Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-13 / 215. szám
BACSMEGYEI NAPLÓ 9. oldal KÖZGAZDASÁG 1925. augusztus 13. Újból módosították a munkásaddrendeletet Napi 13 dinár 40 par« a* adómentes iétminimnm A pénzügyminisztérium 28650. szánni rendeletében újból módosította a fizikai munkásokra kirótt adót. Az eddigi rendieteket most a következőkben módosítja a 28650. számú rendelet: A fizikai munkások a munka természetére való tekintet nélkül folyó évi április elsejétől keresetük urán tartoznak fizetni két százalékot közvetlen adó címén, tél százalékot rokkant-adó rímén, kéttized százalékot dőfogatadó fejében, hattized százalékot pedig rendkívüli pótadó címén, összesen tehát 3.3 százaiékor. A községi pótadó nem lehet több, mini minden száz dinár kereset után fél dinár. A IS éven aküi és 65 éven felüti munkások nem fizetnek munkásadót. Ezt az adót azok a munkások sem fizetik, kiknek évi jövedelme az 5000 dinárt meg nem haladja és nem esnek ezen adó alá az úgynevezett időszaki munkások sem (napszámosok). A munkaadók az adóbefizetésekért felelősek. A pénzügyi hatóságok tartoznak a bejelentésekről a munkaadónak elismervényt adni. A nem képesített ipari napszámosokról és az ideiglenes munkásokról a munkaadók nem tartoznak bizonyítókor követelni arról, hogy eddigi adójukat befizették-e, vagy sem, de mindenesetre felelnek az adófizetéséit arra az időre, amely időre náluk munkában voltak. A pénzügyi hatóságok kívánságára kötelesek a munkaadók a bejelentés mellett, amelyet minden alkalommal a munkaadónak kötelessége bizonyítani, keresztlevéllel, vagy más alkalmas okmánnyal igzolni a munkásnak életkorát, amenynyibeu nem tudnák azt igazolni, tartozik az ilyen munkás után is munkásadót megfizetni. Az 5000 dinár évi létminimum tekintetében a pénzügyi hatóságok i ugyancsak követelni fogják, hogy a mun- 1 kaadók szabályszerű adóbejelentést adjanak be közokirat alakjában a szükséges bizonyítékokkal, hogy a munkás évi keresete csakugyan nem haladja meg az évi ötezer dinárt A módosítások azonnal életbe lépnek, még pedig április elsejétől kezdődő visszaható erővel. Véget ért a pénzkrizis Sokszáxmillfös elhelyezeti en tike a sagrebi pénzpiacén —Tovább esik abankkaraniiáb Minden jel arra vall. hogy Jugoszlávia közgazdasági életének egyik íőbaja, a pénzkrizis, szünőíélben van. Szakemberek véleménye szerint a zagrebt pénzintézetek ina egy milliárd dinárt messze túlhaladó készpénz tőkével rendelkeznek, melyei — legalább a krízis folyamán kialakult feltételek mellett — már nem tudnak elhelyezni és egyedül az Első T orvát T afiarékpénztár felesleges, vagyis rendelkezésre álló tőkéje meghaladja a? ötszáz milliót. Ennek természetes következményeképpen 'esni kell a bankkamatlábnak is. Még két-három hónap előtt a zagrebi és ljubljanai bankkaricll milliós pönálék t^rhe alatt — tiz, illetőleg tizenkét százalékban maximálta a magánosok betétei után fizetendő tőkekamatot, ma nyolc százalékkal, iolyószámlabetéteknél még hét százalékkal is alig lehet elhelyezni banknál pénzt Ennél a jelenségnél az a legérdekesebb, hogy ugyanazok a körülmények, melyek ezelőtt a pénzszűkét idézték elő, most indirekte befolyással vannak a mindinkább feltünedező »pénzbőségre« is, mert már ilyen kifejezéseket is használnak