Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-06 / 151. szám
4. oldal, BACSMEGYEI NAPLÓ 1925 junius 6. Hajléktalan a suboticai iakáshiróság Az uj lakásbiróság azonnal megkezdi működését A szociálpolitikai minisztériumtól — mint a Bácsmcgyei Napló már jelentette — csütörtökön délben érkezett meg táviratilag a városhoz az uj szuboticai lakásbiróság elnöke, dr. Vasziljevics Ljuba államügyész, helyettese Boski Ivó járdsbiró, szavazóbirái Gyorgyevics Jovan és Pilics György birak, helyette eik pedig dr. Diamant Ernő biró és Taszics Alexandar vizsgálóbíró lettek. A lakásbiróság elnöke, dr. Vasziljevics Ljuba állaraügyész — miül tnár jelentettük — szabadságon van és csak néhány nap múlva érkezik haza. A polgár mesteri hivatal azonban már pénteken kikézbesitette az érdekelt bíráknak kinevezési okmányt, miután a lakástörvény értelmében a lakásbiróságnak sürgősen meg kell alakulnia. így vaiósziniileg a görögkeleti pünkösd után, a Jövő hét elején már összeül a lakásbiróság és átveszi az ügyeket a régi lakáshivataltól. Rengeteg akta vár elintézésre a régi lakáshivatal megszűnése óta és igy az uj lakásbiróságnak minél sürgősebben meg kell kezdenie működését, azonban egyelőre súlyos nehézséget okoz, hogy a város nem tudja elhelyezni a lakár,bíróságot. Az eredeti terv szerint a lakásbiróságot a városháza második emeletén a gyermekvédelmi hivatal volt helyiségében akarták elhelyezni, de ez a hivatal nem hajlandó átadni helyiségét, bár rendelkezésére áll a Nagy Ferenctelepen megvett uj háza. Amig a város és a szociálpolitikai minisztérium a'á rendelt gyermekvédelmi osztály közölt ez a konfliktus nem nyer elintézést, addig a lakásbiróság elhelyezése nagy nehézségekbe ütközik, mert a régi lakáshivatal szűk helyiségei nem alkalmasak a lakásbiróság céjaira. Az uj lakásbiróság hivatalnokait a lakástörvény értelmében a város tartó, zik rendelkezésre bocsátani és a városi tanács már is megfelelő számú személyretet osztott be a lakásbiróság mellé. Apró bűnök Tárgyalások a noviszádi felebbviteii bíróságon és a semmi löszé ken A múlt év telén Dasovics István sisaki hamis kártyás működési területét Noviszadra helyezte át, mert úgy hal lotía, hogy Noviszadou »Jó partnerekre« akadhat. Dasovics a Szlavnics-íéle vendéglőben ütötte lel tanyáját és Sztrajkov Milán kocsmáros tudtával kivetette csápjait a kiszemelt áldozatok után. Éjszakánként huszonegyest és ferbllt játszottak, mig a rendőrség még nem zavarta őket. Dasovicsnak jól mehetett a sorsa, mert letartóztatásakor 8000 dinárt találtak nála. A noviszádi járásbíróság 1924 február 27-én Dasovicsot két havi íogházra és 200 dinár pénzbírságra, Sztrajkov Milánt egy havi fogházra és 100 dinár pénzbírságra ítélte. A noviszádi törvényszék múlt évi ok tóber 31-én és a felebbvlteli bíróság pénteken helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. ★ JoVanovics T. Milán noviszádi kazánkészitő Jugoszláviában szabadalmaztat ta saját találmányu szeszégető katlanját. Gyukics Vojiszláv noviszádi kazánkovács hasonló katlant készített és ebben Jovanovícs saját szabadalmára ismert. A noviszádi járásbíróság 1922 szeptember 20-án 1500 dinár kártérítést Ítélt meg Jovanovicsnak. 