Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)

1925-08-05 / 207. szám

2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. augusztus 5. a szab'adsiígot és ezért ő nemcsak mint képviselő, hohem mini újságíró is tiltakozik elfogadása ellen. „A legfőbb közérdek az igazság elhallgatása“ Tádics Giisa dr. a íüggetlen demokraták deklarációját olvassa fel. A sajtót, amelyet az egész világoa mint közjót kezelnek, a kormány a közre veszélyes el­lenségként fogja fel. A javaslat szerint a legfőbb közérdek nem az igazság, hanem annak elhallgatása. Olyan sajtószabadságot biztosit ez a jevaslat, mint amilyenről Beaumarchais beszél. Beaumar­chais megállapította annak ide­jén, hogy az, aki cikkében nem nyilatkozik politikáról, vallásról, erkölcsről, befolyásos emberekről, sem semmiről aminek jelentősége van, az két-harom cenzor fel­ügyelete alatt bármit kinyomat­­hat. A javaslat pártérdeket szol­gái és a. független demokraták til­takoznak megszavazása ellen. Csak próbaidőre léptetik életbe az aj sajtótörvényt Srskies miniszter reflektál az ellenzéki nyilatkozatokra. Kije­lenti, hogy szükség volt a külön­böző országrészekben érvényes sajtótörvénynek egységesítése:e. Az uj sajtótörvény — mondja a miniszter — modern és liberális, amennyire ez a mai időkben lehet­séges. A miniszter szerint nem igaz az az állítás, mintha az uj sajtótörvény kizárná az objektiv kritikát. A javaslat minden ren­delkezése Összhangban van az alkotmánnyal. A sajtójogi felelős­ség ezentúl kisebb lesz, mint ed­dig volt. Ha azonban az uj tör­vény nem válna be a gyakorlatban, akkor a kormány kész azt a legrö­videbb időn belül megváltoztatni. Szavazás ellenzék nélkül Ezután szavazásra kerül a sor. Az ellenzék kivonul a teremből és csak a kormánypártok maradnak bent. A radikális képviselők közül azok, akik újságírók, szintén elhagy­ják az üléstermei, kivéve Mastes Kosztat, aki bent marad és meg­szavazza a törvényt. A szavazás során 160 szavazattal egy ellené­ben, amit Kobasica radikális kép­viselő adott ie, a parlament elfo­gadja a javaslatot. A harmadszori olvasásnál a szavazás eredménye ugyanez volt. Az élne' ~ szavazás után be­rekeszti a t és bejelenti, hogy a legköp Vest írásban fogja összeillj iics tiltakozik ez ellen \ .dítvdnyozza, bogy a császári, pátensekről benyújtott javaslatának letárgyalására au gusztus 7-én hívja össze a Házat, az indítványt azonban elvetik. Sz^negyveiiötezer dinár hiány a noviszadi selye ©tenyésztési kirendeltségnél Felffiirgesiteiték és az ügyészségiéi feljelentették a pénztárnokot „Harcos művészet“ a Szent Márk-iéren Velencei kontrasztok Velence, július végén. .Velence a lcgszeszélycsebb öröm leány: pillanatról-pillanatra megszeret­hető és meggyiilölbető, rajongásba ejt és visszariaszt. * Este az idegen belekerül a félhomá­lyos uccák kifogyhatatlan kanyargásá­ba, piros lámpák, kék lámpák, zöld lám pák függnek végervégig az apró sörlo­­.kálók, birráriák, írattériák ajtajai fölött. A járdán az asztalkákat elszántan ülik meg minden tivásba, zümmögésbe merült .