Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-03 / 175. szám

1925. julius 3. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldal, Kisebbségi Élet 6 iä » >1 romániai mdgyarság tudvale-1 vőleg panaszt nyújtott be a Népszövet­séghez az Anghelescu-javaslat ellen, a panasz letárgyal ását azonban a Nép­szövetség az őszi ülésszakra halasztotta. A panasz-tétel nagy felháborodást kel-1 tett a túlzó soviniszta román körökben, j ahol nem tudják megbocsájtani a ma­gyarságnak-, hogy nemzetközi fórum előtt próbálja igazát keresni. A türel­metlen nacionalizmus hangulatára és rnenteSjésára jellemző az a nyilatkozat, 1 amelyet Pctrescu Comnen genfi román I kövot tett a bukaresti padornak. — A Népszövetséget — mondotta — J újabban elárasztják az uj államok ki-1 sebbségeinek úgynevezett képviselői a I legkülönbözőbb panaszokkal. Mindeze-1 két a panaszokat a Népszövetség be- I ható tanulmányozás tárgyává tette és I a Romániával szemben elhangzott pa- j naszokat — becsületére az országnak I — minden alkalommal alaptalanoknak | találta, amelyek csak a panaszoso­kat kompromittálták, akik nem visel­kedtek lojálisán azzal az állammal szemben, amelyben élnek. A panaszok közül számos olyan hangon szólott az országról, hogy a Népszövetség orgánu­mai meg voltak botránkozva és nem is akarták tárgyalás alá bocsájtani ezeket. Ezzel az eljárással szemben sürgős szükség van oly törvény hozatalára, amely megbünteti azokat az állampolgá­rokat, akik az országot a külföld előtt rágalmazni merészelik. Ez nem jelenti azt, hogy a kisebbségeknek a béke-1 szerződésben garantált jogait megakar-1 nők csorbítani, de amikor a kisebbségek § egyes állítólagos vezetői elfelejtik a ha-| zájukkal szemben köteles lojalitás leg- í elemibb szabályait és bebizonyitottan s áz ország ellen dolgoznak, akkor | Romániának is meg van a joga, hogy | védekezzék. * Komáromban a napokban népgyülést tartott a szlovenszkói magyar földrai­­vespárt. A népgyiilésen a párt vezetője Szent-Ivány József képviselő nagy be­szédet mondott. »A magyarság nemzeti irányú szervezkedésének — mondotta többek közt — nem lehet soha más a vezérgondolata, mint a nemzet érdekei­nek mindenek felett való szolgálata ér­dekében testvéri viszonyt tartani fenn :a szlovákság és németség minden réte­gével és a szlovákság nemzeti öntudatá­nak fejlődését jó szívvel kísérni, mert ez egyik legnagyobb érdeke a magyar nemzetnek«. A népgyülés végül határo­zati javaslatot fogadott el. amelyben a párt vezérének Szent-Ivány Józsefnek az egységes magyar párt kíepitése ér­dekében eddig végzett eredményes mun­káját minden vonatkozásban a legna­gyobb elismeréssel és helyesléssel vette tudomásul. # A lengyel kormány és a lengyel­­országi zsidó kisebbség képviselői között két hónap óta tartó tárgyalások a na­pokban befejeződtek. A megállapodás a zsidóság kulturális és vallási kívánságait teljes mértékben kielégíti. ¥ Az érettségi vizsgák eredménye Erdélyben, rendkívüli súlyos,, szinte ka­tasztrófád, a kisebbségi tanulókra. A kolozsvári lapok szerint a temesvári vizsgáló bizottságok az írásbelin a diá­kok ötvenhat százalékát buktatták meg. Az egyik bizottságnál a német reálisko­lából vizsgára állott tizenkét tanuló s valamennyi megbukott. A magyar reál­iskolából szintén megbukott mind a ti­zennégy vizsgázó. A német gimnázium harminc vizsgázója közül tizenöt, a piarista gimnázium harmincnégy vizsgá­zója közüli tizenhárom bukott meg. A Notre Dame leánygimnáziumból hatan vizsgáztak, ebből kettő megbukott. A temesvári román gimnázium harminckét diákjából bét bukott meg, huszonötöt a bizottság átengedett. A temesvári má­sik vizsgáztató előtt a zsidó líceum hu- * szónkét diákja közül hat ment át az Írásbelin, tizenhat megbukott. Oravicá­­ról hárman vizsgáztak, mind a három megbukott. Lúgosról huszonhét közül nyolc bukott meg, míg a karánsebesi huszonhét érettségiző közül huszonket­tőt buktattak meg és csak öt ment át. A temesvári Carmen Sylva-leányliceum ti­zenhét vizsgázója közül három bukott meg. A turnseverini huszonhárom érett­ségiző közül ellenben