Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)

1925-04-27 / 113. szám

1925. április 27. BACSMEGYEl NAPLÓ 3. oHoL Baldwin a háború ellen Az angol miniszterelnök pacifista beszéde Londonból jelentik: Baldwin miniszterelnök vasárnap Worches­­terben egy unionists gyűlésen beszédet mondott, melyben a bel­ügyi kérdések megvilágítása után a külpolitikára is áttért. — Azt hiszem, — mondotta többek között — mindnyájan fi­gyelemmel kisérték a külügyi államtitkárnak a külpolitikai hely­zetről mondott beszédét és úgy gondolom, hogy felfogását he­lyeslik. Meggyőződésem, hog* a kormány támogatóssal fog az Önök részéről találkozni tervbe vett nagyon fontos müvében. Rendkívül sötét és zavaros évek utón most csakugyan a napkelte jeleit látjuk. Meg vagyunk győ­ződve, hegy az az irány, amelyet követünk és amelyen remélhető­leg sikerül Nyttgaíettrópa nem" zeteit olyanféle szerződésben vagy egyesülésben hozni össze, amely emberi számítás szerint a hábo rut lehetetlenné teszi köztük, jobb mintha azt az eljárást követ nők, amely a múltban Európában o.y katasztófákrn v zeíett s amely smig az emberiség gyarló marad, sohasem követhető anélkül, hogy katasztrófát ne okozna. Ez az el­járás, amint hiszem kísérlet, hogy a nyugateurópai hatalmak fegy­veres szövetséggel tartassanak egyensúlyban s e szövetségben bizonyos mértékben egyik hata­lom a másikkal szemben áll, ha nem is kimondottan, de n hatás­ban tényleg. Újra és újra bebi­zonyult, hogy Olyan szövetséges hatalmak csoportja, amelyek többé­­kevésbé azonos erejűek, végül majdnem kikerülhetetlenül a fő­­hatalomért való harc felé fejlőd­nek. Magamnak és a kormány­nak sz az érzése, hogy eroeny­­nyire lehetséges volt, sikerült ev­vel o gondolattal végezni és kísérletet tenni arra, hogy más alspokon építsünk fel valamit, amely a jelenlegi és jövendő nemzedéket biztosítja az olyan háborúk véres döntésévé! szem ben, aminőfői nemrégen megme n eltöltünk. A lakástörvény a minisztertanács és a radikális klub előtt A kormány tiltakozik a bolgár hadsereg létszámának emelése ellen désí, amikor a megengedettnél nagyobb hadsereget tartott és fe­lesleges hadianyagot rejtegetett. A kommunista veszély, amelyre a Cankov-kormányhivatkozik,nem tényleges, mert a mostani moz­galom épen n bolgár kormány terorisztikus módszereinek a kö­vetkezménye. A görög kormány szinten tiltakozott a nagykövetek tanácsának határozata ellen. A minisztertanács ülése A minisztertanács vasárnapi ülésén a májusi jóvátétel! összeg felosztásával foglalkoztak. A két­millió hatszázötvenezer oranymór­!-kát kitevő összegből egymillió hatszázötvenezer aranymárkát n közlekedésügyi minisztérium c 1- jaira fordítanak, amiből .egynü.iió kétszázezer márka értékű már effektuált sitt-megrendelést is ki fognak egyenlíteni. A haditgym - niszierium félmillió aranydióikét igényeit, míg megát.személyekre negyedmillió aranyn'.prí- a értékű megrendelés jutott. Gyurisics Mrrkó szociálpolitikát miniszter referált ezután a lakás­­törvényjavaslat bizottsági \ kajá­ról. A minisztertanács elhatározta, hogy ezt a kérdést tűzi elsőnek o parlament napirendjére. Internálták Peírovics Szvetiszlávot A jugoszláv határőrség Caribrodban őrizetbe vette Beogyadból jelentik: Petrovics Szve­­liszlávöt, az ismert filmszínészt, akinek jugoszláviai utazásáról megemlékeztünk, kellemetlen incidens érié a caribródi határállomáson. Petrovics Szvetfszláv Bulgárián és Törökországon keresztül Bejruthba akar utazni, ahol Pierre Be­noit legújabb regényéből készítendő film felvételeit fogják eszközölni. A jugoszláv-bolgár határon, Caribrod­ban azonban a híres fürr.staruak várat­lanul meg kellett akasztania utazását, mert. a