tulpesz- ' szimista bankigazgatók. Azelőtt áz j Ipar és általában a termelés panasz- I kodott, hogy tőke híján nem tud eleget tenni1 exportkereskedelmi köte* lezettségeinek, illetőleg ambi dóinak, ma pedig, mikor a dinár árfolyamemelkedése folytán terményeink ára a külfölddel szemben napról-napra érezhető diszparitásba kerültek, az ipar, a termelés nem akar már pénzt, hiszen üzemét munkahiany miatt úgyis csökkenteni volt kénytelen és száz meg ezerszámra bocsát el munkásokat A pénzbőség mindazonáltal csak »nagyban«, a szükebb pénzvilágban érezteti hatását, a magános érdekelt még alig érzi. A bankhitel még mindig meglehetős drága s busz százalékon alul alig lehet még ma is bankban hitelt kapni. A pénzkrizis általános likvidálását csak a magántőke szilárdsága képes elérni s a tőkével rendelkezők és hitelt keresők közötti közvetlenebb kapcsolat megteremtése. Akkor majd. ha a banktőke konkurrenseként fellép a magántőke is, akkor nemcsak a betétkamat lesz alacsonyabb, hanem a kölcsön kamata is. A föl dbér letek adója. Azok a földtulajdonosok, akik földjüket készpénzben meghatározott bérösszegért adják bérbe, a bérösszeg 10%-át fizetik III. oszályu kereseti adó fejében. Ehhez az összeghez járul még különböző pótlékok s jövedelmi adó fejében mintegy 20% s a földtulajdonos köteles a községi és vármegyei pótadót, ami helyenként 300—500%-ot tesz ki, — megfizetni. Ellenben a feles, harmados, szóval a részes bérieteknél, ha a megmunkálást a bérlő saját háznépéve' végzi, nem kell sem a harmadosztályú kereseti adót, sem annak pótlékait, sem az általános jövedelmi pótadót fizetni. Ha azonban a föld megműveléséhez mezőgazdasági Cselédeket is alkalmaznak, fizetendő a harmadosztályú kereseti adó s ennek pótlékai. Jő termés a Szeré ínségben. Movisiadról jelentik: Az idei szerémségi térni seredmény a nagy esőzések ellenére, jó átlag S—-10 métermázsa búza termett holdanként. A tengeri igen jó ál! és a sző'ő is kedvező terméskilátásokkal kecsegtet. A szőiőákertekbcn a jég sok helyütt nag-y károkat okozott. A községek kötelesek az árverési jegyzőkönyveket a pénzügyi hatóságokhoz bemutatni. Az illetéktörvény 81. teteje és a végrehajtási utasítás 90. szakasza azt Írja elő, hogy a községek kötelesek az árverés utján bérbeadott földek, valamint az árverés utján történt eladások és vételekről szóló jegyzőkönyveket a pénzügyi hatóságoknak bemutatni. A községek legnagyobb lesre elmulasztót: elegei tenni ezeknek a rendelkezéseknek s most sorra bírságolják emiatt a községi jegyzőket. A snboticai vegyvizsgáló állomás működése. A snboticai vegyvizsgáló állomás (városháza, ÜL emelet, 146.^sz.) julius hóban 64 tejmintát, 1 bormintát, 1 paprikanJintát, 75 ivóvizmir.tát, 2 szikvizmintát vett vizsgálat alá. A vegyvizsgáló állomás díjmentesen vizsgál meg minden élelmicikket, amelyet magánfogyasztásra vásárolnak. Felemelték a szeszadót. Sántáról jelentik : Eddig az államkincstár egy liter százszázalékos szesz után húsz dinár adót szedett be. Ezt az adót a szesznek a gyárból, való kivitele előtt kellett az illetékes állami adóhivatalban kifizetni. A szeszadót a pénzügyminiszter* a napokban kiadott rendeletével 20 dinárról 25 dinárra emelte azzal, hogy a bárhol található készleteket azonnal fel kell venni és az Őt dinár