Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)
1925-04-24 / 110. szám
2. oldal. BACSMEGYEI NAPLÓ 1925. április 24. fen'.nrtását. Az első vád Macsel<ék ellen az államvédelmi törvény első szakaszának megsér tése és e tekintetben a báni Tábla is úgy határozott, hogy helye van a vizsgálati fogságnak, miután a büntetés tiz évi elzárásig terjedhet. A másik vád a hazaárulás vádja, amellyel kapcsolatban a törvényszék megállapította már, hogy a további vizsgálatnak nincs helye. Az ügyész azonban felfolyamodással élt és igy a törvényszék határozata csak a báni Tábla döntése után lesz esetleg végrehajtható. Pótkávé az indexen A kassai főrabbi megtiltotta híveinek a Frank-kávé használatát Katáról jelentik: A kassai orthodox hitközség nemrégiben választotta meg főrabbinak llritch Sámuel nagykárolyi főrabbit, akit romániai liivei annyira szerettek, hegy kocsikon elkísértek egészen a határig, ahol a kassai zsidóság kiilönvcnattal várni. A főrabbi első kassai intézkedése az volt, hogy a Frank-iéle kávépóilék-gyár igazgatóságához kérdést intézett a pótkávé gyártására vonatkozólag és követelte, hogy a Frank-kávét ellenőrzés alatt készítsék. A gyár megtagadta Brach ^kérését, tűire a főrabbi kijelentette, hogy megtiltja Ínyeinek a Frank-kávépótlék használatát, mert az állati zsírral készül. A főrabbi be is váltotta fenyegetését és az egyik liusvét előtti szombaton hosszú templomi beszédben hozta hívei tudomására a tilalmat.. A kassai zsidóság természetesen engedelmeskedett a főrabbi utasításának, sőt azt is kötelességének találta, hogy országszerte hozza a tilalmat a zsidóság tudomására. A kassai zsidók ezerszátíira küldték a körlevcJeket a lengyelországi, magyarországi, jugoszláviai és romániai orthodox zsidóknak. akiket figyelmeztettek, hogy a pótkávé — tréfli. A gyár semmit sem tehet a tilalom elten, mert Brach jogosan hozta hívei tudomására a pótkávé készítési módját. Lcmbergből máris több vaggon árut rendeltek vissza a kávépótlék-gyárnál. A kassai körlevelek hatása különösen erősen mutatkozik Szatmár és Máramarossziget környékén. Érdekes, hogy a szatmári orthodox főrabbi követte Brach példáját és a liusvét előtti szombaton ő is eltiltotta a híveit az ismert pótkávé használatától. A dohricai jegyzőgyükosság a novisadi semmitőszék előtt A Lepedat- és Bányás-családok agyonverték a jegyzőt A semmitőszék elutasította a semmiségi panaszokat Az októberi forradalom kitörése után 1918 november 3-án Bányád Mladen. Bányás Vladan és Bányát Arkadie Dusán, dobricai foki mívesek katonapuskákkal a kezükben. barnítottak Jankovics Dusán dobricai jegyző lakásába és mellének szegezett fegyverrel Ielövésseí való fenyegetőzés mellett, pénzt követeltek tőle. A megfélemlített jegyző ezerkétszáznyolcvanliat koronát adott át a rablóknak. A Bányás-család erre megelégedetten elvonult, de értesítette a sikeres fellépésről a Lenedat-familia fejét: Lepedat Velizárt. aki dobricai jómódú gazda volt. aki maga mellé vette Stefanovics Ili iát. ezv dobricai földművest és ketten szintén elmentek .fankavics Dusán jegyzőhöz és pénzt követeitek. Követelésüknek azzal adtak nagyobb nvomalékot bogy a Bányásók példájára, ők is jegyző mellének szegezték a fog: vert. Jankovics jegyző azonban hiába védekezett, hogy az utolsó fillérjét is odaadta Bányáséknak. — akik megelőzték őket — Lepedat és Stefanovics álhatatosan követeltek pénzt és mert nem kaptak. Lepedat a