Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)

1925-08-20 / 221. szám

1Q25. augusztus 20.

BÄCSMEGYEI NAPLÓ

5. oldal.

Keresztelő Szent Jánosok a palicsi tő partján

Adventisták, áladventisták és zsarolók — Szabad-e kost enni és asszonyt szeretni a jóra való adventistának?

Mibe kerül egy félek megdicsőülése?

Az utóbbi időben több panasz hangzott el a szuboticai adventista egyház vezetői ellen. .4 panaszokat maguk a csalódott hívők emelték, akik szerint az adventista prédikátorok, akik a biblia igéit és Jézus Krisztus második eljövetelét hirdetik, visszaélnek a jóhiszemű emberek bizalmával, pénzt és szolgálatokat követetnek a hívektől ős ilyen módon tartják fenn magukat és családjukat.

Az adventisták nem hivatalosan elö-smert fci'ekezet, a hatóságok Jugoszlá- I .viában nem is engedélyezték működésüket. Szuboticán 1913-ban László Dezső bibliaárus alapította meg a kisded egyházközséget. A bibíiás ember köré több egyszerű munkás és nő csoportosult, akik szombati összejöveteleiken {elolvastak az evangéliumból, imádkoztak, énekeltek és kinyilatkoztatták egymás előtt a világ közelii pusztulását. Ezeket az ártatlan lelki mulatságokat nem is zavarta a hatóság, a »szombatosok« istenfélő, jámbor emberek voltak valamenynyien, hústól, szeszes italtól, dohánytól tartózkodtak, a legpéldásabb életet élték, csupán akkor gyűlt meg veiük a baj, amikor a hadköteles adventisták vonakodtak fegyvert fogni a kezükbe, mert a biblia tiltja az ölést. Az egyház tagjainak száma egyre gyarapodott, a kis hitközség alázatos egyetértésben várta a világ végét, amig aztán a szent egységet fel nem dúlta az átkos pártviszály. A veszedelem a hitközség kebelében tört ki 1922-ben. amikor is. az egyik ambiciózus prédikátor kijelentette, hogy az egyház nem követi tisztán Jézus tanításait, a biblia igenis azt mondja, hogy együnk húst és fogjunk fegyvert és aki vegetáriánus — már pedig az adventisták szigorúan ragaszkodnak a növényi táplálékhoz — az csal és Pál apostol jövendölése szerint ellensége az Urnák.

Ez a vakmerő beszéd óriási felháborodást váltott ki az újdonsült egyházatyákból, árulónak, a sátán cimborájának bélyegezték a szabadszá.iu prédikátort és kiközösítették a gyülekezetből, mondván: »Kígyót melengettünk a keblünkön«.

A vállalkozó szellemű prédikátor erre konkurrenciát csinált az anva-adveníista egyháznak, uj hitközséget alapított és azzal csábította át saját táborába a híveket, hogy nála szabad húst is enni. Azt nem tudni: a csábitó Ígéret, vagy a csinos prédikátor kedvéért történt-e, de tény, hogy sokan pártoltak át az uj akolba. Az uj gyülekezet hívei csakhamar tekintélyes létszámot értek el, mig a László-féle szerény hitközség továbbra is megmaradt az egyszerű, evangélium parancsolta keretek között. Azóta két adventista gyülekezet működik Szuboticán és mindkettő azt állítja a másikról, hogy tévelygő, eretnek, hitehagyott bárányok gyülekezete. És szorgalmasan imádkoznak egymás lclkiüdvéért.

Az 1. szánin áldozat

Az első vádat Vuhovics Antal városi kézbesítő felesége emelte az adventisták ellen. Vukovicsné az uj szektának volt a. tagja, amelyet egy Szlaiikamenac nevű .noviszadi prédikátor irányit.

Sovány, fekete asszony Vukovicsné, értelmes, nyílt tekintetik beszédes. Mindjárt a közepén kezdi:

— Az egész fizetésem ráiuk ment mondja. — Könyveket árultam nekik és lógtam egész nap. mint a bolond.

