Bácsmegyei Napló, 1925. április (26. évfolyam, 89-116. szám)

1925-04-19 / 105. szám

14. oldal,

BACSMEGYEI NAPLÓ

1925 április 1°,

ugyanabba a kávéházba jártak (az Aragno-ba) mint ő, és sose érezték a gentlemanükenes ama törvényét, amely tiltó szavát emeli föl az ellen, hogy a szerelmük alkovjeleneteit a kávéházakban tárgyalják. Ö bizony, a nagy Gabriele, nemcsak az Aragno-ban, ő bizony sok százezer ember előtt tárta föl azt a szép szerelmet, amellyel őt egy nálánál is nagyobb művész és különb ember (a nagy Eleonora) nagylelkűen megajándékozta. Már akkor se sokra becsültük benne az úgynevezett úriembert, amikor ezt a máskülönben melegtőnusu, szerelmesen lihegő könyvet, a Fuoco-1 kiadta.

De — a költők fantáziája határtalan! - ■ d’ Annunzio ttr megmutatta, hogy túl tudja szárnyalni a legszárnyasabb poétát, sajátmagát, s a háború mán olyat scelekedett, amihez képest aDuseeset ártatlan kis tapintatlanság csak. A nagy' tragika végre is színésznő volt, aki a maga fejedelmi őszinteségében nem is affektálta, hogy szerelem nélkül éli végig a drámai életét, s legfeljebb a csalódása hasíthatta, a lovagtatlan férfiú árulása, aki nem volt méltó ez ő tiszta, fenkölt, poétikus szerelmére. D’ Annunzio, aki időközben »nagy« lett mindenképpen és minden téren, nagyvezér, nagy aviatiküs, nagy kormányzó (akinek kopasz feje s az ellenszenves arca néhány' sorozat levélbélvegre is rákerült, — a legbiztosabb halhatatlanság!), d’ Annunzio megmutatta, hogy mit tud; bebizonyította, hogy ö mennyire kivételes emberfölötti ember, s hogy ö a háború után is tud zsákmányolni. Az ember növekszik a célokkal, amelyeket maga elé tűzött, s a költő egy dán születésű úri nőnek, Thode jeles műtörténész özvegyének elrekvirálta a Gárda tó mellett fekvő fejedelmi kastélyát, feudális parkját, a termeiben fölhalmozott stüszerü bútorokat és műkincseket (köztük egy vagyontérő eredeti Rembrandtfestményt, egy nagyobb sorozat Hans Thoma -képet s még sok szép értéket),

az író becses képiratait, szóval mindent, amit e fejedelmi otthonban talált. Persze épp az csábította a Szépnek e nagy szerelmesét, hogy ez az objektum fejedelmi méretű és becsű volt. — ha Thode ur 3—4 szobás szerény villát épített volna e gyönyörű partvidéken, a Piacere szerzőjének nem fájdult volna meg rá a foga. De igy, hogy a birtok ily étvágygerjesztő volt, á költőfejedelem méltóbbnak tartotta azt magához mint a kis dán asszonykához. De mégis van benne valami lelkiismeretesség is, a nagy conquistador-ban. Amikor értesül, hogy az özvegynek ez a birtok az egyetlen vagyona, s hogy nélküle koldus, akkor fehér-lapot küldött neki azzal az üzenettel, Írja rá, amit a kastély kincseiből megkapni óhajt. Thodené erre íöijegyzi azokat a tárgyakat (elsősorban a méh. ura kéziratait és néhány becses képet), amelyekhez leginkább raga zkodik, s erre a nagy Elfoglaló küldött neki egy törött koffert tele hitvány papírokkal, leginkább számlákkal és hasonló értékpapírokkal és — mily nagylelkűség! — egy pecsétnyomót. ,

Kérem, ebben semmi túlzás. Karín Michaelis, a kitűnő dán írónő beszéli ezt el felelősségének teljes tudatában, s az állításait okmányokkal — d’ Annunzio leveleivel —támogatja. A jeles írónő a világ itélőszélce elé bocsájtja lelketlen kollégájának a brutális eljárását. Hogy az olasz áliam, amelyre nézve az az iigj' Európával szemben becsületkérdés, hogyan fogja ezt a kis rablás! ügyet elintézni. az most mellékes. Valószinuleg tisztességesen. De d’ Annunzió , mindenesetre elérte azt a rekordot, amelyre mint aviatiküs olyan büszke. Épp oly mélyen zuhant tisztességben, mint amily magasra sikerült repülnie az azúrban. A könyvei szépek maradnak. de az ember csúfabb és csúfabb lesz napról-napra mint Dorian Gray képe. Azt hiszem, lesz idő, amikor ilyen című regényt vagy drámát fognak írni; Költő és Haramia. A hőse d’ Annunzio lesz. ,

Szalánczy Marietta

Irta: Siomorj Dezső

— Csak tartsa fenn a kalapját, — mondotta Nemény vezérigazgató annak a sápadt fiatal embernek, aki most belépeti hozzá az irodába, ’ a Keleti Bank palotájában. — Az ablak nyitva van, amint látja.

