Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-11 / 126. szám

1925 május 11. BACSMEGYEI NAPLÓ 3. oldd házban okozott. A lakásfelmondási perrel egyidőben Schwabi Sándor kártérítési pert is indított az EME éllen a rongálások által okozott ká­rok teljes megtérítését követelve. A két kereset közül a központi járás bíróság elsőnek a lakásfelmon­dási pert tárgyalta és azt az ébre­dők ügyvédjének indítványára fel­függesztette mindaddig, amis Schwa­­binak az ébredők ellen indított kár­térítési pere jogerősen befejezést nem nyer. Miután ez a per még évekig elhúzódhat, az EME feje fe­lől egyelőre elmúlt a kilakoltatás veszedelme. Hétfőn délelőtt hirdetik ki az ítéletet a szófiai merénylők bimpörélben Megrázó jelenetek a vasárnapi tárgyaláson A szófiai rögtönitélöbiróságnak vasárnap éjjel kellett volna kihirdet­nie ítéletét a székesegyházban elkö­vetett bombamerénylet tettesei el­len. Egy Budapesten keresztül ér­kezett szófiai jelentés szerint a bí­róság a vádlottak közül Friedmann Marko ügyvédet és Zadgorskit a székesegyház sekrestyését már ha­lálra is ítélte. Ennek a hi rád ásnak azonban ellentmond az a Beográdon keresztül érkezett és hihetetlennek látszó jelentés, amely szerint egy Szófiából vasárnap este 11 órakor feladott távirat azt jelenti, hogy az utolsó percben, amikor már minden­ki izgatottan, várta az ítélet kihirde­tését, a tárgyalás elnöke berekesz­tette a' tárgyalást és bejelentette, hogy az Ítéletet hétfőn délelőtt 11 érakor fogják kihirdetni. Az Ítélet­hirdetés 12 órával való elhalasztá­sát azzal magyarázzák, hogy a bí­róság az éjszaka folyamán akart tanácskozni és meghozni döntését, amely előreláthatólag még súlyo­sabb lesz, mint az államügyész ja­vaslata. A vasárnapi tárgyalás egyébként — mint Szófiából jelentik — mind­végig izgalmas lefolyású volt és azon megrázó jelenetek játszódtak le. A vádlottak közül Friedmann Márkó a következő szavakkal fe­jezte be védőbeszédét: — Ha halálra ítélnek, akkor ké­rem. löiienek agyon és ne akassza­nak fel. mert megszoktam, hogy szembe nézzek a veszedelemmel. ■ Az utolsó kivanságon: az. hogy ve­zessenek át a rendőrségi fogdába, hogy lássam mégegyszer felesége­met. aki szintén le van tartóztatva és elbúcsúzzam tőle. Ko'ev . vádlott megtörve és sírva mondotta el. hogy az összeesküvő Minkovot csak barátságból vette magához a lakásba, de. a merény­lethez nincs semmi köze. Kegyel­met kérek - mondotta két ártat­lan gyermekem nevében. Nézzék ezt a két embert — mondotta’ Duskalov­­ra és Kamburovra mutatva — ezek azért lettek kommunisták, mert nin­csenek szüleik és sohasem volt családi otthonuk. Ha. azonban mégis halálra Ítélnének, akkor én is kérem, hogy löiienek- agyon és ne akassza­nak fel. Zudgorski teniplomszolga beis­merte. hogy a legaljasabb tettet kö­vette el és ezért halálbüntetést ér­demel. mégis könvörgött. hogy élet­fogytiglani {egyházra Ítélték. Ezután az. elnök bejelentette, hogy az ítélethirdetést hétfőn dél­előttre halasztja el. A magyar legitimisták nem teszik le a képviselői esküt Súlyos közjogi konfliktus Apponyi és Andrássy akciójából Budapestről jelentik: A magyar politikai köröket élénken foglal­koztatja gróf Andrássy Gyula el­határozása, amely szerint — mint a Bicsmegyei Napló már jelentette — nem teszik le az uj választójogi javaslatban foglalt képviselői esküt és igy megeshetik, hogy a javas­lat rendelkezései szerint meg­fosztják őket mandátumuktól. Ez az eskü a választójogi javaslat 132. paragrafusa szerint p következő­­képen hangzik: — „Esküszöm, hogy a magyar államhoz és a magyar nemzethez mindenkor hü leszek; mint a tör­vényhozás tagja, a magyar állam törvényeinek megváltoztatására más módon, mint törvényes esz­közökkel nem törekszem; kép­viselői feladataimat meggyőződé­sem szerint és egyedül lelkiisme­retem szavára hallgatva teljesítem; képviselői működésemre a kép­viselőházon kívül álló tényezőktől utasítást el nem fogadok, sem magamat ilyen tényező rendelke­zéseinek alá nem vetem; minden szavammal és minden tettemmel a magyar haza és a magyar nem­zet boldogulására fogok törekedni. Isten engem úgy segéljen !