Bácsmegyei Napló, 1925. augusztus (26. évfolyam, 204-232. szám)
1925-08-09 / 211. szám
1025. augusztus 9. BACSMEGYEI NAPLÓ 19. oldal. A versenyautó halottja Regény, irta: F. X. Kappus Biró Mihály rajza 19. {oh tatás Itt vagyok én, pótlásnak“ Az eddig közölt részek tartalma: Horváth Elemér báróba beleszeretett Montccarlóban Mirjam, egy szép bécsi láng. Horváth a ruletten elvesztette egész vagyonát és hirtelen elutazott jugoszláviai kastélyába. Rendulics Fiára, egy novisadi bank hivatalnoknöje megtudja, hogy a báró öngyilkosságra készül. Megkéri Horválot, hogy ha már úgyis mindegy neki, vegye öt előbb el feleségül. A báró teljesíti kívánságát. A nászéjszaka után Flóra bárónő Becsbe utazik, Horváth aki beleszeretett feleségébe, nem lesz öngyilkos, hanem mindenáron vagyont akar szerezni, hogy feleségét — aki közben egy milliárdos szeretője lett — visszaszerezze. Egész sereg mlvarló vette körül Daisyt és nem is volt más gondja, minthogy életét olyan kellemessé tegye, amint az csak tehetséges. Mirjam éppen jókor akadt útjába, rögtön elhatározta, hogy a lányt bevezeti a társaságba és ott megfelelő helyre juttatja. — Okvetlenül szükséges, hogy elrejtőzve, titokban virulj? — kérdezte Mirjamtól nevetve. — De ezekben a régimódi • ruhákban nem kezdhetek veled semmit. Mirjam engedelmeskedett. Néhány hét alatt nagyszerűen beletalálta magát a nagyvilági életbe. Daisy Ízlése szerint kiöltöztetve és kissé mindig előtérbe tolva,í nemsokára középpontja lett egy meghitt, szükkörü társaságnak. Együtt csinált velük mindent, amit szokás, autózott a Semmerinsre, egy lóversenyt sem mulasztott el; a Kammerspiele és a Modernes Theater minden éjjeli előadását végignézte. Mirjam nagyon csodálkozott azon, hogy a férfiakra milyen nagy hatást gyakorol. Amellett nem volt kacér, de még nagyon mulattató sem. Nem találta meg olyan könnyen a férfiaknak tetsző hangot, mint Daisy, vagy Hecht Mausi, sőt ellenkezőleg, sokszor szinte elsuhant a témák felett. Mindig olyanok voltak a vonásai, mintha távol éine ettől a világtól és ha mosolygott, mintha másvalaki mosolygott volna, keskeny, áttetsző arcával, másvalaki, akit senkisem ismert, de, akire mindenki kiváncsi volt. Sokszor még az is megtörtént, hogy Mirjam saját magát adta. Egyszer csak felállt a társaságban, karjával csendet parancsolt és megszólalt: — Most nagyon vidám móka folyik a •Weinburg-bárban. Egy hosszú, őszszakállu ur katonanótákat énekel. Gyerünk oda! Felkerekedtek és csakugyan úgy találták a bárban mindent, ahogyan Mirjam megjósolta. Goüitzer festő éppen a zongoránál állott és széles melléből régi-régi dalok viharzónák elő... igazán élvezet volt hallgatni. A közönség Horváth csempész lesz A kávébáz megszokott sarkában gunnyasztott báró Horváth Elemér egy újság mögé rejtőzve. Harmadik napja ült itt, óráról-órára lesve, várva egy olyan ismeretségre, amilyenre szüksége volt. Mindenféle sibernépség ült és gesztikulált a márványasztalok melleit. Mindenki, aki a budapesti Rákóczi-utou és környékén gyanús üzleteket csinált, itt dolgozta ki terveit, itt számította ki a nyereségét és itt alkudozott províziójára. Horváth óvatosan csúsztatta lejjebb újságját é.s feszülten figyelt. Már tegnap kiszemelt kettőt magának, akik a mellette levő asztalnál sugdolóztak. — Selyem az igazi üzlet, — mondta az egyik. — Csak selyem ... — Ha nem csípik meg az embert... tapsolt. Persze, mindenki azt hitte. hogy összebeszéltek Mirjammal. Hiába bizonykodott al ány, hogy az őszszakállu piktort most látja először életében, így volt a lóversenyeken