Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)
1925-05-26 / 141. szám
2. oldal. BACSMEGYE1 NAPLÓ 1925. május 26. parasztpárt megállapítja, hogy a többség pún politikai szempontokból válogatta ki az államtanács jelöltjeit és ezért bejelenti, hogy nem kivári a szavazásban résztvenni. Pecsics Dragutin a demokrata-párt nevében hasonló szövegű deklarációt olvas fel, amely leszögezi, hogy miután a kormány raáikális pártintézménnyé akarja tenni az államtanácsot, a demokrata-párt nem vesz részt a szavazásban. Szusnik Anton klerikális, Bajlics Szalih muzulmán és Moszkovljevics föidmivespárti pártjaik nevében szintén bejelentik az absztinenciát, mire az egész ellenzék kivonul a teremből. A király jelöltjei a következők voltak: Babies Zsivojin tábornok, Paunovics Zsivojin smederevói főispán, Surmin Gyúró volt miniszter, Nesics Stevo volt képviselő, a pénzügyi bizottság elnöke, Blagojevids Pora, Tomics Stepan beogradi gimnáziumi igazgató, dr. Suskalovics M. volt képviselő és dr. Milovanovics nyugalmazott miniszteri osztályfőnök. A parlament által választandó államtanácsi tagokul a minisztelelnök a következőket javasolta: Petrovics Andra nyugalmazott adóbizottsági elnök. Spaszojevics Jankó volt főispán és Stojics a zajecsári törvényszék elnöke. A szavazást ezután csak a kormánypártok részvételével ejtik meg és 153 szavazattal a hivatalos listát fogadja cl a parlament. Az államtanács tagjai lettek: Babies Zsivojin tábornok, Paunovics Szvetiszláv nyugalmazott főispán, Nesics Stevo volt képviselő, Blagojevics Pera főispán, Petrovics Andra az egyenesadók vezérigazgatója, Spaszojevics ^ Jankó volt főispán és Stosics Toder^ zajecsári törvényszéki elnök. Az elnök végül bejelenti, hogy a keddi ülés napirendjére a mezőgazdasági hitelekről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Háziurak ofíeazivája a kereskedők elíera Több kereskedő kénytelen feloszlatni az üzletét Az uj lakástörvény jogot ad a háztulajdonosoknak, hogy az üzlethelyiségeket az eddigi bérlőknek felmondhassák. A lakástörvénynek ez a rendelkezése, amint a többi rendelkezései is, nem világos és nem határozott. A törvény ugyan az üzlethelyiségeket felszabadítja, a felmondásra nézve azonban utal az általános magánjogi szabályokra. A Szuboticán érvényben lévő lakbérszabályrendelet szerint május 14-ig kellett volna a háztulajdonosoknak felmondani s ha ezt elmulasztották, csak augusztusban mondhatnak majd fel. Minthogy azonban a lakástörvény végrehajtási rendelete, amely ezt a kérdést szabályozná, még nem jelent meg. a háztulajdonosok legnagyobb része a törvény hézagos rendelkezését a maga javára magyarázza s majdnem minden üzlethelyiség bérlőjének felmondott a háztulajdonos, hogy a házbéreket felemelhesse. Mintha a háztulajdonosok kiakarnák tobzódni magukat. Majdnem tiz év óta szünetel a lakások feletti szabad rendelkezési joguk s hogy most az üzletek bérét emelhetik, egyszerre veszedelmes tempóban élnek ezzel a joggal. Horribilis házbéremelésekről beszélnek. így például Vukovics Gerő uridivatüzletének bérét 10.000 dinárról 150.000 dinárra emelte fel a tulajdonos, ugyanebben a házban Nánay Mihály szabómester boltbérét 5000-íöl 50.000. Kurtes Milos üzletének bérét 20.000-ről 50.000 dinárra akarják emelni. Az Alekszandrova ulica bolthelyiségek bérét általában száz százalékkal akarják emelni. Ebben az arányban emelt a legtöbb boltbérlőjének a Közgazdasági Bank, Connen Vilmos, Prokesch Mihály. A Dominus'’ázban lévő iizletbd.viségek bérletét felmondta a háztulajdonos, azonban például a Stein és társa cég kis üzlethelyiségéért, amelynek évi bérét 10.000 dinárban állapította meg a lakáshivatal, a november 1-ig terjedő időre 15.000 dinárt kér. Felmondtak a volt bérlőknek a Halbrohr és Lelbach házakban is. A boltbén-emelök sorában nem akar hátul maradni Szubotica városa sem. A városházában, a bérpalotában s az Alekszandrova ulicában lévő házaiban a város felmondott, vagy felmond az összes bolübérlöknek s árlejtést hirdet az üzlethelyiségek bérletére.' Az kapja meg a bérletet, aki többet fizet — feltéve természetesen, ha a lakástörvény kiadandó végrehajtási utasítása is elismeri azt a jogot, hogy május 14-ike után