Bácsmegyei Napló, 1925. július (26. évfolyam, 173-203. szám)

1925-07-15 / 187. szám

1925. julius 15 BACSMEGYEI NAPLÓ 5. oldal Izgalmas tanúvallomások a Kosztka-pőrben Valérián alezredes a gyilkosság napján kijelentette, hogy nőül veszi Kosztkánét A meggyilkolt özvegye a tanúvallomásokból értesült arról, hogy férje el akart válni tőle Mentőtanuk Kosztka mellett Budapestről jelentik: A Kosztka-ügy keddi főtárgyalásán folytatták a tanuk Ikihaillgatását. Először özv. dr. örley Lajosnét, Kosztkáné legjobb barátnőjét hallgatták ki. Az asszony szemmelíáthatóan vi­gyáz vallomásának minden szavára. Csak röviden válaszol az elnök kérdései­re és kijelenti, hogy semmit sem tud. Nem; tudja, hogy Kosztkáék min vesz­tek össze. Arról tud, hogy Valérián többször járt a Svábhegyre Kosztkáék­­hoz. Rudolf Lajos dr., Mihalovits Flóra és Csathó Ernőnó lényegtelen vallomása után Brata Ferenc villanyszerelő kihall­gatása következik, aki a merénylet al­kalmával látta az ezredest összeesni. Károm lövést hallott rövid időközökben. Valériánt mozgás közben érte a lövés. Az volt az impressziója, hegy az első lövés nem talált. Szóváltást nem hal­lott, Kosztkát sem látta. Valérián beavatott szerelmébe Tomka Zoltán huszárezredes, Valérián legjobb barátja tesz ezután izgalmas vallomást. — Valérián, — mondja, — egy ízben közölte, hogy szerelmes egy szép asz­­szonyba. Az illető hölgy nevét nem mondotta meg, annak ellenére hegy húsz éves leg­bensőbb barátság fűzte hozzám. Elmon­dotta, hogy ezt az asszonyt végtelenül szereti, úgy ahogy eddig még életében senkit sem szeretett. Elmondotta, hogy rettenetes a dilemmája, A feleségét tisz­teli, becsüli, nem akar neki rossz per­ceket szerezni. Ezután bizonyos eshe­tőségekről beszélt, válásról. Elmondotta, hogy szerelme tárgyának férje van. Erre én vigasztalni kezdtem, lelkére beszéltem és azt mondottam neki, hogy nobilis ember ilyenkor félreáll, mert a saját becsülete is igy követeli. — Való­színűleg ez fog történni az 5 esetében is, — mondotta Valérián. Azt is elmondotta, hogy számit egy lovagias konfliktusra. Beszélgetésünk a késő éjszakába belenyúlt, mert minden eshetőséget meghánytuk-vetettünk. Jel­lemzésül csak annyit mondhatok, hogy egész beszélgetésünk során az bizo­nyult be, hogy Valériánt ebben az ügy­ben a legszentebb, a legtisztább inten­ciók vezették. — Halála előtt újból találkoztam vele. Megkérdeztem tőle, hogy hogyan áll a dolog. — Istenem — sóhajtott egy nagyot. Éreztette ezzel a sóhajtásával az egész esetnek tragikus súlyát. Sejttette velem, hogy öngyilkossági tervekkel foglalko­zik. Langer elnök: Mondotta-e önnek Va­lérián alezredes, hogy elválik a felesé­gétől és hogy Kosztkáné hozzá akar menni feleségül? A tanú: Igen, ezt is mondotta. Hozzá­tette, hogy az illető hölgynek nincsen egyéb vágya, mint hogy az ő felesége legyen. A tanuk padján ülő Valérián clezre­­desné Tomka vallomása közben igen csüggedt lett. Eleinte erősen figyelt a vallomásra, de azután, mikor Tomka ez­redes részletesen elmondotta, mint nó­vumot, hogy Valérián halálosan szere’­­mes volt Kosztkánéb", lehajtotta a fe­jét és csendesen sirdogálni kezdett. Egyszerre Kosztka István felpattan a vádlottak helyéről és az ezredes mel­lé áll, akit kérdőre von azért, hogy az ő harctéri működéséről cikket irt a Pesti Hírlapba. Kérdi, hogy honnan vette az