is. Gyakran előfordult, hogy valaki tippjeivel hozakodott elő és megkérdezte őt is: — Melyik lovat tegyem meg? Mirjam rendszerint felhúzta finom vonalú vállát: — Mit értek én lovakhoz? De néha kék szemei hirtelen kitágultak, pillanatokig meredten bámult a messzeségbe, túl a zöld lomtetőkön és remegő ajakkal felelt: — Tegye meg a tizenegyes számot. Szótagonként jött a szó ajkáról: — A tizenegyes szám lesz a nyertes... És valóban, a legtöbb esetben az a ló győzött, amelynek számát előre bemondta. A gebéknek azonban még a nevét sem ismerte és formájuk ismeretlenebb volt előtte, mint bármi a világon. De senki sem hatolt a dolog mélyére.Mirjam pedig minden újabb és újabb esetből egyre nagyobb bizalmat merített. — Mi az, hogy megcsípik? Utazom én az áruval? Van valakim hozzá... — De... I — Ja, most pechetn van. A legjobb emberem ellógott, fuccs... És mit gondol. mit csinál? önállósította, magát! Most egyedül utazik Romániába saját árujával, oda és vissza ... Kis szünet támadt. — Meg is gazdagszik, — jövendölte a másik. — Én meg itt ülök a pácban! Horváth teste hirtelen megrándult. Rövid ideig élesen szemlélte a két alakot. Aztán gyorsan asztalukhoz lépett és bemutatkozott: — Horváth báró vagyok. Azok egymásra bámultak. A báró szó megtette hatását. — Ha önöknek pótlásra van szükségük, uraim, éli rendelkezésre állok. Egész természetes hangon, magától értetödőleg mondta. — Milyen pótlásra? — kérdezték. Ártatlan arcot vágtak, de belülről reszkettek a félelemtől. — Ahelyett az emberük helvett, aki most önállósította magát és saját számlájára sibol, — mondta Horváth és mosolygott hozzá. — Eddig önöké voLt a költség és övé volt a veszély. Most már maga keres. S biztosan meggazdagszik rajta. Amellett a költségek mellett! A két siber csak nagynehezen hagyott fel a komédiázással. Végre a formák is eszükbe jutottak és bemutatkoztak. Jobb karját szögletesen behajtva a kisebbik meghajolt: — Fekete vagyok. A másik valamit mormogott érthetetlenül és egy szusszal megkérdezte: —- Van-e valami szakismerete báró ur? Horváth nevetett: — Bátorságom van! S ravasz vagyok! A többi már az önök dolga. — Szóval komolyan akarja? — Másképp nem ajánlkoztam volna! — Kérem, — mondta a magasabb, akiről később káderült, hogy Rusznyáknak hívják. Mégegyszer hangsúlyozva ismételte: — Kérem! — és mindkét kezefejét kifelé fordította, — lehet róla csevegni! És gyorsan elmondta, amiről szó volt. Horváth csalódottnak látszott. — Ezzel keresek pénzt? Ezzel a pár kilogramm japán selyemmel, amit az ember kabátjába varr? Egy pár kilogrammal minden utazásnál? Fekete olyan jól mulatott ezen a naiv kijelentésen, hogy mindkét sor kifogástalan hamis foga kilátszott. — Tudja-e báró ur, hogy mi a nyers selyem? Tudja-e, hogy mennyi megy abból egy kilóra? S tudja-e. hogy mit jelent az, ha az ember megtakarítja a román vámot? Biztosan nem tudja! Az asztalra könyökölt, ujjait majd j széttárta, majd meg összecsukta. , — Ezreket, százezreket tehet ezen keresni magának is, nekünk is! A báró még aznap megkapta a szükséges utasításokat. Rusznyák Izsónak a Rákóczi-uton kis szövetüzlete volt: hogy az emberek szemébe port hintsen, amint mosolyogva megjegyezte. Az olcsó kreton, slffon és lodenvégek mögött, hátul az üzletben tartogatta kincseit külön, kitünően elzárható fiókokban. Már tartózkodás nélkül, szabadon beszélt és mindent előadott, amire Horváthnak csak szüksége lehetett. Mindjárt rájött arra, hogy desperádóval van dolga, akitől nem kell félnie. Azonkívül a báró biztos fellépése, rangja és neve megnyugtatták