Bácsmegyei Napló, 1925. március (26. évfolyam, 58-86. szám)
1925-03-08 / 65. szám
1925. már das 8 BACSMEGYEÍ NAPLÓ 13. dm Az első fasiszta dráma Színdarab női szereplő nélkül a bolognai Kísérleti Színházban Milánó, március. Az egész olasz sajtó, de különösen a faslsztauiságok uagy lelkesedéssel ünjeipeiíók és kritikai tanulmányokban még most is, jő pár nappal a bemutató után, magasztalóan foglalkoznak Federico Valerio Katii uj drámájával, amelyről egyhangúan állapítják meg, hogy — az első igazi fasiszta dráma. Rat ti régi jónevü drámaíró, akinek »Judás« és »Az űrök Róma« cin:ü drámai költeményei évekkel ezelőtt nagy sikerrel kerültek színre. Mostani darabja az idei szezon legnagyobb sikerű drámájának Porzana Bréchatd grófjának sikerét is felülmúlja és n harcos fasiszta újságok kritikusainak méltatása szerint a háború óta ez az első magasabb célok felé törtető, gondolatokkal és eszmékkel teli dráma. Ratti uj darabjábau szakit a régi színpadi sablónokkal, de egyáltalában nem forradalmár, mert az olasz nemzeti irány ápolása egyik legfőbb célja és tradícióban a legnagyobb olasz drámaírók, Foscolo, AI fieri is Manzoni követője. UJ drámája a Shakespeare-hagyományokkal szakih u,Cézár is Bratus összeütközésének tisztára olaszos vonatkozásait viszi színpadra és a fasiszták ép'peu ebben látják fasiszta értekeit, de azért maguk a fasiszta kritikusok is megállapítják, hogy akció dolgában nem nyújt túlságosan bő fordulatokat a ■ Brutus és hogy a dráma emelkedése csak a második felvonásig tart, ahol Brutus leszúrja Cézárt. Az ezután következő három felvonásban a külső cselekmény teljesen megáll. \*iszont Itt mutatkozik meg legerőteljesebben Ratti költői ereje, aki külső cselek;,lén-’ nélkül is nemcsak érdekessé, de izgalmasan lebillncselové tudta tenni drámáját. A darab főhősének, Brutusnak trágár diája tulajonképpeu ott kezdődik, amikor Julius Cézár már meghalt. Ekkor kell csak igazán megküzdenie az előítéletekkel és ekkor kell legkéfcégbeesettebben megvédenie önmagát önmagával szemben is, hogy igazolhassa azt a gyilkosságot, amelyét hazája javáért követett el, A gyilkosságot követő három hosszú felvonás Brutus önigazolásának lelki regisztrálása, mert 'csak azután domborodik ki, hogy Brutus, aki a Tarquinius előzőinek egyenes ivadékán! fi! törvényt Julius Cézáron, tulajdonképpen ugyanazt a lelki kényszert követi, mint őse, aki Rómát már megszabadította egyszer zsarnokától. De Brntus drámája ezen a három, minden külső esemény nélküli felvonáson át nem a lelkiismereíítirdalások drámájaként domborodik ki, mert ugyanekkor a halott Julius Cézár alakja szinte óriássá tiő meg és a halott emlékével folytatott nagy vita ott pereg le e három felvonásban a nyílt színpadon, a régi görög bölcsek körében, hogy közben a lelki dráma pszichológiai rajza a legmagasabb írói értékeket rcvclláija. Ebben a lelki drámában nyilatkozik meg az a fasiszta szellem, amelyre olyan büszkén hivatkoznak a fasiszta kritikusok és amely szellem a demagógia letörését követeli. A dráma éppen ezért nem Brutus cselekedetének apológiája, hanem inkább a cézár! gondolat felmagasztositása Julius Cézár alakjában, amit Ratti abban is ki akart fejezni, hogy darabját a következő dedikálással látta el:-— Cézárnak, aki visszatér. Ez a gondolat fejeződik ki a leghatásosabb felvonásvégben