huszonkettő át­ment és csak egyj bukott meg. Erősödik hhé el Krím oífenz vája Franciaország kapituláció nélkül nem tárgyai a riff-kafeilokkal Parisból jelenti* : A lapok ér­tesülése szerint Abd el Krim of­­fenzivéja erősödik. riff-kabil csapatok Fez irányúban éjnek időién hirtelen támadásokat intéztek a francia vonal ellen, amelyet egy helyütt átmenetileg sikerült betörnie. A harcokban az eddigi megálla­pítás szerint többszáz riff-kabil elesett és körülbelül ezren meg­sebesültek. A francia hedvezetö­­ség a fenyegetett francia álláso­kat megerősítette, mert attól tart, hogy Abd el Krim tovább folytatja offenziváját. A marokkói kérdésről egyéb­­két,t Briand külügyminiszter expo­zét mondott a szenátus külügyi bizottságának ülésén. A külügy­miniszter kijelentette, hogy Fran­ciaország mindaddig nem gondol­hat Abd el Krímmel folytatandó béketárgyaiásokra, mig az ellenfél­lel szemben nem kerül látható er­kölcsi túlsúlyba. A külügyi bizott­ság az expozé után határozati javaslatot fogadott el, amely üd vözli a marokkói harcosokat és kifejezi azt a meggyőződését, hogy a hadműveleteket mindaddig folytatni keli, mig Abd el Krim meg nem adja magát a francia had­erőnek. A Temps londoni értesülése szerint Chamberlain ongoi külügy­miniszter kijelentette az elsóház­­bsn, hogy a kormány haladékta­lanul tárgyalni fogja a spanyol kormánynak art az előterjesztéséi, amellyel meghívja Angliát, hogy vegyen részt a tengeri zónába eső territoriális vizeken végrehajtandó francia-spanyol ellenőrző intézkedé­sekben. Ei keli torolni a vajdasági extra-adókat! Vuics Dimitrije éleshatigu felszólalása a pénzügyi bizottságban Az egyházi földek kisajátítását követelte — Földosztást nemzetiségi különbség nélkül! A pénzügyi bizottság csütörlö-6 kön folytatta a költségvetési ti­­zenkeítrd-javasiat vitáját, amely-1 hez hét ellenzéki szónok szólt hozzá és ajánlott különböző mó­dosításokat. Vuics Dimitrije földmivespárti képviselő a Vajdaság szempont­jából bírálta a javaslatot. — A Vajdaság — mondotta — az egyesülés után egyforma hely­zetbe került Szerbiával, később azonban fokozatosan mindinkább inferioritásba jutott gazdasági téren. Az edópolitika tönkreteszi ezt az országrészt. Egyáltalán nem fogok csodálkozni, ha elszakadási mozga­lom indul majd meg a Vajdaság­ban a gazdasági kizsákmányolás miatt. A Vajdaságban egész sereg olyan községi és állami adó és pótodó van érvényben, amit se­melyik más országrész lakossága nem fizet. Óriási súlyként nehe­zedik a vajdaságiak váliára a hatvan százalékos hadinyereség­adó, amely minden létjogosultságát elvesztette a háború megszűnésével, továbbá a tizenöt százalékos kór­házi adó, a rendes és rendkívüli vagyonadók ... ki győzné vala­mennyit felsorolni. Ezek az odók Súlyos, sőt elviselhetetlen meg­próbáltatást jelentenek a Vajdaság népére. Nemcsak a legnagyobb cégek is csődbe kénytelenek menni ilyen körülmények között, hanem teljesen iönkrejul az egész gazdasági élet. Mindezeket az extra-adókat még az adók egy­ségesítése előtt el kell törölni. Sorra vette ezután a javaslat egyes pontjait és a 13 ik sza­kaszt bírálva, megállapította, hogy az állami elófogat-adó fizetése kettős adózás! jelent. — Azt mondják, — folytatta Vuics — hogy nem lehet meg­szűntein! pénzügyi okokból eze­ket az adónemeket. Ha ez igy van, akkor nem látom be, hogy miért mentesítik az uj házak tulaj­donosait a házadó aló!, amikor ezeknek a régi házak tulajdono­saival szemben amúgy is elég ked­vezményt biztosit a lakástörvény. A javaslat 17-ik szakaszával szemben kifogásolta Vuics azt, hogy a hadiárvák csak akkor része­sülnek tanulmányi segélyben, ha papnevelő-intézetbe lépnek be. A 19-ik szakasszal kapcsolatban Vuics a következő indítványt ter­jesztette elő : — Sajátítsa ki az állam csekély kártérítés mellett az egyházak és kolostorok birtokait s ossza szét ezeket vallási és nemzetiségi kü­lönbség nélkül. indítványozta továbbá, hogy a 21 -i le szakaszt, amely tízmillió dinár hitelt engedélyez az agrár­­miniszter számára délszerbiai földvásárlásokra, módosítsák úgy, hogy nemcsak Délszerbiában, ha­nem