Bácsmegyei Napló, 1925. június (26. évfolyam, 147-172. szám)
1925-06-23 / 166. szám
10» oldal BÄCSMEGYEI NAPLŐ 1925 junius 23. SCHACKLETON H. R. Mill könyvéről1) Irta: Halász Gyula Sir Ernest Schackleton életrajzírója a könyvét azoknak ajánlja, »akik a legjobban ismerték, mert legjobban szerették«. ö maga is ezek közül való. ; Hét jellegzetes arckép van a kötetben Schackletonról, tizenegy éves korától negyvenhét éves koráig. Érdekesek ezek a képek, de — szeretnék ismerni a közbeeső képeket. Dr. Mill könyve kielégíti ezt a kívánságot: simán pergő film módjára vonultatja el előttünk hősének lelki és szellemi fejlődését, s ebből a képsorozatból végül egy kép kerekedik, és vésődik bele emlékezetünkbe. És ez a kép »inte érzékelhetően életteljes, mert hiszen nemcsak térbeli, de időbeli távlata van. Azt mondhatnék: négy dimenzióju. Gyermekkor Az életrajzíró egy-egy szava, adata, fölvillanó fénnyel világit bele hőse életébe. I'öljegyzi Schackleton édesanyjának visszaemlékezését kicsi fiáról: »Az első tizennyolc hónapban féltettem a fiamat, túlságosan is jó erre az életre (he was too good to lile). Soha nem sirt; kék szemével és aranyhajával olyan volt, mint valami angyal. De ahogy peregtek az évek, az ijesztő szimptómák (alarming symptoms) enyhültek.« Egy indiszkrét följegyzés megörökíti, hogy a délsarki viharok rettenthetetlen hőse gyerekkorában egyszer bebújt a szekrénybe a mennydörgés elől. Sok kedves apróságot gyűjt egybe Mill a nagy utazó gyermekkorából. Amikor a nevelőnő a földgötnb túlsó oldalán élő emberekről magyaráz neki, a hét éves fiúcska a kert végében nagy hévvel nekifog, hogy aknát fúrjon a földbe, abban a reményben, hogy igy rövid utón kilyukad majd — Ausztráliában. Végül is a háztulajdonos vet véget Schakleton »első antarktikus expedíciójának«. Szenvedélye az alagut-vájás. Költői hajlam Hét-nyolc éves korában mohón olvassa Hall könyvét: Life with the Eskimo, Tíz éves korára fölfal minden sarkvidéki munkát, amihez csak hozzáfér. Később feledésbe merülnek ezek az olvasmányok, érdeklődése másfelé terelődik, de — az emlékek visszajárnak. Semmi sem tűnik el nyomtalanul életünkben. Ernest Henry Shackleton 1874 február 15-én született Írországban. Élete első hat esztendejét szülőfalujában Kilkeában (Kildare county) tölti, a rákövetkező négy évet Dublin-ban. Tiz éves korában hajózik át először az Ir-tengeren, Angliába. Apja, mint orvos Sydenhamben telepszik meg, a London melletti »Kristálypalota« közelében. A kis ir gyerek eleinte megdöbbenti a londoni füleket rémes ir tájszólásával. 1887-től 1890-ig a Dulwich College bejáró növendéke. A Shackleton név a tanulók érdemrendi névsorában »majd mindig messze délre kerül az egyenlitőtől, néha veszedelmesen közel a sarkhoz.« Apja orvosnak szánja, de meghajlik fia elnyomhatatlan kalandvágya előtt. Bölcsen azt gondolja, hadd menjen csak a fiú a tengerre, ez a legbiztosabb mód, hogy kiábránduljon belőle, ha meg nem ábrándul ki, úgyis jó. Próbautazásra küldik, vitorláshajón. Első útja Valparaisoba viszi. A Horn-fok körül, tél derekán, fenyegető vihar lepi meg a hajót. A kis l) The Life of Sir Ernest Shakleton. By Dr. Hugh Robert Mill. London, W. Heinemann. legény pompásait megállja helyét. A hajón talál egy Longfellow-kötetet. Betéve megtanulja. Szerelem Második utján bejárja India, Ausztrália, Dél-amerika kikötőit. Edzett férfiként kerül haza húsz éves korában. Egyik nővére — nyolc nővére volt! — elmondja neki, hogy megismerkedett egy kedves lánnyal, Emily Dormannal és nagyon megszerette. Kiderül ekkor, hogy Shackleton kisfiú korában már »vágyó szemmel követte a lányt«, bár soha nem merte megszólítani. Ö lett később a felesége, majdan özvegye, három árvájának édesanyja. Csakhamar újabb útra indul, ekkor már gőzhajón, Kínába, Japánba, Észak- Amerikába. Nagasakiban két könyvet vásárol: egy rimszótárt és egy ókori lexikont. 