•társaságok és minden hid után, minden zegzugos fordulónál ugyanaz a kép, végtelenül, egyformán. Valami nappali elevenség, otthonosság van a kitartásuk­ban ahogy meglátjuk rajtuk, hogy nem gondolnak az alvásra, a söröspul te szorgalmas udvarlói, az asztalok vendé­gei, az útközep'n kurjongató bárkásle­­gények, nők, kopottak, éberek, beszéde­sek. Órákhcsszr.t lehet így botorkálni, egész Velence egy éjszakai mulató nagy szalonja. A házak emeletei sötéten és némán hunynak szemet mind e szine^ le­­dérség fölött. Talán nincs is otthon senki éjszaka a velencei házakban. Vagy talán nem is laknak ezekben, csak keresett kulisszái ezek az ódon házfalak az éj­jelnek. A szállodában lábujjhegyen jár­kál a személyzet. A fülledt éjfélutánban Velence, öreg keritőnő, ki jól végezte dolgát, elégedett kacsintással virraszt a nászutospárok felelt ét \z-e azután az iga2í Velence, dél felé, n Szent Márk-tér forró kőkockáin, az a kétségbeejtő, fülledt émelygés? A Doge­­palota meg a Szemt-Márk-íemplom ros-Novhadról jelentik: Néhány hét óta nagy titokzatossággal pénztári rovan­­csolás folyik a selyemtenyésztés központi igazgatóságának novisaclí kirendeltségé­nél, amelynek éién Sitnonovics Rada áll. Simonovics többizben kísérletet tett, hogy a pénztárt megvizsgálta, de Dri­nakovics Stevan pérulárnok különféle ürügyek alatt kitért a pénztári rovan­­csolás elől. Amikor azután Vojnovics Milán pénz­ügyminiszteri inspektor a novisadi ki­­rendeltség ügykezelését és pénztárát jött megvizsgálni, Drinakovics Stevan pénztárnok azzal állt elő, hogy a pénztárkulcsok elvesztek és így a pénz­tárt nem nyithatja ki. Vojnovics Milán inspektor erre lepe­csételte a pénztárt és határidőt adott a pénztárnoknak, hogy a hiányzó pénztár­­kulcsokat teremtse elő. A lepecsétclés megtörténte után Vojnovics inspektor a starakauizsai selvemlenyésztési felügye­lőség felülvizsgálására elutazott és áz állami főszámvévőssék részéről Masici Szima inspektor jött a rovancsolást megejteni, Masics inspektor teljes három hóiig kutatott a könyvekben és a közben be­szerzett pénztárkulcsok másodpéldányai­val kinyittatta a páncélszekrényt, amely­ben 145.000 dinár hiányt állapított meg. Drinakovics pénztárnok előadta, hogy elszámolási viszonyban áll a vrsaci, titeli, zsaba'ji, vejikibecskereki, staribecseji és starikanizsai seiyemtenyésztési felügyel' ségekkél és ezeknek nyugta nélkül pén­zeket adott, amelyekkel még nem szá­moltak el. Masics inspektor erre nyomban fel­függesztette állásától Drinakovics pénz­­tárnokot, akinek Masics inspektor au­gusztus 1-ig adott időt a pénztári hiány pótlására. Drinakovics Beogradba uta zott, hogy a hiányzó pénzt előteremtse, ez azonban a terminus leteltéig nem sikerült neki. Szombaton délben újból Novisadon volt Masics inspektor és mert a pénz­tári hiány akkor is teljességében fenn­állott, feljelentést tett az ügyészségnél, Drinakovics ütóda már ki .van nevezve Staut János szentélyében, Drinakovics nemrég került Novisadra és itt belevetette magát a politikai életbe, amelyben élénk részt vett. kadozó kincsei színei, pompái után, cif­raság, fennség, reneszánsz, gótika, Tin­toretto, Veronese tömkelegé, kő, már­vány, arany szilt, por, borzongás irtán. Mennyi hatalmas éleitelenség. A kő élete a halhatatlanság és az anyagbale­­lielt gondolat is elél — egy ideig. Hullaház ez mégis, ezek a pókhálós klenódiumok, rozsdás homlokzatok, fér­és kőcsipkék, galambpiszkos erkélyek, I sápadt olajok, dohos