a Vajdaságban is vásároljon ebből az összegből földeket az agrár­­miniszter és az utóbbiakat vallási és nemzetiségi különbség nélkül vajdaságiak között osszák szét. Ugyancsak a vajdasági adóvi­szonyokat bírálta felszólalásában Selyerov Szlovkó dr. demokrata is, aki kijelentette, hogy minden­ben hozzájárul Vuics fejtegeté­seihez. Különböző módosításokat nyújtott be a javaslathoz és töb­bek között a következő indítványt terjesztette elő : — Nemzetgyűlési képviselő nem lehet agrárbizottságok, to­vábbá állami közigazgatási és autonom intézetek igazgatóságá­nak tagja. A vita befejezése után a bi­zottság az összes módosításokat elvetette és a javaslatot eredeti szövegében fogadták el. A javas­aiét többségi előadójának — ezut­­jtal másodszor — Gavrdovics Ottó t sombori képviselőt választották I meg. Elfogták a Vági-csoport külföldi futárjait Becsben és Párisban nyomoz a budapesti rendőrség a Magyar Szocialista Munkáspárt ellen Budapestről jelentik: A főkapitányság politikai osztálya tovább folytatja a nyomozást a Vági-féle Magyarországi Szocialista Munkáspárt ollen. A nyomo­zás során a főkapitányság politikai osz­tálya — a hivatalos jelentés szerint — megállapította, hogy a párt egyes veze­tői a kommunista uralmat akarták visz­­szaállitani Magyarországon s e célból állandó összeköttetést tartottak fenn külföldi kommunistákkal. különösen Szovjetoroszország bécsi megbízottai utján a moszkvai Executiv Comitée-ve 1. Mivel a bűnügynek egész sereg külföldi vonatkozása van s valószínű, hogy Bécsben, Berlinben, Párisban és Prágá­ban vannak olyan magyar munkások, akik irányitó szerepet vállaltak volna a magyarországi kommunista mozgalom megszervezésében, több rendörtis.ztvise­lő és detektív utazott el külföldre, hogy a külföldi rendőrséggel karöltve folytas­sa a nyomozást a fölötte szövevényes ügyben. A rendőrség jelentése kiemeli a Vági­­párt kommunista összeköttetésének bi­zonyítására, hegy a bécsi Világosság­­kör pénzelte őket, amelynek Böhm Vil­mos és Kunit Zsigmond volt népbiztosok a vezetői. A hivatalos jelentés szerint Böhm és Kunfi szerezték meg Moszkvá­ból a Vági-párínak az anyagi támoga­tást. Ez a közlés azonban azt bizonylt­ja, hogy a szövevényes ügyben a rend­őrség még egyáltalán nem lát tisztán, ugyanis a bécsi Kunfi—Bőhm-csoport aníibolsevista és köztudomású, hogy mélyreható ellentétek választják el őket a kommunistáktól. A politikai osztály detektiviei ismét elfogtak két embert, akik ellen az a gyanú, hogy futárszolgálatot teljesítet­tek Vágiék megbízásából egyes külföldi városok és Budapest között. A futárok; rendszerint szóbeli utasításokat hoztak, de nem egyszer röpiratokat, titkos Írá­sokat és lapokat, sőt pénzküldeménye­­ket is szállítottak. Az egyik Király-Katz Hugó, Budapest—Bécs—Páris között teljesített futárszolgálatot, a másikról azonban még nem tudtak elegendő bizo­nyítékot szerezni, úgy, hogy ezt való­színűleg elbocsátják a főkapitányságról. Keresi a rendőrség azonkívül Váradi László dr. vegyészmérnököt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő volt a szocialista munkáspárt tagjainak szellemi irányi­tója. ............. ..mmmmsmrrniw***TM—---------Lemond az olasz ' pénzügyminiszter Magával sodorta a líra zuhanása Rómából jelentik: A lira az utóbbi napokban némileg magá­hoz tért, ma azután megint erő­sen emelkedtek a devizák, úgy­hogy a lira a tegnapi záróárfo­lyam alá esett. Del-Olaszország­­ban a közönség rengeteg sok külföldi valutát vásárol, mig Felső- Olaszországban dollár és fontvá­­snrlások főleg azért történnek, mert az ottani ipar importja miatt rászorul ezekre a vásárlásokra. Az olasz kormány nem foglal­kozik most az aranyvaluta beho­zatalának gondolatával, mert az a véleménye, hogy nem lehet meg a kívánt hatása. Az állam­papírok mér gyöngék voltak, mig egyéb papirok a tegnapi árfolya­mokon tartották magukat. A lira zuhanása folytán a legnagyobb határozottsággal beszélnek Stefoni pénzügyminiszter lemondásáról. Úgy tudják, hogy ez már a pén­teki minisztertanácsnak egyik tár­gya lesz.

Next

/
Thumbnails
Contents