kü’ömbözetet már a meglevő szeszre is utána kell fizetni. A rumra, likőrre és konyakra kirótt j luxusadó megszűnt, de » meglevő j készletek után eddig kifizetett iuxus- I adót nem térítik vissza". A rendelettel : egyidejűleg azt is elrendelte a pénzügyminiszter, hogy a rumot, likőrt es : konyakot ezentúl nem kell az ugyns- I vezeti zárjeggyel ekátni. A divatlapok és zz uj vámtarifa. A legújabb vámtarifa a folyóirtokat és könyveket, de különösen a külföldi divatlapokat tetemesen megdrágította, a menynyiben a divatlapok kg-ját nem kevesebb mint 30 dinár behozatali vám terheli. A Papyrus novisadi könyvkereskedés, amely az ország legnagyobb divatlapkereskedése, közbenjárt, hogy ezek a vámtelek mérsékeltessenek. Addig is, iámig ez az. ármérséklés éleibe nem lép, a divatlapok legnagyobb részénél a vámtöbbletet egyáltalán nem, míg egynéhány divatlapnál csak kis mértékben hárította át a fogyasztókra. A Marconi társaság milliós vesztesége az Angol-Magyar Banknál. Becsből jelentik: A Marconi Wirclles Telegraphen-Company most tartotta meg Marconi elnökleté alatt az évi közgyűlését, A társaság vezérigazgatója bejelentette, hogy a Marconi társulat az utóbbi két üzleti évben 2,943.234 font sterling veszteséget szenvedett. A veszteség nagy része abból keletkezett, hogy a társaság 1920-ban nagyobb érdekeltségei: vállalt a budapesti angolmagyar banknál. A bécsi jelentés azért meglépő és érthetetlen, mert a budapesti angol-magyar bank az elmúlt üzleti években tetemes nyereséget mutatott ki. A noYiszadi értéktőzsde félévi forgalma. Noviszadról jélentík: A noviszadi termény- és értékaőzsde érlékosztálya ezévi januárjában 396 darab értékpapír forgalmat bonyolított le 250.200 dinár árfolyamértékben. Február a forgalom 3821 darab értékpapírnál 437.959 dinár, márciusban .1175 darabnál 152.423.50 dinár,’ áprilisban 400 darabnál 55.200 dinár, májusban 2® darabnál 46.694 dinár és júniusban 1389 darab értékpapírnál 264.625 dinár volt, vagyis az első félévben 7470 darab értékpapírt forgalmaztak 1,207.101 dinár 50 pora árfolyamértékben. Júliusban 1175 darab értékpapír kerüli eladásra 58.825 dinár árfolyamértékben. A júliusi forgalom túlnyomó részét az Ipar- és Kereskedelmi Taakrékpénztár részvényeiben 135 djnáros áron létrejött üzletek tették ki. Szerdai gabonaárak. Szentáró! jelentik: A szerdai piacon a következő árak szerepeltek: Búza: 270 dinár. Tengeri: 185 dinár. Vasútra szállításra: 187.50 dinár. Hajóra szállításra: 190 dinár. Szeptemberre: 195 dinár. Zab: 150 dinár. Árpa: 155j, dinár. Sörárpa: 175 dinár. Rozs: 200 dinár. Muharmag: 150 dinár. Kétes: 160 dinár. Heremag: 1100 dinár. Bab: 200 ■dinár. 0-ás liszt GG: 500 dinár. 2-ős: 450 dinár. 5-ös kenyérliszt: 400 dinár. 7-es: 280 dinár. Takarmányliszt: 170 dinár. Korpa: 160 dinár. Minden nagyobb pénzintézet árusítja a snfeoflcai kiállítás fgaroiványát! A szentai kereskedők panaszai. Szentárót jelentik: Kedden este avatták fel a szerdai Kereskedelmi Egyesületnek az Eugen-szállóban lévő uj helyiségét kitünően sikerűit bankett keretében, A banketten Milosevics Szlávkó elnök és Fischer Ármin aíelnök mondottak beszédet, majd az egyesület tagjai eszmecserét folytattak a szentai kereskedelem sérelmeiről. Fölpanaszolták a szentai kereskedők, hogy a szegény