1879 tavaszán, rózsanyiláskor, néhány hétre hazatér Sydenhatnbe. Ekkor mutatják be nővére barátnőjének. Együtt indulnak be Londonba. nézik I meg a múzeumot és képtárlatot. Miss] Dormann kedvelteti meg vele Brownin- j got. A világ átalakul hősünk körül. So- 5 hasem járt még ily messze, mint ekkor, a fagyos déli sarkvidéktől. »Derűsebb és melegebb tájak felé vitorlázott«. És mégis: ekkor dőlt el a sorsa, amely egy évtizeddel később az Antarktisz szivébe sodorja! Amikor, huszonnégyéves korában, megszerzi a parancsnoki oklevelet (Master’s certificate) — már nem elégíti ki ez a szép siker. »Valami érdemes dolgot szeretne véghezvinni. nemcsak magáért, hanem — Ö érte«. A hatodik világrészben A délafrikai háborúban csapatokat szállít a hajója a Fokföldre. Útjáról könyvet ir Shackleton, kétezer előfizetőt gyűjt és — Kiplinggel irat mottót a könyve elé. A Fokföldön hallja, hogy a norvég Borchgrevink partraszállott a délsarki szárazföldön és eljutott a 78° 50’ déli szélességig. Arról is tud, hogy a Royal Society és a Royal Geographical Society délsarki expedíciót szervez. Ez már nekivaló alkalom lenne! 1901 eleién elindul utolsó útjára kereskedelmi gőzösön. Társaságától szabadságot kap, hogy résztvehessen a Scot parancsnoksága alatt álló nemzeti déísarki expedícióban. Kapitánya lehetne immár egy gyönyörű személyszállító hajónak, de ő többre vágyik és a Junior Officer szerény rangjában elszegődik a parányi Discovery-re Évtizedes világbolyongásában elvetődött az öt világrész minden tájára; ettől fogva életének több mint két évtizedétj — halála napjáig — a hatodik világrész föltárásának szentelte. Az első Scott-expedicióhoz való csatlakozása alkalom volt csak, semmi több. Éppoly örömest elszegődöt volna egy másik hajóra, amely netalán kincskeresésre vagy egy elveszett sziget fölkutatására indul. Akkoriban még nem csábította a sarkvidék s a tudományos kutatás sem izgatta. De leküzdhetetlenül hatalmába ejtette a szenvedély, hogy örökké ragyogó nevet vívjon ki magának és — választottjának, akitől immár jegyesként búcsúzik. Senki sem sejti bajtársai között a Discovery-n, hogy a fiatal alhadnagy rendkívüli tevékenységének, rajongó hevülésének hajtómotórja a — szerelem. Életrajzírónk poétikus részleteket közöl Shackleton kiadatlan naplójából. Shackleton eleinte azt hiszi, simán elsétálnak a sarkra, s már szinezgeti magában a diadalmas visszatérést, milyen jó is lesz valami kényelmes állás melegében süt« kérezni odahaza. De bizony nem megy ilyen simán a dolog. Kinos erőfeszítéssel vánszorog a kis csapat hazafelé a téli szállásra. Hősünket leteperi a Skorbut, állapota napról-napra hanyatlik. Orvosi tanácsra Scott hazaküldi Shackletont, a Morning segitögőzösön. Shackleton keserű csalódással törődik bele sorsába, de már ekkor megfogadja, meg fogja mutatni a világnak, hogy igenis rátermett ember a sarki kutatásra, talán a legeslegrátermettebb. Tevékeny részt vesz ezidőtáit két segitőhajó fölszerelésében. Egyik a Terra Nova, másik az Uruguay. A Terra Nová-t Scottért küldik, az argentínai Uruguays pedig a bajba jutott svéd délsarki expedíció megmentésére küidik ki. Shackleton, az újságíró írói hajlamai és örökké bizonytalan anyagi helyzete az újságírás felé terelik. Pearson folyóiratának, a Royal Magazine-nek másodszerkesztőjévé nevezik ki. Újságíró kollégái hamar fölismerik, hogy Shackleton »nem az az ember, aki írni szokott, de eleven példája annak az embernek, akiről írni szokás: olyan ember, aki cselekszi a dolgokat.« 1904 elején megválasztják a skót földrajzi társaság titkárává. 1905 februárjában megszületik első gyermeke, Rwe. Az apa, hogy jövőjét biztosítsa, érdekeltséget vállal egy dohánytermelő társaságnál. Az Antarktisz szivében 1906 karácsonyán születik meg Cecily ánya. Senki nem sejti, hogy a boldog apa agyában forr, érik a második sarki utazás terve. Beardmore barátja előtt tárja föl elsőnek a titkos gondolatot. Beardmorenak tetszik az ötlet, magára vállalja a költség tekintélyes részét. »Könnyebb expedíciót tervezni, mint — elmondani a tervet a feleségnek«. De azért rászánja magát a vallomásra. Shackletonnét lesújtja a válás, de teljes erejével támogatja férjét. Sietős a dolog. Shackleton fél, hogy más nemzet megelőzi. • Törekvése: a déli mágneses sark és a — déli sark. Szervezőképesség »magnetizáló egyénisége« diadalt arat. Hajója, a Nimród, 1908 újév napján kifut a newzealandi Littelton kikötőjéből. A déli sarkot magát ugyan nem éri el, de (utrakelése után esztendőre) 679 kilométerrel közelebb jut hozzá,, mint — önmaga, a Discovery-expedición. Amikor 1909 márciusában