november 1-re fel lehet mondani. A kereskedők természetesen el vannak keseredve és kétségbe vannak esve a háztulajdonosok offénzivája miatt. Régi, évtizedes cégek azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy üzletüket feloszlatják, mert a magas boltbéreket nem tudják fizetni. így például Sugár Béla cég, a mely egyike a szuboticai piac legrégibb üzleteinek s amelynek bérét 50.000 dinárról 96.000 dinárra emelték. kijelentette, hogy a mai üzletmenet mellett képtelen ezt a felemelt házbért megfizetni s nem marad meg abban az üzlethelyiségben, amelyben üzletét évtizedek óta folytatja. A háztulajdonosok számítása, hogy a bolthelyiségeket a mostani bérlők helyett mások veszik ki és megfizetik a felemelt béreket, aligha fog -beválni. Két-három év előtt, amikor még konjunktúra volt s mikor minden bolthelyiségre tiz-husz reflektáns volt, lehetett boltbéreket emelni. Most az üzletek üresek, vevő nincs, minden kereskedő kénytelen leépíteni, kiadásait redukálni, könnyen megeshet tehát, hogy a drága bolthelyiségek üresen maradnak. A kereskedők érdekszervezeteinek azonban tenni kellene valamit, hogy a szolid cégeket megvédjék a féket nem ismerő boltbéruzsorával szemben. A közönség minden szimpátiája a létükben veszélyeztetett kereskedők mellett van. Megszűnt a konzorcium az Unió-színház aknái Csathó Kálmán átvette a színészektől a színházak vezetését Budapestről jelentik: Csathó Kálmán a fizetésképtelen Unió-szinházüzem részvénytársaság vagyonfelügyelője, vasárnap délre összehívta az Unió kényszeregyezségi ügyét intéző Csiky Károly törvényszéki biró hivatali helyiségébe a konzorciumos Unió-szinházak megbízottait s kijelentette nekik, hogy az Unió r.-t., amelynek élén ö áll, mint vagyonfelügyelő, újból átveszi az ügyek vezetését s mindenkinek garantálja s még ezen a héten folyósítja teljes összegében az elmaradt vagy ezután esedékes gázsiját. A színészek e bejelentést megnyugvással tudomásul vették s ezzel a konzorciumos rendszer az Unió-szinházaknál megszűntnek tekinthető. Csa-thó Kálmán még a szombati nap folyamán biztosított a kényszeregyezség alatt álló Unió-szinházak számára egy nagyobb összegű kölcsönt. Eszerint Csathó Kálmán vasárnaptól kezdve korlátlan hatalmú intendánsa az Unió-szinházaknak. o szerződteti az Unió-szinházak uj személyzetét szeptember elsejére, ő fogad cf darabokat és ő köt ui szerződéseket. A színészek és a színházak többi hitelezői is megnyugvással íogadják ezt az uj megoldást. Májusi reggel Irta : Chalnok y László A lovagterem mind a négy sarkában fáklyák lobogtak, körülnézve cserlevélből font koszorúkkal: a boltozatos mennyezeten és a faragott oszlopokon nehéz árnyak siklottak ide-oda, de maga a7 terem fényárban úszott és a vendégek, karöltve egy-egy hölgy és cgy-egy lovag pompás selyemruhában, tollas ba- j rátájával a kezében, halk zsibongással hullámzottak fel-alá és mindnyájuk arcára oda volt írva, hogy várnak valakit, el kell jönnie, hogy teljessé tegye a fényt, a pompát, a ragyogást. Nem emlékezett rá, hogyan került oda és nem is igen tudta, mit keres a fényes vendégek között, azért félrevonult, odatámaszkojlott a terem egyik kariatidjának talapzatához és csak nézte a díszes, nyüzsgő sokaságot és hallgatta a zenét, ami a kürtök öblös réztorkából harsant elő vagy a hárfa hurjái közül íolydogált szerteszét, lágyan, de pompázatos ragyogással, mintha olvasztott rubinkő liullámocskái kígyóztak volna köröskörül. Es amint ott állt félig lehunyt szemmel, egyszer észrevette, hogy ‘éppen szemközt, a terein feltárt, pompás, aranyveretes ajtaján keresztül dús, mélységes, -buja kertbe lehet látni, amelynek közepén szökőkút ékeskedett. A vizsugár kiterjesztett szárnyú márványhattyu szájából lövellt a magasba és büszke megadással hullt vissza a medencébe, ahogyan a legyőzött imperátor enged bilincset verni a kezére. Azt az ajtót ott nem is látta addig, de most nem töprengett felette, hanem a vendégek között ügyesen ide-oda kijgyózva, hogy senkinek az útját ne keresztezze, kiosont a kertbe, ahol az első pillanatban nem látott senkit. De egyszer, ahogy a tekervényes kis utakon ide-oda járt airdalogva, észrevette, hogy az egyik kis márványfilagória mellett