információt. Az elnök azonban néni en­gedi meg, hogy az ezredes válaszoljon és a vádlottat rendreutasitja. I Az elnök már be akarja fejezni a ta­lmi kihallgatását, amikor az ezredes újra Ffeláll és a következőket mondja: I — Amikor Valérián Zsigmondot meg- I gyilkolták, megindult a mentőakció iKosztka István érdekében. Az újságok is részt vettek ebben az akcióban, ame­lyek Valériánt, mint szoknyavadászt ál­lították be. Egy társaságban olyan meg­­! jegyzéseket hallottam Kosztkánéról, Ihogy kötelességemnek tartottam Koszt­kánét, akit addig nem ismertem, felke­resni. Kosztkánét és Boéréket azzal a fenyegetéssel akarták megpuhitani és 1 rábírni a vallomás megtagadására, hogy [a gyermeket elveszik tőle. Végül hivat­kozik Wdiff vezérigazgatóra, aki el­mondhatja, hogy Boér Tibor a gyilkos­ság előtt egy ízben náluk vacsorázott, amikor Valérián telefonált neki, hogy jöjjön gyorsan, mert Kosztka meg fogja ! gyilkolni. ^ A bíróság a bejelentést tudomásul ! veszi. Ki hallotta az éjszakai szóváltást Mankó Mária, az Uránia-mczi jegy­szedőnője a következő tanú, aki hallotta Kosztka és Valérián szóváltását. — Negyed tizenegykor, — mondja — a Rökk Szilárd uccában láttam egy ci­vil urat és egy katonatisztet, akik szem­ben álltak egymással. — Zsiga, megszegted ct\ becsületsza­vadat, — mondta a civil, mire a tiszt fenhéjdzó hangon mondta: — Talán félek én tőled? — Kihívó volt ez a hang? — kérdezi az elnök. Tanú: Igen, nagyon kihívó. Még vala­mi hangokat hallottam, de nem értettem meg. Én tovább mentem, egyszerre csak dördülést hallottam. Féltem, nem mertem visszamenni. Mittel Rózsi jegyszedőnő elmondja, hogy Mankó Mária a gyilkosság után ugyanígy mondta el neki az esetet. Reitzer János vállalkozó elmondja, hogy szeptember 30-ikán este a Rökk Szilárd uccában lövéseket hallott, majd látta, hogy egy egyenruhás férfi hirte­len elvágódik. Kosztkát látta a Baross­­ucca felé sietni. Megfogta a karját és érezte, hogy az e’fogott férfi remeg. Er­re ő rendőrért kiáltott. Az orvosszakértö jelentése Minich orvosszakértő jelentését olvas­sák fel ezután. Az orvosszakértö jelentését azzal kezdte, hogy Valérián alezredes magas­­termetű, izmos, egészséges ember volt, akinek halálát agyroncsolás okozta. A haláltokozó golyó baloldalról, a halán­tékon dt hatolt az agyba és rögtöni ha­lált öltözött. Elfogadható az egyik tanúnak a vallo­mása, amely szerint Valérián hirtelen maga körül megfordulva bukott el, a lö­­jjvds után. Valószinüleg az utolsó sérülés I okozta a halálát. Még egy golyó-okozta roncsolást találtak rajta, a jobb állszög­­letéből. E golyó azonban nem volt ha­láltokozó. Ezt a második lövést arasz­nyi távolságról adhatták le. A halál be- I következésében azonban ennek a lövés-ÍInak szerepe nem volt. A haláltokozó lö­vés távolságára nem találtunk egész bi­­.zonyos alapot. Lehetséges, hogy ennél egy lépésre eltávolodott u lövést leadó. Egészen bizonyos azonban, hogy mind a két lövés iránya azonos volt. a Minich professzor ezután Kosztka el­meállapotára tér át. A vizsgálat megál­lapította, hogy a vádlott kétségtelenül neuropatikus testalkatú egyén, akinek — előadása szerint — családidban is­mételten fordultak elő elmebetegek és olyan egyének, akiknek az idegrendsze­re nem tekinthető normálisnak. Bár a vádlott sem elmebetegnek, sem elme­gyengének nem tekinthető, mégis, ideges