diszkamrák. Roppant tisztelet hódolat és roppant csömör, lázadás. A Szent-Márt-téren el­jön a pillanat amikor az ember jelentő­ségteljesen áté.rzi és lehetetlen, hogy a bábeli, ezemyelvü és egyszemű tömeg is ne érezze a kinevetett, fantasztikus követelést: sürgősen ile kell rombolni a a régi művészeteket . . . Szóval gyerünk a harcos művészettel. Ó, Velence azzal is szolgál, Velence minden igényt kielégít kéremszépen. Ott van mindjárt, ugyanazon a Szent-Márk­­téren, mintegy megrendelésre, előtűn­nek a hatalmas betűk: »Arte combatten­­tb. A harcos művészet kiállítása. De — ez a szalcnfuturizmus jól megfér a Szcnt-Márk-tércn. Milyen vigasztalan. * A levegő, a lélegzetvétel ott adatik, fenn a harang-torony tetején és nem a Flóríán-kávéház terraszának kényszere­dett, izzadt koncertjében. A torony tető a Szent Márk-tér vészkijárata. Itt meg­nyílik a horrizont és feketék, zöldek, partok, múltak körül feidamborodik, eiö­­vilian a tenger széles nagy fehérsége, mint kínálkozó ifjú szűz keble. Hovatün­­tek a ketrecek és a bánatok. Fehér, f;hér a tábla, letöröltek róla egy kitárt mozdulattal minden komor terhet. Öböl, öböl, habzsolható öröm. Túl fer.n a ten­ger fátvolbavéáz, a vitorlás fenn az égen áll. Száll! . . . * A hajdani hatalmasok palotáinak ösz­­szezsurolt szigetei melyek közt szűk uccácskák és szűk csatornácskák foly­nak: titokzatosak, csendesek, súlyosak, Ezek az emberek szegények és szomo­rúak. Soha bicegő lány, a kövek erősek. A velencei lányok és asszonyok nem viselnek színes velencei gyöngy füzéreket, aranyszőttes velencei cipelőket. Ezáltal különböztethetők meg az idegenektől. Sok az aszottarcu, íeketeünneplős, fehér­­hajú koldusasszony. A centiméternyi szélességű sikátorokban kevés a levegő. A magasbanyuló, kopott paloták ablak­sorain ritkán nyílik meg a zsalu. A susz­ter az uccáranyiló alacsony műhelyben ősz borostás állát vakarja és itaphosz­­szat tanácskozik a szomszéddal. Tojás­­forma kőszenet is áru!, a kirakatban is van két kosárkával. A fakereskedés: keskeny pulik, néhány girhes faköteg áll gtédában. Ugyanilyen üzletecskék­ben árulnak sok, sok sajtot, feketét, zöl­det, sárgát. Kenyeret nem sütnek a há­ziasszonyok, zsemlyéket vesznek kiló­­számra, vagy pedig darabszámra a péknél. A velenceiek nem lelnek esztétikai gyö­nyörűséget a patinás palotákban, ame­lyekben laknak, a lagúnákban, melyek házaik talpát mossák. Mennek a hidakról b, hidakra fel, történelem és művészet között, dolguk-nyomoruságuk után. A velencei ifjú párok sohasem utazhatnak nászúira Velencébe. Szegény velenceiek, sajnálni kell őket. * Nem igaz. hogy a velenceiek az idege­nekért élnek és az idegenek pénzéért. Nem igaz. hogy Velence az idegenek kedvéért Velence és hogy a velenceiek abban élik ki magukat, hogy ők egy lát­ványossás Mérnöki hivatal személyzet nélkül Kiért nem valósulhat meg Becs­kerek városfejlesztési programja? Velikibecskerekról jelentik: Katyan­­sz-ki Márkó becskerereki városi mérnök beadványt intézett a tanácshoz a városi mérnöki hivatal átszervezése ügyében. A hivatal ugyanis mindössze egy mérnök­ből és egy rajzolóból áll és ez a sze­­j mélyzet képtelen elvégezni munkáját. ] Katyanszki mérnök beadványában még I egy mérnöki állás rendszeresítését, vagy