batarrenclőrség nem engedte to­vább. Az intézkedés egy régi körren­deletre va’ó hivatkozással történt, amely megtiltja, hogy Petrovics Szvetiszláv jugoszláv területen keresztiilutazzon. Petrovics feltartóztatása alkalmával kijelentette, hogy ez a rendelet a buda­pesti jugoszláv katonai attasé műve, aki­vel néhány évvel ezelőtt konfliktusa tá­madt személyes ügyből kifolyólag. A körrendelet ellenére Petrovics sza­badon eljuthatott az ország területén at egészén Caribrodrg és csak ott fedezte te; a lelkiismeretes hntarrenderség a tilalmat, amc'yn-.k alapién ncieesa’: « határon való átutazását akadályozták meg, hanem azt sem engedélyezték, l.ogv visszaforduljon Beogradba. Petro­vics Szveítszlévat formálisan internálták a caribrorii ái.ofnason, úgy, hogy a vá­rosba sem szabad bemeviv'c. A határ - rendőrség távirati utasítást kert Be.o­­gradbvl. hogv tovább engedi.e i-e Pét­­rovics Szvetisziávq!. Araig a válasz meg nem érke i!;, az ismert íuoziszinésznero folytathatja útját Bejrufh felé. Beogradból jelentik : A radiká­lis képviselői klub vasárnap dél­előtt ülést tartott, amelyen azon­ban csak nagyon csekély szám­ban jelelitek meg a képviselők* Ezért a pártklub elnökségénél: megválasztásét n hétfő délutáni ülésre halasztották. A vasárnapi ülésen megjelent a kormány legtöbb tagja, igy többek közt Pasics miniszterelnök is, aki az ülés elején nagyobb beszédet mondott. Beszédében a miniszterelnök ismertette a poli­tikai helyzetet és a képviselők elolt álló feladatokat. Körvona­lazta Pasics n parlament munka­­programmját és felhívta a kép­viselőket, hogy minél szorgal­masabban látogassák a parlament üléseit, mert most hosszú törvény­hozási periódusra van kilátás és minden képviselőnek alkalma lesz dolgozni. Különösen felhívta a képviselők figyelmét a lakástör­vényre és azt ajánlotta, hogy azt tanulmányozzák figyelmesen át és esetleges módosításaikat terjesz­­szék be minél előbb. Ezután Pasics miniszterelnök eltávozott az ülés­ről és a királyhoz ment kihallga­tásra. A minis2terelnök távozása után az ülésen azonnal megkezdték a lakástör vér. yjavaslat vitáját. Gyű­­risics Marko szociálpolitikai mi­niszter ismertette a javaslatot és a törvényhozó bizottságban el­hangzott véleményeket, majd a vitában mintegy tiz képviselő vett részt, akik különböző indítványo­kat terjesztettek elő. Csaknem mindegyik felszólaló hangsúlyozta az állam feladatait a Iakáskérdés megoldása tekintetében, igy első­sorban tisztviselő lakások épitését sürgették. Hangsúlyozták a fel­szólalók azt is, hogy a lakástör­vénynek a gazdaságilag gyengébbe­ket kel! megvédeni, tekintet nélkül arra, hogy azok lakók vagy ház­tulajdonosok. Az ülés a déli órákban ért véget. Interpelláció a cukor­gyárak és répatermelők harcáról fovanovics Joca és Vujics Dimi­­írije földmivespárti képviselők in­terpellációt intéztek Pastes minisz­terelnökhöz a cukorgyárak és répatermelők konfliktusa ügyében. Az interpelláció hivatkozik arra, hogy a cukorgyárak kartellje el­fogadhatatlan feltételeket szabott a répatermelőknek és ezért vál­ságba jutott a cukorrépatermelés és a cukorgyártás. A konfliktus­ban nagy szerepet játszik a két állami cukorgyár is, amelyek szin­tén tagjai n kartellnek. Az inter­pelláció tiltakozik or. állami gyá­rak magatartása ellen és követeli, hogy az állam "lépjen közbe e cukorrépatermelŐk érdekében. Jugoszlávia és Görögország tiltakoznak a bolgár hadse­reg létszámának felemelése ellen. Boográdbói jelentik: A nagykö­vetek tanácsának a bolgár had­sereglétszámemelését engedélyező határozatát az SHS kormánnyal egyidejűleg tudomására hozták valamennyi, Bulgáriával szomszé­dos állam kormányának. A kor­mány már