is, amikor Brutus erre az önmegismerésre jut: — Rómának nincs többé szüksége reánk. Amikor Cézárt megöltük, akkor tettük ép halhatatlanná! Az igazi római szabadság hőskölfeniénye ez a darab, amelyben ha el is bukik a hős Julius Cézár, aki elnyomta az oligarchákat, mégis az ő eszméi diadalmaskodnak és halála után ismer csak reá Róma Julius Cézár Igazi nagyságád ra, aki mindenben csupán a nép jav; akarta. Cézár eszmény esi tése ad hatalmas lendületet annak a lelki cselekménynek,: amellyel Ratti a külső eseményeket pótolni akarta és mint drámának külön értéke Brutus alakjának nagyszerű megformálása. Brutus igazi rétor. de csak az üres demagóg formák hirdetője ós vak eszköz annak a nacionalizmusnak hatalmában, amely a római nép szabadságát összetéveszti a Hellén szabadsággal. Külön érdekessége Ratti drámájának, hogy — nő nem játszik benne. Nemcsak hogy nőszérevlOjo nincs a darabnak, hanem még csak nem is esik szó nőről és szerelemről az Öt hosszá felvonáson keresztül. Pedig a drámaíró fantáziájának! könnyű dolga lett volna, ha nőszéreplőt is óhajt, mert hiszen Pórcia alakja valósággal színpadra kívánkozik. De Ratti éppen a nemzeti gondolat erősebb kidornbcriíásáj: tűzte ki célul és gyarló szerelmi epizódokkal nem akarta elterelni erről d figyelmét. A bolognai Kísérleti Színpad első igazi sikerét Raiti darabjával aratta, amelyet már számos- színtársulat vett föl műsorába. A Velen cc-rajorigó Irta: Baedeker H A Riva-n bandukoltam egy barátommal, aki szintén szerette Velencét, és boldogoknak éreztük magunkat, hogy ott lehettünk a lelkünk városában,' a költők és művészek, a szépség és szerelem otthonában. A Hotel üanieü elé értünk, és a társam így szólt: — Mindig kegyelettel tekintek erre a házra, ahol Musset és George Sand mint férj és feleség (sőt több: mint szerető pár) laktak. Itt csalta ugyan meg az Indiana szerzője a tizenkilencedik század gyermekét, de itt is szerette, Megálltunk ott és tovább beszéltünk a világ egyik legérdekesebb viszonyáról, amelynek hősei ők ketten voltak, Elle et Lai, s a témáról,' amely nem akar elavulni, s amelyről tán akkor is szó lesz, mikor a regény hőseinek a könyveit már elfelejtik... Egy a fogadó kapujából kilépő úriember a beszélgetésünkre fölfigyelt, s megszólalt magyarul: — Bocsánatot kérek, hogy ismeretlenül meg i.'terep:! szólítani az urakat. A beszédükről tudom, hogy önök is magyarok. Messze idegenben olyan jói esik az embernek az édes anyanyelv szava. Képzeljék, uraim, már negyvennyolc óra óta nem hallottam egyetlen magyar szór. Zoltán Abris reáliskolai tanár vagyok. Mi is bemutatkoztunk. Kissé furcsának találtuk, hogy valaki pusztán honfitársi címen csatlakozzon hozzánk. Velence nincs éppen a világ végén, $. ha valaki két napig nem beszélgethetett az anyanyelvén, még nem szerzett jogot arra, hogy másoknak esetleg a terhére legyen. De a professzor, jóképű ur vőU, s a naivitását nein vettük túlságosan rossz néven. Beszélni kezdett. — Kérem, engem a Velence-rajongás hozott ide. Már legkevesebb húsz esztendő óta vágyódom c város után. A vágyaim Mekkája volt ez mindig, de nagyon távol volt .ahhoz, hogy könnyűszerrel látogathattam volna meg. Most végre az orvosomnak köszönhetem,. hogy megláthattam, de nem vagyok neki érte hálás. Ez a Velence csak egy előítélet! — Oh! — kiáltottuk mind a ketten. A tanár