Bácsmegyei Napló, 1925. május (26. évfolyam, 117-146. szám)

1925-05-23 / 138. szám

2. oldal BACSMEGYEI NAPLÓ 1925 május 23, A kisebbségek elégedetlenségének megszüntetését követeli a román ellenzék ? kormánytól Az ellenzéki pártok mamfesztuma — Tizenhat vádpont a Bratianu-kormány ellen helyettese, a jugoszláv delegáció vasutügyi szakértője előterjesztett egy függelék-tervezetet, amelyet Jugoszlávia a szövetségi szerző­déshez kivan csatolni és amely rendezi mindazokat a kérdéseket, amelyek a szalonikii vasút és a szalonikii szabadkikötő használa­tára vonatkoznak A delegáció tudomásul vette a '■-etet és elhatározta, hogy ált«. nányo­­zás után tárgyalás alá veszi. Áz ülésen foglalkoztak a görög Ma­cedóniában élő szlávok állampol­gárságénak ügyével s elfogadtak bizonyos egyezményeket, ame­lyeket a delegáció tagjai már korábban kidolgoztak. Az ülés végén Antics, a jugo­szláv delegáció tagja felhívta a görög delegátusok figyelmét a görög royalista sajtó magatartá­sára, amely a tárgyalásokkal kapcso­latban azzal a váddal illette Jugoszlá­viát, hogy a maga részére szeretné megszerezni az egész szalonikii ki­kötőt. Antics kijelentette, hogy a görög sajtó magatartása annál csodálatosabb, mert a megkö­tendő barátsági szerződésben a két állam kölcsönösen garantálja egymás területi integritását. A német követ a kiiliigy miniszter helyettesnél Oishausen német követ, aki csü­törtökön érkezett meg hosszabb görög- és törökországi útjáról, meglátogatta Markovics Jovánt, a külügyminiszter helyettesét, aki­nél távolléte alatt történt esemé­nyekről informálódott. A német követ egyúttal interveniált a külügy­miniszter helyettesnél bizonyos jóvá­tételt rendelések ügyében. A kü ügyminiszter helyettesét meglátogatta Pelegrinetti pápai nuncius és Qkenski lengve! kö­vet is. Bukarestből jelenük: Az egyesült ellenzék végrehajtóbizottsága vég­legesen megállapította annak a ma­­nifesztumnak a szövegét, amelyet legközelebb az ország népe elé ter­jeszt. A manifesztum, amely rend­kívül éles hangon támadja a kor­mányt, a következő tizenhat pont­ban sorolja fel a Bratianu-kormány helyzetét: 1. A közigazgatás felelőtlen és lel­kiismeretlen, lábbal tiporják az ál­lami élet minden demokratikus be­rendezkedését. 2. A pénz elvesztette hitelét. 3. A költségvetés nem tudja lep­lezni az állam pénzügyi romlását. 4. A gazdasági életben a felülről jövő intézkedések zűrzavara az alantasabb hivatalnokok eljárásának szemérmetlenségével vegyül össze. 5. Az ország vagyona a párthi­­vek nyerészkedésének és vakmerő­ségének van kiszolgáltatva. 6. A meggondolatlanul hozott tör­vények özönéből egyetlen gondolat .emelkedik ki: a pártérdek. 7. Diplomáciánk elidegenített ben­nünket legértékesebb szövetsége­seinktől és támasz nélkül magunk­ra hagyott minket az ellenségekkel szemben. 8. A kisebbségek, melyek gyakran csak testvéri kezet vártak tőlünk, hogy együtt dolgozzanak velünk a haza javára, elégedetlenek. 9. Fel van dúlva az egyesült or­szágrészek nemzeti öntudata és megrendült a hitük abban a nem­zeti uralomban, mely az ott élő ro­mánok évszázados álmainak meg­valósulását jelentette. Különösen el­ítélendő az a brutalitás, mely mint­"ha szándékosan törekednék a besszarábiai földmives nép lelküle­­tének elidegenitésére. 10. A hadseregnek ma sincs meg a honvédelemhez szükséges teljes felszerelése és fegyverzete. 