Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-06 / 178. szám

2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925 julius 6 sicsot Trifkavics Márkó, Gyurisics Márkó és Zsifkavics Ljuba, a radiká­lispárt direktóriumának tagjai és Sztanojevics Áca, akik referáltak a miniszterelnöknek a Radics-párttai szombaton folytatott tanácskozásá­ról. Hir szerint Pasics utasította a direktórium tagjait, hogy a Radics­­párttai létrejött megegyezést ter­jesszék jóváhagyás végett a radiká­lis klub elé. A radikálisok nyolcvan száza­léka a megegyezés mellett Politikai körökben nagy érdeklő­déssel tekintenek a radikális klub legközelebbi ülése elé, amelyen a megegyezés megvitatás alá kerül. Mint hírlik, a radikális klubban nem fog egészen simán menni a meg­egyezés jóváhagyása. A radikáli­soknak egy kisszámú, de befolyásos csoportja ugyanis ragaszkodik a Pribicsevicsékkal való koalícióhoz. Igaz ugyan, hogy a párt nyolcvan százaléka a horvátokkal kötött meg­egyezés approbálását követeli, de a húsz százaléknyi kisebbség állítólag pártszakadás előidézésére is kész, ha Prilncsevicséket kihagynák az uj kormánykoalícióból. Éppen ezért máris megindult az akció ennek a csorootnak leszerelésére. Válságban- a megegyezés A Vreme értesülése szerint a lét­rejött megegyezés perfektuálása körül komplikáció merült föl. Pasics, mint a Vreme tudni véli, azt köve­telte a Radics-pást megbizottaitól, hogy írjanak alá egy nyilatkozatot, amely szerint a radikálisok és a Ra­­áics-párt megegyezése likvidálja a horvát kérdést, amelyet ennélfogva végleg levesznek a napirendőri. A Radücs-párt delegátusai nem voltak hajlandók ezt a nyilatkozatot aláírni, úgyhogy ennek következtében nincs kizárva a megegyezés meghiúsulása. Harmincegy milliót sikkasztott Sréter volt magyar honvédelmi miniszter fia A sikkasztó! letartóztatták Budapestről jelentik: Zárt ajtók mö­gött nagy titokzatossággal, a legna­gyobb diszkrécióval nyomozott a buda­pesti rendőrség néhány nap ótá , egy intellektuális bűncselekményben. Az ügy gyanúsítottja Srćter István vezérőrnagy, volt honvédelmi miniszter fia, Sréter Elemér, harminckétéves nyugalmazott főhadnagy volt. A fiatal főhadnagy ellen igen súlyos vádakat hangoztattak a főkapitánysá­gon: csalás és sikkasztás címén jelentet­ték fel. Hat károsult fordult a rendőr­séghez és azt panaszolta el, hogy Sréter Elemér becsapta őket. Az egyik feljelen­tő azt adta elő, hogy megjelent nála egy .ió megjelenésű fiataleínber és ügyvédje nevére hivatkozva kérte, -hogy néhány millió koronát fizessen ki neki ügyvédje részére. Hamisított írást mutatott fel és, ezzel sikerült is a kereskedőket meg­tévesztenie, aki a jó fellépésű fiatalem­bernek a kért összeget ki is fizette. Sréter Elemér egyébként a csalás és sikkasztás terén nem tudott nagy ered­ményeket elérni, több helyen követte el a bűncselekményt és mégsem tudott 31 milliónál többet szerezni magának. A rendőrségen teljesen érthetetlennek találták, hogy az előkelő családból való fiatalember ilyen aránylag egészen je­lentéktelen összeg miatt súlyos bűn­cselekményeket követett el és ezért minden egyes bizonyítékot beszereztek előbb, csak azután döntöttek sorsáról. Sí éter Elemért kihallgatták u rendőrsé­gen és akkor az előtte felmutatott bizo­nyítékok láttára teljesen beismerő