néposztályok számára gyártott textiláru vámja több, mint maga a beszerzési ár és elhatározták, hogy a vámot ezentúl nem fogják hitelezni, mert a kamatveszteség felemésztené a kereskedelmi hasznot. Elhatározták továbbá, hogy gondoskodni fognak a vámhivatal elhelyezéséről és a vámhivatalnokoknak lakást fognak biztosítani, mert a szuboticaí vámhivatal túl van terhelve és Szentár.ak égető szüksége van vámhivatalra. A szentai kereskedők legnagyobb sérelme, hogy a vasárnapi munkaszünetet csak Szentén tartják meg, míg a környékbeli falvak* ban és városokban a kereskedők vasárnap, nagy forgalmat csinálnak, minthogy ekkor tömegesen jön be a nép a szállásokról. Azt kívánják, hogy a vasárnapi munkaszünet mindenütt egyformán legyen kötelező. A szentai kereskedők nagy számmal fognak résztvenni a szuboticai tiltakozó gyűlésen és elő fogják a'dni sérelmeiket. KINTORNA ú » m Novisadon az égjük meüékuccában renoválnak egy házat. Az állványokra az ott lakó borbély a következő értesítést ragasztotta ki: A ház átalakítása miatt az i genus ztelt vendégek ideiglenesen hátul boroiváltatnak. $ Braun orrvérzést kap a kávéházban. Egyik barátja azt ajánlotta neki, hogy ha hazafelé megy, tartsa jó magasan a fejét. — Nem lehet — mondja Braun — ez nagyon sok pénzembe kerülne. — Hogyan? — Ha magasan tartom a fejem, minden második ember megpumpol ez utcán. A papa hazajön és így szól a lányához. — Rózám. édes. egy örömhírt mondok neked. — Mi az, tata? — Te tegnap este menyasszony lettél.-- Igazán? És kivel? — Hallatlan — mondja az öreg mérgelődve — neki mindent muszáj tudni.-----------~~~ ......mi1— -----------TŐZSDE * SS 0 A dinár külföldi árfolyamai 1925. aajfusjchia 12, Budapest deviza 1269—1677, vaj«te 1249—1271. Prága deviza 6050—6100, valuta 6025 —6075. Bérűn deviza 751.20—753.50, valuta 743—747. Bécs deviza 1270.50—1274.50, - valuta 1273. Trieszt deviza 4975—4985. London deviza 272. jNewyork deviza 179*/4. Zürich, aug. 12. Zárlat: Beograd 9.225, Páris 24.075, London 25.0225, Newyork 515, Brüsszel 23.25, Milánó 18.60, Amsterdam 207.06, Berlin 122.625, Bécs 0.007255, Szófia 3.75, Prága 15.25, Varsó 93.50, Budapest 0.007255 Bukarest 2.70, Beograd, aug. 12. Zárlat: Berlin 13.30, Bécs 7.87, Budapest 7.SS, Bukarest 28.50, Genf 10.86, London 271.25, Milapó 201.50,1 Newyork 55.85, Páris 260.50, Prága. 165.50. Valuták: Dollár 55, Lira 201. Noviszadi terménytőzsde, aug. 12. A tőzsdén bejelentett kötések: Búza 300, mm. bácskai uj K. D. 285 dinár, 1000 mm. bácskai uj K. D. Vili. 290 dinár, 1000 mm. bácskai uj K. D. VIE—IX. 295 dinár, 1000 mm. bácskai uj K. D. IX— X. 300 dinár, 1000 nun. bácskai uj tiszai hajóáru 289 dinár, 100 mm, bácskai uj K. D. 78 2% 280 dinár, 500 mm. szerémi uj K. D. 76 77 2% 280 dinár. Zab 300 mm. bácskai K. D. szpboticai paritásban 170 dinár. Tengeri 600 mm. bácskai K. D. fővonal 190 dinár, 500 mm. bácskai K.; D. VIII—IX. 190 dinár, 200 mm. bácskai IX. K. D. 190 dinár, 200 nun. bácskai K. Đ. Szotnbor környékén 191 dinár. 100 mm. K. D. fehér 192.50 dinár, 400 mm. K. D. VIII. 190 dinár, 1500 ram. bácskai dunai hajóáru 197.50 dinár. 100 mm. bánáti temesi hajó R. K. 205 dinár. Liszt 100 mm. bácskai 0-ás bázis K. D. 460 dinár, 600 mm. bácskai 6 .sz. 305 dinár, 100 mm. bácskai 6- sz. K. D. 295 dinár.