tiltakozását jelentette be [ü határozat étien, mert az azailai- I pontja, hogy az a hadsereglétszám, amellyel Bulgária eddig rendelke­zik, teljesen elegendő az ország belső rendjének fenntartására. Mint Athénből jelentik, a görög sajtó egyértelműen állást foglal a nagykövetek tanácsának a bol­gár hadsereg létszámemelésére vonatkozó határozata ellen A la­pok kiemelik, hogy Bulgária már megsértette a neitllyi békeszerző-Három rab vakmerő szökése Menekülés a pesividéki fogházból — Leütötték az őrt —­­Két szökevény kézrekerült, a harmadik állítólag meg­fulladt a szekrényben Budapestről jelentik: A pestvidéki törvényszék fogházából vakmerő módon szökött meg három rab, Varró Ferenc 32 éves asztalos, Tuzsár Gábor 22 éves lakatos és Palotai Lász"ó 21 esztendős iparművész. A rabok észrevették, hogy a fegyor, aki átkisértc őket a fogház másik részébe, nem vett revolvert ma­gához és amikor a munkateremhez ér­tek, ieüiőtt.ék az őrt. A teremben fcl­­feszitették a fegyőrők szekrényét, az ott talált revolverekkel fölfegyverezték ma­gukat és kitörtek az épületből. Az utcán nagy tömeg vette üldözőbe a megszökött rabokat, akik süsün lö­völdöztek üldözőikre, de szerencsére -erk t sem találtak, Palotai László föl­­menekült a Fő-utca 45, szánva ház har­madik emeletére, ahol zsákutcába ke­rült és elfogták. Tursár Gábor, aki egy ízben már ült hét esztendőt rablás miatt és snort vizsgálati fogoly volt a fogházban, menekülés közben a Dana­parton beleszaladt egy rendőr karjaiba, Legtragikusabban végződött Varró szökési kísérlete, akinek sikerült bejut­nia a Pálfi-tér 4. számú házban lévő vendéglőbe és ott elrejtőzött egy szek­rényben. A megszökött betörő a szek­rényben levetette a cs.kos rab-dr.rócct és felöltözött az ott talált ruhadara­bokba. Közben fölfedezték ottlétét és kinyitották a szekrény ajtaját. Ami ez­után történt, az kissé misztikus. A rend­őri jclcntés’szerint Varró a levegő hiánya miatt a szekrényben fuldokolni kezdett elájult és amikor annak ajtaját kinyi­tották, kizuhant a földre, úgyhogy ko­­punyaiörésl szenvedett és meghalt. A valóságban valószínűleg úgy áll as esel, hogy a fégyörök és a rendőrök egyesült erővel agyonverték Varrót. Szakadás a magyar fajvédő-pártban Gömbös Gyula visszalép a kormánypártba Budapestről jelentik: A fajvédő­­táborban az utóbbi időben a sza­kadás tünetet nnitakoznak. A faj­ä-védők csoportja tudvalevőén Göm­bös Gyulát vallja vezéréül. de a ve­zér és hívei között, akik kettesével, hármasával amúgy is külön koté­­riákba bomlanak, egy idő óta nem nagyon dühöng az egység, A taktika és iram dolgában az­óta is merültek föl ellentétek Göm­bös és a fajvédő csoport többi tag­jai között és főként a királykérdés az, amely éket ver a vezér és egyes hívei közé. Gömbös ugyanis leg­újabban — mint a Rácsmegyei Nap­ló már hírül adta — a legitimistái: leié orintálóitott. sül állítólag megegyezést is kötött velük a Habsburg-dinaszíia i estauráiására. A fajvédő-képviselők többsége, a Iliiknek Utóin Ferenc a vezére, nem jhelyesli Gömbösnek ezt a lépését és i változatlanul kitart a Uabsburg-el­­iencs, úgynevezett budaörsi politi­ka mellett. f’zek az ellentétek érlelték odúig a dolgokat, hogy Gömbös uj orien­táció, tekintetében kezdett puhato­lózni. .a hírek szerint ezek a puha­tolózásuk egyrészt az egységes­­párt irányában folynak, amelyből tudvalévőén Gömbös annakidején kilépett, másrészt azonban Wolriék irányában keresnek bizonyos kap* csőlátókat. A közeli jövő fogja el­dönteni, hogy* ezek a puhatolózások Gömböst minő elhatározásra bir­­j ák. Azok közé. akik Gömböst elhatá­rozásában követnék, a hirek szerint Eckhardt Tibor is tartozik. i

Next

/
Thumbnails
Contents