11. A vasúti szállítás szervezet­lensége végzetszerüvé vált az állam közgazdaságára. 12. A mezőgazdasági 'termelés csődbe jutott szervezetlensége mi­att és az agrárreform tisztességte­len és érdekeltségektől vezetett al­kalmazása miatt. 13. Az ipar nélkülözi az állami védelem és a külföldi egyezmények támogatását és pártérdekeket szol­gáló bankártröszt nyomása alatt áll. 14. Az adóztatási rendszer na­gyobb mértékben sújtja a becsüle­tes és törekvő emberi munkát és a tiszteletreméltó gazdasági beren­dezkedéseket, mint a közvagyon kizsákmányolásának eredményeit és a bűnös spekulációt. 15. A közegészségügyet teljesen elhanyagolja a költségvetés és a la­kosság a tüdővész, vérbaj és más betegségek prédája. 16. A nyomor általános. Az or­szág tisztviselői rendetlenül és rosszul vannak fizetve, a nyugdíja­sok éhhalállal küzdenek, az értel­miségi osztályok agyoncsigázva: hozzájárul ehhez a zabolátlan fény­űzés, a botrányos mulatságok és a szétrombolt családi kötelékek er­kölcsi nyomora, végül a román né­pesség csökkenése a gyermektelen­­ség következtében! Az ellenzéki pártok egyébként el­határozták, hogy a kamarában a legélesebb harcot kezdik a kormány ellen. A sznboticai kiállítás előkészületei Vadászati, halászati és erdészeti kiállítás is lesz A suboticai kiállítás, amelyet tudva­levőleg augusztus 22-én fognak meg­nyitni, máris igen nagy érdeklődést kel­tett. Az eddigi jelek szerint különösen mezőgazdák mutatnak nagy hajlandósá­got arra, hogy a kiállításon tömegesen vésztvegyenek. A mezőgazdasági osztályok kiküldöt­tei péntek délután ülést tartottak, ame­lyen elhatározták, hogy a mezőgazda­­sági kiállítás keretén belül a bácskai népies szokásokat is bemutatják, igy lakodalmas felvonulásokat is fognak rendezni, amelyen bemutatják a bunye­­vác, a magyar és szerb lakodalmas szo­kásokat. Ezeknek a népies felvonulások­nak a megrendezésére Gyorgyevics Dra­­goszláv főispán nejét kérik fel. Nagy érdeklődés mutatkozik a vadá­szati kiállítás iránt is. A vadászegyesü­let máris elhatározta, hogy a kiállítás­sal egyidőben vadászati kongresszust rendez Suboticán, ahol legalább is 200—300 résztvevőre lehet majd szá­mítani. A vadászati kiállítással kapcso­latban egy trofeális kiállítást fognak rendezni, azonkívül be fogják mutatni az ország vadászati statisztikáját is. Az erdészeti kiállításra vonatkozólag elhatározták, hogy fel fogják használni az ország erdőállományának összes ada­tait és különösen a vajdasági erdőgaz­dálkodás mai állapotát fogják szemlél­tetően ismertetni. Az ország halállományát élőhalas aquariumban fogják szemléltetni, azon­kívül statisztikai táblákkal is ábrázolni fogják a halászat mai állását Jugoszlá­biában. Taupert tanárt felkérték arra, hogy rendezze meg a hasznos és káros álla­tok kiállítását. A Vajdaság faunáját egy külön kiállítási pavillonban, fogják bemutatni. Elhatározta azonkívül a mezőgazda­­sági bizottság, hogy a kiállítás sikere érdekében propagandát inait. Zárt ajtók mögött Irta : Herényi János A sirásó türelmetlenkedett és néha káromkodott is. Én fásultan várakoztam az emberekre, akik a testemet hozzák. Általában valami langyos közömbös­ség tartott fogva a halál óta. Olyan volt. akár a kellemes fürdő, amelyben a legcsekélyebb mozdulatra is lomhának érezzük magunkat. Világosan emlékez­tem. hogy valaha énen őszi temetési kívántam magamnak. A zokogó, csinos sugarak záporát szerettem volna a ko­porsómra. Bekövetkezett. A sárga