szerződéses mérnök és két rajzoló alkal-' mazását kéri. A beadvány rámutat ar­ra, hogy a város fejlődése szempont­jából okvetlenül szükséges a mérnöki ] hivatal kiépítése, mert most nz admi­­í nisztrativ irodai munkán kívül alig jut j idő egyéb munkára. A város negyvenhá­rom házának jókarban t artására való felügyeletet sem láthatja el kellően a vá­rosi mérnök, ami a városnak nagy kárt okozhat. Meg kellene rajzolni a város térképét, ennek alapján el kellene készí­teni a városrendezési tervet, mert enél­­kiil ni építkezéseket nem volna szabad engedélyezni. Nincsenek megállapított fix magasságú pontok, enélkül csatorná­zás el sem képzelhető. A kataszteri tér­kép hiányos, a külvárosok egyáltalán nincsenek rajta. A városi utakat fel— ügyleiet hiányában el-el szántják. A. város mindezt elég olcsón megcsi­náltathatná saját rezsiben, a városi mér­nökök vezetésével, de nincsenek városj mérnökök, csak egy, akinek viszont az állandóan folyó kisebb munkák ellenőrzése és más, szinte teljesen adminisztratív jel­legű elfoglaltság minden ideiét igény­be veszi. A város parkjait: a Plank-ker­­tetésaBega-paríi sétányt kevés költség­gel rendbe lehetne hozni, ha volna aki, foglalkoznék vele. Általában sok értékes munkát végezhetne el a városfejlesztés programjából a városi mérnöki hivatal — ha ilyen egyáltalán volna. Fejlődés helyett most minden ‘romlik és helyre­hozásuk később sokkal többe fog ke­rülni. A velencei ember tud önmagának élni, szereti a cifraságot, az ünnepet, a kedé- 1 lyes aranzsmánckat, az örömöt, ‘ önmagá­ért. Fütyül az idegenre. Láttam ezeket a velencei polgárokat, mesterembereket, árusokat, feleségeik­kel, gyermekeikkel, alkonyaikor, vacso­ránál. A keskeny keresztül-kasul uccák folytonos egymásutánjában a házak előtt j és a vendéglők számtalan sora előtt asz­taloknál ülnek és lampionok alatt ettek halakat, rizsoktót, makarónit. Ittak be­­vandát, falánkul, magábafeledkezvc. Annyi lampion: egy-egy tengernyi terü­let fölött: színesek, gömbölyűek, négy-, szögletesek, tengeralakuak, ötszögleie­­sek, csillagformájuak, csillogtak, rikitot­­tak, hemzsegtek. Ide nem vártók idege­neket a vacsorához, ezek a családi együttesek a saját gyönyörűségükre, dí­szükre szerelték fel a cifraságokat. Ha az idegennek ez tetszik, az ő dolga. S mennyi gonddal diszitgetíék fel bár­káikat, gondoláikat is, melyek ott állnak este a ház előtt, a vizen. Nem az idege­neket szállítják ezen kéjutazásra saját közlekedési eszközeik ezek, krumplit is szoktak hazavinni rajtuk, meg tűzifát. Ez a nyáresti viziünnepéiy valóban fontos esemény a velenceiek számára, ezek a fényjátékok, színes tüzek, sziv­­vel-lélekkel érdeklik s mit törődik azzal, hogy az idegen elkatalógizália: velencei hinderest. Ahogy leszállt az est, egy­szerre megindult az erdő, emberözön íó­­cuit elő,' jobbról, balról, minden irányból, asszonyok, emberek, gyerekek macskák, fiuk, lányok, hatalmas hömpölygő tö­megben siettele futottak, rohantak, árad­tak egy irányban, a viz felé. Egyre nö­vekedő emberár, végül az egész város, egész Velence összecsődült egy cso­móba és egy lélekbe, ugv örültek, lel­kendeztek. magukbamerülve. boldog, naiv. őszinte örömmel. Boldog velen­ceiek. Irigyeltem őket. i M. F.

Next

/
Thumbnails
Contents