puskáin hegyére tűzött szuronyt többizben Jankovics testébe döfte és mert Jan kovics még akkor sem adott pénzt Lepedőt Yelizár a puskatussal addii iiíötie-verte Janknvicsot. mis annai agyveleje kiloccsant. Jankovics élettelenül terült el. mire Stefanovics lliia puskájából a halállal vivődő jegy zö testébe két kegyelemdöfést küldött. amely' azután megszabadította TUD JA-E...? TUDJA-E. hogy Chicago az amerikai városok között milyen szomorú nevezetességre tart számot? F. Perrcro közli egy ncwyorki levelében. hogy mis Newyork a látványos, de többnyire verteién utonállások városa, addig Chicago főkén a gyászos kimenetelű. . agyafúrt, rettenetes gyilkosságok fészkévé lett. Newyork ebben a pillanatban szeszesempészésscl. kiscbb-ttagyobb szélhámossággal. betöréssel »foglalkozik':, de a »régi csapáson halad', mint az európai városok. Chicago ellenben tij stílust teremtett, mely kétségtelenül eredeti és modern, olyan gouosztcttckkel dicsekszik. melyekben a főszerepet a hideg, ravasz, majdnem tudományos szakértelem játssza. Nemrég zajlott le annak a két chicagói milliontes ficsurnak a pőre. ki. egy ártatlan gyermeket pusztán kíváncsiságból gyilkolt meg. hogy megtudja, »milyen a gyilkosnak az érzése?«. Most pedig halálra ítéltek gyilkosság miatt cgv fiatalembert. Iá ti/, évvel ezelőtt’egyike volt Amerika nagytőkéseinek s évente legalább százezer dollár jövedelemmel rendelkezett. Legújabban pedig egy másik gyilkosság foglalkoztatja a közönséget. Egy ügyvéd eltette láb alól á gondjaira bízott gyámíiát. miután gyámfia végrendeletileg egész vagyonát reá hagyományozta. E három bűntényben a milliók játszanak szerepet: milliomos gonosztevők ölték tneg az ártatlan kisfiút, a tnttlt milliói csábították gyilkosságra az elszegényedett tőkést, a jövendő milliói bírták rá az ügyvédet a hallatlan merényletre, ki inkább tulajdon öregségére gondolt, mint evámfia öregségére. Az első esetben a milliók nem szerepeltek közvetlen mozgatóul, de bebizonyították, hogy további szenvedéseitől. A Lepedat-család tagjai türelmet lenül várták Lepedat Velizár vállalkozásának eredményét de mert azoknak nem sikerült Dénzt szerezni. Lepedat Kuznuin dobricai borbély Préda János és Petrov Nikola iőmódu dobricai gazdákkal betörtek a községházára, feltörték a községi j pénztárt és onnan 40.000 koronát vit tek el. A Lepedat-család harmadik sarja: Lepedat Milán gazda rnegkárositottnak érezte magát, hogy az akcióból kihagyták, miért is elhallgattatására 400 koronát adtak neki. Hat év múltán. 1924 március 31-én vonta felelősségre a oancsevói törvényszék a Lepedat és Bánvás-családókat. Lepedat Yelizárt és Stefanovics Iliiát az előre megfontolt szándékos emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek és Lepedat Yelizárt 6 évi fegyházra. Stcfanovics Híját pedig 10 évi fegyházra. Lepedat Kuzmant. Préda Jánost és Petrov Niko- i i t 3—3 évi börtönre. Lepedat Miiá nF 6 havi börtönre ítélte. Bán vés Mindent. Bányás Dusán Árkádiát és Bányás Viádát 5—5 évi fegyházra ítélte. • Az ügyész és a vádlottak felebbezése folytán a noviszadi felebbviteli bíróság ez évi január 23-án tartott tárgyalásán Lepedat Velizár büntetését 6 évről 5 évi fegyházra. Stcíanovics Ili ja büntetését 10 évről 5 évi fegyházra. Lepedat Kuzman. Préda János és Petrov Nikola 3—3 évi börtönbüntetését 9—9 havi Börtönre, a három Bányás büntetését 5—5 évről 9—9 havi börtönre, végül Lepedat Milán büntetését 