szétküldi diadalmas táviratát New-Zeeland-ból, az egykori matrózlegény üzenetére fölfigyel az egész civilizált világ. Nevét egy csapásra szárnyra kapja a hir. Ünneplés. Világhír. Júniusban viszontlátja feleségét. Elbeszéli neki, mennyire fájt a céltól, 97 tengeri mérföldnyire visszafordulni, de — mondotta neki — »valahogy azt gondoltam, mégis csak jobban örülsz majd, kedves, egy eleven szamárnak, mint egy döglött oroszlánnak«. A világ közvéleménye azonban — az élő oroszlánt dicsőítette népszerű hősében. A londoni fogadtatás forrósága minden képzeletet meghalad. A király lovagi rangra emeli. A transzantarktikus expedíció Shackleton diadala nemhogy csökkentette volna az érdeklődést, ellenkezőleg nekiinditotta a délsarki kutatásokat Amiként Scott első expedíciója idején, most is, egész sereg hajó volt útban vagy indulófélben az Antarktisz felé: Scott, Amundsen, Sirasze (japáni), Filchner, Bruce és Mowson szinte egyidőben készültek megostromolni a déli sarkot. Shackleton, a vezér, nem csaphatott föl többé közkatonának, ahoz pedig nem volt még meg a pénze, hogy önálló hajót szereljen föl. Újra ráveti magát a vagyonszerzésre. Ezúttal magyarországi aranybánya-engedélyéből remél kincshez jutni. Többször meg is fordul Magyarországon. Egy ilyen útja közben kapja a hirt (1911 julius) második fiának, Edward-nak a megszületéséről. A kis fiúnak Hegedűs Sándor, az iró, lett a keresztapja. Az aranybányából azonban nem lett semmi. 1912 március 9-én megtudja a világ, hogy Amundsen (1911 december 14-én) elérte a déli sarkot. Scott győzelmének és fájdalmas katasztrófájának hire csak egy évvel később érkezik. Az áhított cél elérése még inkább előtérbe tolja Shackleton régi tervét: az antarktikus kontinens átszelését, tengertől tengerig. Ez az egyetlen nagyszabású feladat maradt (máig is) megoldatlan. Tervét 1914 elején hozza nyilvánosságra. A jelentkezők egyszeriben megosíromolják. Ötezer ajánlatot kap. Ezekből választja ki ötvenöt kísérőjét. Három nagy fiókba osztja szét a leveleket. Az egyiken ez a jelző cédula: mad (őrült); a másikon; hopeless (reménytelen); a harmadikon: passióié (lehetséges). Ötvenötezer font sterlingre van sürgősen szüksége. James Caird dundeei gyáros 24.000 fonttal megtöri a jeget. Shackletont sietteti König és Filchner osztrák—magyar—német expedíciójának terve. Filchner szeretné egyesíteni a két vállalkozást. 1914 julius végére Berlinbe hívja Shackletont, beszéljék meg a dolgot. Shackleton nem megy. Jöjjön Londonba. Ha Shackleton elmegy akkor a német fővárosba, a háború alighanem végleg eltemeti az Imperial Trans-Antarctic Expedition-t, mintahogy a König —Filchner-féle vállalkozást elsöpörte. Shackleton hajója, az Endurance, a háború kitörése napján hagyja el Londont. A vezér fölajánlja szolgálatait a hazának, de az admiralitas első lordja, Wintson Churchill ezt táviratozza neki: Proceed. (Folytassa útját.) Az életrajzban találunk néhány megkapó levelet abból az időből, amikor Shackleton vészen, viharon keresztül átcsónakázik a lakatlan sarki szigetről Dél-Amerikába, hogy segítséget vigyen hajótörött társainak. Az Endurance süllyedése, menekülésük a jég hátán és csónakon az Élephantszigetére, Shackleton csónakut.ia Dél- Georgia szigetére, négyszeres mentőexpediciója, végül az expedíció másik hajójának kalandos sorsa — mindez együtt olyan történettel gazdagította a világot, amelyet méltán jellemzett igy valaki: »Vannak kudarcok, amelyek elhomályosítják a diadalokat«. Shackleton és életben maradt bajtársai 1917-ben tértek haza a »fehér harcmezőkről«, hogy elszéledjenek Európa »véres harcterein«, ő maga őrnagyként a Murman-partvidékre kerül, ott értékesíti kivételes tapasztalatait. Jóllehet ismét fojtogatják az adósságok, elpusztíthatatlan energiája mégegyszer fellángol: 1920-ban elindul negyedik útjára. A sors úgy akarja, hogy hajóját, a Quest-et, rettenetes viharokon keresztül éppen csak bevezérelje Georgia kikötőjébe. A rákövetkező hajnalon. 1921 január 5-én alig pár órai vergődés után szive örökre megáll. Naplójának utolsó szavai: »Az alkonyuló félhomályban magányos csillagot láttam drágakőként remegni az öböl fölött ...« német nyelven rövid idő múlva megjelenik. Már most előjegyezhető S u b o t i c a