testalkatú egyén, aki ennélfogva indu­latkitörésekre is sokkal hajlamosabb, mint más egyén. Hogy a vádbeli cselek­mény elkövetése alkalmával a lövések leadása után körülnézett és kereste Va­lériánt, továbbá az a körülmény, hogy amikor észrevette, hogy Valérián moz­dulatlanul fekszik, maga indult rendőrt keresni, majd amikor nem talált, a főka­pitányságra hajtatott és önként jelent­kezett, mindez bizonyltja, hogy öntudat­lan állapotban abban az időpontban nem volt, mert az öntudatlan ember ennyi logikára képtelen. De az a körülmény, hogy a telefonbeszélgetést kihallgatta, alkalmas arra, hogy őt izgalomba hozza és ez izgalom következtében megfon­toló és mérlegelő képessége csökkent. Az elnök: Milyen irányból történt a lövés? Minich: Én azt hiszem, hogy szem­közti helyzetben történt a lövés. Az egyik lövés elöl, a másik füle mögött érte Valériánt. Az elnök: De hiszen akkor ez a másik lövés csak hátulról jöhetett. Minich: Nem kérem, jöhetett elölről is. Valérián lekapta a fejét és igy füle mögött a golyó. Az ügyész: Az én véleményem szerint hátulról jött a golyó. Minich: Nem valószínű. A vitát Valériáimé szakítja meg, aki váratlanul feláll helyéről: Szabad szóla­­nom! Amikor az elnök megadja az enge­délyt, Valériánná előre megy az emel­vényhez és a következőket mondja: — Szegény férjemnek volt egy jelleg­zetes mozdulata: ha valami zajt hallott, hátra hajtotta a fejét. Lehetetlennek tar­tom, hogy előre kapta volna a fejét, ahogy a professzor ur mondta. Minich professzornak más mondani­valója nincs. védője kéri, hogy hallgassák ki tanúként Kund Arisztidet, aki hat év óta jó ba­rátságban volt Kosztkáékkal és fontos vallomást tehet. A bíróság elrendeli Kund kihallgatását, aki elmondja, hogy Kosztka már évek óta rendkívül félté­keny volt a feleségére, akit nagyon sze­retett. A féltékenységnek azonban véle­ménye szerint nem volt tárgyi alapja. Kosztkáné és Valérián alezredes közt látszólag nem volt semmi.- Kosztkáék, amig hozzájuk járt, jól éltek. A koronatanú vallomása Ezután a védelem koronatanújának, Sdntha Julia szobalánynak a kihallgatá­sa következik. A szobalány nagyon fon­tos, eddig még nem ismert részleteket mond el vallomásában. Vallomásának egyes részleteinél a meglepődés moraja zug végig a hallgatóság sorain. Elmondja a tanú, hogy 1921-ben lépett Kosztkáék szolgálatába. Tudta, hogy szó volt köztük a válásról. Később azonban Kosztkáék jó egyetértésben él­tek. Múlt év szeptemberében, amikor Kosztka visszaérkezett Londonból, látta, hogy az asszony kerüli a férjét. A tra­gédia előtt nyolc-tiz nappal találkozott Kosztkával az Andrássy-uton. Kosztka úgy tudta, hogy a felesége a Svábhegy­re ment és őt kérte, hogy hozza el a la­kásból a villa-kulcsokat. Erre ő azt mondta, hogy az asszony nem a Sváb­hegyre, hanem a színházba készült. Csak ezután jött rá, hogy elszólta ma­gát, azt azonban nem említette, hogy kivel ment Kosztkáné. Az utolsó napok­ban Kosztka ideges volt és nem evett. Szeptember 30-ikán, a gyilkosság es­téjén kilenc óra tájban tért haza Koszt­ka. Jókedvű volt, vacsorát kért, jó ét­vággyal evett és zongorázott, ő jelen­tette Kosztkának, hogy a felesége a tá­vollétében telefonon kereste. Kosztka erre telefonon felhívta az asszonyt. Ké­sőbb, mikor a vacsorát feltálalta, ismét a telefonnál látta Koszlkát, aki azonban akkor nem beszélt, hanem