val­lomást tett. Azt vallotta, hogy( hozzátar­tozóitól nem kapott olyan anyagi támo­gatást, amely igényeinek kielégítésére \ elegendő lett volna és mert szükségéi i érezte a pénznek, ez vitte a büu útjára. ' — Elszédültem, — mondotta ahogy egyrészt a pénztelenséget éreztem, más­részt láttam az élet szépségeit, s most hegy visszagondolok arra, amit tettem nem is érteni meg, hogy ilyen összegek­ért tönkretettem magam. A teljes beismerésben lévő Sréter Ele­mér előtt szombaton délután kihirdették az előzetes letartóztatásról szóló vég­zést és vasárnap a markóuccai ügyész­ség fogházába szállította be a rendőr­ség. Megalakul a vajdasági jogász-szövetség Az igazságügyi osztályfőnök kilátásba helyezte a vajdasági biróhiány megszüntetését — Valorizálják a bíróságok ille­tékességének értékhatárát igazságügyi ankét Noviszadon Novisacíról jelentik: Radisics Lázár dr. az igazságügy minisztérium BBB osz­tályának főnöke vasárnap délelőtt fél tizre a novisadi törvényszék helyiségébe megbeszélésre hívta össze a vajdasági ' örvényszékek elnökeit, a vajdasági köz­jegyzőket és birósági végrehajtókat, akik előbb együttesen, később pedig külön­­küiön csoportokban tanácskoztak. A törvényszéki elnökök közül jelen voltak dr. Belajdzsics Vladimir novisadi és dr. Pavlovics István suboticai törvényszéki elnök, míg a többi törvényszékek el­nökei kimentették magukat. A királyi közjegyzők közül a következők jelentek meg: dr. Popcv Milán, dr Nikolics Bran­­ko és dr. Vakanjac Milán Novisad, dr. Manojlovics Vladiszláv, dr. Miladinovics Radivoj és dr. Matijevics Stipan Subo­­tica, dr. Knjezsevics Tódor Alibunár, dr. Zavicsics Milorád Bácska-Palánka, dr. Konjovics Dávid és Mándics István Sombor, dr. Szindzsar Sresko Bela- Crkva, dr. Miljkovics Jovan Veliki- Becskerek, dr. Veszelinovics Iván és dr. Popovics Aurél Velika-Kikinda, dr. Erbes Milán Pancsevo, dr. Lolin Milán és dr. Zagorica Miián Senta. A közös konferencián dr. Radisics Lázár igazságügyi főnök javaslatára el­határozták, hogy megalakítják a vajda­sági jogászszövetséget, amelynek a Vaj daság valamennyi bírája, közjegyzője és ügyvédje lesz a tagja. A szövetség jogi szaklapot fog kiadni, dr. Ignjatovics Du­sán noviszádi semmitőszéki biró szer­kesztésében. A lap költségeit a kör­jegyzői és ügyvédi kar vállalta magára. Ezután az értekezlet három csoportra oszolva folytatta tanácskozásait, amc-A robbanás hangjára az egész kör­nyék összefutott, elöl halálos ijedelem­ben Kiss Anna, az egyik áldozat test­vére. kezében egy harapófogóval, amelyért a robbanás előtt egy perccel a bátyja kiiluu ki a szobából az udvaron levő tásszinbe. Félóra múlva megérkez­tek a mentők is, de ebkor már a kisfiún sem 'ehetett se­gíteni, télórai szenvedés után meg­halt. Mindkettőjüket beszállították a stiboti­­cai hullaházba. Szalma György fiatal felesége és anyósa tiz ónt tájban értek haza a sző­lőkből. Megrendítő jelenet következett, amikor megtudták, hogy rövid távollé­tük alatt milyen szerencsétlenség tör­tént. Az anya magánkívül iaivcszékelt: — Drága kicsi gycrőkOm. legkedve­sebb kicsi fiam, méri is gyiittél haza, jaj miért is gyiittél haza! — és isszonyu •.