárhány professzorhoz is fordult tanácsért s akárhogy is figyelt és próbált következtetni. Mirjam türelmesen hagyta magát egyik rendelőből a másikba qipeltetni. Az orvosok nem találtak semmi szervi elváltozást. Igaz ugyan, hogy tüdeje kissé meg van támadva, —mondták —de ez nem ok aggodalomra. Zimmcrmann professzornak is ez volt a véleménye: — Sok nyugalom, sok friss, levegő, jó és bőséges táplálkozás, ez minden, amit mondhatok! Természetesen délvidékre utazni, ha lehet, ebben az évszakban nagyon jó lenne, talán Montreuxbe.... Griebs doktor megelégedett ezzel. Épen a dracénákkal foglalkozott, ez volt legújabb szerelme. Különösen a Cordyline terminális érdekelte, amely a télikertben nem fejlődött megfelelően. Hosszas fáradozás után végre sikerült a helyes kezelési módra rájönnie, úgy hogy a gyönyörű tarka virágok ott is nagyszerűen pompáztak, ő pedig hosszú oldalakat irt tele tapasztalataival, anélkül, hogy végére jutott volna. Mirjam meleg, benső viszonyban volt atyjával, jóllehet oly nagy távolság választotta e! őket egymástól. Egyszer azt mondta neki: — Úgy örülök, apám, hogy olyan vagy, amilyen vagy. A professzor összeráncolta homlokát: — Hiszen téged egyáltalán nem érdekel ... Mirjam rámosolygott: — Nem is úgy értem! Hanem az az érzés, amely ‘kiárad belőled, az a tudat, hogy meg van a világod, amelyben minden időben jól érzed magadat... nagyon bciidoggá tesz, hogy ilyen apám van! Griebs doktor nem értette meg mindjárt. — Es a te világod? — Ó, az... A tudós kimutatott kezével a kertbe: — Itt volna ebben a meleg verőfényben, itt kint! Ahelyett mindig szaladgálsz, emberek közt vagy, ami bizony hosszabb idő óta nincs jó hatással ... Egy pillanatig Mirjam mindent meg akart vallani apjának, el akarta mondani, ami minden gondolatát, minden álmát betöltötte, de aztán leküzdötte a kisértést: nem szabad megbolygatni a nyugalmát ennek a jó öreg embernek, akit annyira szeret. Ha maid minden rendben lesz és kézenfogva Elemérrel apja elé léphet, akkor majd beszél ő is. S újra tűnődni kezdett: Mikor jön 'ö holnap, holnapután? Szegényen, gazdagon? Egyre megy. Neki van pénze és mivel egész vagyont gyűjtött már össze, minden eshetőséget könnyen mérlegelt. Úgy hogy minden más tudatának szélén maradt és nem látta azt a fekete fenyegető felhőt, amely nőtt, folytonosan növekedett. Megint találkozott Lepkowskival. A lengyel aggodalmasan pislogott, egész csomó sürgönyt tartott a kezében, . — Mintha a föld nyelte volna el! Sehol sincs nyoma sem ennek az embernek, sem Romániában, sem Magyarországon, sem Jugoszláviában. Valahol megszakadt a fonál és most itt állunk és megsüthetjük a tudományunkat. — Dacára ennek, ő mégis utón van... A lovag hitetlenül mosolygott: (Folyt, köv.)