mindkét kagylót füléhez szorítva hallgatott. Ez körülbelül tiz-tizenöí percig tartott. Amikor ismét benyitott. Kosztka feldúl­tam fel-alá járkált, majd a konyhába szaladt és a cipőjét, ruháját kérte. Öl­tözködés után mindent, amit az éjieli szekrényen talált, u zsebébe rakott. Elnök: A revolvert is? Tanú: Igen, azt is. Elnök: A revolver máskor is az éjjeli szekrényen szokott lenni? Tanú: Igen. mindig ott volt. Nagyon ideges lehetett Koszíka, mert a cipőim­­zót is kérte, pedig az ott volt a kezében. Elnök: A revolverrel r.cm csinált sem­mit Kosztka? Nem töltötte meg? Tanú: Nem. A zsebébe tette. A revol­ver mindig meg volt töltve. Elmondja még. hogy az asszony, ami­kor megtudta, hogy ő elszólta magát Kosztka előtt, megkérte, hogy maradjon mellette, mert mindenre cl lehetnek ké­szülve. Egy ízben, amikor a Svábhegy­re küldte a feleségéhez, megkérdezte tőle, hogy ki volt ott. Ö akkor meg­mondta, hogy csak az alezredes volt az asszonynál. — Biztos ez? — kérdezte akkor izga­tottan Kosztka. Amikor ő megmondta, hogy nem té­vedhetett, Kosztka leültette és beszél­getni kezdett vele. Azt mondta, esküdjék meg, hogy csak az igazat fogja neki hogy nem érintkezik többet a feleségé­vel, azonban a becsületszavát nem tar­totta meg és most ezt tisztázni kell. ö erre elmondta Koszikának, hogy Va­lérián gyakran jár az asszonyhoz, de mást nem tud. Krausz Amália nevelőnő a következő tanú. Az elnök figyelmezteti, hogy nem­csak arra kell megesküdnie a vallomás után, hogy az igazat mondja, hanem arra is, hogy nem hallgat el semmit. A nevelőnő elmondja, hogy mikor Kosztkáékhoz került, a házastársak közt jó viszony volt, amikor azonban a férj visszatért Londonból, az asszony látha­tóan elhidegült tőle. Ebben az időben a gyermek vele volt a Svábhegyen. Va­sárnap az asszony visszament pesti la­kására és ott találkozott Kosztkával, de arra már nem emlékszik, hogy hogyan viselkedett. Elnök: Hallotta, amikor Kosztka tele­fonon beszélt a feleségével? Tanú: Igen. Kosztka hosszú ideig be­szélt, de nem tudom, mit. Elnök: Beszélt, vagy hallgatott? Tanú: Most már emlékszem. Csak hallgatott. Elnök: Mi volt akkor, amikor egyszer búcsúzni vitte a gyermeket Kosztkáné­hoz? Tanú: Nem tudom, ki volt a nagysá­gos asszonynál, de a nagyságos asz­­szony a gyermeket nem engedte be a szobába, hanem kitolta az előszobába és ott búcsúzott el tóle. Elnök: Ki szokott Kosztkánéhoz járni? Tanú: Friedrich ur és Valérián ur. A tanú elmondja ezután, hogy Koszt­ka visszatérése után hallotta, amikor Örleyné azt mondta Kosztkdnénak: — Ha nem megy másképp, váljatok el. E vallomás után az elnök lelhivatja Örleynét és szembesíti a ncvclönővel, aki szemébe mondja újból előbbi kijelen­tését. Örleyné ennek ellenére is izgatot­tan tagadja, hogy ezt mondta volna. Kosztka ezután megkérdi a tanútól: — Maga, vagy a szobalány mesélte, hogy egy Ízben, mikor a Svábhegyről eltávoztam, a sógorom. Mezey Gida re­volverrel futott utánam és a feleségem fogta le? Tanú: Erre csak homályosan emlék­szem. Az ügyész kéri ekkor Valériámé újabb kihallgatását arra vonatkozóan, hogy a szobalány vallomásának meg­felelően lehetséges-e, hogy az alezredes asszony és az alezredes között, meri érte ncm szeretné a feleségét ártatlanul meg­gyanúsítani. Elmondta neki Kosztka azl is, hogy Valérián becsületszavát adta,

Next

/
Thumbnails
Contents