Írással vetette magát a még meleg, vé­res ágyra... Munkatársunk megkérdezte Szalma feleségét, hogy mint jutott férje a grá­nát birtokába. A fiatal, csinos asszonyka -cönnyek között felelte: A Polyákovicsnénak segített ezelőtt két hónappal hurcolkodni. Annak az ura katona volt a háborn alatt, sok min­denféle lim-lom hevert a padlásán, ott találta az uram a gránátot is és az asz­­szony megengedte, hogy elhozza. Egy­szer már próbálta felnyitni de nem ment, hát bedobta a sublótba, azóta is ott hevert, egész ma reggelig, hogy a gyerek megtanálta ... Es zokog keservesen a boldogtalan asszony. Gyermeke, aki nemsokára születni fog, már árvának jön a világra. Az öregasszony ezt mondta: — A keresetit is magával hozta a drá­ga gyerekem, az első keresetit, ott hordta a szive alatt a selyemkeszkenö­­ben, arait én vettem neki a múlt vásá­ron, mert már legénykedett ám a ki­csim és nagyon büszke volt ha szépen 'tárhatott. Nyolcvan forint vóot. csupa szép tizdiitáros és amikor kigomboltuk a kis roncstestét, jaj, jaj, mind szét vót maszatolódva c péz és úszott a vérben... A rendőrség részéről Pesics bűnügyi és Toszics> ügyeletes rendőrkapitányok jelentek meg a helyszínen, akik jegyző­könyvet vettek fel a halálos szerencsét­lenségről. Katonai gyakorlóteret vásárol Becskerek A kiszélesített tanács közgyűlése Velikibecskerehöl jelentik : A város kiszélesített tanácsa vasárnap délelőtt Alexics Bogoljub polgármester elnökle­tével rendkívüli közgyűlést tartott. A tárgysorozat egyetlen pontja az az in­dítvány volt, hogy a város a határában levő öt lánc területű gyakorlóteret, amely egy földmivesszövetkezet tulaj­dona, vásárolja meg a katonaság ré­szére. A szövetkezet lánconként ötven­ezer dinár vételárat szabott hat é\i részletfizetésre, nyolc százalékos kama­tozásra. Az állandó választmány a közgyűlés elé terjesztett jelentésében azt javasolta,1 hogy a város ne vegye meg a földet, mert a törvény értelmében ott, ahol az államnak is van földje, az állam köteles a katonaságnak gyakorlóteret adni. Ve­­likibecskerek határában pedig több mint ezer hold állami föld van. A jelentést hosszas vita követte, amelyben a legtöbben amellett szólaltak fel, hogy á város vegye meg a földet, mert ezzel nemzeti célokat szolgál. A szavazásból több képviselőt, akik az érdekelt szövetkezetnek tagjai, kizártak és a kiszélesített tanács ezekután 32 szavazattal egyhangúlag úgy döntött, hogy a város a földet vásárolja meg. Halálos játék a gránáttal Két embert megölt Palloson egy felrobbant tojásgránát Megrendítő szerencsétlenség történt vasárnap reggel Palicson, a földmives­­iskolával szomszédos házban. Szalma György huszonnégyéves földműves és unokaöccse Kiss György tizenhárom­­éves pásztorfiu, egy kézigránáttal ját szottak. Szalma, aki még ágyban. fe­küdt, kalapáccsal próbálta kibontani gránát vaspántját, mire a gránát óriási detonációval felrob­bant. az ágyban fekvő férfit való­sággal szétroncsolta és a kisfiúnak, aki az ágy előtt állott, letépte az al­sótestét és a karjait. Kiss György, a tizenhároméves áldozat, Kralyevbregen egy földbirtokosnál volt alkalmazva mint pásztor. A kis fiú va­sárnap reggel érkezett haza látogatóba szüleihez, akik szegény palicsi földmü­­vesemberek. Szalma György földműves feleségével együtt szintén a Kissék por­táján lakott. A nagyszámú család a kis nádfödeles házikóban legnagyobb egyet­értésben élt. Vasárnap reggel, mikor az öreg szülök már felkeltek. Szalma