Csakugyan, az ablak tárva-nyitva volt egy csendes kis aszfaltos utcára, a márciusi reggelben. Hideg levegő áradt be üdítő és megváltó fuvallatokkal Nemény vezér felé, aki asztrakán sapkájával, írigiai formákban, úgyszólván hagyományosan asztmatikusnak tűnt. A szemüvege mögül két kék golyó bágyadtan sguározta a tüdeje reménységét. És keresztbe vetett combján, götnbölyded hasa nyugodott proíesszionátus letétben, egy tömör aranylánc korlátjával, amely az egyik meilényzsebéböl a másikba nyúlt.

— Köszönöm, — mondta a fiatalember s leült, szép zöld kalapjával a fején.

— Tehát Tardy Pál? Ez ön? — szólott a vezér érdeklődve.

— Igen, — felelte a fiatalember.

— No lássuk csak, — folytatta Nemény, szokatlanul türelmesen és diszponáltan a friss levegőben. — Lássuk csak, — ismételte mindjobban felmelegedve a hidegben. — Azzal kezdem, hogy úgy elvben, mint - gyakorlatban a protekció barátja vagyok. ' Számomra ugyanis, ahogyan tudniillik én értelmezem: a protekció, a mi társadalmi szervezetiinkbc-n, a legsimább módja az érvényesülésnek, mondhatnám a létért való küzdelemnek, ha nagy szavakat akarnék használni. Továbbá, információ tekintetében is. megkímél minden utánjárástól. A felelősséget is áthárítja másra. Önt Szubóky Zsigmond Ráfiéi barátom ajánlja a Keleti Bank-ban való bizonyos speciális, merném mondani diplomáciai- szolgálatokra, azokkal az ellentétes, süt eh lenséges érdekkörökkel szemben, melyek bennünket, gazdasági koncepcióinkban és terjeszkedésünkben meggátolnának

Angorában és általában Kis-Ázsiában, ahol még lehet valamit keresni. Szóval Szabóky ajánlja önt s ez nekem elég. Én Szabóky barátomat, ön nyilván tudja ezt, a legkiválóbb emberek egyikének tartom nemcsak Magyarországon, de mindenütt az egész világon, gazdaságpolitikai értelemben szólván. Emberisrherete, Ítélete, egyszerűen megdöbbentő, ez igy van! Tehát rendben van. Én következéskép, nem fogom önt levizsgáztatni itten valami curriculum viíűe-ből, vagy cucurriculum vitae-bő!, ahogy Szomory mondaná, — jegyezte meg azzal az eltolódott és szemtelen fölénnyel, amellyel bankigazgatók aposztrofálnak nagy iró-uriembereket. meglehetősen tájékozatlanul. — Szóval nem. kedves Tardy Pál, — folytatta — nem! Mindössze egy kis részlet érdekelne, egy egész kis részlet, no nem mondom, hogy nem érdekelne! Az ön esete Szalánczy Mariettával. Ez az, ami érdekelne.

És egy nagyot fújt az ablak felé, felizgult nosztalgiásan.

De a fiatalember nem felelt. Ez a fura variáció, ez az egész rapszódikus átmenet legkényesebb magánügyére, mely a tolakodó kíváncsiságot leszámítva, semmikép nem tartozott ide, oly váratlanul érte, hogy meg sem lepődött miatta. Flegmatikusán elhárítván a kérdést, mintha nem is hallotta volna, látszólag ar^a várt. hogy elhangozzék térben és időben s nyoma vesszen. Nemény , ült. várt, kövéren az aranyláncával a perzsa sapkájával frigiánsan s lefújva. A cigarettatárcáját is nyújtogatta a fiatalember felé, nyilvánvaló csábítással az intimusabb hangulatra, mint a ravasz biró, ki a vádlottat csábítja.

A fiatalember rágyújtott és csöndesen, mint egv más világból, igy szólott:

— Mégis szeretnék magamról beszélni. ha csak egész röviden is, — mondta.

i — Tessék csak! Tessék! — felelte a

másik csalódva! és reménykedőn.