— Hogy lett adventista? -- kérdeztem.,

• - Tudja d nagy ég. Ezelötl hat hónappal 'betévedt az udvarunkba egy fiatalember, bitóikat árult és dumált kést

estig. Meg is vettem három szentkönyvet és elmentem szombaton a gyülekezetbe. Itt aztán végleg kikészítettek. Azt mondta az a csinos nvakkendőjti, aki mindig csak szerbül szokott prédikálni: »Jön a világ vége. Még nem késő, mentse meg a lelkét.«. És nagyon szép, kenetes dolgokat beszéltek, sokkot egyszerűbben, mint a mi papunk. És nem volt semmi ceremónia, hókuszpókusz. Ott hagytam a katholikus vallást és a két uoviszadi prédikátor az egész hitközség előtt megkereszteli a palicsi tó vizében, A keresetem tizedrészét, az egyházunk szabályai értelmében oda kellett adnom a prédikátornak, aki azzal a saját belátása szerint rendelkezett. Az igy befolyt pénzekről a gyülekezetnek soha nem adtak számot. De én ekkor még nem gondoltam semmi rosszra. Boldog voltam, hogy rátaláltam Jézusra, az igazira. Két hét múlva elküldték Széntára szent könyveket árulni. Házról-házra handléztam a sok bibliával, úgy dolgoztam, mint egy rabszolga, de ők nem voltak velem megelégedve, egyre ; több pénzt kérlek. »Testvérem — mondta az első prédikátor — nem viseled eléggé sziveden a Jézuska sorsát«

— és én sírva odaadtam a ruháimat és bútoraimat.

— Hogy szakított velük?

—- Az uram mikor látta, hogy eladogatok az otthoni holmikból, elővett: »Te asszony, ezzel a bolondériáddal torkig vagyok, ha mégegyszer közibük mégy, leütöm a derekadat«. Aztán mások is' jöttek panaszolni és én ráiöttem, hogy becsaptak. Azóta nem állok szóba adventistával.

És mélyen kiköpött előttem. Ez egész biztos nem nekem szóit.

A 2. számú áldozat

A második áldozat Sz.-né. akinek palicsi villáját és a vagyonát szerette volna bekebelezni az ifjú adventista egyházatyafi.

Öszhaju, idősebb uriasszony Sz.-né, a kertje csupa virág, illat, a háztetőn galambok és kis cica dorombol a lábai előtt. Adventista idill. Mikor megtudja, hogy miről van szó, mintha megégette volna magát, olyan villámgyorsan ugrik föl és kiabál:

— Nem engedem a nevemet újságba tenni! Olyan patákat csapok, hogy na!

— és mutatja a kezével, hogy mekkorát. Ez valóban tekintélyes patália lenne, amennyire igy szemmértékkel meg tudom ítélni. De a másik pillanatban már csöndes a hangja, mosolyogva mesél, folyékonyan és elérzékenyülten, mintha a bibliát olvasná.

— Nekem semmi közöm sincs már az adventistákhoz. Piszok banda az egész.

— Nagyságos asszony katholikus?

— Na hallja? — nézett rám megbotránkozottan — hát mit gondolt? Csak nem vagyok zsidó? — és csipőre tette a kezeit. Huh, isten ments, hogy felekezeti sérelem legyen a dologból.

Így adta elő az »esetét«:

— Még tavaly előtt történt. A szomszéd boltban voltam kockacukrot vásárolni. Ott állt a pult mellett egy borotvált fejti fiatalember és beszélt: adventisták . »Mi ez?- ■ kérdeztem én. Ö megmagyarázta. Nekem nagyon megtetszett a dolog. Én mindig az igazságot kerestem az életben. Zárdában neveltek, vallásosan, de most úgy éreztem, hogy megvilágosodott előttem az igazi uí. Elmentem a .Corda Bódog-uccai gyülekezetbe. Jól fogadtak, szeretettel és én teljesen átadtam nekik a telkemet.