ur folytatta: • A doktorom rámparancsolt, hogy Abbáziában fürödjek 3—-4 hétig. Ott tartózkodom jelenleg és kitünően- érzem magam, de mivelhogy olyan közel voltam ottan Velencéhez, mint még soha, elhatároztam, hogy három napra áthajózok ide. De nagyon csalódtam. — Oh! —■ ij edestünk megint duettben. —• Bizony. Keservesen csaiódtam. Az első kiábrándulás a hotel volt Nekem a Danieli-t ajánlották. — Hiszen ez majdnem a legszebb az összes szép hotelek közt A hall-ja pompás, a lépcsőháza fejedelmi, a' szobák kényelmesek, némelyiknek a bútorzata históriai értékű és érdekességü, a rivapartiaknak a kilátása messze vizterüietet öle! át. s a vendégkönyve szinte muzeális becsű. Mennyi kitűnőség lakott Utt az idők folyamában! Többek között George Sanđ és Alfred Musset... se szóltam volna, a tanár ur folytatta:-— Nemcsak drágának találom, hanem barátságtalannak is. Kérem, nincsen benne egyetlen magyar pincér. Még németül is csak igen keveset beszélnek itten. Szerencsére tudok néhány szót franciául, s igy uagy keservesen valahogy megértetem magam a műveletien és nyelvismeretek nélkfi! szűkölködő személyzettel. — Máskor a Bauer-CiJtünwald-b a tessék szállni, ahol mindenki tud németül, s rendesen van két*három pincér, alti magyarul is beszél. — Isten mentsen! —• kiáltott a Velence-rajongó. — Nem lövök én ide másodszor. De ne gondolják, hogy csak a szálloda miatt.._. Egyéb csalódásaim is voltak. Az ember olyan csábitő leírásokat olvas erről a városról, s aztán, ha idejön —i — Nem találja, szépnek? — No, igen. Szebb, taint az a város, ai:oI rendesen lakom. (.Megnevezett egy »tájáktalan«, prózai homokváréit) Dekát ahhoz képest, ahogy a költők maíasztalíáKí Ahhoz képest bizony nem szép! Az egész nagy városban nincs ogv egyenes utca. S akti a nagy kanálist illeti, az egyenesen görbe. — Szójátéknak ez kitűnő! — vetettem közbe. — De hiszen épp az az egyik nagy szépsége, hogy S-formában szeli végig az egész nagy várost. — ízlés dolga, — feáeítö a rajongd. — de hát én szeretem az utcát végignézni, aho! járok... Aztán egyebütt... Kérem, én már jártam sokfelé; voltam Bézsben ős a Salzksirrmergatban is. Másutt, ha az ember 48 óráig tartózkodik, valahogy csak tájékozódni. tud, ami itt lehetődén. Kérem, én két teljes napja Járom be a nevezetességeket, de »vezető* nélkül nem tudok boldogulni Önök tudnak? — Ml már régebben Időzünk itten. — És van türelmük hozzá? Nem unatkoznak? — Oh, nem Meglehet ezt a várost szokni. —■ No hát, én bámulom az urakat! Én nem kívánok Itt megszokni. Micsoda ételekkel traktálják az emberi! — Hát persze, olasz koszt. — És önöknek ez ízlik? — Az ember mindéi} jót megszok. — Így hát jónak tartják az olasz konyhát? . — Sőt szeretjük. — Csodálom. Ha nekem két hétig kellene ennem, belehalnék. Alig várom a holnapi napot, amikor végre elhagyhatom ezt a rettenetes várost. — Tanár ur olyan kellemetlen tapasztalatokat tett itten? — Isten tudja! De a különbség Abbázia és Velence közt olyan óriási! — Már az igaz! — feleltük. Persze agy értettük, hogy Velence javára. A tanár ur ellenkezőképpen, mert így i folytatta: — Abbáziáról bizonyára nem Írtak annyi verset, mint Velencéről s mégis amennyivel szebb! A tenger ott egészen jmás. Hiszen ez itt nem is tenger... A f lagúnák olyan, mint egy tó, amelynek no. tini, Abbázia! Ott egy, lólilríS osztrák