— A háborús korszakról csak annyit, hogy négy hónapig feküdtem Vladimir Volinszkiben egy tábori kórházban, behavazva a haslövéscmmel.

— A vére ömlött közben! — jegyezte meg Nemény, egy nagyot fújva és szigorúan a hadvezetöség ellen.

— Nem mondhatnám, hogy ömlött, —

felelte Tardy Pál — inkább csak megfagyott rajtam. Künn, az éjben, farkasok rágták a ponyvát, a barakk szélén, a, : hc.ld alatt. í

— Szép élmény! — mondta a vezér ironikusan — nagyon szép élmény! De úgy látom, kiheverte.

— Meg se kottyant. Egész üde marad-, tam. Nincs semmi baj, — mondta a fiatal ember.

— No hála Isten.

— Igen. Sok minden lepattan rólam. Egész hegyeket rázok le magamról.

— Egész volhyniai éjszakákat. — fokozta Nemény a beszédet, buzdítással.

— Úgy van! Egész volhyniai éjszakáké- lág-'va csak ugv'kihajitok az

életemből, mint egy borsónvi jeget n pezsgős poharamból! — fejtette tovább romantikusan egy keserű mosollyal.

— Szerencsés természet! — fújta a vezér, a frigiai perzsát még kacérabbul behorpaszíva a fején.

— Lehet! Nem tudom, — felelte Tardy. — Meg vagyok edzve

— Látom.

— Engedje meg, hogy folytassam.

— Hallgatom. De ami igazán érdekelne, azt jeleztem már, — szólott Nemény, kötve magát s a combjait felváltva egy röpke mozdulattal a hasa alatt.

De ismét úgy tűnt, hogy a fiatalember nem is hallja e szavakat.

— Keleti kérdésekben — folytatta egyszerűen, egy második cigarettára gyújtva — meglehetősen verzátus vagyok. Ismereteim nem úgy veendők a philologiai fantáziák értelmében, mint általánosan az orientalistáknál, hanem veendők gyakorlati értelemben, — ezt legyen szabad hangsúlyoznom. Hosszú évekig, még az sem igen ártott meg testi és lelki épségemnek, hogy Horeb tanár ur munkatársa voltam ama görög stúdiumok terén, melyek a Pericles politikája és Bemocritos elmélete cimü híres müveinek egyéni és kollektiv tévedéseihez vezettek. Mi tudtuk azt jól. amit e »nevetö«-ről, e bölcsről szóval Hippocrates irt, a mindenféle görög betegségeket s ragályokat tárgyaló könyvében, Mi tudtuk azt is, hogy Aristoteles szerint, jó Demokritos mindenről gondolkodott, ami már fölmenthette volna Horeb tanár urat attól. 1 ogy ő bármiről is gondolkodjon.

— No, ezt is kiheverte. — mondta a vezér, megadva magát, amint úgy látta, hegy itt türelmesnek kell lennie.

— Meg se kottyant, — felelte Tardy,

— sőt! E nehéz időkben néhai Goldz;her tanár urrai találkozván éppen robusztus fizikumomra hivatkozva buzdított az ékirat tudományára s ezzel kapcsolatosan cgv dél-arálvai utazásra H xlejdából kiindulva. Szaná-án át, a szabaeusok íöldjé-e Marháig- ahol Belkisz királyné élt, Sába királynőié! s ahová Aclius Gallus ófa vagyis Krisztus előtt 300 óta európai ember még nem tette be a lábát.

Neménv nevetett.

— Goldziiicr szerette az ilyet. — jegyezte meg. találomra való tájékozottsággal és fajközi elragadtatással.

— Igen, — hagyta helyben Tardy Pál.

— De csak Abesszíniába menteni, a fekete arebürü falasa-zsidókhoz. amolyan egyszerű kis majálisra, amilyet Pali bácsi festett.

— No mondja csak! Még súlyosabb! i— jegyezte meg a bankvezér, érdeklődve.

—. Oh Istenem! — felel!, a vállát vorn gatva. — Ezek harcias komák, ezek a falasa-zsidók, nagv Iíitykösbotokkal s akik foglalkozásszerűen tizik a rniiiden- Š féle atrocitást. Mint aki nem vagvok zst, dó. el lehettem készülve rá. hogy liej verik a fejemet.

— Megfordított világ! — mondotta Nemény elepedve.