Mást nem adott át?- Dr igen. pénzt Állandóan segélyeztél őket. kisebb-nagyobb összegekkel. Aztán m|gkejesztéltek. Ez nyáron

volt. Szombat délután kimentünk a testvérekkel és atyafiakkal a Palicsi tóhoz. Letérdepeltem a parton, a két noviszadi prédikátor felváltva szórta rám áldásait, mig a többiek zsoltárokat énekeltek. Megható látvány volt, egye meg a fene, de akkor nagyon bedőltem neki. Könnyeztem a meghatottságtól, de az örömömnek csakhamar véget vetett az anmyszáju prédikátor, aki igy szóit hozzám:

— Kedves testvérünk, most felszentelt tagja vagy gyülekezetünknek. A mi törvényeink ezt írják elő: mindenki adja át az egyháznak vagyona tiz százalékát

— bájosan rám mosolygott. Még nedves volt a fejem a tó vizétől, tehát nem mondhattam mást:

— Kedves atyafi, tudni fogom a kötelességemet.

— Ettől kezdve ugV jártak ki hozzám a villába, mint a darazsak a mézre. Csupa szegény asszony, némelyiken valóságos vallási téboly ült. nem normális emberek, az biztos. Mindennel elláttam őket. Egy nap azt mondja nekem a prédikátor: »Adja oda a zongoráját egyházi célokra«. — Megdermedtem a csodálkozástól. »Nem adhatom, mert a kis húgomé« — válaszoltam és a prédikátor sértődötten távozott. Ettől kezdve azt mondták rám, hogy fösvény vagyok és nem fogok a menyországba kerülni, mert a fogamhoz verem a garast. Végleges szakításra akkor került köztünk a sor, amikor gyűjtést indítottam egy szerencsétlen adventista házaspár részére. Egyik sem adott egy fél párát sem.

— Majd imádkozok érte — mondta az elegáns noviszadi prédikátor, akinek leánya a legdrágább selyem ruhákban flancol a noviszadi korzón — két órát imádkozom bűnös lelkűkért — ígérte kegyesen. Mert neki van szive.

— Igaz, hogy a villáját is elkérték?

— érdeklődtem.

Rámnéz kutató szemekkel, mint aki azt kérdi: »hát ezt honnan tudod?« és hadarva bizonygatja:

— Á, dehogyis! Egyszer sem kérték! Na, még csak az kellett volna!

Ezt az esetét nagyon röstelíi Sz.-né, mert a villát csakugyan kérték az adventisták és annak átadását a rokonság gátolta meg az utolsó pillanatban.

Tagadja körömszakadtáig. Ez már presztízskérdés nála.

— Piszok banda az egész! megutáltam őket! látni se akarom többé őket! A jóisten szarkái ők! Piszok banda! — kiabálja végtelen kéjjel és összeszoritja az ajkát. Ezzel mintegy pecsétet tesz a mondat végére. És ha most. itt nyomban, azonnal Összedőlne a világ, akkor sem változtatná meg a véleményét.

A 3. számú áldozat

A kiábrándult póruljártak közé tartozik Csordás Péterné is. Fiatal; falusi asszony, Palicson lakik, a földműves iskola során. Az ura vasutas. Rettentő izgatott lesz, amikor megtudja, hogy ö belőle »közügy« lett. Az anyósa és két szomszédasszony is kiesődül a diskurzusra. Csordásáé zavartan meséli:

A Jeszenszkméhez mentem mosni, ő kezdte a téri test a teknő mellett. Maga elkárhozik lelkem Csordásáé« magyarázta és felolvasott a bibliából. Nagyon szépen és finoman beszélt és mire elfogyott a mosnivaló. elhatároztam, hogy felcsapok én is közibük. Az uram, aki jó katholikus, agyon akart verni, mikor mcghallotta.

A fiamnak igaza volt! kapkod Kr- ;u anyós, egy pöttömnyi kis öreg '■I'.--- . cs elibém áll hajxiasan, mint a I mesebéli nagyanyó, akinek ez a szava- ;

járása: »szerencséd, hogy öreganyám-. nak szólítottál«.

— És maga otthagy tu az urát? — kérdezem.

— Hát... — húzódozik — nem. hagytam ott, csak elutaztam. A prédikátor azt mondta, tud egy naccerii állást Novisz adón.