fényfoszlányok szinte pottogtak. am int szétestek a ragyogó fűszálakon. A fák sírtak és a fényes tiszta szél mint va­­valmi ezüstolló vagdosta a finomvattás felhőket. És most valahogy közömbös maradtam és egyáltalában nem érez­tem. hegy ilyenkor élni vagy kivált meghalni különösebb boldogság volna. A gyászkocsi már bedöcögött a fe­kete kapun. Sötétruhás emberek lépdel­tek utána. Szomorúak voltak. Nemso­kára sírhoz is ért a menet eleje. Akkor az asszonyok könnyezni kezdtek. A pap sápadtnak látszott. de mintha unta volna az egész szertartást. — .Tó volna bosszankodni. — gondoltam. — de még­is, igazat adtam neki. Most valami kíváncsiság ékelődött a szivembe. Éreztem, hogy igenis .annak a sötétkék ruhás lánynak a kedvéért vagyok itt. Félév óta szerettük egy­mást; Egy hónappal ezelőtt összekülön­böztünk valami csekélységen. Juj de megkínzott. Én aztán megbetegedtem és egész betegségem alatt csak vele foglalkoztam. Rátakartam arcára a szo­morúság fátvolát. hozzá küldöttem min­den lázamat. Sokszor éreztem éjsza­kánként hogy a lelkem ott van mellet­te és iölégeti szeméről a fojtó sötétsé­get. Késő görnyedt délutánokon elve­dül voltam a szobában. A kályhafény sápadt ujjal ideges véres belüket tán­coltattak a falon. A csöpp asztali óra ici-pici kalapácsa verte a szivemet. Apró finom ütésekkel zsongó kis érzé­seket kalapált belém. A sok egyforma gyönge ütésektől végül is megfájdult az egész mellem és nem tudtam föl­emelkedni az ágyban. Azt hittem ez fog meggyilkolni, ez a merev zsibbadás. Halálom előtt két nappal azt hittem, hogy jobban leszek. Talán a neve gyó­gyított meg. amit didergős boldogság­gal suttogtam egész nap. Délután az ablakhoz ültem. Negyed óra múlva az ő alakját pillantottam meg az uccán. A lépése, testének minden megmozdulása mintha: selyemcsipkébe csavarta volna szivemet. Meghökkent amikor észre­vett a zablak mögött. — Jőj be. — kiálltottam neki. Nincs senki idehaza. Csak egy percre. Körülnézett és besurrant a kapun. Soha úgy nemi öleltem. Szerettem volna egész testét magamba lehelni. Hits fehér arcáról csodálatos édes ál­mosság bizsergett a homlokomba. Sirt. Én nevettem. Aztán mind a ketten ne­vettünk. Mondtam neki. hogy már job­ban vagyok és nem hiszem., hogy már jobban vagyok és nem hiszem, hogy meghaljak. Alig bírtam elküldeni. Mo­solygott, amikor távozott és ígérte hogy két nap múlva megint erre jön. de valamivel korábban. Ha lehet nézzek ki az ablakon. S én két nap múlva meg­haltam. Most már érdekelt, ltogv mit látok ráfit a. Határozottan szépnek láttam most is. Szemei ki voltak sírva. Reme­gett és amikor a koporsómat leemelték, görcsösen kapaszkodott édesanyja kar­jába. Nyöszörgőit, nem birta már a fáj­dalmat. A körötte állók ránéztek a kis fehér kendőt és igyekeztek uralkodni magán. A koporsót lassan lebocsátották a sirba. Akkor újból kibuggyant belőle a zokogás. Édes anyja karjára szorítot­ta szemét és fuldokolt, a nap é-deklő­­déssen pislogott feléje. Sikoltott, ami­kor a porhanvós föld zuhogva söpörte vég:g a koporsó födelét. Kitépte magát és egv-két támolvgó lépést tett a sir­­eödür felé. A sir szélén vissza tartották. Édesanyja gyengéden csókolgatta. Ereje már nem volt és nem is tudott tiltakozni, amikor elvezették onnan. Az uccán kétszer pihent meg hazáig. Nem sirt, de láttam a belső érzéseit és tudtam .hogy' szenvedése még gyilko­­lóbb. Otthon magára hagyták. Tánto­rogva