penzióban lakom s olyan jól étkezek, mint akár otthon. Az emberre nem erőltetnek rá makarónit és hasonló olasz specialitásokat. S milyen jó társaságot találtam ottan! A 0uariiero-kávéh ázban mindig akad kellemes prefcráosz-partl Velencében még nem láttam olyan kivé!: ázar, ahol kártyáznak. — De hiszen nem azért ion az ember Velencébe, hogy kártyázzon. — Nem pusztán azért, — polemizált a tanár ur, — de azért is. A rendes ember szereti utori is követni a szokásait. Lehet, hogy. itt is játszanak preferáltszót, dű; ki tudja hol s minő nyelven? Nincs itt ervéb, mint kép, szobor meg palota, palota, sco-bör meg kép. Nem szeretnék itt lakni Olyan útidban, ahol nincsenek iák. — Ebben igaza van. A fák itt.hiányoznak. D-e hát oly sok szépet nyújt helyettük ez a föl séges város. — Nagyszerű dolgokat! A csónakjai olyanok, mint egy gyászkocsi. Egyszer muszáj volt beleülni, amikor megérkeztem, s már előre borzadok, ha rágondolok, hegy holnap megint rászorulok, amikor visszautazok. Kérem, az ember nem azért megy útra, bogy búsuljon, gyászoljon és halott as-csóaakao goodoláncon, hanem hogy vigadjon és szórakozzon. — Nézze, tanár ur, ez egy emlékváros. Itt vök minden, például a gondola is. égy érdekes emlék a hatalmas múltból. Ezt históriai szemmel kell néarj s nem a mai nap- fgzigeccktihoz képest, v akkor mingyárt egészén más!:ént érdekli tsz embert. — Én bizony megbántam, hogy idejöttem, — panaszkodott tovább Velence rajongója. —• Ha otthon vagy Abbáziában maradok, megtarthattam volna az illúzióimat, amelyeket így elvesztetten:. Azok a' sült halacskák, amelyeket tag-' nap délboa ettem, nemcsak a gyomromat fekszik meg. Gondolni fogok rájuk egész életemben. Én bizony alaposan kiábrándultam, szomorúan kigyógyultam Velencéből, fis ha megint elében kerül egy költemény róla. — Tudják' az uralg mit fősek vele termi?— Nem fogja elolvasni. .— Úgy van. Nem fogom elolvasni. Ez a Velence nem egyéb, mint egy nagy csalás. Az útikönyvek földlcSérik, a poéták megéncklik, s ha az ember idejön, cirfdsžtbctetlen ételeket kap enni. Ez éppen elvan, mint ha az ember beleszeret egy szép leányba, s aztán rájön, hogy rossz szokása! vaunak. — Oh, azért az a leány széli marad. S Velence is szép marad, ha rosszak is-az t-fcíei — a hozzájuk nem szokott gyomornak. — Látom, önök is azok közé a furcsa emberek közé tartoznak, akiknek mindegy, hogy mit esznek. Nekem bizony nem mindegy, s alig várom, hogy meant »európai« koszthoz jusssk-Még mindig a hotel előtt álltunk, .s e percben jelentkezett a cicércmc, aki a professzor urat vezetni .alarm. San Lazzaro szigete és a Lido voltak a délelőtt programján. Búcsúztunk az elégedetlen, űrtől, s megkérdeztem tőle, hogy milyen tanszakot tanít? — A matematika professzora vágyóik, — feleltei. S ekkor; eszembe jutott Rousseau, akinek a. lagúnák városában ama hires esete volt egy nővel, aki meggyőződvén arról, hogy Jean Jacques ur ügyetlen a szerelemben, ezekkel a szavakkal bocsátotta el őt: — Hagyd te a nőket és tanuld a matematikát (Lasse le donna, e stadia la matentatica.) En ?s szerettem volna elmondani a ml emberünknek: — Jó ember, hagyd békében Velencét, menj haza és tanítsd a matematikát! Ketten maradtunk és tovább beszél-Ezt én mondtam, de mintha egy szót'nem ártana, ha egy kicsit tisztább len- gettünk Musset-ről és Georges Saruiról,