“ Az eskü letételével való kése­delmeskedés, vagy annak elmu­lasztása, avagy megtagadása a 131. §• szerint azzal a következés­sel jár, hogy az illetőnek képviselői megbízása megszűnik és öt éven át országgyűlési képviselővé nem is.vá­laszt ható. / Apponyi Albert nyilatkozott er­ről a kérdésről és azt hangoztatta, hogy lehetnek még ez ügynek bizonyos megoldási fnódjai, az esküt azonban úgy ahogy az most van megszövegezve, valóban nem tudná alkotmányjogi ismereteivel összeegyeztetni. Hasonló szellem­ben nyilatkozott Andrássy Gyula is. Az eskü szövege szerint a „képviselőházon kiviil állóu tényező­nek minősíthető olyan tényező is, akit a legitimistái: éppen a magyar alkotmány leggyökeresebb tényezőjé­nek tarlónak. Apponyi és Andrássy akciójá­hoz egyébként — mint előrelát­ható volt — csatlakoznak a lobbi legitimista képviselők is. Eddig hot képviselő jelentette ki, hogy nem fogja lelenni az esküt, hanem in­kább vállalják azt a következményt, hogy a nemzetgyűlésnek kép­viselőházzá való átalakulásakor megfosszák őket mandátumuktól. A nagy horderejű közjogi konfliktus­nak tehát könnyen az lehet a következménye, hogy a három passzivitásban levő ellenzéki párt után a legitimisták is elhagyják a magyar parlamentet, bár nincs kizárva az sem, hogy a kormány Apponyinak és Andrássynak a választójogi vitában való felszó­lalása után módosítani fogja az eskü szövegét. ,HÍREK — A parlament munkaprogramja. Beográdból jelentik: Pasics minisz­terelnök vasárnap délelőtt megje­lent hivatalában, ahol Szrskics tör­­vényegységesitő és Radojevics köz­lekedésügyi miniszterrel tanácsko­zott. A kormányt egyébként főleg a parlamenti munka előkészítése fog­lalkoztatja. A parlament hétfőn dél­előtt ült össze, ezen azonban csak jelentéktelen választás , szerepelt. A parlament elé kerülő első törvény­­javaslat a lakástörvény lesz, amelyet valószínűleg már a keddi ülés na­pirendjére tűznek ki és egy-két nap alatt el is fogadnak. A következő az ügyészekről szóló törvényjavaslat lesz, amit szombatig szintén letár­gyalnak. Ezután a földmives hite­lekről szóló törvényjavaslat kerü: sorra, majd megkezdik a költség­­vetés tárgyalását, amit julius végéig el kell fogadni és igy az egész nyá­ron valószinüleg költségvetési vita lesz a parlamentben. A költségve­tési vita közben fog a parlament elé kerülni a Radics-párti mandátu­mok igazolása. A Zagrebba kikül­dött bizottság néhány napon belül bevégzi munkáját, azonban nem fog határozni, hanem bevárja a kormány állásfoglalását. A kormány ugyanis nem tartja sürgősnek a Radics-párti mandátumok igazolását, hanem előbb néhány fontos törvényjavaslatot akar a parlamenttel elfogadtatni. — Uj jelölt a noviszadi polgár­mesteri állásra. Noviszadról jelen" tik: A radikális klub vasárnap dél" ntán ülést tartott, amelyen a polgár" mesteri állás betöltésével foglalkoztak- A klub a novisadi polgármesteri állásra dr./ Milovanovics Műövén noviszadi ügyvédet jelölte. — Hindenburg hétfőn vonul be Berlinbe. Berlinből jelentik: Hindenburg hétfőn délután vonul be Berlinbe. A berlini rendőrség nagy előkészületeket tesz és többek között megtiltotta az ünnepélyen bárminő fegyvernek viselését. — Az első Beogradban készült aeroplán felszállása. Beográdból je­lentik : Vasárnap szállt fel Beogradban az első Beogradban készült aeroplán. amely a banjicai műhelyben készült és kis brandenburgi típusú iskola-repülő­gép. A felszállásnál sok előkelőség, igy a belügyminiszter, a postaügyi miniszter, a király adjutánsa, több tábornok és az aero-klub tagjai is jelen voltak. Aí aeroplánt Sebalin pilóta vezette és Novisadra repült. — Felmentett rendőrkapitány. Beográdból jelentik: Lukovac Tome sentai rendőrkapitányt, aki ellen, mint jelentettük. Weinberger Lipót senta kereskedő feljelentést adott be a suboticai ügyészséghez hivata­los hatalommal való visszaélés és személyes szabadság megsértése miatt, a belügyminiszter felmentette állásától. — Elsüllyedt hajó. Tokiói lapjelen" lés szerint a Koyo Maru gözös heve5 vihar alkalmával elsüllyedt. A hajó le" génységének, továbbá mintegy százfőny1 