lépett a szobájába. Kimerültén rogyott Ic a díványra és újra sírni kez­dett. — Meghalok. — nyöszörögte kétség­­beesés elviseletetlcnségében. Aztán só­hajtott és gondolkodni kezdett. Láttam, hogy végighalad az életén. Szivébe képzeli az első találkozás hangulatát. Láttam lelkében az első álmbt, amit velem álmodott. Értettem azt a fáradt hideglelős bágyadtságöt amit az ilyen álmok után másnál* érezni szoktunk. Aztán j vissz;-. arázsoh izgu.mak .: a halk édes szerelem ábrándképeit. Meg­ismertem mind a .rejtett érzéseket, «.me­lyeken egykor átrohant és most cégig tűnődik rajtuk. — Szeret. — gondoltam nagyon nyu­godtan. A cseléd jött be. Vacsorához -hívta. Intett a: fejével, hogy nem megy. A cse­léd megvetette az ágyat és távozni akart. Még egyszer visszafordult és megkérdezte: — A villanyt felgyújtsam? — Ne! Hagyja. — válaszolt rekedten. Kis idő múlva anyja lépett be. Magá­hoz ölelte, megsimogatta. Néhány vi­gasztaló szót suttogott a fülébe és ma­gára hagyta ő is. — Szeret. — állapítottam meg még­­egvszer és tovább figyeltem a gondola­tait. A legutolsó találkozás emlékét bon­togatta szét lelkében. Láttam mennyire különös volt neki a kis kaland. Adóst mondtam hogy azon az estén órákig hánykolódott ágyában, repeseett benne a csintalan öröm. Láttam a gondolatait rólam, a lelkemről. az érzéseimről. Úgy áll szivében a kénem, mint egy szomorú sápadt szobor és ugv érezte mintha nagy szemekkel nézném őt valami ne­héz ködökön keresztül. —Szeret és öngyilkos lesz. sut­... , •■ ja.'. ____ togtam elévülteit. Fölkelt. Befíiggönyözte az ablakot. Felgyújtotta a lámpái. Szekrényéhez támolygott. Kiemelt egy filigrán kis se­­lyemláikót. Kíváncsian néztem bele. Vékony aranvszallaggal átkötött levél­csomót keresett ki belőle. Az én leve­­ján. Emlékeztem, hogy tréfásan \ ere­kedtünk rajta a lánnyal és elvette tő­lem. Ezüstvédős ceruzámat egyszer ott felejtettem náluk. Az is ott volt. Min-> dent visszahelyezett és eltette a ládíkót Aztán lassan vetkőzni kezdett. Ki­gombolta mellén a ruhát, úgy a' szélére ült és percekig nézett elrévülten maga elé. Majd fölkelt. Eloltotta a lámpát és’ lázas testtel feküdt le. Az ágyban még kinzóbb élénkséggel; nyiltak szemei elé ai víziók. Mint egy: fekete roska forgott előtte az éj. Soha,; a sötétség és kacagott a rémületén. Az­­soha! — ordította gondolataim ítéletét a sötétség és kacagott a rémületén. Az­tán hirtelen képek rajzolódtak szivébe.; Nyár lesz. fehér nyár. Bágyadt hangok jönnek az erdőből és én változhatalanul elmaradok. Párnája már nedves volt. szemét szúrta a fájdalom. Lelke a vég­telen egyked ülvalóság érzetének pusz­táján röskadt össze. ; Éjfél után megőriztem, hogy vége szakadt a gondolatsornak. Aleglepődve néztem oda. Elaludt. Néhányszor nyö­­szörgött. Kis félénk, csipegő hangok szálltak el ajkáról. Teste megrándult, olykor lehelet fuldokolva meg-megbi­­csuklott a torkában. — Hűtlen, — hörögtem gyűlölettel. Elképedve bámultam rá és elfelejtet­tem mind a gyötrelmét — Hűtlen. — ismételtem mézegy-', szer. Sohasem jövök hozzá, sohase gondolok rá! A láz elöntött. Szerettem volna oda-; menni és fölráncigálni a szenvedésbe. IMardosó ténelődéseket gyújtani a lel­­r-én. Irigyeltem, ostoroztam szegény szomorú alvását. És megátkoztam a I’szobáiét, a szerelmét, lelkének szent el­­esitulását és fekete gyűlölettel, vissza­­nézes nélkül rohantam ki az éjszakába.

Next

/
Thumbnails
Contents