— Szóval mint ál-zsidó kuilszi. azaz szentföldi ál-zsldó, halaiba transzokban

éltem, Éjnek idején, nem egyszer, mikor holtra fáradtan a sivatagban, egy zsályabokor tövébenv megvonultam, hogy egy kicsit elszunnyadjak, sohasem tudhattam, kié az a két szem, ami mereven rámtiizöít a sötétben, egy pumáé-e vagy egy zsidóé? — igazán nemíudtam! De azért talán, ki tudja, még ma is ott volnék Ethiopiában. ha kedvenc tevém, a könyveimmel, jegyzeteimmel s egy rakomány elefántcsonttal a két púpja közt, le nem tapossa véletlenül, a jobb lábam! ró! mind az öt ujjamat.

— Nem láttam, hogy sántitna, — szólott Nerfiény, a fiatalember megjelenésére emlékezvén.

— Egy csöppet sem, — felelte hiúság nélkül — elmúlt, alig van nyoma c balesetnek a lábúmon. Pár héttel később már táncolhattam volna akár a dervisekkel Egyiptomban,.

1 Így beszélt Tardy Pál. De micsoda mély férfiasság zengett itt. micsoda kést rü dallamosság a szavából! Oly erősnek tűnt az egész ember, és mégis, ki tudja, mi titka élt itt. mint a seb, a lelke mélyén, finom redökbe reitve! Mert amint beszélt, elmos dyodva, s átszűrte iróniákon nagy életét a szenvedésben, hirtelen ugv látszott összetörtnek egycgy pillanatra, igy daliásán összetörnek, mint egy uszóbajnok aki ion, még dél; cégén a szerencsétlen, miután átúszott I egy tengert !

I Egy harmadik cigaretta után nyúlt a vezér tárcájában. S akkor, amíg rágyújtott. a szivarka s a gyufa lángja közé, Nemény gyorsan beékclte magát, bankvezéri stratégiával.

— Rendben van! Rendben van! — j mondta szaporán — mindezt tudtam is

nagyjában, amit ön itt elmondott nekem. Holnap elmegy az osztályba s átveszi hivatalát. Minden elő van készítve ottan. Maradna a. már jelzett részlet, ha megengedi, Szalánczy Marietta! Remélem, ezt is kiheverte.

Š most .már nem engedett, hangban, hangsúlyban, intenciókban, nem! Most már szinte leszögelte a fiatalembert, egyenes ostromával, könyörtelen ma? kacssáshoz. Mohón szíttá a levegőt, két golyószeme kéken s elepedten nézett a homloka bolthajtásából, az asztrakan, süveg alatt, mely féloldalt fordult a fején, mintegy Mekka irányában. S úgy tűnt, hogy elszorult tüdejével a lelke is elfuliad, asztmatikusán, egy női Üdére után, akit ki tudja, hol ismert meg, hol látott, lnl szagolt meg, micsoda bankvezéri lakomán, micsoda páholy mélyén, .vagy jnzz-band mulatságon. térdig érő . szoknyában és rövid íriznrásan s amit ínéin tudott elfelejteni, szipákoló kívánságában!

— Mondja' M-ndja! — ismételgette, ' — .mondja! Szalánczy Marietta, mondja!

— Mp mm'iák? — kérdezte a másik

rrz!g'i álfán.

Mert itt már nem lehetett kitérni többi. — ugv érezte ezt. elbánd tan, nem lehetett! S ez is mind hiába volt idáig, a sok beszéd és tudomány, jó Horcb tanár. Perjele-' P'Ütik''ja. a nevető Democritos s ami c'ak tetszik, ez mind hiába v~'t s O-Hzibor is a zsidó állmával, a sábai dinaszt:á'g ez mind Idába, amint regv-'gó ködökben ott kettőiiik közt, a Szalánczy Marietta karcsú fantomja mag-' lent!

— Azt mondja. — folytatta a vezér : mohón — azt mondja, iga/ hogy maga elvette azt a démont s hat hónapig élt vele?

— (váz. — felelte.-r No nem lehet! Egv félévig csak! Meg se kóttvant, mondja! ez sem? I nem?!

! — Oh nz más, Marietta, az egészen

l más — felelte egyszerűen. — H'gy 1 meg se kottyant? Nem tudom, nem i mondhatnám, — vallotta be.

I Es csöndesen; csak levette a kalapját, ! szép zöld l<alap'át. csak amúgy szöraí kozot'tan. mintha nem is ide gondolna, szerencséden!. A feje, a baja. tiszt»'ősz ! volt.

S akkor sokáig hallgattak mindaketten.