6 havi börtönről egy havi fogházra változtatta meg. mert az elsőfokú bíróság ügyeimen khnil hagyta, hogy a bűnügyek a forradalom ideiében követtettek cl és a tettesek az »általános pszichológiai depressziónak« hatása alatt állottak. A noviszadi semmitőszék csütörtökön tartott tárgyalásán elutasította a bejelentett semmiségi panaszokat' és a másodfokú ítéletet Lepedőt Kuzman. Lepedat Milán és Petrov Niko lára vonatkozó részek kivétellel megerősítette, egyben utasította a pancsevói törvényszéket, hogy a táblai Ítéletet Lepedat Kuzman és Milán, továbbá Petrov előtt hirdessék ki. mert ezt a pancsevói törvényszék elmulasztotta és csak azután terjessze fel a semmitőszékhez érdcmbcli döntésre. Olaszország véres ünnepe Összeütközásekfasiszták és munkások között Rómából jelentik : Felső-OIaszországban szerdán a munkásünnep alkalmából íöbbhelvütt sulr/os összetűzések voltak a munkások es n fasiszták között és számos helyen ezek az összetűzések véres lefolyásnak is voltak. Bo'ogna egyik külvárosában két fasiszta behatolt egy lánclielyiségbe, amelybe tilos volt belépniük, erre köztük és a vendéglős között szóváltás keletkezett é; a szóváltás egyik fasisztának agyonlövéscvel végződött. Génuábán a fassio épületére bombát hajítottak. A bomba azonban nem tett kárt. Pistoia város közelében fasiszta milícia tagjai egy kocsit; amelyben szociáldemokraták ültek és a szocialista Avantit olvasták, feltartóztattak. Puskatüz fejlődött ki, szerencsére komoly következmények nélkül. Porte del Marmi tengeri fürdőn ismeretlen tettesek a Jasiszta szervezet székhelyét teljesen feldúlták, erre a fasiszták megszi lottók a városházát. Bolognában, Maestrcben és Vareseben verekedés volt, amelynek során több fasiszta megsebesült. A rendőrség számos egyént letartóztatott. a milliomos nem okvetlenül tisztességes ember. A második esetben a milliók már rugói a gyilkosságnak, minthogy a gonosztevő annak idején hozzászokott a r.agv bőséghez s nem veit képes beletörődni elszegényedésébe. A harmadik esetben a bűnt egyenesen a uénzvágy hozta létre, az ősi. változatlan szenvedély. amennyiben az ügyvéd a gyátnfiát hagyniáz-baktériumokkal pusztította el. Ebben a városban a tudomány legttiabb vívmányait a gonoszíettek szolgálatába is állitiák. Egy chicagói gazember meggyilkolt egy ngt. szétda/abqlta. testőriek maradványait cement-tömbökbe reitette cl. melyekkel építtetni akart. Szerencsére a rendőrség idejekorán fcl- Ldczte a bűntényt. Nemrégiben a központi fűtés tűzhely én a ház úrnőiének csontjait találták meg. Nyilvánvaló, hogy itt is bűntényről van szó. Ebben a hónapban egyik amerikai egyetemen két gyógyszer észtanhallgató aszpirin-por helyett strichnin-port adott barátainak s többen meghaltak, megbetegedtek. A chicagói nagytőkés, kit enrfitettfink, spekulációkkal pénzének jó befckíetésésévc! hatalmas vagyont szerzett, mielőtt harminc éves fett volna. Harminc éves korában kegy húszmillió dollár alaptőkével rendelkező vállalat megszervezését, igazgatását bízták rá mely Detroit és a canadai part között hidat akart épittetni. Ez az ember fényűző módon élt. családin is boldog volt. -szalonkocsiu utazott, mint. a fejedelmek. Aztán a forgnndó szerencse megváltozott mintegy varázsütésre. A vállalat elhatározta, hogy Ind helyett alagutat építtet. Ebbe tönkre ment. Egy nő tűnt fel a szetnha•áron. mint a rontás szelleme. A nagytőkés elhagyta családját szeszt