1923 május 5-én a noviszádi törvényszék és pénte. ken a tábla is helybenhagyta az ítéletet * Szedlak Béla szuboticai postaszolga 1923 október 15-én egy 23.438 dinárt tartalmazó pénzeslevelet lopott és 1923 november 1-én Raífai Juliskán erőszakot követett el. A szuboticai törvényszék 1924 április 10-én mindkét bűncselekményért három évi fegyházra és öt évi hivatalvesztésre ítélte, A felebbviteli biróság 1925 március 26-án az erőszak vádja alól felmentette és csak lopás miatt ítélte el két évi fegyházra. A noviszádi semmitőszék a beadott semmiségi panaszt pénteken elutasította. Stojkovics Milán velikiszredistei erdőőr 1924 március 25-én Markovácon, a hol alkalmazva volt, megengedte, hogy csempészek az erdőből 44.470 dűiár értékű fát döntsenek ki és csempésszenek át a szomszédos Romániába. A bdaerkvai törvényszék egy évi fogházra és öt évi hivatalvesztésre Ítélte. A noviszadi tábla 1924 október 11-én helybenhagyta az ítéletet. A noviszádi semmitőszék az Ítélet ellen beadott semmiségi panaszokat elutasította és igy az jogerőssé vált. Jugoszláviai zarándokok a pápa előtt A horvát katolikusok ajándéka Megírta a Bácsmegyei Napló, hogy a szuboticai zarándokok, akik a szent évre Rómába zarándokoltak, szombaton este érkeznek haza. A szombati különvonat hozza a zarándokok utolsó turnusát, vasárnap alamennyi vajdasági zarándok ottíon lesz lakóhelyén. A horvát és szlovén zarándokok, akik előbb indultak el Rómába, már haza is értek. Valamennyi zarándok az utazásom tapasztaltakkal és, az, ellátással teljesen meg van elégedve. A jugoszláviai főpapok junius 7- ikén érkeznek vissza Rómából Zagrebha. Rómában szombaton még a jugoszláviai főpapok tanácskozást tartanak s ugyancsak értekezletük lesz Zagrebban is. A jugoszláviai zarándokok közül tülőn ősén a horvátországi zarándók fogadtatása volt ünnepélyes. A horvát katolicizmus az idén szintén jubilál, megiinnepli az ezer éves évfordulóját annak, hogy Horvátország felvette a katolikus hitet. A napa pünkösd vasárnap délben kijön fogadta a horvát zarándokokat. A vatikán kihallgatási termében 1000 horvát zarándok jelent meg. Mikor a pápa a terembe lépett, dr. Bauer zagrebi bíboros érsek üdvözölte és átnyújtotta őszentségének a horvát katolikusok ajiindékát. egy arany kelyhet. A művészi kelyhet Kertlics horvát szobrász készítette, aki szintén jelen volt a pápai fogadtatásnál. A pápa háromnegyed órás olasz beszédben köszönte meg a horvát katolikusok hódolatát, őszentsége beszédét dr. Mileta sibenikói püspök fordította le horvátra. A pápa beszédében szerencsét kívánt a honitoknak az ezer esztendős jubileumhoz. A zarándokok több egyházi dalt adtak elő. A fogadtatás három óra hosszat tartott. Ugyanaznap délután 6 órakor dr. Smodlaka, a S. H. S. királyság vatikáni követe ebédet adott, amelyen Gaspari és- Herder bibornokok és a pápai' udvar több funkcionáriusa is részt vett s jelen volt azon dr. Janjies Voja volt vallásügvi miniszter is s a beogradi. sebenicói, ljubljanai egyházfők. ként mindenkinek rendelkezésére álltam. Juhász Gyula itt egészen közel jutott hózzám. Juhász egyszer csúnyán megtámadott. Évekkel ezelőtt. Erre én hallatlanul és őszintén földicsértem. Gyula