utasnak sorsa mindeddig ismeretlen. — Bánátot bekapcsolják a bécsi tele­fonforgalomba. Becskerekről jelentik: A becskereki postahivatal főnöke a novi­sadi postaigazgatóság utasítására tanács­kozást folytatott a kereskedelmi és iparkamara vezetőségével Bánátnak a bécsi telefonforgalomba való bekapcsolá­sa kérdésében. A kamara Bánátnak Beccsel való telefonösszeköttetését szükségesnek tartja és a postafőnökség ilyen értelemben fog előterjesztést ten­ni a novisadi postaigazgatóságnak. — Kitiltották az ország terüle­téről a magyarországi lapokat, Beográdból jelentik: A belügyminisz­térium rendeletet adott ki, amely szerint a Világ kivételével valamennyi magyarországi lapot, amelyeknek eddig Jugoszlávia területén is volt kolportázs joga, kitiltotta az ország­ból. A rendelet indokolása szerint politikai okokból volt Szükség a magyarországi lapok kitiltására. — Caillaux fellép szenátornak. Pa­risból jelentik : A Havas iroda jelenti Lemansból, hogy Gigon, Sarihe-niegye­­beli szocialista szenátor lemond, helyébe Cailiaux jelölteti magát. — Az angol király veje agyonlőtte magát. Londonból jelentik: Az angol király leányának, Mary hercegnőnek férje, viscount Frances Lescelles agyon­lőtte magát. A rcvolvergolyó fejébe ha­tóit. A viscount 1923-ban vette el Mary hercegnőt. Nagyon boldog családi életet élt feleségével. Tettének okát nem tudják. — Nagy nacionalista tüntetés Becs­ben. Becsből jelentik: Szombaton volt százéves évfordulója annak, hogy a Rajna-vidéket Németországhoz csatolták. Ebből az alkalomból a német nemzetiek szombaton este tüntető felvonulást ren­deztek Becsben. A mintegy 100.000 főből álló tömeg a Ringen gyülekezett és 20.000 fáklya fénye mellett a Helden­­p’atzra vonult. A tömeg hazafias dalokat énekejt. Rendzavarásra sehol sem került sor. Allilólag Hittler is rér-ztvett a tün­tetésen, ezt azonban nem erősítették meg. — Király győzelme Becsben. Bécs­ből jelentik: A vasárnap megrendezett egyórás futásban Király ESC gjözött 17085 méterrel. A második Tusch WAG lett. — Scotus Viator nyílt levele Jova­­novics Ljubához. Beográdból jelentik: Seaton Watson a „Politika“ vasárnapi számában nyílt levelet intéz Jovánovics Ljubához, akit ismét felszólit, hogy te­gyen határozott nyilatkozatot a szaraje­vói merénylet előzményeire vonatkozó­lag, Egyidejűleg kijelenti Seaton Wat­son, hogy mint Szerbia régi barátjának, a háborús felelősség kérdésében kizáró­lag az igazság megállapítása a célja. Visszautasitja végül a „Balkan“ cimii lap beállítását, amely szerint ő elősegí­teni kívánná Jovánovics Ljuba politikai lehetetlenné tételét és visszautasitja más lapok vádját K hogy együttműködik a korrupciós politikusok klikkjével. — Cabinet noir Lengyelországban. Varsóból jelentik: Május 2-án egy ra­dikális lap szerkesztőségében robbanás történt, amely egy Trojalovszki nevű embert súlyosan megsebesített. Most ki­derült, hogy Trojalovszky rendőrként volt és ez alkalmat nyújt arra, hogy Varsóban a rendőrök besúgóinak dolgát komnlyabb vizsgálat alá vegyék. Több olyan egyénről, aki a politikai rendőr­ségnél teljesít szolgálatot, kiderült, hogy egy valóságos cabinet noirt alkottak, a mely a belügyminiszternek és más mi­nisztereknek még magánlevelezését is szigorúan ellenőrizte, megfigyel tétovábbá több képviselőnek a levelezését is. — Öngyilkosság. Hétfőn hajnalban hat óra tájban Márkus Vilma harminc­­négyéves nő, az I-ső köri Kostina uccu 6. számú házban, egy félig leégett épü­let gerendájára, cukorspárgával felakasz­totta magát. Amikor a házbeliek észre­vették már halott volt. A helyszínen hatósági orvos és rendőri bizottság je­lent meg, amely megállapította, hogy öngyilkosság történt. A mentők is meg­jelentek, de a család kívánságára a hullát nem szállították el. Az öngyil­kosság oka ismeretlen. — Uj rendőrkapitány Szuboticán. A belügyminiszter Csicics Sziávkó volt szuboticai főispáni titkárt a szuboticai rendőrséghez rendőrkapitánnyá nevezte ki. Az uj rendőrkapitány hétfőn reggel már le is tette a hivatali esküt és való­színűleg a bűnügyi osztálynál kap be­osztást.

Next

/
Thumbnails
Contents