és sikert jósoltak neki. Egészen más volt, mint az eddigi alakok, akikké! együtt dolgozott. S igen tréfás finánc lesz az, aki a báróal szemben gyanút fogjon. — Útlevele rendben van? — kérdezte — és a román vizűm? Ezt különben később is beszerezhetjük. Horváth csupa tűz volt és lelkesedés, úgy tetszett neki a dolog. Amikor még arról értesült, hogy mindjárt az első utazással olyan jövedelemre tehet szert, amilyenre nem is számított. egészen lázbajött. m — A játék természetesen megisméteJ/hető? — kérdezte megbízóitól. — A végtelenségig! Rusznyák személyesen kísérte ki az uj munkaerőt a keleti pályaudvarra. A vonat indulása előtt hirtelen odafordult a báróhoz és közvetlen hangon megkérdezte tőle: — Nem ás csodálkozik? —■ Min? — Az én nagy bizalmamon? Nem jutott eszébe, hogy.az áruval meg is lóghat. Horváth erre igazán nem is gondolt. — őszintén bevallva... De Rusznyák Izsó ravasz arccal vágott bele a báró szavába: — Na látja! De a dolog úgy áll: egyszer megcsinálhatja, egyetlenegyszer, de többet nem! S mi van -magának abból? Szép summa pénz. az igaz, de név, a pompás ősi név... Azt elvitte az ördög! Mert ebben az esetben magától értetődően bizonyos lépéseket keltene tennem... Horváth idegenkedve nézett társára: — Ha - én az ön megbízásából utazom.. . — Hahó! — nevetett Rusznyák, szája elé tartott kézzel, — ki tudja azt bebizonyítani, hogy én arra is megbízást adtam, hogy ne vámoltassa c! az árut? Be tudja ezt bizonyítani? Nem? No, ugy-e! Ez az egész. Minden a maga bőrére megy, csak a maga bőrére! Vihogott, amikor megjegyezte: Mert a lodenvégek mögötti fiókokban nincs is selyem. Egészen más heyre dugtam már azóta. Horváth gondokkal tele utazott el. Ez hát az ő útja! Ilyen eszközökhöz kell folyamodnia, hogy újra a magasba jusson. Szájaize órákhosszat keserű volt és a határig üldözte a nyomasztó, kínzó érzés. Hiába jutott eszébe a nagy nyereség, amelyre számíthatott, hiába rajzolódtak elébe a gazdagság csábitó képei, tagjaiban valami idegenszerűséget érzett, a szégyen és árulás bénító tudatát. El akarja árulni apját, anyját, egész rokonságát és összes őseit, akiknek emléke benyúlt messze-messze századokba, mind-mind el fogja árulni. Még egy óra és a szerencsétlenség megtörténik, végérvényesen, visszavonhatatlanul. A vonat megállott. — Készülni vámvizsgálatra, — hangzott a folyosón. Magyar és román hivaíaünoksapkák suhantak el. Nem volna-e jobb visszafordulni?-- — Nem, nem, — kiáltotta önmagának. — De mi lesz, ha a dolog npm sikerül? Ha felfedezik a csempészést, mi lesz akkor? Zsebében ökölre szorította kezét. Most nem szabad gyengének tenni! Szemét szinte segélykeresőn jártatta körül a fülkében. De az utasok nem törődtek vdc. Mindegyik saját holmijával foglalatoskodott. Kulcs-csomók zörögtek, egy-kettőre nyitvaálltak a kosarak és útitáskák. Neki is hozzá kellett látni, ha nem akart gyanús lenni. Igen, keltett, kellett... A végsőhöz folyamodott, Flóra képéhez. Megrázkódott. Kiegyenesedett és a következő másodpercben már nyugodtan emelte le csomagját a hálóból. Felöltője ott lógott, ahová akasztotta. Cigarettával a szájában várta, hogy a sor rákerüljön. Lepkowsld üldözi Flórát Katschkc professzor nagyon meg volt elégedve Flóra haladásával. — Ha így folytatja bárónő, valódi szenzáció tesz! Hangja sötét érc és hozzá a kiválasztott műsor... visszafojtott szenvedélye és . egyszerű kifejezési módja ... ilyen még nem volt Bécsben. A kis száraz ember az unalomig dicsérte hangját és előadását. Bár csak már ott tartanék. — sóhajtotta Flóra. \ (Folyt, köv.)