csempészett. szélhámoskodott. végül utonállásra adta fejét. Egy cinkosával megtámadott egy gyógyszerészt, hogv elrabolja a pénztár tartalmát, dulakodni kezdett az áldozattal, megölte. Most halálra ítélték. Ami az ügyvédet illeti, ö a leggyal'ázatosabb előrelátással hagymáz-baktérium-telepet szerzett egy orvostól. Akkor esett rá a gyanú első árnyéka, mikor kitudódott, hogv gyámfia minden vagyonát reáhagvta. Szokatlan dolog, hogy húszéves fiatalember végrendeletet csináljon s nemkevésbé szokatlan dolog az is. hogv egy húszéves fiatalember. miután mindenét gyámapjára hagyja, az ő házában hirtelen meghal. Eleinte azonban csak a' pletyka mozgott. Végre a végrendelet nem volt hamis s az orvosok tanúsága szerint is a fiú csakugyan hagy mázban halt meg. A gyanuokok alapján a bíró erélyes nyomozást rendelt el s most sikerült kipuhatolni. hegy melyik orvostól szerezte a letartóztatott ügyvéd a gyilkos hagymáz-baktérimn-tc’epet # TUDJA-E, hogv milyen furcsa újításokat hoz a inai szegénység és rulininség? Bécsijén, a Reinhardt szinházában.a színészek Lear királyt gumiruhában játsszák. A furcsa, nem stílusos jelmez télen még csak használható voit. de most a szereplők már nem bírják hordani, mert verejtékeznek alatta. Lear király tavasszal nein léphet föl gumiruhában. Másik színházi apróság. Becs legnépszerűbb. legeredetibb komikusa. Waldau (iusztáv nyilatkozik. Egy újságíró fölkereste őt. megkérdezve tőle. mit ajánl az ifjú nemzedéknek, hogy megtanuljon helyesen szavalni, jól lélekzeni. ■ — A ió szavalásnak és előadásnak egyetlen föltétele az — mondotta a színész —. hoav cev lyukas fogon keresztül vegyünk lélekzclet. Az ujságiró clánuilt. A komikus pedig igv folytatta: — Minden színésznek ki kell ftiratni egy fogát lehetőleg a metsző-fogát és ernycdctlen fáradsággal meg kell tanulnia. hogv ezt a fogát testi és szellemi lélekzetvételének tartályává tegye. (Szórói-szóra ig.v mondta.) Azoknak a szülészeknek. kiknek nagy orgánumuk, azaz nagy tüdejük van. melegen ajánlom, hogy több fogukat furassák ki. A fog üregében a színész lelke fészket ver és megsokszorozódik . . •* TUDJA-E. hogy még 'mindig nem mese. hogy a huszadik században még emberevők is vannak? Ui Kalcdoniában és az Ui Ebridekea a legkívánatosabb sült még mindig az. embersült; Hittérítők oktatják a bensziilötteket. de ha egy feliér embert látnak. azért még összecsorran a nyál szájukban. Amint egy angol újságban olvassuk, két hölgy - anya és leánya — az ujkaledoniai kormányzó támogatásával meg akarták látogatni az Ebridek szigetcsoportiát. Egv francia gőzösre szálltunk. mely a partvidéken őrszolgálatot teljesít. A két hölgy kiszállott a Szentlélek nevű belga missziónál, a misszió, mely már tele van megtért betiszüiöttekkel. szívesen fogadta s egy lelkes pap kalauzolta őket a bensziilöttek közölt. Egv fiatal neofita benszülött. ki a keresztségben a Theodor nevet nyerte, buzgón mutogatta a hölgyeknek a sziget nevezetességeit. Theodor azonban, alig hogy bemutatták őt a hölgyeknek, hirtelenül beszédessé vált s élénken mutogatott hol egvik hol másik hölgyre, különösen az anyára, ki kövérebb volt. Amig beszélt, a pap ti sápadt, mert ö tudott az anyanyelvén, Theodort sietve eltávolíttatta. A megtért benszülött tudniillik virágos nyelven, lelkes szavakkal udvarolt a hölgyeknek, állandóan azt hangoztatta, mennyire szeretné őket (különösen az anyát, ki kövérebb volt) — megenni. K. D.