pár nap múlva mindent visszavont. Rüstelte a dolgot. Szegeden alkalmam volt tnegiigvelni ezt a valóságos értéket, akit két millióért hallatlanul kizsákmányolnak. Itt jut eszembe, hogy van egy emberem, aki igazán őszinte hozzám. Móricz Zsiga. Ö nyíltan megmondta, bogy nem szeret, ő egyedül mondta ezt meg. Nyíltan és becsületesen. Szabó Dezső egyetlen hibája — Most itt vagyok még Budán, holnap talán már nem. A dunántúli Sümeg a Mekkám, ahol mindig tudtam dolgozni és ahol az utolsó tíz évben egyedül érzem otthon magamat Mesterházy Károly vendégszerető, hamlsitatlan ősiségü magyar portáján. Itt testvérlevegőt kapok. Itt született meg többek közt a -.Csodálatos élet« is. Foglalkozom újra folyóiratom megindításának tervével. Miskolcon adnám ki, esetleg, ha lehet, Kolozsváron, de semmiesetre sem Pesten. Az uj írókat nem olvasom. Sok régit sem. Nincs türelmem hozzá. Erről nem tehetek. Vannak Írók, mint Surányi például, akitől egyetlen sort nem ismerek. Herceg Ferenc könyveiben eddig tizennyolc sorig tudtam eljutni. — írja meg kérem, hogy Szabó Dezső nem bogaras, nem különc. Szabó Dezsőnek egyetlen hibája van: nagyon hiú. Ez kell neki a munkához, mint a levegő. Szabó Dezső fizetett, fölállt, nagyon szívélyesen elbúcsúzott, zsebredugott a sarki péknél négy darab sóskiflit és fütyörészve nekivágott a Naphegynek. Mesterházy Ambrus A budai remete Beszélgetés Szabó Dezsővel Budapest, junius. a szegedi epizód lezajlása után ismét Budára húzódott vissza Szabó Dezső, ez furcsa életű, mindenkitől félreértett magyar iró. Nem érintkezik írókkal és irodalmi körökkel, nem ismeri és nem is akarja megismerni a magyar irodalom utolsó évtizedének termését, interjúra jelentkező pesti újságíróval a világért sem áll szóba. — Mint a gyehenna füzétől, úgy rettegek az újságíróktól — kezdte el beszélgetését a budai Philadelphia-kávéházban reggel nyolc órakor a kávéja mellett. — Minden nyilatkozatomat elferdítik. Mogorva, zárkózott, tulnyers embernek állítanak föl a publikum csodálkozására föntartott kirakatokba. Hát én kérem mindeiii reggel kilenc után kisétálok a Buda körüli falvakba, ott csatangolok késő estig. Képzelje, milyen terhet jelentene, ha én ezalatt folyton az embereket gyűlölném. Tény, hogy sokat szenvedek. Irtózatos strapa nekem magyarnak lenni, viselni külföldön és magányos szobámban és a pomázi hegyek éneklő madarai előtt a magyar tájvédelemnek nevezett svindliszövetkezet erkölcsi ódiumát. Mosolyogva mondta ezt Szabó Dezső, egy érintetlen lelkű gyermek rajongó hitével. — A Bácsmegyei Naplót nagyrabecsiilönt, kulturmunkáját igen értékesnek tartom. Ennek a lapnak, amely az ön személyén át, látogatásával megtisztelt, szívesen és készséggel szólalok meg. »Tenger és temető« és valami, ami még titok Uj könyvem, a *Tenger és temető« az ősszel kerül kiadásra és minden valószínűség szerint ide sorozom be tizennégy mar megirt elbeszélésemet. Lapoknak nem adom el őket. Az Írásaimat ezután árfolyam szerint értékesítem. Nekem két millió kell egy elbeszélésemért, mert kiszámitottam, hogy kőműves is keres enynyit. Egész természetes tehát, hogy az én építésem nem lehet kevesebb értékű. Nagyon szeretném, ha az olvasóközönség