György igy szólt anyósához, aki . őt a szőlőkbe liivta: Édesanyám, máma ünnep van, hadd lustálkodjak egy kicsit! Az öregasszony erre magára hagyta veiét és eltávozott. Szalma még aludt egy keveset, aztán beszélgetni kezdett unokaöccsévci, aki az éjjeli szekrény fiókjában rakosgatott. — Mi ez a vacali? — kérdezte a kisfiú Szalmától és kihúzott a fiókból egy fé­nyes, gömbölyű vasdarabot. A tükör előtt ott fésülködött a bátyja, Kiss Lajos, aki kezébe vette a körteala­­ku tárgyat és vizsgálhatni kezdte.- Talán gránát? — mondta és ezzel letette a szekrényre. Szalma ekkor kalapácsot kért é? a kisfiúval együtt elhatározták, hogy ki­bontják a tojásgránátot. Kiss letérdelt az ágy elé és tartotta a gránátot, mig Szalma, aki felült, nagyokat ütött a grá­nát nyakán levő vaskapocsra. — Ne lármázzatok úgy — szólt rájuk Kiss Lajos,aki éppen befejezte a fésül­­ködést, amikor óriási detonációval fel­robbant a gránát. Az erős légnyomás Kisst a földhözvágta úgy, hogy Kiss csak percek múlva tért magához.. Bor­zalmas látvány tárult a szemei elé. Szalma György teljesen ronccsá zúzva feküdt az ágyon, kezét-Iábát letépte a gránát és a gyomrát fel­­szakitotta. a belei teljesen kifordul-? tak, úgyhogy nyomban meghalt, öcs­­csén, Kiss Györgyön szintén kegyet­len pusztítást végzett a robbanás. Alsótestét valósággal szétmarcan­golták a szilánkok, orrán-száián ömlött a vér és előrelátható volt. hogy már nem lehet segíteni rajta. A robbanás a házat sem kímélte, az tblakok kitörtek, az agyiéi szétíorgá- ( csolódott és a mennyezeten emberfej nagyságú jukakat ütött. Kiss. Lajosnak, | aki pedig a szobában tartózkodott, ozjj ijedtségen kívül semmi baja nem történt. ILLATOS SS OLY!RIÓ .„HERMELIN“ a neve, kérje mindenütt DEPOT „SOA“ BROGERIJA NOVISAD lyeken főleg, belső ügyekről tárgyaltak-A törvényszéki elnökök tanácsa azt a kérelmet terjesztette az osztályfőnök elé, hogy az üresedésben levő bírái ál­lásokat minél előbb töltsék be és igy te­gyék lehetővé a vajdasági bíróságok zavartalan működését. Radisics dr. meg­ígérte, hogy egy éven belül meg fog tör­ténni a Vajdaságban megszervezett bírói állások betöltése. Belajdzsics noviszadi törvényszéki elnök kérelmére megígérte az igazságügyi osztályfőnök, hogy a no­viszadi törvényszékről ideiglenesen más­hova beosztott bírákat vissza fogják helyezni állásukba, a noviszadi semmi­­tőszékncl pedig két titkári állást szer­veznek. Hosszas vita folyt a polgári bírósá­gok illetékességének értékhatáráról is. Elhatározták, hogy javasolni fogják a: eddigi értékhatár valorizálását, úgyhogy a járásbíróságok illetékességét a tör­vényben meghatározott 2500 koronának megfelelően huszonötezer dinárra emelik fel. Ugyanilyen mértékben valorizálják a törvényszék illetékességének érték­határát is. Hasonlóképen megváltoztat­ják a büntetőbíróságok illetékességének értékhatárát is és az erre vonatkozó javaslat kidolgozására dr. Jocics Milo­­rádot, a novisadi főügyészt kérték fel. Megbeszélés tárgya volt ezenkívül a telekkönyvi illeték egységesítése is. A közjegyzők csoportja kari kérdé­seket vitatott meg. A végrehajtók ér­tekezletén a végrehajtásoknál igénybe­veendő karhatalom kérdéséről és egyéb belső ügyekről volt szó. Az értekezlet közös konferenciával délután két órakor ért véget.

Next

/
Thumbnails
Contents