— Biztos az az ál'ás? - kérdeztem.

— Hogyne volna biztos! — mondta sértődötten, mit gondol nem vagyunk

j mi cigánybagdzsia és azt tanácsolta,

; hogy az arany és ezüst ékszereimet, a- i miket a lakodalmamra kaptam, adjam I át a gyülekezetnek.

— Ha eljön a ml időnk — emelte égre a szemeit — aranynak, ezüstnek úgy sem lészeii értéke.

— De én jól elrejtettem mindent a mellembe és nem adtam neki. Aztán ajánló levelet kaptam tőle. Felpuhultam a. két gyerekemet és elgyüttem. Növi-' szádon egy idegen atyafi fogadott, aki átvette a levelet, amelyben ez állott:

»E neir.es lelkeket gondozzátok és

ápoljátok és készítsétek e!ö az ur Jézus második eljövetelére.«

— Hát éli nem mondom, lelkileg foglalkoztak is velem eleget, de a két gyerek ott bőgött a nyakamon és enni kért és nekem nem volt semmi pénzem. Két hétig tengődtünk itt télen, a legnagyobb nyomorban, mig aztán az egyik prédi-I kátpr. megkönyörült rajtunk és száz di\ nárt adott, hogy visszautazhassak Paj liesra. Itt ezalatt nagy felfordulást csi- I nált az. uram. Berontott szombat este a jgyülekezetbe és szétvert köztük:

— Hol a feleségem? Adjátok elő a feleségemet! — ordítozta és mivé! jó erős ember, hát el is, látta egypár atyafinak a baját. Másnap a Jeszenszkiné ünnepélyesen bocsánatot leért tőlem és felajánlotta a saját lakását, amíg vissza nem fogad az uram. Aztán kibékültünk az urammal. Azóta voltam már kétszer is a Jeszenszkinénál, de csak privát’, ni. Mosni.

Az apostolnö otthon

A kapu előtt egy félszemü fekete komondor üdvözöl roppant nyájas farkcsóválással, ami bizonyára azt jelenti: »jó napot! isten hozta, kedves fiatalember!« Nagyon jónevelésü eb. ez kétségtelen, meg sem kérdi, hogy milyen párti vagyok. -Az udvaron öt gyerek hancurozik. A Jeszenszkiné gyermekei.

— Anyuka! —• kiabálnak — egy bácsi keres — és már jön is az anyjuk kipirultam Kezében vasaló. Egyszerű, szürke vászonruha van rajta, a haja simán hátrafésülve, a lábán szandál. Ö a legjóhiszemübb, legáldozatkészebb adventista az egész gyülekezetben.

—• Jó szándékkal vau ön irántunk? — kérdezi tőlem.

Megnyugtattam, hogy semmiféle elfogultság nem vezet és ő. kezében egy sokat forgatott, ceruzával' kijegyzett bibliával, beszél:

— Nekünk sok az ellenségünk, aminthogy az írás is mondja: »támadnak pedig hamis tanít ók, akik ellenetek törnek« — és rám emeli nyugodt kék szemeit. Ez az asszony olyan szilárd az ő hitében, mint az Eiffei-toronv, vagy mint a nap az augusztusi égbolton. A biblia a vértje, pajzsa és fegyvere.' Folyton idéz és felolvas az evangéliumból. Nem leltet szóhoz jutni a sok idézettől. Úgy hullanak a szájából, mint a hajnali zápor.

— Mindenki önként au in az adományait — mondja -- mi nem követeltünk senkitől anyagi támogatást. A prédikátoraink —■ igenis az egyház költségén tartják el magukat, mert Pá! apostol megmondta: »akik az evangéliumot hirdetik, azok az evangéliumból is éljenek*.

— Mért váltak önök ki a LászJó-íéle gyülekezetből?

— Nem mi váltunk ki. hanem ük szakadtak el az igaz hittől -- igazit helyre, önérzetesen. •- László nem advenlsta. Vegetarianizmust hirdet ,és azt hogy rt. házasság nem kell. íme mit mond Pál apostol: »Kik megtiltják a házasságot