valaki szelíden félreháritja kezével az ezer sziliben pompázó cserjét és kíváncsian, nyájasan, mosolyogva néz rá. Egy pillanatra lehunyta a szemét, mert érezte, hogy a szívverése is eláll az édes, ismeretlen rémülettől és amikor újra feltekintett, az arc már eltűnt és a cserjék és virágok között lágy, illatos szellő suhant keresztül. De ő azért már tudta, hogy az édesapja volt az, aki rátekintett. Az édesapja, aki már húsz éve pihent a görbe, iharos kis temetőben, a Vág violás völgyében. Végigsimitotta a homlokát és akkor már tudta, hogy még mással is kell találkoznia, ha tovább is elboiyong a kert utacskáin. És valóban úgy lett, amint gondolta, mert amint a büszke császárkoronák tüzvörös csoportja mellett befordult, a leányka már jött is vele szemközt mosolyogva, koromfekete hajában hófehér rózsával, úgy, mint régen, árukor még együtt úsztattak papirhajókat a trencséni várhegy alján, a folyó napfényben tündöklő, száguldó hullámain. — Most már tudom, — gondolta mosolyogva — hogy hol is járok voltaképen. De nem szólt: karöltve jártak fel és alá és nem is kellett, hogy beszéljenek, mert egyiküknek a szivétől a másikéhoz láthatatlan tündérfolyócska folydogált és az elintézett mindent. Csak amikor a zene odabenn hirtelen elhallgatott, mondta a leányka halkam — És most Isten veled, el kell mennem! ... Ma van a leányom esküvője! . . . Összenéztek. Azt hitte, hogy csak fa az egész, d® akkor észrevette, hogy a leány arca fonnyadozni zd. Lehunyta ismét a szemét, hogy ne lássa ezt a szörnyűséget és amikor újra feltekintett, akkor már a leányka sem volt sehol. És nyomban ezután a kert virágai is hervadozni kezdtek, a szökőkút büszke sugara pedig lassan, halk sírással elapadt. És mindez oly rettentően, oly dermesztőén szomorú volt, hogy nem birta elviselni. Szomorúan visszament a terembe, ahol akkor már izgalmasan hullámzott az élet. A szolgák roskadozva hordták a dúsan megrakott aranytálakat a ragyogó serlegeket, amelyek majd tiizitaltó! buggyannak nemsokára, habfehér selyembe öltözött leányok virágokat hintettek szét a földön és amikor a zene újra fellendült és a kiirtok ismét ontották sárga réztorkukból a diadalmas harsogást, feltárult a szárnyasajtó és ragyogó kíséretének élén belépett rajta Csák Máté. a nagyur, aki az elmúlt napokban Tepla mellett ismét és harmadszor is összezúzta az idegen jövevénynek, Róbert Károlynak és a cseh királynak zsoldos hadát. Mindezt nem mondta meg neki senki, de nem is kellett. Tudott már mindent, mert megismerte a nagyurat. Es akkor már nem emlékezett sem az édesapja halavánv arcára, sem a régi, kedves leányka herva-Ídozó vonásaira, mert úgy volt. hogy visszavénült sajátmagának valamelyik ősévé. Érezte is, hogy az ő mellén is ugyanaz a vitézi mez feszül, mint a többiekén és kalpagján ott ékeskedett a toll, amelyet vitézi tornáit nyert a vár úrnőjének kezéből. Amikór a fáklyák kilobbantak, a vendégsereg kitódult a szárnyasajtón és ő egyedül maradt a lovagteremben. Felnyitotta a színes üveggel kirakott ablakszárnyakat és feltekintett az ezüstös fényben úszó teliholdra. Kitárta a karjait és szállni kezdett fel, fel a káprázatos magasságokba, de a hideg hajnali levegőtől könnybeborult a szeme és a könnycseppek végigfolytak az arcán. Amikor a fejét felemelte a párnáról és körültekintett, az ócska kis szálloda szolgája állott előtte és vizilószeirü fejét ide-oda ingatva, valami zagyva, .idegen beszédbe kezdett és csak amikor észrevette, hogy a vendég nem ért belőle egyetlen szót sem. kezdte mondani tört magyarsággal, hogy tessék már felkelni, mert reggeli kilenc az óra. Amikor megint egyedül maradt, kiugrott az ágyból, felhúzta a függönyt és kitekintett a pompás, verőfényes májusi reggelbe. A trencséni vár romjai ott meredtek az ég felé * vele szemben a hegytetőn, üres, sötét ablakai, mint a halott megtört szemei néztek vissza rá. Rettenetes szomorúság sanyargatta a szivét és amikor visszaemlékezett az éjszakai ünnepélyre, . a szeme megint könnyes lett. Belemerhette az arcát a jéghideg vizbe, felöltözött, gyorsan elvégezte a dolgát, amiért felutazott a szülővárosába, azután kisíetett az állomásra. — Vissza, vissza, a balatonparti hársfák alá!,