tudomásul venné, hogy én nem vágyók iró. Nekem nem célom az irás. Ha holnap diktátor lennék, vagy földcsur, vagy suszter, épenugy lezugatnám fölgyülemlett erőimet. A körülmények úgy alakultak, hogy lmom kellett. Ebben megerősít az is, hogy nincs ma egyetlen ember sem, aki annyira izolálva volna, mint én. Most faluba készülök, magyar kálvinisták közé, hogy befejezzem nagy regényemet. Ez a könyv sistergő bomba lesz, robbanó forradalom. Címe. témája még titok. Meglepetésnek tartom. Talán sikerülni fog elérni vele. hogy mindenféle »Izmus« ember végérvényesen bélpoklosnak kiáltson ki. Inspekció az örök magyar éjszakában Amikor »Jaj« cimü kötetem megjelent, megmozdultak komolyan a svábok. Nem a hasonló névre hallgató szimpatikus bogárkák. Azok a csúnya és undorkeltő csüszó-mászók, akiket kiskorcsmákban magyarrá vedleSztett a munkakerülés. — Szabó Dezsőt 1c kell szúrni — öklendezték heteken keresztül. És valóban három hétig ott inspekcióztak az éjszakában, az örök magyar éjszakában, az alagút budai oldalán. Még eddig nem szúrtak le. Ezzel szemben némi elégtételül szolgált, amit a nemzettől kaptam. Az egyedüli különben, amit adtak. Kél évi börtönbüntetésem elengedésével egy nagy csapástól szabadítottak meg. Akiben annyira él a szabadság szeretete, arra kimondhatatlan hatással lett volna ez a két esztendő. Szegeden gyönyörű napokat töltöttem. Meghívások, csokrok, autogramért jelentkezők százai hullottak felém. Meghívásokat elvből nem fogadtam el, egyéb-A rumai vérengzés Két emberélet másfél hold foldért A rumai határban, — mint annak idején már megírtuk, — nehány nappal ezelőtt Bojics Mita földműves pervesztés után agyonlőtte szomszédját, Kunek János földmi vest és ennek jogi képviselőjét, dr. Miler György zemuni ügyvédet, akik mindketten meghaltak. A gyilkosság előzményeiről most a következőket jelentik: Bojicsnak egy határsértési pörből kifolyóan másfél hold földet bírói ítélet alapján át kellett engednie szomszédja, Kunek János számára, ezenfelül a biróság ezerötszáz dinár perköltség kifizetésében is elmarasztalta. A kritikus napon a bírói bizottsággal Kunek és dr. Miler ügyvéd is megjelentek a vitás szántóföldön és a tárgyalás során a pervesztes Bojics vitába keveredett az ügyvéddel. Rövid vitatkozás u!án Bojics egyszerre kocsijához ment, onnan egy vadászfegyvert vett magához és a biróság jelenlétében rálött Kunekre, aki azonnal holtan esett össze. Ezután dr. Milerre fogta fegyverét. Az ügyvéd menekülni próbált, de hibás lába ebben megakadályozta és Bojics hamarosan utolérte. Miler dr. kétségbeesetten kérte Bojicsot, hogy ne bántsa, nkább elengedi tartozását, de ez bőszükén kiáltotta: — Miattad vesztettem el a port, miattad lőttem agyon a svábot, neked is meg kell halnod! A következő pillanatban elsütötte a fegyvert és a golyó az ügyvédet is halálosan találta. Á gyilkos ezután nyugodtan kocsira ült, hazament, otthon megborotválkozott, ünneplős ruhájába öltözött és önként jelentkezett a csendőrségen, ahol letartóztatták. Gummi fűzők 350'— dinártól Haskötő és Gradhalier orvosi rer.de.Ősre. Hasfüző, Gyomorszoritő, Melltartó Régi iüzöket divatosra átalakítok. Virág Leontin Aleksandrova ulica 11